2019. AUGUSZTUS – MAJOM HÓNAP – KÍNAI ASZTROLÓGIAI ELŐREJELZÉS

Azt hiszem, egyáltalán nem fogunk unatkozni a YANG VÍZ MAJOM hónapjában, a kezdőhoroszkóp azt sugallja, hogy a változások, érzelmek és a lehetőségek egymásra licitálva próbálnak kiemelkedni.

Függetlenül a nyári uborkaszezontól várható, hogy sokak munkahelyi életében, karrierjében nagyobb változás és/vagy események lesznek. Mindezek hosszú távra szólnak és alaposan felforgatják a korábbi terveket. Sőt, érzelmileg is rendesen odavághatnak, ezért akinek ez aktuális, annak érdemes kicsit felvérteznie magát ahogy érzelmileg, úgy anyagilag is.

Ami most történik, annak már volt előzménye és sokan azért élik meg, mert ekkor állnak össze úgy a kockák, hogy végre szabad az út az indulásnak. Másoknak pedig már régóta érlelődött a helyzet, és még ha nem is örülnek a változásoknak, valamiért – leginkább fejlődésük érdekében – ez most időszerű. Majd csak az idő fogja megmutatni, hogy miért volt ez végül is hasznos számukra. Azok, akik örömteli, megújuló események elindítói és átélői, igazán nagy lépéseket tudnak tenni. Lehet ez karrier, párkapcsolat, régóta várt utazás, költözés. A lényeg, hogy nagyobb léptékű dolgokról van szó. Ellenben azoknak, akik nehezen, esetleg sokkolva élik meg a változást, azt tudom javasolni, hogy vegyék át az irányítást az események felett, amennyire csak lehet és proaktívan tegyenek azért, hogy a végkifejlet, vagy az új út leginkább az elképzeléseik mentén alakuljon. A félelmek erőteljesebben jelennek meg, melyek drámai érzéseket és cselekvéseket válthatnak ki. A hónap YANG VIZE ugyanakkor a bölcsességet mutatja, a mellé csatlakozó YANG FÉM MAJOM pedig azt jelenti, hogy bármilyen nehézséget leküzdünk, nehéz feladatokat megoldunk a tudásunkra és kitartásunkra alapozva. Fel kell azt is ismerni, ha az a helyzet, amit épp drámának élünk meg, valójában vihar a biliben. Mert van ilyen is. Így nem praktikus sajnáltatni magunkat, de másoknak sem engedni, hogy érzelmekre bazírozva hassanak ránk.

Az idei év bekódolt üzenete többek számára most mutatkozik meg igazán. A csúcs vagy a mélypont is ebben a hónapban várható, mert ez már a 2019-es Disznó év második dekádja, azaz a Disznó jegy üzenete innentől intenzíven érezteti hatását. Vége a stagnálásnak, egyre inkább felgyorsulnak a dolgok, haladni lehet és átélni a haladást. Hogy az események negatív vagy pozitív típusúak lesznek-e…ez már mind egyéni élettörténet függvénye, a hangsúly a változáson van.

Ugyanilyen hektikusság és kiszámíthatatlanság lehet jellemző a pénzügyi világra és/vagy helyzetünkre is, ezért nem árt, ha inkább a szorgos hangya pozíciójába helyezzük magunkat, mint hogy felelőtlen tücsök módjára eldorbézoljunk megtakarításainkat. Megjósolhatatlan, hogy kinél lesz pénzügyi fennforgás, és milyen szintű, de esélyes, hogy sokakra lesznek hatással a világ történései ilyen szempontból is. Ugyanakkor annyira mégsem kell aggódni, mert egy láthatatlan segítő kéz folyamatosan ott áll mögöttünk bevetésre készen és átsegít a nehézségeken.

De félre a drámai sorokkal, és nézzük, mit lehet kihozni ebből a hónapból. Elsősorban mindenféle megújulást, változást mostanra érdemes betervezni. Ha például költözni szeretnénk, akkor érdemes új lakást, várost, országot keresni, mert lehet, álmaink otthonára bukkanunk. Alkalmas ez a hónap költözésre, lakás átalakításra, felújításra, munkahely váltásra, új ügyfelek szerzésére, vagy csak az életet örömeinek megélésére főként rengeteg jövés-menés és aktív esemény által. Ha vergődik a párkapcsolat, teljesen elegünk van már a párunk dolgaiból, akkor az energiák segítenek, hogy pontot tehessünk a kapcsolat végére és végre felszabadulhassunk. Ha utazni vágyunk, esetleg van olyan táj, ami mindig is álomhelyünk volt, úgy érdemes útra kelni, mert számtalan kalandban lehet részünk.

Munkahelyi és anyagi szempontból is nagyszerű ötletek, és döntések születhetnek. Most nem kell annyira görcsölni, hogy mit csináljunk, mert magától jön az ihlet. Ezen pedig még inkább lehet lendíteni, ha eltérünk a megszokottól, kilépünk a komfortzónánkból, azaz új lehetőségeket és megoldásokat keresünk. Érdemes lesz korábbi ötleteinkből újra inspirálódni és meglévő kapcsolatrendszerünket felfrissíteni.

