fbpx

A tigris jegy

A Tigris már első ránézésre is bátor, tiszteletet parancsoló kisugárzással rendelkezik. Olyan ember, aki dinamikus, bármikor cselekvésre és harcra kész. Az ereje nem függ az épp aktuális hangulatától vagy az állapotától, hanem folyamatosan ott lakozik benne, és ha kell pillanatok alatt képes élni vele. Nagy fokú küzdőszellem és igazi temperamentum lakozik benne. Első pillantásra nyugodtnak vélhetnénk, ugyanakkor pillanatok alatt képes reagálni, avagy indulatba jönni, de ugyanilyen gyorsan meg is nyugszik és onnantól kezdve pedig szinte nem is emlékszik a konfliktus okára, mert ő viszonylag gyorsan túlteszi magát rajta. Jellemző lehet rá a türelmetlenség, nehezen tűri a késedelmet, a toporgást. Emiatt sokszor azt választja, hogy inkább egyedül intézi az ügyeket, nem kér segítséget, és így nem is kell másra várnia. Szereti a kalandos életet, az utazásokat, a kihívásokat. Merész, lendületes és olykor indulatos is.

A mindennapokban sokkal inkább konzervatív, ragaszkodik a konvenciókhoz. Szereti, ha a napjai az általa megtervezett menetben zajlanak, akkor érzi komfortosan magát, ha a napok egymásra épülve egy meghatározott rendszer alapján telnek. Mindig mindennek megvan a maga menete, ha teheti, akkor a szokásos napi, havi rutinján nem változtat. A problémákat is ezzel a mentalitással hajlamos megoldani, ezért, ha egy módszere nem működőképes, akkor újra és újra megpróbálkozik vele, bízva abban, hogy egyszer csak sikert ér el. E miatt időbe telik neki, mire felismeri, hogy változtatnia kell, amelyet alapvetően még a felismerés után is nehezen tesz meg.

Óvja családját, barátait, ő az, akire bizton lehet számítani a bajban, arra törekszik, hogy a hozzá közelállóknak megkönnyítse az életét. Versengés nem jellemző rá, az eredményeit megosztja másokkal, sőt megpróbálja a környezetét is bevonni a sikerébe.

Meglehetősen makacs személyiség, aki nem könnyen változtat a már kialakult álláspontján. Ha meg akarunk győzni egy Tigris jegyű embert, akkor készüljünk fel, hogy ehhez kitartó munka szükséges, de ha elvei ellen való a másik álláspontja, akkor kitart a sajátja mellett a végletekig. Az élete folyamán a legtöbbet ő változik, de ezt csak azok veszik észre rajta, aki fiatal korától ismerik, hiszen ez a változás igen lassan megy végbe benne. A Tigris jegyében született ember lesz az, aki visszatekintve az életére, maga is csodálkozhat, hogy a kezdetektől a jelen ideig mennyire más lett.

A szerelem területén igazán romantikus tud lenni, ugyanakkor van benne egyfajta birtoklási vágy is. Számára kimondottan fontos, hogy tartós, biztonságos, de nem unalmas párkapcsolata legyen. A szakítás alapjaiban rendítheti meg az életét, igen nehezen lábal ki belőle, sok idő kell hozzá, hogy ismét elkötelezze magát egy új társ mellett.

A nyúl jegy szülöttje

A Nyúl ember személyiségére általában egyfajta tapintatos visszahúzódás, akár a rejtőzködés is jellemző. Az összes jegy közül ő a leginkább konfliktuskerülő, de a maga kedves, barátságos módján mindig eléri azt, amit szeretne. Azt, amit kitűz magának azt erő és dominancia nélkül tudja elérni, mivel kiváló kommunikációs és diplomáciai képességekkel rendelkezik és ezeket nagyon jól használja. Ösztönösen érzi, kinek mit lehet mondani, kit mi érdekel,  figyeli az emberek reakcióit és azonnal reagál is rájuk. A beszélgetéseket, eseményeket nagyon finoman terelgeti olyan mederbe, ami számára kívánatos, ezáltal szerzi meg azt, amit szeretne.

