Szorgos, munkás napok tanúi és cselekvői lehetünk az áprilisi YANG FÖLD SÁRKÁNY hónapban. Ismételten nagy erő érkezik az Univerzumból, mely a teherbírót még acélosábbá teszi, míg a gyengét plusz erővel ruházza fel. Mostanra érdemes tervezni azokat a feladatokat és intézendőket, melyekhez kitartás és sziklaszilárd akarat szükségeltetik. Lehet fizikai erőt igénylő, mint például a kertünk tél utáni “kicsomagolása”, kertészkedés, mezőgazdasági munkák. De ugyanúgy szellemi megmérettetés is, mint rákészülni vizsgára vagy belefogni valamilyen nagyobb munkaprojektbe és így tovább. A lényeg, hogy az akarat, szívósság és kötelességtudat támogat bármilyen elhatározásunkban.
Azok az emberek, akiknek fejlett az érzékelésük, érezni fogják, hogy milyen nagy erők vannak jelen ebben a hónapban. Az az emberek intuíciós képessége kikristályosodik, akár tudatosak rá, akár nem, így több megmagyarázhatatlan esemény átélői is lehetünk. Sajnos a negatív erők is aktivizálódnak, így aki hajlamos a befolyásuk alá kerülni és tegyük fel indulatossá válni általuk, érdemes lesz kellő tudatossággal és önkontrollal szabályozniuk magukat. A fejlődés alacsony szintjén lévő emberek erre kevésbé lesznek képesek, kötekedővé, mindenben hibát keresővé, avagy közösségbomlasztókká válhatnak, így őket inkább kerüljük el, ha tehetjük.
Ismét tele leszünk Utazó Ló minőségekkel, így a megújulás és változásosok időszak is megérkezik. Sokan érezzük majd a hívást – hiszen ez most leginkább belülről fakadó sugallatként jön- hogy új utakra lépjünk. Lehet ez teljesen triviális, mint például fogyókúra, vagy új sportág választása. Avagy nagyobb kedvet érzünk majd az aktivitásra, szívesen mozdulunk ki a szabadba. Eljött az utazások ideje is, így sokan indulnak útnak a következő napokban.
A fokozott érzékenység nem csak megérzéseink terén jelentkezhet, az amúgy is szenzitív emberek túlságosan is azzá válhatnak, így ezáltal sérülékenyebbé is. Könnyebben megbánthatók most az emberek, ahogy mi magunk is hamarabb szívünkre veszünk dolgokat, melyeket ugyan nem mutatunk ki, de belülről rághat bennünket a sértettség. Ugyanakkor az együttérzés képessége is többekben aktivizálódik, így képesek leszünk jobban védelmezni, támogatni környezetünket.
Meghatározó földes és vizes energiák lesznek jelen az elkövetkezendő napokban. A föld türelmet, békességet és elszántságot ad, míg a víz megmozgat, cselekvésre késztet. (Talán ez a sok víz elem végre meghozza a várva várt esőket is!) A föld elem valamivel nagyobb hangsúlyt kap, így attól függően, hogy az adott embernek mit jelent a horoszkópja alapján ez az elem, kalkulálhat majd az erejével:
Ha valaki TŰZ napon született felettébb intenzív időszaknak néznek elébe, a gondolkodásukban és elképzeléseikben lehetnek nagyobb változások. Nem érdemes túlzottan ragaszkodni a múlt ötleteihez, az lesz működőkepésebb, ha új területekre merészkednek. Intellektuálisan gazdag időszak ez, jobban működnek ilyenkor az agytekervények.
A FÖLD napon született embereknek a személyes kapcsolataik kerülnek előtérbe. Az emberek fontos tényezők lesznek az eseményeikben. Kiemelném a YIN FÖLD nap szülöttjeit, ők mennek keresztül a legnagyobb kihívásokon, tanulva és alkalmazva az elengedést, lemondást és új irányokba való nyitást a következő napokban. Anyagi szempontból is figyeljenek oda, mert okos tervezéssel, tárgyalással sokat tudnak spórolni!
A FÉM napon születetteknek össze kell szedni magukat, ha nem akarnak elmaradni dolgaikkal. Hajlamosabbak lesznek a halogatásra, belassulnak kissé, jobban vágynak a nyugalomra és az élet megélhető örömeire. Törekedniük kell a kényelmesség és a halogatás leküzdésére, mely sikereik útjába állhat. Azt is tapasztalhatják, hogy a dolgok nehézkesen haladnak, bár szeretnének gyorsabban haladni, az időt és eredmények megszületését nem tudják felgyorsítani.