A testi, lelki és szellemi megújulás időszaka is most köszöntött be. El lehet hagyni rossz szokásokat, plusz kilókat. Bele lehet vágni edzésbe és lelki megtisztulásba is. Biztosak lehetünk benne, hogy keményebben kisajtoljuk magunkból a napi edzést vagy nemet tudunk majd mondani a csábító, ámde hizlaló ételeknek.

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

Augusztus 11., 13., 17., 23., 25., 29.,

Szeptember 4., 6.

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

Augusztus 9., 10., 14., 21., 22., 26.,

Szeptember 2., 3., 7.

KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!

Tigris TIGRIS

Az egyetlen, amire biztosan számíthatsz, hogy nem lesz eseménytelen vagy unalmas ez a hónapod. Több változás – benned, az körülményeidben vagy a környezetedben -, aktív esemény, meghatározó történések esélyesek. Amennyiben már mozgolódik egy ideje benned, hogy valami nem jó, nem szereted a meglévő állapotot, úgy ezek az érzések csúcsosodhatnak, és olyan változtatásokra késztetnek vagy olyan változásokat teremtenek, melyek végre kilendítenek a meglévő állapotból. Azt javaslom, hogy készülj lelkileg és intellektuálisan is ezekre az eseményekre, mert így nem szimplán átélője leszel, hanem irányítója is. És nem kell feltétlenül valami drámai eseményre gondolni, lehetnek ezek kifejezetten pozitív események is. Tigris hónapjában születve a munkáddal, családoddal, barátaiddal kapcsolatosak a történések. Lehet ez állásváltoztatás, új megbízások, kollégák, avagy családi, baráti körben meghatározó változások. Tigris napján születve az otthonod és párkapcsolatod kerül fókuszba. Alacsony szinten megélve a Majom hónap energiáját, hamarabb alakulhatnak ki feszültségek a társaddal. Szingliként viszont most megismerhetsz valakit, aki felforgatja az életed. Esélyes, hogy ez a hónap több utazást, kirándulást hoz és ha van rá lehetőséged, menj is nyugodtan, de légy tudatosabb, fegyelmezettebb, mind a szervezés, mind a közlekedés folyamán. Már csak azért is, mert most hirtelenebbé, impulzívabbá válhatsz, ez pedig elkapkodott, át nem gondolt döntésekre és cselekvésre hajlamosíthat.

nyúl NYÚL

Ez a hónap a horoszkópodban lévő NYÚL által képviselt energiára nincs hatással.

Sárkánybetu SÁRKÁNY

Nos, az elkövetkezendő napokban vagy többet fogsz jönni-menni, utazgatni, intézkedni vagy a felszínre jön igazán érzelmes oldalad. Sőt, az is opció, hogy mindkettő egyidejűleg érvényesül. Esélyes, hogy ezekben a napokban kisebb-nagyobb változások következnek, többségében, mint lehetőségekből való választás, majd cselekvés. Ha Sárkány hónapjában születtél és szeretnél valamilyen változást a munkádban, úgy most megteheted, hogy új kihívásokat keresel vagy vállalsz, esetleg teljesen más területen próbálod ki magad. Családoddal, barátaiddal, illetve munkatársaiddal jobban egy hullámhosszra tudsz kerülni és támogatni tudjátok egymást nehezebb helyzetekben. Sárkány napján születve a társaddal történhetnek változások, melyek jobban összekovácsolnak benneteket, de ha nem lesz semmi különös, akkor is érzelmesebb, harmonikusabb napok jönnek. Persze, amennyiben nincs társad, úgy jó lenne most kicsit nyitottabbá válni az új kapcsolatokra, esélyes, hogy most találkozol valakivel.

kígyó KÍGYÓ

A változás, ami ott lógott a levegőben, most már biztosan éreztetni fogja hatását. Ha minden jól megy, már készültél rá, talán te magad okozod és nem pusztán az események átélője, hanem irányítója leszel. Már év elején jeleztem az a 2019 Disznó év előrejelzésben, hogy ez az év mozgalmas lesz számodra, megannyi esemény és változás – sokszor váratlanul megjelenő – színesíti az évedet. A mostani Majom hónap ismét felturbózza a történéseket, ami be volt “kódolva” Neked erre az évre, az meg fog történni. Hogy jó vagy kevésbé jó, az már az egyénenként más és más. A lényeg, hogy a meglévő állapotból legyen kimozdulás.