Kerül minden olyan helyzetet, ahol nyílt szembenállás várható, inkább a háttérből mozgatja a szálakat, ill. irányítja az eseményeket. Ha valamit el szeretne érni, azt már eleve úgy kommunikálja, hogy abból a másik félnek milyen előnye származik majd. Ne legyen kétségünk afelől, hogy mindig el is éri, amit szeretne, úgy hogy észre sem vesszük, valójában a kezdetektől ő irányította a dolgokat.

Szívesen támaszkodik az erős, magabiztos emberekre, az általuk kapott mentális és akár fizikai erő segít neki a mindennapokban való boldogulásban. Ne féljenek hát megnyílni és segítséget kérni másoktól, hiszen ki az aki, egy ilyen kedves, szelíd embernek nem segítene örömmel?!

Szeret emberek között lenni, kimondottan társasági ember, az a típus, aki mindenkivel jó kapcsolatra törekszik, de ezt is finoman, nem a középpontba törekedve teszi. Amolyan csendes, békítő, mások között közvetítő személyiség. Habár tudatában van a környezetében lévő esetleges konfliktusoknak, de azokban aktívan nem vesz részt. Barátságai kevésbé szorosak, inkább az jellemző, hogy nagyon sok felületes kapcsolata van és csak viszonylag kevés szoros.

Békés, harmóniát árasztó személyisége okán, általában vonzódnak hozzá az emberek még akkor is, ha különösebb erőfeszítéseket nem tesz egy-egy kapcsolatért.

A szerelemben a békét, harmóniát keresi. Egyes Nyúl jegy szülött hajlamos lehet túlértékelni a párkapcsolatát, de legalábbis túl magasra helyezni az elvárásait. És ez igaz úgy általában a kapcsolataira. Gyakran a párja irányítása alá kerülhet, melynek legfőbb oka a konfliktuskerülése, ill. a harmóniára való rendkívül nagy igénye. Mindez jó, ha egyébként egy jól működő kapcsolatban van, azonban nagy hátrány, ha már menekülne belőle, ilyenkor előbb-utóbb kénytelen lesz kiállni magáért.

A sárkány jegy szülöttje

A sárkány jegy szülöttje távolságtartó tartást sugároz magából, ezzel azt érezteti a környezetével, hogy rejlik benne valamilyen különlegesség, amit csak azok ismerhetnek meg, akik azt kiérdemelték. Valójában ez inkább egy változékonyság benne, mivel ő különösen hajlomos arra, hogy váratlanul meggondolja magát. Ennek oka sokszor teljesen érthetetlen a környezetében lévő emberek számára, nem értik, mit mért tesz és akár félre is értelmezik. Valójában szívesen veszi mások közeledését, szeret társaságban lenni, új embereket megismerni. A sárkány jegyben lévő jang föld elem miatt a titkolózás, a rejtett dolgok, a kiismerhetetlenség hangsúlyosan jellemző rá.

Megvan benned a hajlam a kényelmességre, emiatt mindig figyelned kell az étkezésedre, mert a bevitt kalóriákat lusta lehetsz ledolgozni. Ez a tulajdonságod megjelenhet abban is, hogy halogatod a dolgaidat, kivárod az utolsó pillanatot, amikor már muszáj cselekednek, de ekkor persze már sokkal több problémád lehet ebből, mintha korábban erőltetted volna meg megad.

Jellemzően nagy mentális erővel rendelkezel, de nem biztos, hogy ez rögtön szembetűnő lesz, azonban nehéz helyzetekben mindig képes leszel elővenni ezt a tulajdonságodat. Ugyanígy jellemezhet a maximalizmus is, jóval kevésbé a rugalmasság, nehezen viseled a gyors változásokat, legalábbis azon a területen nem, ahol a horoszkópodban a Sárkány szimbólum megtalálható (pl. nap oszlop esetén a párkapcsolatban törekedsz az állandóságra).

