A Jin Föld Disznó hónapja – Változás, érzelmek és új lehetőségek

A Disznó hónapjával kezdetét veszi a vizes évszak, amely valamelyest ellensúlyozza majd az év erőteljes Tűz energiáit. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nyugodtabb vagy eseménytelen időszak elé nézünk. A Disznó ugyanis évszakkezdő állat, így a hónap energiái ismét sok aktivitást, változást és mozgást hoznak az életünkbe. Sokkal inkább egy mozgalmas, érzelmekkel, ötletekkel és új lehetőségekkel teli időszakra hónapra számíthatunk.

A Disznó jegyben a Víz elem dominál, ezért az érzelmeink a megszokottnál erőteljesebben hatással lehetnek a döntéseinkre és úgy általában a viselkedéseinkre is. Érzékenyebben reagálhatunk a környezetünkben zajló eseményekre, nagyobb hatást gyakorolnak ránk mások szavai és tettei. A víz elem erősödésének köszönhetően, a következő hetekben szinte folyamatosan jöhetnek új gondolatok, felismerések, lehetőségek. Sok jövés-menésre, programra, új ötletre és váratlan eseményre számíthatunk. Olyan érzésünk lehet, mintha egyszerre több irányba indulna el az életünk, és mindenhol történne valami. Ez kifejezetten inspiráló és lendületes időszak lehet, ugyanakkor könnyen elveszíthetjük a fonalat, ha nem figyelünk oda eléggé. A Disznó energiájának alacsonyabb szintű megélése ugyanis káoszt, kiszámíthatatlanságot, szétszórtságot és elhamarkodott döntéseket is eredményezhet. Nem biztos, hogy minden ötletünket azonnal meg kell valósítanunk, és nem minden lehetőség igényel rögtön választ.

A hónap egyik legérdekesebb üzenete, hogy miközben a természet a télre készül, már megszületik benne a következő tavasz ígérete. A Disznó jegyben ugyanis a domináns Víz mellett jelen van a rejtett Jang Fa elem is, amely a növekedést, a fejlődést és az új kezdeteket jelképezi. Ez olyan, mint amikor a föld mélyén már ott van egy új növény magja, de a felszínen még semmi nem látható belőle. A most elindított folyamatoknak tehát nem feltétlenül lesz azonnali eredményük. Meglehet, hogy csak most kezdünk agyalni valamin, elkezdünk tervezgetni, talán bele is fogunk valamibe, de eredményt csak később, talán majd csak 2027-ben látunk belőle. Szóval egyáltalán nem gond, ha nem minden valósul meg most abból, amit kitalálunk.

A Disznó hónap egyik legnagyobb üzenete továbbra is a változás, a megújulás és az új lehetőségek felismerése lesz. Sokakban megjelenik a megújuluási vágy, a kíváncsiság és a hónap hozza sokunknak lehetőséget is, hogy kiszakadjunk abból, amiben már jóideje benne vagyunk. Aki úgy érzi, hogy az élete nem a megfelelő mederben halad, annak érdemes odafigyelnie ezekre a belső sugallatokra. Ne érdemes mindenáron ahhoz ragaszkodni, ami már nem működik, de ne is változtassunk pusztán a változás kedvéért. A most érkező ötletek és lehetőségek között lehetnek igazán értékesek, de szükség lesz arra is, hogy meg tudjuk különböztetni a valódi lehetőségeket a pillanatnyi lelkesedéstől. Ne feledjük! Továbbra is az impulzív, erőteljes Ló évében vagyunk!

A következő hetekben erőteljes segítő energiákra számíthatunk. Lehet ez egy támogató kolléga, egy mentor, egy régi ismerős, egy jókor érkező tanács vagy akár egy olyan ajánlás, amely új lehetőséget nyit meg előttünk. Nem feltétlenül nagy, látványos segítségre kell gondolnunk. Néha egyetlen beszélgetés, egy ötlet vagy egy megfelelő időben érkező információ is elegendő ahhoz, hogy elinduljunk egy másik úton.

