2019. JÚLIUS – KECSKE HÓNAP – KÍNAI ASZTROLÓGIAI ELŐREJELZÉS

Érdekes hónapnak nézünk elébe, amolyan passzív-agresszív fajta, mert látszólag yin elemek uralják, abból is a lágyabb, visszafogottabb típusok, de amit megtestesítenek, azok igencsak határozott és tudatos minőségek. A hideg szépség, elegancia és némi különcség lesz jellemző, ami azt jelenti, hogy a figyelmünket jobban megragadja minden, ami különleges és szokatlan. Valamint arra sarkall, hogy mi is ilyenek legyünk. A legkevésbé sem szeretnénk beállni majd a sorba, de bizonyos célok és érdekek miatt mégis megtesszük. Mondhatni, hülyékkel nem vitatkozunk, de ha kell, mosolygunk rájuk…de csak amíg szükséges. Ez persze nem jelent nagy drámákat, se konfliktusokat, inkább azt, hogy megyünk a magunk feje után, se kedvünk, se türelmünk nem lesz másokhoz alkalmazkodni. De mégis a látszat a kedvesség meg elfogadás lesz, persze kinek-kinek vérmérséklete szerint. 

A Kecske hónapja továbbá arról is szól, hogy némi bizonytalankodás és tétovázás után felszívjuk magunkat és bátran, bizakodóan vágjunk bele a dolgokba. És meg is éri így tenni, nem kell aggodalmaskodni, lehetnek kisebb-nagyobb zökkenők, de azért annyira nem rögös az út, mint aminek látszik. Sőt, igen érdekes és különleges események és élmények átélői lehetünk, ha kilépünk a komfort zónánkból! Ha van rá lehetőség, most kell kipróbálni olyan dolgokat, amiket eddig nem mertünk vagy nem volt rá alkalom. Elmenni varázslatos helyeket felfedezni, ismeretlen országok rejtett zugait megismerni. Nem feltétlen luxusnyaralásra gondolok, hanem kimondottan azokra a nem mindennapi helyekre, melyeket az útikönyvek meg sem említenek, mert nem a szokványos turistacélpontok.

Mivel ez a hónap kiváló energiájú nappal indul, kifejezetten sikeres és eredményekben gazdag időszakot vetít előre. Ez azt jelenti, hogy törekvéseink előtt zöld az út, gyakorlatilag csak el kell indulni és aztán kitartóan haladni céljaink felé. Az anyagiak jelentős mértékben emelkednek ki a hónap folyamán, főként azok a dolgok igényelnek majd többletkiadásokat, melyek extra vágyainkat elégítik ki. Azonban ügyes, átgondolt tervezéssel ezek valóban tartalmas időszakot és igazi feltöltődést is adnak majd. Hogy költeni kell a hónap folyamán, akár többet is, mint szoktunk, az szinte biztos, itt jön be tehát az előre gondolkodás, amivel nem az ablakon szórjuk ki a pénzt. És adott a lehetőség, hogy extra bevételekre is szert tegyünk, de ehhez újító ötletek és magas színvonal is kell.

Mivel a Kecske szimbólum megtestesíti a kreatív, művészi gondolkodást és tevékenységeket, illetve legalább annyira a spirituális világot is, így ezeknek a területeknek is nagyobb tere lesz a hónap folyamán.

Kihívásokat és/vagy nehézségeket most a YANG FÉM és YANG FÖLD nap szülöttjei élhetnek meg, de legalább akkora az esélyük kiemelkedő eredmények elérésére is, ha nem görcsölnek, haladnak az árral és megragadják a kínálkozó alkalmakat!

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

Július 7., 11., 13., 17., 19., 23., 29., 31.,

Augusztus 4.,

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

Július 8., 15., 16., 20., 27., 28.

Augusztus 1.,

KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!

Tigris TIGRIS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő TIGRIS által képviselt energiára nincs hatással.

nyúl NYÚL

A lépésről lépésre való haladás és újító gondolatok napjai érkeztek el. Az előző hónap “tisztítófolyamatai” után, most már nem a konfliktusok, hanem a megbékélés és előre lépés következik. Ezekben a napokban szárnyalnak az ötletek, beindulnak a folyamatok, de nem gyorsan, hanem időt igényelve fejlődnek a dolgok. Magyarán a türelem mindenképpen szükségleltetik. Ha Nyúl hónapjában születtél, úgy a munkádban tudsz haladni az elképzeléseidnek megfelelően, ekkor kezdődhetnek új projektek, kaphatsz más feladatokat, esetleg új munkát is. A családoddal szorosabbra fűződik a viszony, a barátaiddal több időt tudsz tölteni. Nyúl napján születve a párkapcsolatodban lévő feszültségek elsimulnak, a kellemes együttlét napjai jönnek. Ha pedig nincs társad, úgy van némi esély rá, hogy találkozol valakivel, aki fontossá válik. 