A Sárkány jegy szülötteként konfliktuskerülő, simulékony, kedves kommunikációval vagy képes  elérni, amit szeretnél, de mégis van egy temperamentumosabb oldalad is. Egy ideig tűrsz, próbálod elkerülni a nyílt konfrontációt, de aztán, ha elpattan az a bizonyos szál, kimondottan hevesen tudsz reagálni.

Feltűnési vágy is van benned, s bár talán nem teszel érte semmit sem, mégis szeretnéd, ha a környezeted felfigyelne rád. Általában van olyan képességed, tudásod, ami miatt ezt megkapod, de akár külső megjelenésed az, ami miatt mindig lesznek körülötted olyanok, akik különlegesnek tartanak majd. Nem kizárt, hogy magas szintű művészi tehetség rejtőzik benned, de legalábbis van szemed a szép és esztétikus dolgokra.

Szereted az életedben a tartós, biztonságos dolgokat. Ha teheted, nem változtatsz sem a környezeteden, sem az életkörülményeiden, nagy dolgoknak kell történniük ahhoz, hogy valami új dolog felé nyiss, vagy a régit reformáld meg. Ugyanígy ragaszkodsz emberekhez, a társadhoz is, hűséges és kitartó vagy, biztos támasza környezetének.

A kígyó jegy szülöttje

A Kígyó jegyben született ember személyisége érdekes és különleges, már-már titokzatosságba hajló. Ha bárhol a horoszkópodban megtalálható ez a szimbólum, úgy van benned egy természetes szereplési vágy, amelyhez társul egy előadói képesség is, de függően attól, mely területen jelenik meg a Kígyó, változik, hogy mennyire kerülsz majd a középpontba. Amennyiben a Kígyó évben vagy hónapjában születtél, úgy általában megfigyelhető, hogy sokkal inkább szeretsz és tudsz is szerepelni, mások előtt megnyilvánulni, igényled az emberek figyelmét, amelyet meg is kapsz kiváló, figyelemfelkeltő előadásmódodnak köszönhetően. Humoros, érdekes, igényes kommunikációddal hamar felkelted mások érdeklődését. Abban az esetben, ha a Kígyó a nap vagy az óra oszlopban jelenik meg, úgy sokkal inkább tűnsz visszahúzódónak, ekkor már nem az a fontos, hogy általánosságban figyeljenek fel rád, hanem a fókuszba helyezett személyt szeretnéd “meghódítani”, az a cél, hogy azt az egy-egy embert, társaságot avagy közösséget nyerd meg magadnak, ebben a közegben szeretnél kitűnni. Mindkét esetben a kitűnési vágyad nem öncélú, hanem a benned lévő mély tudás és érdeklődés tárgya iránt akarsz másokat is megnyerni.

Vezető egyéniség vagy bár nem törekszel feltétlenül erre, azonban, ha olyan helyzetbe kerülsz, amikor szükség van ilyen képességekre, úgy elő tudod venni ezt az énedet is, mellyel teljes mértékben hatással tudsz lenni az emberekre. Rendkívül nagy mentális erő van benned, bármi is a célod, azért képes vagy teljes erőbedobással küzdeni. Ha kell, akkor az eszed használod, rafináltan és igencsak tudatosan vagy képes manipulálni a környezeted, de attól sem riadsz vissza, hogy temperamentumosan, dominánsan küzdj azért, amit szeretnél.

Időnként kimondottan szenvedélyes és temperamentumos is tudsz lenni, ugyanakkor van egy úgynevezett hatodik érzéked is, amivel azonnal fel tudod mérni az embereket, környezeted. Hajlamos lehetsz a dolgokat a végletekig halasztani, néha akár a lustaságra is, viszont ha végre cselekszel, akkor teljes és alapos munkát végzel. Általában megfigyelhető, hogy azoknak, akiknek Kígyó van a horoszkópjukban, valamilyen szempontból megigéző a szemük, a tekintetük.