fbpx

2015. július – Kecske hónap – kínai asztrológiai előrejelzés

summer-beach-backgrounds11-2z7ad3fyehrz1hrz3vzhu2Tombol a nyár, forrong a világ

Tombol a nyár, bulizás, társasági élet, szerelem, kikapcsolódások és nem utolsó sorban a spiritualitás időszaka a július. A 2015-ös év összes fő üzenete most csúcsosodik, s mivel az idei év legerősebb eleme a pénzelem, ez a hónap lesz az, amikor a nagy pénzügyi történésekről hallhatunk szerte a világon. Ha a horoszkópodban sok fa elem van, akkor ahogy országok szintjén nagyban, nálad kicsiben szintúgy hangsúlyosabbá válhatnak az anyagi döntések, események. Várhatóan, ebben a hónapban téged is jobban fognak érdekelni az pénzzel kapcsolatos dolgok, a figyelmedet minden ilyen témájú hír könnyedén felkelti.  A hónap elején még erősen jelen lesz a kiszámíthatatlanság, a körülmények és álláspontok pillanatok alatt változhatnak meg, míg a hónap vége felé egyre inkább a józanság és kompromisszum készség dominál majd, ennek ellenére forrongó hónap ez a mostani is.

Minden olyan tevékenységnek ideje van, ami a lelki fejlődésünket szolgája, összességében nagyobb fogékonyságot mutatunk majd a spirituálisra.

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

Július 12., 24., Augusztus 5.

Új üzleti vállalkozás, tárgyalás, üzletfejlesztés, üzletnyitás, de úgy általában véve pénzügyi műveletekre alkalmatlan, sőt kifejezetten nem ajánlott a Július 19. és 21.


A KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Születés éve (év oszlop): tágabb környezeted, nagyszülők, külföld, olyan emberek, akikkel felületes kapcsolatban vagy

Születés hónapja (hónap oszlop): család, szülők, testvérek, munkahely, kollégák, barátok

Születés napja (nap oszlop): Te magad, párod, otthonod

Születés órája (óra oszlop): gondolataid, vágyaid, gyermekeid, bárki, akiről gondoskodsz, hivatásod (nem összekeverendő a munkáddal)

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!


A 2015. július 7-én kezdődő kínai asztrológia szerinti Kecske hónapban ilyen érzések, események jelenhetnek meg az életedben:


patkány PATKÁNY

A Patkány jegy szülöttjeinek a 2015-ös év összes üzenete július hónapban csúcsosodik, emiatt lesznek olyanok, akiknek a legszebb, legkellemesebb napokban lesz részük, míg mások kevésbé fognak örülni a rájuk váró megpróbáltatásoknak.

Minden visszatér hozzád júliusban, gyakorta lehet deja vu érzésed, felbukkanhatnak már elfeledett érzések, megjelenhetnek rég nem látott barátok, szerelmek. A támogatásod, önfeláldozásod gyümölcse érik be, eljött az aratás időszaka, amikor a szívességeidet szívességekkel honorálják, amikor a jó szavaidból a viszonzás virágai nyílnak. Ilyenkor azt érzed, hogy minden szép, nem volt hiábavaló a sok küzdelem, mert vannak körülötted olyan emberek, akikért érdemes volt, a hála és szeretet intenzív érzése vesz körbe.

Ellenben, ha olykor vétettél mások ellen, ebben a hónapban magad is szembesülhetsz hasonlóakkal. Ez leginkább az érzelmi életedre hathat, csalódás és kilátástalanság érzetével járhat, így érdemes meditációval, relaxációval, jógával, stb. mentálisan erősíteni magad. Mivel csak egy hónapról van szó, tudatosítsd magadban, hogy ez most a tanulás ideje és hamarosan túl leszel rajta. Ideális esetben emlékezni fogsz rá, hogy korábban kinek okoztál hasonló nehéz perceket/órákat és akár személyesen, akár gondolatban megkövetheted őt.


