fbpx

2016. május – Kígyó hónap – kínai asztrológiai előrejelzés

Summer-happiness-photoMi bajod van? Semmi!!!

Persze ez nem teljesen igaz, mert ez megint egy olyan hónap lesz, amikor mindenkinek valamilyen baja lesz, hol magával, hol másokkal. Olykor valós, olykor pedig képzelt problémákon fogsz kattogni, főként akkor, ha csak úgy élsz bele a világba és hagyod, hogy a pillanatnyi érzések és hatások befolyásoljanak. Ahogy te is, úgy mindenki a szenzitívebb lesz, hasonlatosan egy kicsit a hímes tojáshoz, ezért nem mindegy, kivel hogy beszélsz, kinek mit mondasz. Lesznek olyan napok, amikor pillanatok alatt megsértődsz, akár már egy csúnyábbnak vélt nézéstől is vagy egy fals gondolatmenetedtől, amiben te vagy az áldozat és mindenki összefogott ellened. Ha azt tapasztalod, hogy az emberek körülötted így reagálnak, ha számodra ok nélkül bántódnak meg, tudd, valami hasonló zajlik az ő fejükben is és azzal segíthetsz nekik a legtöbbet, ha valós figyelemmel és együttérzéssel fordulsz feléjük. Lehet, ha megkérdezed mi bajuk van, a válasz a semmi lesz, de ha figyelsz, érezni fogod, hogy ez igaz-e vagy sem. Ez gyógyító figyelem lesz számodra is, mert nem a saját problémáidon jár majd a fejed, hanem ezt a finom érzékenységet mások emelésére használod fel. Májusban mindenki hajlamosabb lesz mindent a saját szemszögéből látni és láttatni, csak azok tudnak ebből kivonódni, akik erősek, tudják és akarják irányítani érzéseiket. A gyengék ki lesznek téve az “elemek” kényének, kedvének, ezért szükség lesz rád is az össznépi terápiában!

Mindemellett egy nagyon lelkesítő hónap következik, és egyúttal talán az egyik legaktívabb is az idei évben. Számtalan újabbnál, újabb ötlet születik most, mindenki tele lesz tetterővel és lelkesedéssel, de legalább annyi türelmetlenséggel és akarnoksággal is. Ez lesz  2016 első olyan hónapja, amikor belevágsz az ismeretlenbe, mert az energiák arra késztetnek, hogy kezdj magaddal valamit, újulj meg, változtass. Persze egyáltalán nem biztos, hogy amiért ma lelkesedsz, az holnap nem vész a teljes érdektelenségedbe, ne várj magadtól túl nagy elköteleződést semmilyen irányba. Jönnek-mennek a lehetőségek és/vagy az emberek ebben a hónapban. Például, akit ma megismertél, az holnapra az igaz szerelmet jelentheti, holnaputánra azonban már az exeid táborát gyarapíthatja. Próbálj ki mindent, hagyd, hogy jöjjenek az impulzusok, ne keseredj, ha az első dolog nem válik be, ha nem sikerül minden rögtön úgy, ahogy eltervezted. A lényeg, hogy legyél nyitott, de maradj a saját terepeden, ne mások életét akard megreformálni, hanem csakis a sajátodat. Ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzelted, az sem baj, majd jön helyette valami teljesen más, nem érdemes hát különösebben kiakadni rajta. Add át magad a változásnak, hagyd, hogy a Nap melege átjárjon és felszítsa benned is az élet tüzét!

Ha nagyon erős nyugtalanságot érzel magadban, az is a jelenlegi energiáknak köszönhető. Ez természetesen hatással lehet a szervezetünkre is, ezért azt javaslom, hogy ha egészséges vagy, akkor sporttal, kirándulással, esetleg kisebb-nagyobb utazásokkal vezesd le az energiatöbbletet. Ha vannak egészségügyi problémáid, úgy jobban figyelj oda a jelekre, hiszen ez a hónap felerősítheti a gyulladásokra való hajlamot, illetve a szívpanaszokat. Szentelj több időt a kikapcsolódásnak, szemléld önmagadat és környezetedet, figyelj belső hangodra, ezzel sokat tudsz tenni azért, hogy időben észrevedd és megelőzd az esetleges betegségeket.

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

Május 8., 17., 20.,29.

Június 1.

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

Május 9., 14., 16., 19., 21., 31.

Június 2


KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Születés éve (év oszlop): tágabb környezeted, nagyszülők, külföld, olyan emberek, akikkel felületes kapcsolatban vagy

Születés hónapja (hónap oszlop): család, szülők, testvérek, munkahely, kollégák, barátok

Születés napja (nap oszlop): Te magad, párod, otthonod

Születés órája (óra oszlop): gondolataid, vágyaid, gyermekeid, bárki, akiről gondoskodsz, hivatásod (nem összekeverendő a munkáddal)

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!