A VÍZ nap szülöttjei viszont nagyon tudatosak és tettre készek lesznek, akad is bőven dolguk áprilisban. Talán ők lesznek azok, akik a legtöbbet jönnek-mennek, intézkednek. Könnyebben boldogulnak most, ha terveket készítenek, illetve egyértelműen osztják be idejüket. Nők esetében erőteljesen megjelenik a párkapcsolat területe is.
Végül a FA nap szülöttjei, akik amúgy is igen aktívak, szinte soha nem unatkoznak, most turbó fokozatra kapcsolnak. Tudatosak, határozottak és irányítóbbak lesznek, az pénzügyek kiemelt szerepet kapnak. Esélyes, hogy munka vagy üzleti tevékenységük miatt fontosabbá válik, többet szeretnének keresni vagy és több lehetőségük is lesz rá. A YANG FA szülöttjeinek javaslom, hogy tegyenek félre mindenféle kényelmességet, mert ez hátráltatja majd céljaik elérését.
Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:
Április 7., 8., 12., 19., 20., 24.,
Május 1., 2.,
A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:
Április 9., 11., 15., 21., 23., 27.,
Május 3., 5.
KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:
1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).
2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)
3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.
4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.
Életterületek főbb jelentései:
Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!
TIGRIS
Talán nem a legkönnyebb hónapod jön, mert sok ügyedben alaposan kifáradhatsz. És mindig jön majd valami, amivel lehet foglalkozni, amit meg kell oldani. Viszont sok-sok lehetőség is érkezhet, melyek éppen akkor jönnek jól, amikor szükség van rájuk, ráadásul mindegyik előremutató változást hoz az adott területen. A te dolgod már csak annyi, hogy ne tétlenkedj, hanem indulj neki és gőzerővel dolgozz terveidért. Ha Tigris hónapjában születtél, úgy leginkább a munkádban számíthatsz kisebb-nagyobb változásokra. Az e havi feladataid nem lesznek könnyűek, de ha nem adod fel, az eredmény sem marad el. Meglehet, most indulnak új projektek és/vagy többet kell majd jönnöd-menned a munkád okán. Tigris napján születve az otthonod területén különböző fejlesztések és változtatások indulhatnak el, míg a párkapcsolat területén pozitív energiák segítik az összetartozást. Amennyiben nincs társad, úgy ez a hónap is nyújt lehetőséget, hogy megismerj valakit, aki fontossá válhat a későbbiekben. Ideális erre az időszakra tervezni sok aktivitást, edzést, kirándulást, de akár hosszabb utazásokat is!
NYÚL
A helyretétel hónapja jött el, most fognak egyensúlyba kerülni a dolgaid mind a materiális, mind a szellemi értelemben. Korábbi alaposság, precizitás meghálálja magát, míg az elnagyolt dolgok, az oda nem figyelés káros hatásai is most jelentkezhetnek. Roppant egyszerűen, ha jó dolgokat tettél eddig, akkor szuper lesz minden, de azok a cselekedeteid, melyek másoknak bármilyen nehézséget, kárt okozott (mindegy mikor), ebben a hónapban neked eredményezhetnek nehéz napokat. Minden negatív esemény mögött korábbi elhibázott döntéseid állnak, melyeket az élet kiegyenlít, hogy tanulhass belőle. Nyúl hónapjában születve főként a munkáddal, kollégáiddal, családoddal és barátaiddal kapcsolatosak lehetnek az események. Mivel a hónap hatására különböző jogi ügyletek is megjelenhetnek, így bármilyen szerződéses, hatósági ügylet is most aktivizálódhat vagy léphet magasabb szintre. Nyúl napján születve ugyanezen hatások érvényesülhetnek az otthonod területén és párkapcsolatodban is.
SÁRKÁNY
“Lassan járj, tovább érsz!” Ami ugyan igaz, de sajnos a lassan most annyira komótossá válhatsz, hogy aztán a végén sehova nem jutsz. Mert az áprilisi Sárkány hónapja rettentő módon képes lesz fékezni téged. Hiába érzed, hogy tenned kellene valamit, a halogatást is halogatni leszel képes. Szóval, ha nem szeretnél nehéz helyzeteket, akkor azt javaslom, hogy küzd le ezt a belső késztetést és cselekedj.