BivalybetuBIVALY 

Nos, ha Bivaly jegyben születtél, meglehetősen furcsa évet élhetsz meg. Leginkább azt érezheted, hogy valahogy nem vagy ura az életednek. Hiába tervezel, szervezel, valahogy mindig máshogy alakulnak a dolgok. Hol azért, mert egyszerűen eltűnik a cél, amiért tegnap még lelkesedtél, akár azt is érezheted, hogy bármit is akarsz, nem találsz támogatókra, sőt! Tudod mit?! Ne is görcsölj rajta, Próbáld ki, hogy csak úgy hagyod megtörténni a dolgokat, hidd el, nehéz lesz elengedni a gyeplőt, de azt fogod érezni, hogy a “csónakod” valaki mégiscsak irányítja. Egyszerűen fogadd el, hogy te most csak résztvevője vagy az életednek és nem a szervezője, és aminek meg kell történnie, az meg is fog történni, ha akarod, ha nem. A nehézséget akkor fogod tapasztalni, ha ellenállsz, ha hagyod magad, észrevétlenül kalauzolnak bele olyan fantasztikus élethelyzetekbe, amelyeknek talán határt szabna a te fantáziád!:-)


TigrisTIGRIS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Tigris által képviselt energiára nincs hatással.


nyúlNYÚL

Július hónap a fejlődésről szól majd, azon a területen, ahol a Nyúl megjelenik a horoszkópodban, azt fogod tapasztalni, hogy ha nem is látványos, csinnadrattával övezett módon, hanem lépésről-lépésre előre haladsz. Ha például Nyúl napján születtél, akkor az otthonoddal kapcsolatban tapasztalsz fejlődést. Folyamatosan azon fognak járni a gondolataid, mi újat alkothatnál, sorra egymás után pattannak ki a fejedből a jobbnál jobb ötletek, a kreativitás csúcsra járatódik benned. Ha Disznó is van a képletedben, de akár olyan személy van körülötted, aki hordozza ezt a szimbólumot, akkor mindezek még erősebben jelennek majd meg, vagy azzal az emberrel együtt tudsz igazán nagyot alkotni. Ugyanígy alkalmas számodra a július valamilyen új ismeret megszerzésére, de tulajdonképpen bármilyen változást eredményezhet ez a hónap benned, olyat, amilyen nem is tűnik pillanatnyilag eget-verőnek, de ha visszatekintesz rá később, akkor mégis úgy ítéled meg, jelentőségteljes volt a további életed szempontjából.


SÁRKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Sárkány által képviselt energiára nincs hatással.


kígyóKÍGYÓ

A Kígyó jegy szülöttjei temperamentumos hónapnak néznek elébe. Például, ha a Kígyó az óra oszlopodban van, a gyerekednél tapasztalhatod, hogy olyan, mint akinél beindították a rakétát, menni akar, holott eddig lustálkodott, lázadozik, pedig eddig áldott gyermek volt. Ha több gyermeked is van, akkor esélyesebbek ilyenkor a kisebb-nagyobb konfliktusok is közöttük. Ha a Kígyó napján születtél, akkor a pároddal kapcsolatban tapasztalhatsz hasonlókat. Most ő is szenvedélyesebb lesz, nyüzsögni, társasági életet élni akar. Az sem kizárt, hogy Te és/vagy a párod sokkal akarnokibb, zsarnokibb éneteket élitek meg, a türelem nem igazán lesz rátok jellemző. Ha az utóbbiak táborát erősíted, akkor nem árt elővenni az önmérsékletet, elmét, testet nyugtató technikát alkalmazni, mint például a sport, jóga, relaxáció.


lóLÓ

A jegy szülöttei számára a 2015-ös év sok szempontból meghatározó és a következő napokban igencsak erőteljes energiák mozdulnak meg körülöttük. A júliusi Kecske hónap kötődést, lelkesedést, inspirációt hozhat, azt fogod érzékelni, hogy amibe belekezdesz, abban valamilyen belső erő hajt előre és az eredmény kiemelkedőbb lehet, mint hitted volna. Ez az időszak szólhat számodra a spirituális előrelépésről, talán eddig nem is akartál ilyen dolgokkal foglalkozni, most elgondolkodsz az élet értelmén, önmagad fejlődésén. Ezekben a napokban nem feltétlenül csak a hétköznapok problémája érdekel, hanem az a láthatatlan valami is, ami a te és a világ életét mozgásban tartja. Ne csodálkozz hát, ha most fogékonyabb leszel az ezoterikus tanokra, vagy ha olyan emberek bukkannak fel a környezetedben, akikkel ezekről tudsz beszélgetni. Kiváló időszak ez arra is, hogy egy kicsit elgondolkozz azon, mit tudnál tenni azért, hogy ne csak fizikai, materiális síkon fejlődj, hanem szellemileg is, a jó tanácsok belső sugallatok, de akár külső segítő emberek révén is eljut majd hozzád.