A 2016. május 5-én kezdődő kínai asztrológia szerinti Kígyó hónapban ilyen érzések, események jelenhetnek meg az életedben:


TigrisTIGRIS

Ha bárhol a horoszkópodban ott van a Tigris szimbólum, úgy azt javaslom, legyél sokkal, de sokkal tudatosabb ebben a hónapban, mint úgy általában. A részletekben rejtőzik az ördög, úgy tartják, és ezt ne vedd üres frázisnak, mert pont ezeken csúszhatsz el. Azon kívül, hogy a szenzoraid kiélesednek, mégis valahogy egy kicsit figyelmetlenebb is leszel, beszélsz, de nem cselekszel, cselekszel, de nem beszélsz. Kívülről pedig ez nem látszik, ezért minden kimondott szavadnak súlya lesz, komolyan veszik, akár el is köteleződnek neked egy találkozóra, egy tárgyalásra. Amit te csak elméleti beszélgetésnek vélsz, azt a másik fél ígéretnek és konkrét megbeszélésnek veheti. Persze ez fordítva is lehetséges, te veszel mindent véresen komolyan, például, azt mondjuk de jó lenne egy fagyi és te már indulsz is a cukrászdába. Ha az ilyen potenciális konfliktus helyzeteket el akarod kerülni, kérdezz vissza, egyeztess és nem lesz semmi problémád. Ha mégis elmaradnak dolgok, amikre te számítottál, sőt, ha ez még fájdalmasan is érint, tudd, hogy ezt nagy valószínűség szerint már te is eljátszottad egy párszor másokkal, most a saját bőrödön érezheted, hogy milyen, például, ha megfeledkeznek rólad vagy nem vesznek komolyan.

Ha Tigris napján születtél, esélyesek a párkapcsolati konfliktusok, rég eltemetett problémák, sérelmek jöhetnek fel, amelyeket itt az idő rendezni. A társad is érzékenyebb lesz a megszokottnál, nem lehet csak úgy átgázolni rajta és lenyomni a “torkán”, amit szeretnél, a korábbi sémák most nem működnek. Fejlődnie kell a kapcsolatnak, érezned kell őt, bele kell egy kicsit helyezned magad az ő szerepébe, hogy megértsd mi zajlik benne, ellenkező esetben parázs viták, félreértések, sértődések esélyesek. Persze nem az a megoldás, hogy beszállsz a vitába, hagyod, hogy elöntsenek a drámai érzések, nem vághatod rá az ajtót, hallgasd meg, érezz rá, hogy mi a problémája, vagy ha neked van vele, akkor mondd el – de lehetőleg kerüld a drámai körítést -, törekedj arra, hogy a problémás sebek kifakadjanak végre és elindulhassatok a gyógyulás útján.


nyúlNYÚL

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Nyúl által képviselt energiára nincs hatással.


SárkánybetuSÁRKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Sárkány által képviselt energiára nincs hatással.


kígyóKÍGYÓ

Annak ellenére, hogy a Kígyó hónapja téged támogat, mégsem mondhatom egyértelműen, hogy eljött a Kánaán, minden szuper lesz, de az a jó hír, hogy a többséghez képest, még mindig neked van rá a legnagyobb esélyed. Alapvetően minden egy kicsit a szád íze szerint alakulhat, ha azt szeretnéd, hogy végre békén hagyjon a világ, legyen időd szusszanni egyet, akkor ezt meg fogod kapni, azonban, ha nem tudatosítod magadban, hogy erre vágysz, akkor könnyen előfordulhat, azt érzed, hogy elhagytak, senki nem törődik veled. Az 2016-os év alapvetően felerősíthet benned némi “üldözési hajlamot”, a kelleténél többet rágódhatsz olyan dolgokon, amelyek egyre távolabb visznek a belső egyensúlyodtól, aggodalmak, valótlan félelmek és vádak jelenhetnek meg a fejedben. Ezért is érdemes jóval tudatosabban élned a napjaidat, például, ha most egyedül maradsz egy időre, akkor ne azon járjanak a gondolataid, hogy téged már biztosan senki nem szeret, hanem emlékezz vissza az azt megelőző időszakra, hogy milyen fáradt voltál, széthajtottad magad és lám, most az élet tálcán kínálja neked a pihenés lehetőségét. Ha Kígyó hónapjában születtél nagyobb változások esélyesek, melyeket kezdeményezhetsz te is, avagy lehetnek kívülről jövő új lehetőségek. Amit leginkább kerülj, az a konfliktus, ha azt érzed magad körül, hogy mindenki feszült, igyekezz nem átvenni ezt a hangulatot, hanem keresd a megújulás lehetőségét.

