fbpx

 KAKAS

Kakas év szülöttje (1921, 1933, 1945, 1957, 1969, 1981, 1993, 2005, 2017)

Mindenféle szempontból jobb évnek nézel elébe, lényegesen kevesebb problémára számíthatsz a Kakas jegy által uralt életterületeden, mint amivel tavaly találkozhattál. Az idei év is hozhatnak változásokat, de már inkább lehetőségek és előrehaladás formájában, és nem annyira kényszerítően. Most működik majd a szabad akarat, így te dönthetsz arról, hogy élsz-e az alkalommal vagy inkább elengeded. Különösen kedvezőek az energiák, ha új kapcsolatokról van szó, amelyeket főként szakmai szempontból lehet jól hasznosítani. Utazások és külfölddel kapcsolatos események is nagyobb hangsúlyt kapnak.

Kakas hónap szülöttje:

A karriered felívelését hozhatja 2024, most csak rajtad múlik, hogy mit hozol ki az év lehetőségeiből. A meglévő munkahelyeden fejlődésre, új megbízásokra, gyümölcsöző kapcsolatokra számíthatsz. Kiválóan tudod egyengetni az utadat, meg fogod látni, hogy hol és mivel érdemes foglalkozni, kivel kell együttműködnöd ahhoz, hogy még jobb eredményeket érj el. Ha karrier vagy munkahelyváltáson gondolkodsz, úgy a Sárkány éve nagyban a segítségedre lesz a terveid megvalósulásában, így ne habozz, ha úgy érzed, hogy váltanod kell. Amennyiben az üzleti életben tevékenykedsz, most tudsz olyan kapcsolatokat kialakítani, amelyek hosszú távra határozzák meg céged jövőjét. Most kell megszólítanod az embereket, az ügyfeleidet, mert az energiák az egyesülést és a terjeszkedést támogatják. Az ingatlannal, befektetésekkel kapcsolatos terveidnek is ideális ez az év, de mindenképp azt javaslom, hogy légy körültekintő, ha pénzügyi döntésekre kerül a sor.

A családi és baráti kapcsolatoknak is kedvez a Sárkány éve. Ha netán eltávolodtál a szeretteidtől, hátat fordítottál tavaly a barátaidnak (mindegy, miért), most úgy érezheted, hogy mégsem volt jó döntés. Meggondolni valószínűleg nem fogod magad, annál büszkébb vagy, talán közelíteni is csak nehezen fogsz, de a belső késztetés meglesz benned, hogy újra kapcsolatba kerüljetek. Tedd félre a keménységet, legyél befogadó és újra szeretetteljes kapcsolataid lehetnek.

Kakas nap szülöttje:

Elvonultak a viharfellegek, elcsitulnak a hullámok, így ha nehéz éved volt 2023-ban párkapcsolat tekintetében, úgy az a jó hírem, hogy végre jön a megnyugvás. Ha tavaly zátonyra futott a szerelmi életed, akkor sincs ok aggodalomra, mert a Sárkány éve pont az segíti, hogy újra támogató, biztos alapokon nyugvó párkapcsolatot alakíts ki. Ezért ebben az évben érdemes lesz nagyobb nyitottsággal hozzáállni a társkereséshez, hiszen nagy az esélye egy új kapcsolatnak. Lesznek néhányan, akik nem vágynak majd tartós elköteleződésre, így nekik több hosszabb-rövidebb romantikus kapcsolat lehetőségét tartogatja a Sárkány éve. Ha meghitt párkapcsolatban élsz, úgy a társadra figyelj, mert az ő életében lehetnek érdekes események! Egymást támogatva az esetleges nehézséget is könnyedén fogjátok megoldani. A józan döntések és a céltudatosság lesz a segítségetekre mindenféle probléma esetén.

Az otthonodra idén a szépítés, bővítés, fejlesztés vár. Ha vannak ilyen irányú terveid, új ingatlant vásárolnál, költöznél, ezek mindegyike lehetséges, és ezek mindegyikét elősegíti a Sárkány éve, azonban az anyagiakkal érdemes lesz észnél lenni. Enélkül nagy eséllyel fogsz jóval többet vagy feleslegesen költeni, mint szerettél volna.

Az egészségügyi problémákra inkább  akkor számíthatsz, ha tűz vagy fém napon születtél, de ekkor is kisebbekre, amelyeket kellő odafigyelés mellett tökéletesen kordában tudsz majd tartani.

SZEMÉLYES ÚTMUTATÓ – 2024 SÁRKÁNY ÉV

Párkapcsolat, szerelem, munka vagy anyagi kérdések? Jól lenne egy kis iránymutatás ezeken a területeken? Akkor jelentkezz be SZEMÉLYES 2024-es SÁRKÁNY év elemzésre!