A munkánkban és üzleti ügyeinkben is megjelenhet a megújulás igénye és/vagy lehetősége. Ez jelentkezhet a körülmények megváltozásában, új feladatokban, új kollégákban, de akár új munkalehetőségek formájában is. Akik eddig változtatni szerettek volna, de nem találták a megfelelő alkalmat, most olyan helyzetbe kerülhetnek, amely elindítja őket egy új irányba. Azoknak pedig, akik elégedettek a jelenlegi munkájukkal, érdemes nyitottan fogadniuk az új feladatokat, ötleteket, mert ezek később akár előrelépést is jelenthetnek.

A pénz és az anyagi biztonság szintén nagyobb hangsúlyt kap a Disznó havában. Akár azért, mert van belőle, akár azért, mert éppen hiányzik, de szükségünk lenne rá. Előtérbe kerülhetnek a bevételeink, kiadásaink, a megtakarításaink vagy a jövőbeli pénzügyi terveink. A kínai asztrológia szerint a Disznó jegy szerencsét, a bőséget és jólétet hoz. Amiben van némi igazság, de azért érdemes óvatosnak lenni a hirtelen ötletekből születő vásárlásokkal és befektetésekkel. A hónap változékony energiái könnyen át nem gondolt döntésekre sarkallhatnak.

A következő hetekben magunkhoz képest aktívabbnak, kezdeményezőbbnek érezhetjük magunkat. Sok minden foglalkoztat majd bennünket, és hajlamosak lehetünk arra, hogy egyszerre több dolgot is belekapjunk. Ezzel azt fogjuk elérni, hogy túlvállaljuk vagy elaprózzuk magunkat, ami ugye nem a legjobb ötlet, így mindenkinek azt javaslom, hogy tervezzen és állítson fel fontossági sorrendet.

A hónap egyik árnyoldala a kapkodás és a meggondolatlanság. A sok impulzus, a folyamatos jövés-menés és az érzelmi hullámzások miatt könnyebben elveszíthetjük a koncentrációnkat. A balesetekre is hajlamosíthatnak az energiák, különösen akkor, ha sietünk, figyelmetlenek vagyunk, vagy egyszerre több dologra próbálunk odafigyelni. Érdemes ezért lassítanunk, különösen közlekedés, sportolás és fizikai munkavégzés közben. Ne akarjunk mindent egyszerre elintézni, és hagyjunk elegendő időt magunknak az egyes feladatokra.

Mindezzel együtt a hónap kifejezetten kedvez a mozgásnak, kirándulásnak, utazásnak és minden olyan tevékenységnek, amely kiszakít bennünket a megszokott környezetünkből. A Víz energiája támogatja a tanulást, az új ismeretek befogadását, az intelligenciát és a kreatív gondolkodást is. Ideális időszak lehet tehát új technikák, módszerek, szellemi kihívások elsajátítására. A megjelenő föld elem, és önmagában az a tény, hogy mégiscsak fordulunk bele a télbe, azt az igényt is hozza majd, hogy többet pihenjünk, befelé forduljunk. Sokan lesznek, akik egyre erősebben érzik majd erre is a hívást a hónap folyamán.

Az érzelmi és akár szerelmi életünkben is érdekes folyamatok indulhatnak el. A Víz dominanciája miatt mélyebben élhetjük meg a kapcsolatainkat, nagyobb igényünk lehet a biztonságra, a törődésre és az őszinte beszélgetésekre. Könnyebben megérinthetnek bennünket mások, de érzékenyebben reagálhatunk a visszautasításra vagy a csalódásokra is. A tüzel év összecsaphat időnként a vizes hónap energiával, amelyek nagy összecsapásokat, konfliktusokat és erőteljes érzelmi kilengéseket is okozhatnak.

Minden hónapban van egy olyan állatszimbólum, ami segíthet az aktuális hónap negatív energiáit megfékezni, csökkenteni. Ebben a hónapban a TIGRIS szimbólumot tudod használni, ha úgy érzed, hogy túl sok nehézség ér a következő napok folyamán vagy ha már többször tapasztaltad, hogy az adott hónap állatjegye nem kedvező neked.