Sárkánybetu SÁRKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő SÁRKÁNY által képviselt energiára nincs hatással.

kígyó KÍGYÓ

Változékony év ez a számodra, de most a szebbik arcát mutatja az Univerzum, nem borzolja annyira a kedélyed, nem felforgat, hanem inkább lehetőségeket és új utakat vetít előre. Megint számíthatsz aktivitásra bőségesen, jöhetnek kisebb-nagyobb változások is, viszont ezek inkább döntési helyzetek és izgalmas események lesznek, melyek változtatásra késztetnek. Ha Kígyó hónapjában születtél, most ismét lesznek olyan feladatok, melyekhez nem elég a szokásos erőbevetés, igénylik majd az egyedi gondolkodást és a felfedező, kísérletező hozzáállásod. Amennyiben állásváltoztatáson gondolkozol, a jelenlegi uborkaszezon ellenére is lesznek lehetőségeid, melyek felkeltik az érdeklődésed és lelkesedésed. Nagyobb nyüzsgésere számíthatsz munkatársaid és legalább annyira a családi események okán. Kígyó napján születve a párkapcsolatod friss energiákat kap, szenvedély és olykor egy-egy futó veszekedés hozhat frissítő érzéseket bele. Ha nincs jelenleg társad, akkor ez a hónap neked is hozhat új kapcsolatot, de ez csak akkor tud megvalósulni, ha nyitottá válsz az ismerkedésre.

ló LÓ

Nagy lehetőségeket tartogatnak a következő napok, azokon a területeken, melyekbe lelkesedéssel, örömmel kezdesz bele, lényegesen nagyobb eredményeket tudsz elérni, mint remélted volna. Azt fogod érezni, hogy belső tűz fokozza erődet és kitartásodat, mellyel bármilyen akadályt, hezitálást vagy kétkedést (akár sajátod, akár a környezetedé) le tudsz küzdeni és pont emiatt leszel sikeres. Nagyjából mindegy mivel foglalkozol majd, az a lényeg, hogy higgy benne és akkor működni fog. Lehet ez munka, amennyiben hónapjában születtél. Jöhet most új feladat, megbízás vagy olyan emberek, aki rád hatnak inspirálóan vagy te rájuk. Az eddig döcögő vállalkozásod erőre kap, de nem azért, mert csoda történik, hanem mert te új életet lehelsz bele.

Ha napján születtél, úgy a párkapcsolatod minőségi átalakuláson megy keresztül. Az eddig is jól működőt vidámsággal, friss élményekkel telíti, ekkor lehet valamilyen nagyobb változás az otthonod területén vagy végső elköteleződés a párod mellett. Ha éppen nincs toppon a kapcsolat, akkor esélyetek lesz javítani rajta és szenvedéllyel megtölteni. Amennyiben pedig jelenleg facér vagy, úgy tessék kinyitni az ismerkedési kapukat, mert most van a legtöbb esélyed rá, hogy az utadba jöjjön a nagy Ő!

kecske KECSKE

A Kecske jegy szülöttjeinek kedveznek a júliusi napok, így, többségében pozitív eseményekre számíthatsz. Azért csak többségében, mert, ha a mélyben vannak problémák, akkor ezek igencsak szem elé kerülhetnek. Nem azért, hogy gyötörjenek, hanem, hogy végre valami érdemi javulás történjen. Ha a Kecske évében, hónapjában, napján vagy órájában születtél, akkor a nehézségek ellenére is valahogy minden úgy alakul, hogy az végül jó legyen neked. Lehetnek problémák, de mindig lesz körülötted valaki, aki a segítségedre siet, megoldja helyetted vagy olyan lehetőségeket kínál, ami által megoldódik végül minden. Kecske hónapjában születve a munkádban nagyobb mozgolódásra számíthatsz, jöhet új feladat vagy akár új állás is, ha a jelenlegivel valami nincs rendben. Amennyiben eleged van a munkából, úgy lehet némi pihenő is vagy azért, mert szabadságra mész vagy mert azok mennek, akik megnehezítik az életed. Kecske nap szülöttjeként a párkapcsolat és/vagy otthon kerül fókuszba. Ha van azért, ha nincs azért. A Kecske jegy szülötteinek ez a hónap helyre rázza a döcögő párkapcsolat, szétrobbantja a már teljesen ellehetetlenülőt és új kapcsolatot hoz, ha jelenleg nincs.

majom MAJOM

Ez a hónap a horoszkópodban lévő MAJOM által képviselt energiára nincs hatással.

Kakas KAKAS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő KAKAS által képviselt energiára nincs hatással.