Figyelj oda az egészségedre, mert ez az év hajlamosít mindenféle gyulladásos folyamatra. Ráadásul ez a hónap erősíti is ezt, illetve ha túlzottan szétszórt vagy, nagyobb lesz az esélyed a kisebb-nagyobb balesetekre is!


lóLÓ

Igencsak mozgalmas hónapnak nézel elébe, több kisebb-nagyobb fajsúlyú esemény történhet veled, amelyek leginkább a benned lévő kezdeményező késztetésnek köszönhetőek. Ha eddig halogattál is döntéseket, akkor most biztos, hogy nekiindulsz és cselekedni fogsz. Nincs semmi ami megállítson, maximum az, ha belátod, valamin változtatnod kell, de nagy eséllyel felül ír majd mindent a szenvedély és tettvágy. Ha hónapjában születtél, a munkádban irányító pozícióra törsz, száguldasz, új lehetőségeket kutatsz és építesz. Talán olykor a benned lévő tűz meg is éget másokat, ezért érdemes lesz nem ész nélkül, hanem a környezeted radarozásával cselekedni, hogy elkerüld a konfliktusokat. A tervezés és stratégia építés időszaka teljesedik ki, haladsz előre, tudod mit akarsz és várod, hogy mások is ugyanilyen lelkesedéssel vegyenek részt az elképzeléseidben. Igen, lesznek olyanok, akikre hat majd az energiád, akiket úgy tudsz motiválni, hogy teljesen magukénak fogják érezni a terveid, ugyanakkor lesznek, akik nem akarják felvenni a tempód, mert más elképzeléseik vannak. Őket hagyd a saját útjukat járni, ne légy önző, engedd, hogy más is megélje a örömét és tettvágyát a saját érdeklődésének megfelelően.

A türelem kevésbé fog jellemezni ebben a hónapban, de hidd el, minden fog sikerülni, mert annyi energiával, ami benned lobog, egyszerűen nincs lehetetlen!


kecskeKECSKE

Bár rád kevésbé jellemző a szenvedély, ez a hónap mégis ad hozzá muníciót. Tele leszel ötletekkel, vágyakkal, ha ezidáig jobban esett az otthon melege, most mégis azt fogod érezni, jó lenne, ha kimozdulhatnál. Ha eddig el is zárkóztál az emberektől, most inkább lesz kedved a társasági eseményekhez. Persze, csak magadhoz mérten. Amennyiben megszületőben voltak ötleteid, szinte biztos, hogy a következő napokban hozzá is kezdesz a megvalósításukhoz. Ráadásul ezek olyan irányok, felfedezések lesznek, amelyek hosszú távon hatnak, fejlődsz általuk és valami nagyot tudsz elérni általuk. Egy új kezdet időszaka jött el, amiben lesznek támogatóid is, főként, ha úgy tudod vázolni neki az ötleteid, amivel inspirálni tudod őket, ezért ha szükséged is van rájuk, akkor erre  a motivációs részre érdemes nagyobb odafigyelést fordítani.


majomMAJOM

Senki nem fog unatkozni ebben a hónapban, de Te biztosan nem! A nagyobb változások és megújulások időszaka jött el. Végleg kisöprődik az életedből, ami már nem volt jó, ami használhatatlanná vált és csak lehúzott. A hétköznapjaidból, de legfőképpen a fejedből kell kitakarítanod azokat a kártékony gondolatokat, dolgokat, sőt olykor személyeket is, akik képtelenek voltak előre vinni, akik akadályoznak a fejlődésedben és akikkel úgymond lejárt a karmikus szerződésed. Megélted, amit meg kellett velük és általuk, eljött azonban az új ideje. Ezért azt javaslom, hogy a hónap minden újító energiáját, eseményét nyitottan várd, ne zárkózz el a változástól, ugyanakkor ne gondold azt sem, hogy minden, ami most érkezik, az tuti fix és tartós lesz. Nem, ez most még nem feltétlenül erről szól. Könnyen ki fog derülni, hogy az amibe éppen belevágtál, az a megfelelő, vagy sem. Pont emiatt, eleinte minden lehetőség, minden találkozás magában rejti a tökéletesség esélyét, de légy tudatos, mert ami elsőre szuper jónak tűnik, arról pillanatok alatt lehullhat a lepel, kiderülhet, hogy mégsem az igazi és ekkor megint fel kell állni és továbblépni. Ez egy amolyan továbblépős hónap, próbálgasd ki magad, nézd meg ezt is és amazt is és majd a végén dönts, hogy melyik a jó. Semmi és senki mellett ne köteleződj el addig, amíg nem érzed azt, hogy ez az igazi!