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

November 6., 11., 13., 17., 19., 23., 25., 29.

December 1., 5.

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

November 8., 10., 15., 16., 20., 22., 27., 28.

December 2., 4.

KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!

Tigris TIGRIS

Tigris év: A novemberi energiák váratlan fordulatokat hozhatnak az életedbe, amelyek kimozdítanak a megszokott életviteledből. Nem kell megijedni, ezek akár nagyon kellemes események is lehetnek, akár olyan új lehetőségek is felbukkanhatnak, amelyekre már régóta vártál, és végre elindíthatnak egy eddig elakadt folyamatot.

Tigris hónap: A munkahelyeden, a családi életedben vagy a közvetlen környezetedben olyan dolgok történhetnek, amelyekre fel fogsz figyelni. Lehet, hogy a körülmények kényszerítenek rá egy új irány választására, de az is elképzelhető, hogy benned érik meg végre az elhatározás, hogy ideje máshol, másképpen folytatnod. Ha munkahelyváltáson vagy álláskeresésen gondolkodsz, a novemberi energiák támogatják a törekvéseidet, ezért érdemes most komolyabban is foglalkoznod ezzel. Először azonban tisztázd magadban, mit szeretnél és mit nem. Ismerd fel a korábbi rossz sémákat. Ne ragaszkodj olyan helyzetekhez, amelyek már nem kínálnak számodra fejlődési lehetőséget. Ha továbbra is csak a megszokás tart ott, ahol vagy, könnyen azt érezheted, hogy egy helyben toporogsz. A mostani fordulatoknak megvan a maguk oka, még akkor is, ha egyelőre nem látod, hová vezetnek.

Tigris nap: A november segíthet felismerni, hogy életed mely területein járt már le egy korszak, és hol lenne szükség valami egészen újra. Nemcsak a gondolkodásodban, hanem úgy az egész életedre vonatkozóan fontos döntéseid lehetnek. Az otthonoddal kapcsolatban lehetséges felújítás, nagyobb átalakítás, de akár az ingatlanvásárlás vagy -eladás is szóba jöhet. A párkapcsolatodban szintén elérkezhet egy olyan pillanat, amikor más szemmel kezdesz tekinteni a társadra és a közös jövőtökre. Egy új szerelem érkezhet, de az is lehet, hogy a meglévő kapcsolatodban fedezel fel olyan problémákat, amelyekkel eddig nem akartál vagy nem tudtál szembenézni. Ha van még bennetek szándék a folytatásra, most lehetőségetek nyílhat arra, hogy változtassatok sok dolgon, és egy jobb, őszintébb alapokra helyezzétek a kapcsolatot. Ha viszont már hosszabb ideje nem működnek a dolgok, novemberben akár egy végleges döntés is megszülethet. Ha jelenleg egyedülálló vagy, egy új találkozás olyan változást indíthat el a szerelmi életedben, amelyre már régóta szükséged volt.

nyúl NYÚL

Nyúl év: Kellemes, hamonikus napokra számíthatsz, ami valjuk meg, hogy ebben az igencsak forrongó évben jól jöhet. Nem kell különösebb nehézségekre készülnöd, inkább kisebb-nagyobb pozitív események és lehetőségek lehetségesek a hónap folyamán.

Nyúl hónap: A következő hetekben fokozatosan haladhatsz előre, és szinte észrevétlenül kerülhetsz egyre közelebb a céljaidhoz. Olyan változások indulhatnak el, amelyek hosszabb távon kedvező hatással lesznek majd az életedre. Ehhez azonban neked is aktívan részt kell venned a folyamatban. Szerencsére ötletekből, inspirációból és támogató emberekből sem lesz hiány, így könnyebben megtalálhatod a következő lépést. A munkádban is megmutatkozhat ez a pozitív tendencia, akár új feladatok, előrelépési lehetőség, kedvezőbb pozíció vagy akár a tevékenységed bővítése is szóba kerülhet. Most nem a látványos áttörések, hanem a kitartó, következetes építkezés hozhatja meg a legjobb eredményeket. Bár ez az év nem a türelemről szól, mégis azt javaslom, hogy ne akarj azonnali eredményeket, tedd a dolgod és hidd el, hogy előbb-utóbb meglesz, amit szeretnél.

