fbpx

2016. június – Ló hónap – kínai asztrológiai előrejelzés

women sunset love men sea_wallpaperswa.com_75Lendületes nyárkezdés a tüzes Ló hónapjával

Sokan tartanak a június hónap várható eseményeitől és valljuk be, nem alaptalanul, hiszen nehéz konstellációkat éltünk meg az elmúlt hetekben, ami sokunkat igencsak megviselt. Ne várjunk csodát most sem, a június nagyjából olyan lesz, amilyenné tesszük. Aki optimistán tekint előre, aki a szembejövő feladatokra akadály helyett kihívásként tekint, az előre fog jutni és nagyon, nagyon jól érzi majd magát a végén. Míg az, aki csak a buktatókra fókuszál és emiatt megtorpan avagy meg sem mozdul, nos az esélyes, hogy egész hónapban a körülmények áldozatának érzi majd magát, ahol a csúnya világ folyton csak keresztbe tesz neki.

Annak, aki ennél sokkal jobb lehetőségekkel teli és élményekben gazdag hónapot szeretne az alábbiakat javaslom:

Most nem repül a sült csirke senki szájába, ha akarsz valamit, azt kemény munkával és akarattal érheted el, de úgy el is fogod! A kemény munka meghozza gyümölcsét…és ez itt tényleg nem csak egy üres frázis, a siker kulcsa a kitartásod és akaraterőd!

Nem szégyen a tanulás, ráadásul ez a hónap kimondottan kedvez neki, ezért, ha az eredményekhez szükség van némi intellektuális befektetésre, akkor ülj le és tanulj! A következő napok viszonylag nyugalmasabbnak ígérkeznek, legalábbis tanulás szempontjából!

Amennyiben egyedülálló vagy, akkor tessék nyitni, mert június az egyik legpezsgőbb és legszerelmesebb hónapja lesz a Majom évének! Könnyebben rád találhat a nagy Ő, hiszen sokaknak megjön a kedve a barátkozáshoz, beindulnak a társasági események, utazások, bulik várhatóak. Ha nem zárkózol a szobádba és zavarod el az összes lelkes ismerkedni vágyót, igazán kellemes napjaid lesznek.

Ha már párkapcsolatban vagy és esetleg érzel némi laposodást benne, akkor az a jó hírem, hogy a június képes új színt és pezsgést hozni. Te is és a párod is vágyni fogtok az összebújásra, fontos lesz egymás közelsége, a testiség. Add át magad ennek az érzésnek és engedd, hogy a lábad ujjától a fejed búbjáig átjárjon ez a tüzes energia.

Ugyancsak fontos üzenete a hónapnak, hogy tarts mértéket mindenben, érzésekben, az élet élvezeteiben, indulatokban, illetve bármiben, ahol megszólal az a kis belső hang, hogy ennyi, ne tovább. A Ló szimbólumhoz erősen kapcsolódik a szexualitás is, ezért ez a hónap felerősíti a vágyakat is, így aki átesik a ló túloldalára, az ne csodálkozzon, hogy ha eléggé megüti magát, tehát jó dolog az ismerkedés, de itt is ésszel és mértékkel vesd bele magad az élvezetekbe.

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

Június 11., 16., 24.,

Július 5.

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

Június 7., 13., 15., 25., 27.,

Július 1.


KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Születés éve (év oszlop): tágabb környezeted, nagyszülők, külföld, olyan emberek, akikkel felületes kapcsolatban vagy

Születés hónapja (hónap oszlop): család, szülők, testvérek, munkahely, kollégák, barátok

Születés napja (nap oszlop): Te magad, párod, otthonod

Születés órája (óra oszlop): gondolataid, vágyaid, gyermekeid, bárki, akiről gondoskodsz, hivatásod (nem összekeverendő a munkáddal)

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!


