ROMÁNC VIRÁGOK A KÍNAI ASZTROLÓGIÁBAN 1. RÉSZ

Az alábbi cikksorozat a kínai asztrológia egyik legérdekesebb csillagját mutatja be, amely minden ember szempontjából kiemelkedő fontosságú. Leginkább azért, mert az életünkre legnagyobb hatással emberi kapcsolataink vannak. Ezek tudják megszépíteni, de olykor meglehetősen meg is keseríteni az életünket és ez egy olyan csillag, ami ezekre a kapcsolódásokra van hatással.

A kínai asztrológia ROMÁNC VIRÁG csillagai igencsak sok ember életét színesítik és olykor nehezítik meg. Mitől függ, melyik érvényesül jobban? Nos, ezt számos tényező befolyásolja, melyeket részletesebb elemzésnél figyelembe kell venni.

Először is, mik azok a ROMÁNC VIRÁGOK? Ezek a kínai asztrológia szimbolikus csillagjai közül a legizgalmasabbak, hiszen nagyon sok szempontból befolyásolják életünket. Hajlamosak félre magyarázva, egy az egyben a szerelemmel összefüggésbe hozni, holott ennél jóval több jelentéstartalmuk van.
Számtalan embernek a születési horoszkópjában láthatjuk, mint hozott minőség, másoknak adott években, hónapokban, napokban és a 10 éves sors-időszakokban válnak aktívvá. Jó hír, hogy mindenki megtapasztalhatja áldásos hatásukat. A születési horoszkópban maximum 4 állat lehet RV, a születés évében, hónapjában, napjában vagy órájában!

A klasszikus ROMÁNC VIRÁGOK ezek:

 NYÚL                    KAKAS         PATKÁNY

Rajtuk kívül is lehet más szimbólum Románc virág csillagunk, mely kiszámolható, de mivel a cikk célja nem oktatás, így a technikáját most nem részletezem, így érdemes az alábbi kalkulátorba beírni a születési dátumot és fedezni, kinek milyen állatszimbólumok jelentenek még Románc virág csillagot.

A ROMÁNC VIRÁG a kapcsolatteremtés csillaga. Annak akinek benne van a születési horoszkópjában, könnyen megy az ismerkedés, még akkor is, ha amúgy visszahúzódó alkat. Mert, ha Ő nem is közelít, majd mennek hozzá az emberek, hiszen már első blikkre olyan szimpatikusnak találják.

Ismeretlen közegben, ha információra van szükségünk, szinte biztos olyan emberhez sétálunk oda, akinek van ilyen csillaga. Tehát Románc virággal bármilyen kapcsolatfelvétel könnyebbé válik, legyen ez baráti, üzleti vagy szerelmi. Ugyanakkor a kapcsolat minőségét nem határozza meg, azért, mert több Románc virág van a horoszkópban, nem jelenti azt, hogy automatikusan több barátja, tisztelője, csodálója lesz, mint a nagy átlagnak, de az biztos, hogy sok-sok felületes kapcsolattal rendelkezik. Sőt, 3-4 Románc virággal, mint egy pillangó száll egyik ismerkedésből a másikba, számos összeköttetése lesz, mindenhol ismer valakit, aki érdekes, tud valami fontosat, aki a segítségére tud lenni. DE ismétlem, ez a csillag nem mutatja a kapcsolatai minőségét és mélységét. Lehet, hogy könnyen szóba elegyedik bárkivel bizonyos cél érdekében, de ettől függetlenül még lehet magának való, aki nagyon jól elvan emberek nélkül is.

A Románc virágos ember ezekben a könnyed ismeretségeiben hajlamos mindent úgy mondani, ahogy a másik hallani szeretné, kiváló érzéke van ahhoz, hogy ráérezzen, mi nyitja meg a másikat, hogyan lehet vele a leggyorsabban összebarátkozni. Ha kell szépeket mond, ha kell arról beszélget, amiről a másikat érdekli. Hihetetlen érzéke van mások megnyitására és boldoggá is teszi őt az emberek megismerése, de lényegében nála ez ösztönös viselkedés. Képes a konfliktusok elsimítására, körbelengi őt egyfajta könnyedség és az élet is problémamentesnek tűnhet a társaságában (persze, ez inkább csak a látszat).

Brad Pitt minimum 3 RV-gal született

Külső és belső tulajdonsága okán nagyobb a vonzereje, ezért sok területen könnyebben boldogul az életben. Kifejezetten ideális, ha valakinek a munka területén jelenik meg ez a csillag, mert kelendőbb lesz általa. Például egy állásinterjún két azonos kvalitású ember közül nagy eséllyel az lesz a befutó, akinek a munka házában van a Románc virág csillaga.

A Románc virág fokozza a társasági életet, az ilyen ember sokszor aktív közösségi életet él, szívesen tölti az idejét emberek között, és őt is hamar elfogadják és befogadják. Ugyanakkor ez nem jelent szoros barátságokat is. Sőt, pont a sok Románc virág csillaggal rendelkező embernek van kevés közeli barátja. Amennyiben alkatilag zárkózott (például forrás elem struktúrás), akkor ezek az alkalmi és felületes barátkozások, a társasági élet olyan szinten “kimeríti”, hogy már nem nagyon lesz energiája szoros barátságok ápolására. Tehát – megfigyeléseim alapján – gyakrabban fordul elő az, hogy a sok ilyen csillaggal rendelkező egyénnek maximum 1-2 bizalmas kapcsolata van számos ismeretsége ellenére.

A Románc virág csillag hatással van a szerelmi életre. Az akinek benne van a horoszkópjában, annak fontos lesz a szerelem, a másokkal való kapcsolódás. Romantikusabb beállítottságú lesz, sokféle párkapcsolatot kipróbál. Ahogy személyiségében, úgy szexuálisan is vonzóbb, ezáltal könnyebben tud párkapcsolatot létesíteni. Szeret flörtölni, nem feltétlenül azért, mert testiségre, hanem inkább a másik energiájára vágyik. Ugyanakkor sokaknál a fokozott szexuális érdeklődés is megjelenik. A párkapcsolatai minősége alapvetően függ a születési horoszkópban hozott Románc virág csillag helyétől, minőségétől és mennyiségétől.

A következő fejezetben a ROMÁNC VIRÁG elhelyezkedésének jelentését, hatását a mindennapokra, úgymint munka, személyes kapcsolatok és párkapcsolat vonatkozásában mutatom be!