Ugyanakkor van pozitív hatása is a hónapnak, de erre egy kicsit szemfülesnek kell lenned. Azért, mert nem feltűnő a dolgokban mutatkozik meg, hanem sok kis apró kocka áll úgy össze, hogy a körülmények neked kedvezőek legyenek, avagy a végeredmény az általad kívánt legyen. Nem akarlak hiú ábrándokba kergetni, rosszul működő kapcsolatokat, helyzeteket nem old meg helyetted a hónap energiája, sőt, ha úgy ítéli meg, hogy most már jó lenne, ha történne előrelépés a dologban, akkor felforgat körülötted mindent. Viszont a kozmikus cél az az, hogy végül elégedett légy.
Sárkány havában születve a munkádra helyeződhet a fókusz, például a nyakadba szakadhat egy csomó munka, új ügyfeleid lesznek, változások lesznek a munkádban vagy a munkahelyedet illetően, stb. Vigyázz, hogy határidős feladataiddal ne ússz el! Sárkány napján születve a párkapcsolat és az otthon területe aktivizálódik. A jól működő kapcsolatot feltuningolja, míg a konfliktusost helyzetbe hozza, hogy az események révén – hosszú távon – jobb helyzetbe kerülj.
MAJOM
Sok Majom jegy szülöttje küzd ebben az évben nehézségekkel, leginkább érzelmekben, így talán kedvező hír, hogy a Sárkány hónapja alapvetően nem fokozza, sőt, akár csökkentheti is a problémákat vagy azoknak megélését. Ha nem is mindenkinél, de a többségnél lelkileg kiegyensúlyozottabb napok jönnek (függően a horoszkóp egyéb elemeitől). Lehetőségekben sem lesz hiány, ha kellően aktív leszel, úgy sokat tudsz előre haladni. Majom hónapjában születve a munkádban igen aktív időszak vár rád, lesznek olyan feladataid, melyek sok aktivitással járnak. Ha munkát keresel vagy változtatni szeretnél lesz erre is lehetőséged. Majom nap szülöttjeként a párkapcsolatodban mozgalmasság indul. Közösen megélt szeretetteljes időszak vár rád, mely képes elsimítani az esetleges konfliktusokat, de legalábbis nyitottá tesz arra, hogy megbeszéljétek a problémákat. A jól működő kapcsolatokba is hoz életet a Sárkány hónapja, szorosabbra fűzi a köteléket és még nagyobb érzelmek megélésének ad teret. Ha jelenleg szingli vagy, de már nyitott egy új kapcsolatra, úgy az élet az utadba sodorhat megfelelő társat.
KAKAS
Határozottság és a letisztultság jellemez a Sárkány hónapjában. Olyan erő birtokába jutsz, ami nem mindig adatik meg, ezért érdemes lesz kihasználni, hogy célt érj nehezen kivitelezhető ügyekben. Most érdemes olyan dolgokba belekezdeni, melyekhez korábban nem éreztél annyi erőt. Azok a dolgok, melyekbe most belekezdesz megdöbbentően jó eredményeket tudnak produkálni. Kakas hónapjában születve a munkádban számíthatsz az Univerzum támogató energiájára, képes leszel a legnehezebb feladatokat is könnyedén elvégezni, avagy ha jól kevered a kártyáidat, ha okosan tárgyalsz, ügyesen érvelsz, szakmai és/vagy üzleti ügyeidben nagy sikereket érhetsz el. Előrelépések, munkahelyi kiteljesedés időszaka ez, vállalkozás esetén pedig a megújuláshoz, fellendüléshez szükséges erőt és kitartást kapod meg. Ebben segítségedre lesz vonzó kisugárzásod, kedves személyiséged és egy olyan láthatatlan segítő kéz, mely az utadat egyengeti. Kakas napján születve a párkapcsolat is fókuszba helyeződik, ha nincs társad, akkor kimondottan ajánlom, hogy légy nyitott az ismerkedésre! Az erős szövetségeket még inkább erősíti a hónap, de a gyengén működőkbe is tud új életet lehelni.
KUTYA
Fordulatos és egyúttal misztikus hónap következik. Materiális értelemben számtalan változás, megújulás és történés várható, míg spirituális értelemben az egyik legkülönlegesebb konstelláció jön létre, mely erős hatást gyakorol rád. Ennek köszönhetően megnyílnak a kapuk, érezni és tudni fogod a mögöttes dolgokat, eltűnnek a “titkok”, egyértelművé válnak a dolgok. Látni fogod az emberek cselekedeteinek mozgatórugóit, érteni fogsz olyan helyzeteket, amelyek eddig rejtve maradtak előtted, érezni és akár előre megsejteni is fogod a körülötted zajló eseményeket. Ne a szavakra figyelj, hanem az érzéseidre, azok sokkal élesebbek és tisztábban mutatják meg a valóságot, mint amit látsz vagy hallasz.
