December 6-án este átlépünk a Jang Fém Patkány hónapjába. A tavalyi esztendő teljes egészében a Jang Fém Patkány éve volt, így ne csodálkozzunk, ha ismerősnek érzünk egyes helyzeteket, történéseket, akár makro-, akár mikroszinten. Jó hír: nem egy teljes évről, hanem csupán egy hónapról van szó, ráadásul a horoszkóp további elemei átszínezik a Jang Fém Patkány hatását.
Kezdjük azzal, ami jó: a Fém által jelzett minőségek (keménység, határozottság, irányítás) most megjelennek az életünkben, csakhogy a Víz elem fentieket instabillá, hullámzóvá teszi. Kiszámíthatatlanná, bizonytalanná válik a külvilág, sőt, saját belső világunk is. Készüljünk fel arra, hogy jobban oda kell figyelnünk a döntéseinkre, cselekedeteinkre, mert most csak rajtunk múlik, mennyire leszünk következetesek, kiegyensúlyozottak – a hónap energiái ebben nem segítenek.
A Jang Fém Patkány hónapjában az anyagi jellegű döntéseinket érezhetjük leginkább veszélyben. Folyton változnak majd a körülmények, ezzel együtt a mi elképzeléseink is, és sokan hajlamosak leszünk az impulzív költekezésre is. Ez kicsiben és nagyban egyaránt megjelenhet: lehet, hogy csak egy rosszul megválasztott karácsonyi ajándék miatt füstölgünk majd utólag, de az is elképzelhető, hogy egy ingatlanvásárlást hamarkodunk el.
És most nézzük a másik oldalt: aki nem impulzívan költ, hanem pont ellenkezőleg, túlságosan is a fogához veri a garast, annak lesznek rossz napjai: amikor tényleg szükség lenne a nagyvonalúságra, a pénzkiadásra, akkor kezd el fukarkodni, óvatoskodni, amivel kárt okozhat magának, illetve a közösségnek. Ahogy azzal is, hogy a félretett, megspórolt pénzt mindenáron gyarapítani akarja. Ez a hónap nem kedvez ennek a magatartásnak: nézzük meg, mire költünk, de ne fukarkodjunk mindenáron. A változékonyság a gazdasági életben is megjelenik, ezt vegyük figyelembe a befektetéseink, üzleti ügyeink tervezésekor. Ne számoljunk az állandóval, csak a változóval!
Visszautalnék a fent említett határozottságra, tudatosságra – építsünk erre bátran. Meg is lesz bennünk a késztetés, hogy irányítsunk és fontos, felelősségteljes döntéseket hozzunk. Akár a rizikós, kiszámíthatatlan dolgoktól sem riadunk most annyira vissza, de figyeljünk arra, hogy a pillanatnyilag jónak tűnő ötleteink ne forgácsolják szét a terveinket, ne pillanatnyi impulzusoknak engedelmeskedjünk, hanem tartsuk magunkat a kitűzött elképzeléseinkhez. Ez segíteni fog abban, is, hogy az esetleges bizonytalanságunkat leküzdjük.
Akinek problémái vannak a fentiekkel – legyen szó az impulzív döntésekről, fukarságról vagy meggondolatlan pénzköltésről, avagy elhamarkodott ötletekről -, annak megnyugtató lehet, hogy odafigyeléssel, önkritikával, azaz a gondok felismerésével most tud változtatni, és minden szempontból nyugodt, kiegyensúlyozott hónapot megélni.
Ami segíthet még minket a hónapban: ha használjuk a Fém elem magas minőségeit, úgymint egyenesség, korrektség, felelősségvállalás. Döntéshelyzetben nem halogatunk, beleállunk az érkező helyzetekbe, ahelyett, hogy megfutamodnánk. Ezekre az energiákra jobban tudunk támaszkodni, mint a pillanatnyi ötleteinkre. Kapcsolataink rendezésében is segít ez a hónap, nem borzolja a kedélyeket, inkább olajat önt a háborgó hullámokra. Kapcsolataink építésében is segít ez a hónap, ami jó hatással lehet a hivatásbeli, üzleti ügyeinkre.
Az eseményeket tekintve igen változatos, aktív napok ígérkeznek, sem a magán-, sem a szakmai életünkben nem fogunk unatkozni, folyamatosan történnek majd az események. Fizikailag, szellemileg is aktívabbak leszünk, sőt kívánjuk is majd a kihívásokat, mert a semmittevés nem lesz a kedvünkre való ezekben a napokban. Ugyanakkor a magánéletünkben valamivel nyugodtabb vizekre evezünk: családi, baráti kapcsolataink kellemesek és szórakoztatóak lesznek. Bár a vírusveszély nem múlik el egyik pillanatról a másikra, mégsem érezzük magunkat annyira bezárva, mint tavaly ilyenkor. Ebben a hónapban lehet céges és baráti összejöveteleket tervezni, ha egy kicsit visszafogottabbak is lesznek, a körülményekhez képest nagyon is élvezhetők.
Párkapcsolatainkat illetően a hónap üzenete az, hogy ne legyünk görcsösek, inkább lazák – azaz ne akarjunk semmit túlságosan, ne agyaljunk, ne gyötrődjünk, vegyük könnyedén a dolgokat, akkor meg lesz az esélye, hogy egy kellemes, szép kapcsolatot alakítunk ki. Erről gondoskodik a hónap három Románc Virága, ami segít abban, hogy nyitottabban fogadjuk a közeledéseket és bátrabban kezdeményezzünk másoknál. A jelenlévő sok víz elem pedig felerősíti intuitív érzéseinket, így nagyon jól rá tudunk hangolódni a jelen energiákra. Érezni, tudni fogjuk, hogy valami kedvez-e nekünk vagy sem, valakinél van-e esélyünk vagy sem. Figyeljünk ezekre a sugallatokra, mert ezen a területen is nagyon sok hasznát vesszük majd.
Figyeljünk arra, hogy most nagyobb nyomás érhet bennünket odakintről, azaz felettünk álló személyektől, vezetőktől, felsőbb politikai, gazdasági hatalmak részéről – akár a közvetlen környezetünkben, akár ország/világ szinten.
Változékony évben vagyunk, bármelyik hónap hozhat meglepő fordulatokat az életünkben. Eddig nem nagyon volt róla szó, de mivel most sokan nyugtalanok, féltik szeretteiket vagy épp a munkájukkal, az üzletükkel kapcsolatos aggodalmaik vannak, így itt az idő, hogy elővegyük a kínai asztrológia különleges erősségét, amely a szimbólumokban rejlik. Mostantól nem csak a pozitív és negatív napokat írom meg, hanem azt is, hogy melyik állatszimbólum tud segíteni a rossz energiák távoltartásában. Ebben a hónapban a BIVALY szimbólum tudja csökkenteni az esetleges negatív hatásokat.
A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:
December 8., 14., 16., 20., 26., 28.,
Január 1.
Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:
December 12., 13., 17., 19., 24., 25., 29., 31.