Nyúl nap: Az otthonodban elérkezhet az ideje néhány változtatásnak, szépítésnek vagy olyan ötleteid megvalósításának, amely kényelmesebbé teszik a mindennapjaidat. A párkapcsolatodban inkább az összetartozás és az egymás felé fordulás kerül előtérbe. Akár harmonikus, akár problémákkal terhelt kapcsolatban élsz, most nem feltétlenül várhatók drámai fordulatok. Inkább békésebb, kellemesebb napok jöhetnek, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz. Ha még keresed a társadat, jó esélyed lehet egy olyan ember megismerésére, aki érzelmes természetével, ugyanakkor lendületes személyiségével új színt visz a szerelmi életedbe.

Sárkánybetu SÁRKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő SÁRKÁNY által képviselt energiára nincs hatással.

kígyó KÍGYÓ

Kígyó év: A megszokott mindennapjaidat váratlan események zavarhatják meg. Hogy ezek pozitív vagy negatív történések lesznek, azt még nem tudni, de valószínűbb, hogy olyan új helyzetekkel és lehetőségekkel találkozhatsz, amelyek megújulásra késztetnek.

Kígyó hónap: Ez a hónap bizony hozhat olyan heteket, napokat, amelyeket nem lesz könnyű megélni. Váratlan kellemetlenségek és konfliktusok nehezíthetik a dolgodat, akár a külvilággal, akár önmagaddal kerülsz szembe. Most különösen fontos lesz, hogy ne az első indulatból reagálj, hanem próbáld megőrizni a nyugalmadat. Kedvezőbb energiákat megélve viszont komoly előrelépésre számíthatsz a munkádban, a feladataidban vagy akár a szeretteid életében történhetnek meghatározó események. Ezek a változások az anyagi helyzetedre is kihatással lehetnek, ezért a pénzügyeidet illetően sem árt egy kicsit előrelátóbbnak lenned. Egy most megszülető ötlet vagy elhatározás később jelentősen befolyásolhatja az anyagi lehetőségeidet. Ha már érzed, hogy valaminek változnia kell, ne várj arra, hogy a körülmények majd maguktól megoldják a helyzetet! Gondold át a lehetőségeidet, tervezz, és tedd meg az első lépéseket. A tétlenség vagy a változásokkal szembeni ellenállás most inkább hátráltathat.

Kígyó nap: A szeretteid iránti gondoskodásod most különösen erőteljesen megmutatkozhat. Szívesen segítesz, intézkedsz, igyekszel levenni a terheket a párod és a családtagjaid válláról. Arra azonban figyelj, hogy ne vedd át mások feladatait, és ne akard mindenáron megoldani azokat a problémákat, amelyekkel nekik kellene foglalkozniuk. Ami számodra szeretetteljes segítség, azt a másik egy idő után akár túlzott beavatkozásnak is érezheti, miközben te feleslegesen pörögsz mások dolgain. Változhat a véleményed számos helyzetet illetően, olyan dolgokat láthatsz most egészen másként, amelyekről korábban határozott véleményed volt. A párkapcsolatodban is új fejezet kezdődhet. Ha van társad, közös tervek, komolyabb elhatározások, akár az összeköltözés is napirendre kerülhet. Ha egyedülálló vagy, egy korábbi kapcsolat újjáéledése vagy egy új ismeretség hozhat érzelmi fordulatot. Az otthonoddal kapcsolatban szintén felmerülhetnek változtatási igények, átalakítások vagy akár nagyobb horderejű döntések.

ló LÓ

Ez a hónap a horoszkópodban lévő LÓ által képviselt energiára nincs hatással.

kecske KECSKE

Kecske év: Lehet, ez egy olyan hónap lesz, amire nehéz lesz visszaemlékezni, mert semmi extra nem történik, inkább apróbb, de annál kellemesebb változások tehetik színesebbé a napjaidat. Érkezhet egy új ismeretség, lehetőség vagy olyan élmény, amely kizökkent a megszokott kerékvágásból, és egy kis frissességet visz az életedbe.