A 2016. június 5-én kezdődő kínai asztrológia szerinti  hónapban ilyen érzések, események jelenhetnek meg az életedben:


TigrisTIGRIS

Függően attól, hogy a horoszkópodban mit jelent a tűz elem, aszerint jelenik meg ennek az erős energiának a hatása. Júniusban a személyiséged pezsgő, nyughatatlan vonásai tudnak felerősödni, ami már így is kellően fel van piszkálva a Majom évben. Minden folyó ügyedet fáradhatatlan erőbefektetéssel intézed, úgy veted bele magad mindenbe, mint aki előtt nincs akadály és ez így is van, mert ha akarsz valamit, azt el is fogod érni. Az élet úgy rendezi a dolgokat most körülötted, hogy bármilyen nehézség megoldódjon, de ehhez neked is kell tenned. Egyenesnek és tisztességesnek kell maradnod minden helyzetben, higgadt fejjel, kerülve a túlzott szenvedélyt és hevességet állni hozzá mindenhez és mindenkihez, ha erre képes vagy, igencsak sikeres hónapnak nézel elébe.


nyúlNYÚL

Felismerésekkel teli és önismeretben hasznos fejlődést ígérő napoknak nézel elébe. A Nyúl szimbólum által érintett életterületeiden kardinális változások esélyesek, amelyek érinthetnek személyeket és helyzeteket. Ez a hónap felszínre hozza a “szennyest”, lehetőséget biztosítva arra, hogy végleg megszabadulj tőle és megtisztulva vágja bele a következő hónapokba. Ha Nyúl napján születtél, akkor az otthonoddal kapcsolatos megalkuvásaid, rossz döntéseid eredményeivel szembesülhetsz és lesznek olyanok is, akik komoly elhatározásokat is hoznak, teljes megújulás vagy akár költözés formájában. Hasonló érzések a párkapcsolatodban is megjelenhetnek, ha olyan társad van, aki eddig semmibe vett, elnyomott vagy csak egyszerűen túlságosan domináns lett feletted, azt zavarni kezd, sőt akár kényelmetlenül is érezheted magad miatta, mert esetleg már másoknak is szemet fog szúrni. Semmi gond, ennek most van ideje, ha ilyen történik akkor azt vedd segítségnek, megadják neked a kezdőlökést arra, hogy végre változtass a neked nem jó dolgokon.

Ha Nyúl hónapjában születtél, ugyanezek jelenhetnek meg a munkáddal kapcsolatban, lehet ez munkahely váltás, megszűnés, bármilyen változás. Illetve itt is történhetnek olyan események, amik arra hívják fel a figyelmed, hogy valami nagyon nem jól működik az adott területen és jó lenne, ha végre tennél valamit ellene. Nem árt ugyanakkor alaposan megfontolni, hogy kinek mit mondasz, minél diszkrétebb és visszafogottabb leszel, annál inkább egyensúlyt tudsz tartani. Ellenkező esetben könnyen szóbeszéd tárgya lehetsz, ami surlódásokat hozhat a személyes kapcsolataidban.


SárkánybetuSÁRKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Sárkány által képviselt energiára nincs hatással.


kígyóKÍGYÓ

A hónapjában erőteljes tűz energiák szőnek körbe, melynek köszönhetően a vágyaidnak, elképzeléseidnek semmi nem szab határt. Könnyedén sorakoztatod magad mellé a céljaid eléréséhez fontos embereket, köszönhetően annak, hogy júniusban meggyőző és lelkesítő tudsz lenni, akkor is, ha alapvetően nem ez az erősséged. Ha Kígyó napján születtél, akkor ez egyfajta személyiségváltozást is okozhat, akkor is ha eddig meghúztad magad, most nem esik nehezedre megmutatni, hogy mi van benned, mire vagy képes. Teremtő erőd csúcson lesz, bármilyen terved megvalósulhat és ha eddig voltak is hátráltatóid, figyeld meg, ha megosztod velük a benned lévő vágyat, lelkesedést, igaz követőid és támogatóid lesznek az ügyedben. Ugyanakkor nem árt, ha józan ésszel méred fel a helyzeteket, félreteszed a rózsaszín álmokat és ezt a teremtő energiát reális célok megvalósításába fekteted. Könnyen csalódáshoz vezethet, ha hagyod, hogy csak az álmaid irányítsanak.