kecskeKECSKE

Irigylésre méltó helyzetben vannak a Kecske jegy szülöttei, az idei év maximálisan nekik kedvez. Ha a Kecske évében, hónapjában, napján vagy órájában születtél, akkor a nehézségek ellenére is valahogy minden úgy alakul, hogy az végül jó legyen neked. Szembe jöhetnek a problémák, de mindig lesz körülötted valaki, aki a segítségedre siet, megoldja helyetted vagy olyan lehetőségeket kínál, ami által megoldódik végül minden.

Ha Kecske napján születtél, akkor a társad hordoz majd a tenyerén, bátran kérhetsz tőle olyan dolgokat, amiket eddig nem szívesen tett meg, most talán nagyobb hajlandósága lesz rá. Ha Kecske órájában láttál napvilágot, akkor mindig nyüzsgő gyermekeid lesznek tündérkék, vagy egyszer csak felbukkan az egyik nagyszülő, barát, hogy pár napra szívesen levenné a válladról a nevelés nyűtét, te csak pihenj, ő pedig elviszi nyaralni a gyerkőcöket. Számtalan formája lehet a kellemes élményeknek, a lényeg, hogy az adódó lehetőségeket vedd észre és élj is velük!


majomMAJOM

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Majom által képviselt energiára nincs hatással.


KakasKAKAS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Kakas által képviselt energiára nincs hatással.


KutyaKUTYA

Amennyiben Kutya jegyében születtél, azon a területen, melyet képvisel, alapvető változások zajlanak 2015-ben és július lesz az a hónap, ami maximálisan tudtodra adja, mi az év üzenete számodra. Azon a területen, ahol a Kutya a horoszkópodban megtalálható nem kizárt a konfliktus, a meg nem értettség, elégedetlenség érzete. Valahogy úgy képzeld el, mintha felnyílna a szemed és világosan látnád azokat a dolgokat, amelyek nem jól működnek az életedben.

Ha Kutya hónapjában születtél, akkor lehet ez egy barát, családtag, akiben már nem látod azt a megbízhatóságot, kedvességet, támogatást, amit korábban, vagy pont ellenkezőleg, ő fordul el tőled. Ha így van, akkor javaslom, inkább keríts módot a megbeszélésre, minthogy kerüld a konfliktust, és ha sikerül, akkor viszont törekedj arra, hogy vállald a saját hibáidat, ugyanakkor állj ki az igazadért is.  Meglehet, ebben az évben rá fogsz jönni, hogy kik az igazi barátaid és kik azok, akiket el kell engedned, de ugyanekkora az esélye, hogy a kapcsolatod a barátaiddal, családoddal ekkor tisztul meg és emelkedik igazán magas szintre.

A munkádat illetően júliusban úgy érezheted, teljesen eleged van, ezért egy időre meg akarsz szabadulni minden munkahelyi tehertől, így ha mostanra tervezted be a nyaralást, akkor maximálisan enyhíteni tudod a stresszt magad körül.


DisznóDISZNÓ

A benned lévő kreatív energiák felszínre hozásának időszaka jött el, vágj bele olyan dolgokba, amihez színes képzelet szükséges, éld meg a benned lévő alkotóerőt! Júliusban kedved lesz mindenhez, ami megmozgatja a kreativitásodat, váratlan ötletek, megoldások jutnak az eszedbe, de akár hosszú távú terveid alapjait is most teszed le. Ha Nyúl is van a horoszkópodban, akkor ez még inkább érvényes lesz rád.

Amennyiben a Disznó napján születtél, úgy az otthonoddal kapcsolatban tervezgetsz szívesen, vagy pont a társad lesz az, aki valamilyen újításon gondolkozik. Míg a Disznó havában születettként főként a munkádban tudsz majd előre haladni, főként a friss, előremutató elképzeléseidnek köszönhetően.


Ha tetszett az előrejelzés és úgy gondolod, másnak is hasznára válna, kérlek oszd meg ezt a cikket! Köszönöm!