Kecske hónap: Kifejezetten inspiráló, kreatív napoknak nézel elébe. Már önmagában a Ló éve is nagyobb változásokat hoz vagy hozhatott az életedbe, a Disznó hónapja erre tesz rá egy kisebb lapáttal. Egymást követhetik az új gondolatok, ötletek, és egyre nagyobb kedvet érezhetsz ahhoz, hogy valami újat alkoss vagy megvalósíts. Érdemes kihasználnod ezt a lendületet, és olyan tervekkel is foglalkoznod, amelyeknek az eredményei csak később mutatkoznak meg. A munkádban is új irányok nyílhatnak meg előtted, sőt akár egy kisebb szakmai fordulat is bekövetkezhet. Könnyen lehet, hogy olyan megoldások jutnak eszedbe, amelyekre korábban nem gondoltál, és ezek egészen más perspektívába helyezik a feladataidat. A szépérzéked is erőteljesebbé válik, jobban vonzanak majd az esztétikus dolgok, a művészet és a kreatív tevékenységek. Még ha eddig távol állt is tőled ez a világ, most szívesebben veszel majd részt ilyen programokban.

Kecske nap: A korábbi mozgalmasabb, esetleg feszültségekkel vagy sok változással teli időszak után végre nyugodtabb, kiszámíthatóbb napok következhetnek. Több igényed lehet a csendre és az egyedüllétre, szívesen fordulsz olyan tevékenységek felé, amelyekben elmélyülhetsz. A tanulás, az olvasás vagy valamilyen új ismeret megszerzése különösen kellemes időtöltés lehet. A párkapcsolatodban az egymásra hangolódás, a közelség és az összetartozás érzése kerülhet előtérbe. Természetesen kisebb nézeteltérések most is előfordulhatnak, de ha stabil alapokon áll a kapcsolatotok, nem kell attól tartanod, hogy a novemberi energiák komolyabb törést okoznak közöttetek. Ha még keresed a társadat, egy új találkozásból akár olyan kapcsolat is kialakulhat, amely idővel fontos szerepet tölthet be az életedben.

 

majom MAJOM

Majom év: Olyan korábbi ügyek vagy problémák kerülhetnek ismét előtérbe, amelyekkel már korábban is foglalkoztál. Úgy érezheted, hogy bizonyos helyzetek újra próbára tesznek, de most lehetőséged nyílik arra, hogy végre te irányítsd az eseményeket, és megtaláld a régóta keresett megoldást.

Majom hónap: Most végre beérhet az a munka és energia, amit az elmúlt hetekben vagy hónapokban valamibe befektettél. Korábbi erőfeszítéseid eredményei kezdenek megmutatkozni, és minél kitartóbban dolgoztál egy célért, annál kedvezőbb fejleményekre számíthatsz. A munkában, üzletedben vagy a kollégáid vonatkozásában előjöhetnek olyan helyzetek vagy események, amelyeknek már voltak előzményei, de vagy nem sikerült megoldani őket vagy újra aktuálissá válnak. Előfordulhat, hogy körülötted az érzelmek, a sértődések vagy a pillanatnyi hangulatok akadályozzák a hatékony munkavégzést. Ilyenkor neked kell majd észnél lenni és irányítani az eseményeket és akár az embereket is. Arra azonban ügyelj, hogy saját magad se reagálj túl érzelmileg a felmerülő helyzetekre.