KakasKAKAS

Májusban kevésbé lágyul meg a szíved, könnyen hozol meg kemény döntéseket, olyanokat is, amelyekhez egyébként nem éreztél mindig kellő erőt. Ha Kakas napján születtél és esetleg még nincs párod, úgy az a jó hírem, hogy már ebben a hónapban esélyes egy potenciális nagy ő felbukkanása. Törekedj arra, hogy ne legyél túlzottan hideg és távolság tartó, élvezd ki az életed, amennyire csak tudod.

Amennyiben nem harmonikus kapcsolatban élsz, azt fogod érezni, hogy szívesebben vagy egyedül, a saját érdekeid, érzéseid ebben a hónapban inkább fontosabbak lesznek, mint a párodé. Ellenben, ha szeretetteljes a kapcsolatod a pároddal, akkor ez a hónap előremutató fejlődést hozhat a kapcsolatban, lehet ez akár összeköltözés, eljegyzés, de ilyenkor már az esküvők időszaka is megkezdődik, így lesznek olyan kakas jegy szülöttei, akik most kötelezik el magukat a párjuk mellett.

Ha Kakas hónapjában születtél, úgy a baráti, családi és munkahelyi kapcsolataidon belül téma lesz a kitartás, egyenesség, korrektség. Esélyed lesz arra, hogy egy lépést előrébb lépj, például szakmai téren ismét felhívd magadra a figyelmet valamivel, ami által magasabb pozícióba vagy elismertségbe kerülhetsz. A lényeg, hogy magadhoz mérten legyél maximálisan korrekt, ne gondold csípőből, hogy nálad az igazság és azt se fogadd el mástól, ha ő ugyanezt állítja magáról. Gondolkodj!


KutyaKUTYA

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Kutya által képviselt energiára nincs hatással.


DisznóDISZNÓ

Ez az év és hónap is nagyon meghatározó a számodra, de talán fel sem tűnik neked, mert már amúgy is annyit pörögsz, hogy eggyel több ilyen nap vagy kevesebb, nem is számít. Holott tényleg a szokásosnál jóval mozgalmasabb napoknak nézel elébe, ezért, ha nem leszel elég összeszedett, akkor csak pisloghatsz, mennyire kifolynak a kezedből a teendők. Csak a rendszerezés és tudatosság hozhat számodra viszonylagos nyugalmat, ellenkező esetben azt fogod tapasztalni, hogy rád szakadnak az intézendők, mindenben ott akarsz nyüzsögni, mindenki helyett meg akarod oldani a problémát. Ezzel már be is biztosítod, hogy nem csak a saját ügyeiddel legyen gondod, hanem a máséval is és végül ott, ahol már sem magadnak, sem másnak tudsz megfelelni, tárt karokkal vár a konfliktushelyzet. Azt javaslom, csak annyi teendőt, felelősséget vállalj be, amennyit előre láthatóan kezelni tudsz, rögtön jelezd, ha túl vagy terhelve és csak akkor intézkedj más helyett, ha vagy nagyon muszáj vagy kifejezetten kérik a segítséged. Ebben az esetben is józanul gondolkodj, vajon amit vállalsz, arra van-e időd, energiád, egyáltalán közöd hozzá. Ha Disznó havában születtél, úgy a munkahelyeden igen nagy nyüzsgésre számíthatsz, rengeteg intézendőd, változás és kiszámíthatatlanság is járhat vele. Ez szinte automatikusan hozhatja magával a stresszt, az pedig a betegségeket, ezért azt tanácsolom, tényleg ütemezz és gondosan tervezd meg a napjaidat.


patkany PATKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Patkány által képviselt energiára nincs hatással.


BivalybetuBIVALY

Az elkövetkezendő napokban azok az életterületek nagyobb hangsúlyt, figyelmet kaphatnak az életedben, ahol a Bivaly a horoszkópodban megtalálható. Ha Bivaly napon születtél, akkor ez lehet a párod, iránta fogsz egyfajta megmagyarázhatatlanul erősebb kötődést érezni, egyúttal vele szemben az elvárásaid is nőnek. Talán keményebb is lehetsz vele, az akaratodat markánsabban kívánod majd érvényesíteni. Ugyanígy magadból is többet tudsz most kipréselni, mert lesz benned kellő erő és kitartás, hogy az egyébként “nemszeretem” feladatokat is elvégezd. Használd ki ezt az időszakot arra, hogy minden olyan dolgot elintézz, amihez máskor kevesebb elhatározást és elszántságot érzel.


Ha tetszett az előrejelzés és úgy gondolod, másnak is hasznára válna, kérlek oszd meg ezt a cikket! Köszönöm!