Kutya hónapjában születve a munkádban lehetnek változások, a munkahelyeden kisebb-nagyobb feszültségek is. Te magad is ingerültebbé tudsz válni és rég elfeledett sérelmek is mérgezni képesek belülről. Ez ugyancsak esélyes személyes kapcsolataidban is, így azt javaslom, hogy az indulatoknak ne engedj teret, hanem törekedj a belső látásod révén működőképes megoldásokat találni. Kutya napján születve a párkapcsolatodban lehetnek konfliktusok, olyanok, melyeket te kezdeményezel, de azt is tapasztalhatod, hogy a párod most könnyebben kiborul. Sokkal jobban jártok, ha ezekre a napokra inkább beterveztek valamilyen nagyobb változást az otthonnal kapcsolatosan, költöztök, felújítotok, vagy egyszerűen elutaztok pár napra kikapcsolódni. Ugyanakkor a problémás kapcsolatot akár a szakításig is el tudja sodorni a hónap energiája. Ha nincs kapcsolatod, talán még nem ez a hónap a legideálisabb a nagy ő megtalálásra, inkább használd ki a felfokozott érzékelésed és fedezd fel a láthatatlan világot!
PATKÁNY
Érzelmekkel átitatott hónapod következik, mindamellett meglehetősen aktív napok is jönnek. Az érzelmek amúgy sem állnak távol tőled, így egy kicsivel több már lehet, fel sem tűnik. Ugyanakkor a környezeteden is észre veheted, hogy nyitottabbak a megbeszélésekre, kompromisszum készebbek. A mozgalmasság is az életed velejárója, így jól fog esni, hogy nem korlátoznak, haladhatsz a dolgaidban.
Patkány hónapjának szülötteként a családoddal és barátaiddal bensőségesebb napokat tudsz megélni, a kommunikációnak nagy szerepe lesz a kapcsolatotokban. A munkába lehetnek új lehetőségeid és sok-sok olyan feladatod, mely eseménydúsabbá teszi napjaidat. Patkány napon születve a Sárkány hónapja jót tesz a párkapcsolatnak, a döcögőset érzelmesebbé teszi, a jól működőt feltuningolja, míg ha nincs kapcsolatod, úgy kellő nyitottsággal megismerhetsz valakit, akivel érdemes lesz hosszabban is foglalkozni.
BIVALY
Itt a “nagytakarítás” ideje, és ezt bármi lehet az életedben. Történhet fizikai szinten, szellemi vonalon, személyes kapcsolataidban, stb. A változásra megért területek aktivizálódnak a Sárkány hónapjában, mely alól nincs kibúvó, ha cselekedni kell, akkor fogsz is. Két választásod van:
- Az egyik, hogy a lehető legtudatosabban követed a belső hangodat és/vagy a külső jeleket és elindulsz a változás útján, azaz teszel azért, hogy a jelenleg rosszul működő dolgok, állapotok megváltozzanak.
- A másik az, hogy elkezded rendkívül sajnálni magad, mutogatsz fűre-fára, hogy ki minden és mindenki hibás a kialakult helyzetért. Ez utóbbi esetben azt fogod tapasztalni, hogy a helyzet egyre rosszabbá válik. Jó esetben ekkor felébredsz és elindítod az első pontban leírtakat. Ha mégsem teszed, akkor majd az Élet alakít úgy mindent- és ez is a te érdeked szolgálja hosszú távon -, hogy végre történjen valami, csak ez már nem biztos, hogy annyira kíméletes lesz.
Bivaly napján születve ez lehet például a párkapcsolatod, melyben, ha vannak problémák, azok a felszínre jönnek. Ekkor jobban szembesülhetsz olyan dolgokkal, melyek számodra nem jók, sőt akár már régóta zavarnak. Itt az idő, hogy közösen találjatok rá megoldást, vagy végre félretedd az elnézésedet és szembesítsd a párod a hibáival. De persze ez ugyanúgy fordítva is igaz! Bivaly hónapjában születve a munkahelyi feszültségek felerősödhetnek, olyan szituációkba kerülhetsz, amikor végre érvényesítened kell az akaratod vagy vállalnod kell, ha valamiben neked kell változnod.
Természetesen ennek a hónapnak vannak kifejezetten hétköznapi hatásai is, úgymint költözés, felújítás, tavaszi nagytakarítás, munkahely váltás, kollégák változása, feladatok változása, stb. Tehát bármilyen nagyobb állapotváltozás is megtörténhet, melyek új utat, alapokat hoznak létre.