Majom nap: A november érzelmileg intenzívebb időszakot hozhat számodra, amelyben váratlan találkozások és helyzetek is próbára tehetik a lelki egyensúlyodat. A szokásosnál érzékenyebben reagálhatsz mások megjegyzéseire, és olyan dolgok is rosszul eshetnek, amelyeken máskor könnyedén túllépnél. Előtérbe kerülhetnek személyiséged sérülékenyebb oldalai, és emiatt időnként úgy érezheted, hogy védekezned kell a külvilággal szemben. Arra is figyelj, hogy ne engedd, hogy mások az érzelmeiden keresztül befolyásolják a döntéseidet. Nem kell mindenki elvárásának megfelelned, és nem szükséges minden helyzetben magadra venned mások problémáit. Ha egyedülálló vagy, egy új ismeretség különösen mély érzelmi kapcsolódást hozhat, de az sem kizárt, hogy egy korábbi társad tér vissza az életedbe. Az otthonod és a lakókörnyezeted területén szintén jelentősebb átalakulásokra számíthatsz, akár olyan döntések is megszülethetnek, amelyek hosszabb távon megváltoztatják az életkörülményeidet.

Kakas KAKAS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő KAKAS által képviselt energiára nincs hatással.

KutyaKUTYA

Ez a hónap a horoszkópodban lévő KUTYA által képviselt energiára nincs hatással.

DisznóDISZNÓ

Disznó év: A november kellemes meglepetéseket és váratlan lehetőségeket tartogathat számodra. Új emberekkel ismerkedhetsz meg, érdekes kapcsolatok alakulhatnak ki, de az utazás, a környezetváltozás vagy egy új élethelyzet is része lehet ennek az időszaknak. Érdemes nyitott szemmel járnod, mert a legjobb dolgok most akár egészen váratlanul találhatnak rád.

Disznó hónap: A munkád és a családi életed egyaránt nagyobb figyelmet követel majd tőled. Lehetnek kiborító események, de nagyon kellemes változások is. Sok esetben te fogod generálni, máskor az élet alakítja az eseményeket. Arra figyelj, hogy a feladatok és a váratlan helyzetek ne sodorjanak magukkal, mert felütheti a fejét a káosz, és a hónap végére meglehetősen kimerültnek érezheted magad. Ha viszont szakmai előrelépésre, új munkára vagy érdekesebb feladatokra vágysz, most igazán jó lehetőségek találhatnak meg. Olyan ajánlatot kaphatsz, amely hosszabb távon is meghatározhatja a pályafutásodat, vagy végre olyan munkakörbe kerülhetsz, amelyben jobban kibontakoztathatod a képességeidet. Előfordulhat, hogy egy-egy eseményt veszteségként élsz meg, de mégis azt javaslom, koncentrálj inkább a továbblépésre, mert a most lezáruló dolgok helyet teremthetnek valami sokkal jobbnak. Ne hagyd figyelmen kívül a váratlanul felbukkanó lehetőségeket sem, hiszen ami elsőre véletlennek tűnik, arról később kiderülhet, hogy éppen erre volt szükséged.

Disznó nap: Ha jelenleg nincs párkapcsolatod, de szeretnél végre társra találni, a november kedvező fordulatot hozhat a szerelmi életedben. Egy új találkozásból akár komolyabb kapcsolat is kibontakozhat, ezért ne zárkózz el az ismerkedéstől, és adj esélyt azoknak is, akik elsőre talán nem keltik fel az érdeklődésedet. A már meglévő kapcsolatokban viszont a hónap nem hagyja figyelmen kívül a valós állapotokat. Ha jól működtök együtt, sok örömteli közös élmény, romantika és kellemes pillanat várhat rátok, és igazán élvezhetitek egymás társaságát. Ha azonban már régóta problémákkal küzdötök, most ezek a korábbinál erőteljesebben törhetnek felszínre és hamar komoly konfliktus lehet belőle. Az otthonodat illetően lehetséges bármilyen váratlan változás, költözés is akár.

 

patkany PATKÁNY

Patkány év: A Disznó hónapja mozgalmas társasági életet hozhat, új emberekkel találkozhatsz, és a már meglévő kapcsolataidban is változások indulhatnak el. Az ismerkedésnek, a kapcsolatépítésnek és az új élményeknek egyaránt kedvező időszak következik.