lóLÓ

A horoszkópodban a által érintett életterületek erősebb hangsúlyt kapnak a következő napokban. Többségében rajtad áll, hogyan fog sikerülni ez a hónap, hogy inkább pozitív vagy negatív tapasztalatokkal gazdagodsz-e. Ha napján születtél, akkor az otthonoddal és/vagy társaddal kapcsolatos történések emelkednek ki. Lehetnek ezek különböző változások (személyben, személyiségben, körülményekben), költözések, stb., ráadásul alapvetően neked kedvezve, de ha nem ismersz mértéket, akkor könnyedén fordulhatnak át rossz irányba. Például, ha nincs párod, akkor nagy eséllyel valaki feltűnik, aki kedves, szórakoztató, képes azokat a minőségeket megadni, amire a kapcsolatodban elvárnál, de belekóstolva a jóba, ezerrel ráveted magad és szőröstül-bőröstül behabzsolod az embert, mire ő pánikba esik ettől a vehemenciától és elmenekül. Ha jól akarod csinálni, akkor élvezd, amit az élet nyújt, amellett hogy figyelj a határokra. Lásd meg mikor vagy sok vagy mikor kellene nemet mondani valamire. Ne az ösztönök, hanem az eszed és az intuíciód irányítson és akkor szuper hónapod lesz.


kecskeKECSKE

A Kecske szülöttjei felettébb izgalmas hónapnak néznek elébe, várhatóan sok új lehetőség, fejlődés és akár valamilyen szintű kiemelkedési lehetőség is vár rájuk. Amennyiben Kecske napján születtél, akkor személyiségedben szinte látható változások indulnak be, nagyobb szeretettel és megértéssel fordulsz mások iránt, ami által önmagad is fejlődés útjára lépsz. Esélyes, hogy valamilyen olyan égi tudás érkezik hozzád, vagy olyan teljesül ki, ami akár a karrieredben, akár személyes kapcsolataidban teljesít ki. Itt az idő, hogy megmutasd mi van benned, a körülötted lévő emberek tudat alatt várják, hogy “megnyilatkozz” és a felszínre hozz azokat a dolgokat, amik gazdagíthatják az életüket. Ez nem csak és kizárólag spirituális típusú tudás lesz, az élet bármilyen területén, bármilyen témában gyarapodni, fejlődni és átadni képes leszel.

Ha Kecske hónapjában születtél, különösen szerencsés napoknak nézel elébe, ami nem azt garantálja, hogy elkerülnek a nehézségek, hanem azt, hogy ha jönnek, akkor is lesz megoldás és segítség, amire bátran számíthatsz. Például, ha egészségügyi problémáid vannak, akkor ebben a hónapban érdemes keresni, kutatni a megfelelő gyógymódot/gyógyítót, mert nagy eséllyel meg fogod találni azt, akire szükséged van!


majomMAJOM

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Majom által képviselt energiára nincs hatással.


KakasKAKAS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Kakas által képviselt energiára nincs hatással.