KutyaKUTYA

Valószínűleg azt már tapasztaltad, hogy a július mindig tartogat számodra valami nagyobb eseményt, változást, olykor pedig némi feszültséget is. Számodra ezek a napok mindig az éves nagytakarítás időszakait jelentik, ezért azok az emberek és/vagy dolgok, melyek nem jól működnek az életeben, kiemelkednek, hogy minőségi megújuláson mehessenek keresztül. Jobb esetben tudatos leszel erre és együtt működsz az energiákkal, azaz nem dugod a fejed a homokba és várod, hogy elvonuljon a “vihar”. Merthogy úgysem fog, tehát mindenképp tenned kell majd valamit, csak nem mindegy, hogy ez kárelhárítás lesz vagy általad kezdeményezett változás. Az utóbbinál lehetőség van arra, hogy te irányítsd a folyamatokat, ebben az esetben csak azt fogod megélni, hogy nagyot haladsz előre a terveidben, felújítasz, átalakítasz, megváltoztatsz valamit, ami jobb érzéseket, élményeket és helyzeteket teremt neked. Amennyiben nem követed a belső hangot, nem veszed a jeleket, úgy is történnek a változások, csak épp már kényszerítő körülmények, konfliktusos helyezetek révén próbálnak a helyes irányba terelni.

Fontos továbbá, hogy ezekben a napokban légy maximálisan őszinte, elsősorban magadhoz. Tudatosítsd, mit bírsz, mire van lehetőséged, képességed és ne vállalj be mást, mint ami a szinted. Főként megfelelési vágyból ne! 

DisznóDISZNÓ

A Kecske hónapja, függetlenül a látszólag lassú, nyugodt nyári időszaktól, a te életedben elindít valamit. A kreativitás, kimozdulás és az új kezdet napjai jönnek. Tele leszel jobbnál jobb ötletekkel, melyek nem rekednek meg a tervezgetésnél, hanem lesz kedved és erőd is kivitelezni őket. Disznó napján születve az otthonoddal kapcsolatban vagy a társaddal együtt alkottok valamit. Ez az időszak amúgy is összekovácsol benneteket, így ha vannak feszültségek, azok most elsimulnak. Ha nincs társad, akkor most van esélyed megismerni valakit, aki fontossá válik. Disznó hónap szülöttjeként leginkább a munkádban tudsz majd előre haladni, főként a friss, előremutató elképzeléseidnek köszönhetően.

patkany PATKÁNY

Gondolkodj, érezz és tudni fogod mi és miért történik veled! A hónap eseményei leginkább az érzéseidre hatnak, a történések nem előzmény nélküliek, még ha elsőre annak is tűnnének. Helyzetek, emberek és érzések térnek vissza hozzád, hogy megmutassák, milyen ember voltál az elmúlt időszakban. Kedves és segítőkész? Akkor többségében hasonló hatások, bátorító szavak és támogatás formájában mutatkozik meg, hogy jó úton jársz, csak így tovább. Önző voltál? Visszaéltél mások bizalmával, kedvességével, rosszat tettél valakinek? Akkor szinte biztos lehetsz abban, hogy negatív események történnek veled. Főként olyanok, amelyek váratlanul érkeznek és kifejezetten azért, hogy rosszul essenek. Ha ez történik, akkor eljött az számotvetés ideje. Gondold át, mikor okozhattál hasonló érzéseket másnak és tanulj belőle, törekedj arra, hogy jobb emberré válj!

Gyakorlati síkon ez a hónap olyan feladatokat hozhat, melyekkel már volt korábban dolgod, de most ismét aktuálissá válnak, illetve felbukkanhatnak emberek és helyzetek, akikkel a karmád köt össze. Amennyiben ebben a hónapban találkozol a szerelemmel, úgy szinte biztos lehetsz benne, hogy már korábbi életeitekben is volt köztetek kapcsolat.

Bivalybetu BIVALY

Most jön a “hagyd magad, előbb szabadulsz” hónap, amikor a legkevésbé sem te irányítod a dolgokat, hanem egyszerűen megtörténnek veled. Hiába tervezel, szervezel, mindig jöhet valami, ami teljes mértékben felborítja a programot. De nem kell drámára gondolni, például szuper, emlékezetes kirándulásokat, utazásokat tudsz tenni, ahol ismeretlen helyeket fedezhetsz fel, mert hagyod magad az Égiek által sodorni. Hagyd magad mögött a görcsölést, élvezd az életet, légy nyitott az újra, hiszen ez a hónap számtalan történést és változást hozhat. Ha Bivaly hónapjában születtél, úgy a munkádban számíthatsz bizonytalanságra, váratlan vagy irányíthatatlan esményekre és/vagy emberekre. Lehetnek kisebb-nagyobb konfliktusok is. Bivaly napján születve, magánéleti szempontból kevésbé jó ez a hónap, azt javaslom, ne otthon üljetek egész idő alatt, mert abból előbb-utóbb konfliktus lesz, hanem – ha tehetitek – menjetek kirándulni, utazni. Próbálj meg spontán lenni, nem ragaszkodni semmihez sem vagy megrettenni negatív előjelek láttán, menj és tedd a dolgod, nem lesz gond!