Patkány hónap: Lendületes, eseménydús hetek várnak rád, amelyek során több területen is érezhető előrelépést tapasztalhatsz. Különösen nagy szerepe lesz annak, hogyan kommunikálsz másokkal. A megfelelően megválasztott szavakkal, egy jól időzített beszélgetéssel vagy ügyes tárgyalással sokat nyerhetsz, de a túlzottan határozott, esetleg bántó megfogalmazások könnyen visszaüthetnek. Ez különösen a feletteseiddel, ügyfeleiddel vagy üzleti partnereiddel való kapcsolattartásban lesz fontos. Új szakmai lehetőségek, érdekes megbízások vagy akár egy másik munkakör is felbukkanhat. Megszaporodhatnak a teendőid, egymást követhetik az intéznivalók, és akár a szokásosnál jóval többet is úton lehetsz. Próbáld úgy beosztani az idődet, hogy a sok feladat között magadra is jusson elegendő figyelem.

Patkány nap: A párkapcsolatodban most különösen fontos lesz a gyengédség, a testi közelség és az érzelmek kimutatása. Több ölelésre, összebújásra és meghitt együtt töltött időre vágyhatsz, ezért ne tartsd magadban az érzéseidet, hanem mutasd meg a társadnak, mennyire fontos számodra. Ha éppen nincs partnered, attól még ugyanúgy hiányozhat a romantika és a szeretetteljes közelség. Ilyenkor jól eshet egy érzelmes film, egy romantikus könyv vagy egy baráti beszélgetés, amelyben őszintén megoszthatod a gondolataidat. Ezek átmenetileg enyhíthetik a társ iránti vágyadat, de igazán akkor lehetsz elégedett, ha olyan emberrel találkozol, akivel kölcsönös érzelmi kötődés is kialakulhat. A november erre is lehetőséget teremthet.

 

BivalybetuBIVALY

Bivaly év: Mozgalmasabb, eseményekben gazdagabb időszak elé nézel. A megszokottnál több esemény lehetséges, új programok és olyan helyzetek találhatnak meg, amelyek alaposan felpezsdítik a mindennapjaidat.

Bivaly hónap: Érdemes most energiát és időt fektetned a munkádba, mert az erőfeszítéseidből kedvező lehetőségek születhetnek. Szakmai előrelépés, új feladatkör, megbízás vagy akár egy új munkahely is képbe kerülhet. A munkáddal és a családi életeddel kapcsolatos események ugyanakkor érzelmileg is megérinthetnek, így nem biztos, hogy minden helyzetben a megszokott higgadtságoddal reagálsz majd. A novemberi energiák hatására könnyebben befolyásolhatnak a pillanatnyi hangulatok és a környezetedből érkező hatások. Szívesen foglalkozol majd a dolgok mélyebb összefüggéseivel, szereted megérteni, mi miért történik, de az is elképzelhető, hogy egymást követik majd a megvalósításra váró új ötleteid. A munkában különösen sok teendőre számíthatsz, így szellemileg és fizikailag egyaránt aktív, sűrű időszak következik.

Bivaly nap: A szokásosnál érzékenyebb, érzelmesebb oldalad kerülhet előtérbe. Hiába vagy alapvetően határozott, erős személyiség, most könnyebben megérintenek azok a dolgok, amelyek az érzelmeidre hatnak. Egy megható történet, egy romantikus film vagy a pároddal kettesben eltöltött meghitt este is elég lehet ahhoz, hogy egészen más lelkiállapotba kerülj. Fogékonyabbá válhatsz mások problémáira, könnyebben átérezheted a helyzetüket, és szívesebben nyújtasz lelki támaszt annak, akinek szüksége van rá. Nem véletlen, ha most többen fordulnak hozzád tanácsért vagy egy kis biztatásért. A párkapcsolatod számára különösen kedvező lehet ez az időszak: ha van társad, közelebb kerülhettek egymáshoz, és meghittebbé válhat a kapcsolatotok. Ha pedig még keresed az igazit, egy olyan találkozásban lehet részed, amelyből valódi érzelmi kötődés alakulhat ki.