KutyaKUTYA

Ha Kutya napján születtél, akkor igazán pezsdítő hónap vár rád, számtalan új lehetőség kínálja fel magát. Ez az időszak talán egy kicsit jobban a családé és a közösségi életé, szívesen töltöd az idődet velük és ők is valahogy kedvesebbnek, vidámabbnak láthatnak téged. Bármilyen új esemény lelkesítőlen hat rád és ha ez kellően inspiráló számodra, akkor késztetést érzel majd arra, hogy másokat is csatlakozásra bírj. Nagy eséllyel valamilyen új ismeret irányába terelgetnek az energiák, amihez megadják a kellő időt és nyugalmat is. Növekszik benned az erő, a merészség, az élet bármilyen területén képes leszel kiállni magadért és másokért is. Szakmailag pozitív előrelépési lehetőség érkezhet, főként, ha amúgy is már valamilyen vezetői pozícióban vagy politikai pályán tevékenykedsz. Amennyiben temperamentumosabb típusú Kutya szülött vagy, úgy ez a hónap a harci kedved is felcsigázza, ezért nem árt némi tudatosság és megfontoltság kiélezett helyzetekben vagy akkor, amikor gyorsan kell döntést hozni.


DisznóDISZNÓ

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Disznó által képviselt energiára nincs hatással.


patkany PATKÁNY

Felettébb ingatag hónapnak nézel elébe sokféle szempontból, ezért nem szerencsés, ha most túl gyorsan és meggondolatlanul hozol fontos döntéseket. Főként azért érdemes ezt szem előtt tartani, mert ami mellett ma 100%-ig elkötelezed magad, az holnaputánra lehet már egyáltalán nem fog érdekelni. Ráadásul ez még a hangulataidat is erősen fogja befolyásolni, mert lesznek pillanatok, amikor a fellegekben érzed magad, de bármilyen kis apróság, egy rossz nézés, negatív hír a nagyvilágból, de akárcsak egy átsuhanó borúlátó gondolat és annyi a szép napnak. Mindenképpen azt javaslom, hogy ha máskor nem is, de most ne engedd, hogy egy átmeneti kishitű hangulat uralja a napodat, tudatosítsd magadban, hogy a jó dolgok legalább akkora vagy talán még nagyobb hatással vannak rád, ezért a negatív hullám nem képes tartós lenni, tehát holnap, de akár már egy óra múlva is boldog szívvel és hangulattal tudsz a világra tekinteni.

Mindazonáltal, ha például Patkány napon születtél, akkor ideális hónap kínálkozik az otthonod megváltoztatására, felújításra, de ha nem szeretnél anyagilag rosszul járni, akkor ezt ne feledd: Ne pillanatnyi szeszélyből hozz döntést! Az impulzív vásárlás és beruházás időszaka ez, megveszed, ami épp megtetszik a boltban, aztán otthon fogod a fejed, hogy jaj, nem is passzol a lakásba! A párkapcsolati problémák felerősödése sem kizárt az elkövetkezendő napokban, ezért is jó, ha uralod az érzéseid, mert könnyen szakításhoz vezethet egy hirtelen kirobbanó vita és az azzal járó elkapkodott és át nem gondolt döntések.


BivalybetuBIVALY

 hónapjában ismét hasonló feladatok jöhetnek az utadba, mint amilyenek a 2014-es évben jelentek meg. Ha akkor voltak elvarratlan szálak, ki nem mondott gondolatok, visszatartott megbocsátás, akkor nagy eséllyel jöhetnek szembe hasonló helyzetek, amelyek ismét felkínálják a lehetőséget a rendezésre.  Szembesülhetsz korábbi cselekedeteid eredményével is, legyenek azok akár kellemesek, akár kevésbé azok, tudnod kell, hogy az összegzés és rálátás időszakát éled, amely egy tisztító és jobbító folyamat része. Azon se lepődj meg, ha esetleg olyan személyek bukkannak fel, akik már valamilyen szerepet játszottak korábban az életedben, rég elfelejtett ismerősök “kopoghatnak” be, akikre érdemes lesz figyelni, mert ők közvetíthetik azt a mögöttes gondolattartalmat, ami ezekben a napokban igazán fontos lesz.


Ha tetszett az előrejelzés és úgy gondolod, másnak is hasznára válna, kérlek oszd meg ezt a cikket! Köszönöm!