Mivel a jó, az üdvözölt, azzal mindenki jól elboldogul, így azoknak segítenék, akiknek váratlanul szakad az ég a nyakába. Még most sem késő, hogy a kezedbe vedd az irányítást! Például, ha Kígyó hónapjában születtél, a munkádban, munkahelyeden feszültségek, meghatározó újítások és változások lehetségesek, melyek felborítják eddigi munkamenetedet. Többségében azért ezek olyanok, amikre úgy magadban számoltál, vagy sejtettél, csak most realizálódnak. Ne dugd a fejed a homokba, tégy magadért, lép, változtass, legyél rugalmas. Ne drámázz és azt se engedd, hogy érzelmeidnél fogva akarjanak befolyásolni. Kezeld a helyén a dolgokat, ha érzelmileg meg is visel a helyzet, akkor is törekedj az összeszedettségre. Ha kapsz új feladatot, akkor lásd meg, milyen előnyei vannak, ha nem jó a jelenlegi helyed, akkor keress újat. Használd kapcsolatrendszered. Ezek az események, a családodban és baráti körödben, esetleg munkatársaiddal kapcsolatosan is aktualizálódhatnak. Kígyó napján születve a párod életében történhetnek változások, illetve a párkapcsolatodban lévő feszültségek tudnak fokozódni. Aktuálissá válhat költözés, szakítás, újra egymásra találás. A lényeg, hogy most minden felbolydul!

ló LÓ

Ez a hónap a horoszkópodban lévő  által képviselt energiára nincs hatással.

kecske KECSKE

Ez a hónap a horoszkópodban lévő KECSKE által képviselt energiára nincs hatással.

majom MAJOM

Itt az idő, hogy végre kellemes dolgok történjenek veled, és többségében számíthatsz is ezekre. Hogy miért írom, hogy itt az idő? Mert sok Majom jegy szülöttje él meg zavaros hónapokat, érzelmileg feszült, kapcsolataiban bonyolult időszakot. Szerencsés vagy, ha a kivételek táborát szaporítod és békés éved van, de amennyiben mégsem, úgy az augusztusi Majom hónap enged neked egy kis szusszanásnyi időt. Azok a dolgok aktivizálódnak most, amik mélyen a tudatodban vannak. Ha Majom napján születtél és párkapcsolati problémák okoznak nehézségeket, akkor itt történnek meghatározó események. Például a halódó kapcsolatot végleg szétfeszítik az energiák, ami elsőre tűnhet drámainak, de utólag rá fogsz jönni, hogy valójában egyfajta béklyóból szabadultál. A jó kapcsolatot még harmonikusabbá teszi a hónap energiája, a társad lesi a kívánságaid és te is örömmel teszel az ő kedvére. Amennyiben pedig nincs kapcsolatod, most esélyed van megismerni a következő párod. Persze, ehhez kell a nyitottságod is! Ha Majom hónapjában születtél, úgy a munkádban, baráti, családi körben élhetsz meg igen pozitív eseményeket. Ha például totál eleged van a munkából, vagy valamelyik kollégád megy az idegeidre, akkor ők most normálisabbak lesznek, esetleg elmennek hosszabb szabadságra, vagy te tudsz végre hosszabb időre kikapcsolódni.

Negatív események akkor várható csak, ha már hosszabb ideje megoldatlan problémahegyen ülsz, de vagy nem tettél vagy nem tudtál tenni semmit. Ekkor az események aktivizálódnak és megoldást követelnek, így a kezdet tűnhet rosszabbnak, de a hó vége felé te is számíthatsz enyhülésre.

Kakas KAKAS

Most onnan jön a támogatás, illetve a lehetőségek, ahonnan talán nem is várnád. Első körben saját magadtól, mert most erősebb, elszántabb és kitartóbb leszel. Meglehet, úgy érzed, hogy nem vagy kellően teherbíró, de a Majom hónapjában melléd szegődik az erő. Így több terhet tudsz viselni és nehezebb helyzeteket is meg tudsz oldani. A külső segítség pedig attól függ, hogy van a Kakas szimbólum a horoszkópodban. Ha Kakas évében születtél, úgy ismeretlenek vagy távoli ismerősök, régi kollégák, távol családtagok támogatására számíthatsz. Ha Kakas hónapjában, akkor a közvetlen környezeted erősít, és az események is itt koncentrálódnak. Most számíthatsz szakmai előrelépésre, új feladatokra, elismerésre. Kakas napján születve építhetsz leginkább önmagadra, de természetesen a társad is támogatni tud. A párkapcsolatban most nem annyira az érzelmek, hanem a józan ész dominál, ezért ne várd, hogy problémák esetén egymás vállára borulva siránkoztok, hanem mindketten a gyakorlatias megoldásokat keresitek. Amennyiben nincs társad, úgy van némi esélyed párra találni a Majom hónapjában.

KutyaKUTYA

Vannak terveid erre a hónapra? Ha igen, az a jó hírem, hogy meg is tudod őket valósítani. Na nem láblógatós, “majdasültcsirkeberepülaszámba” hozzáállással, hanem kitartó munkával és eltökéltséggel. Amúgy sem vagy gyenge, lehet rád számítani, okos, egyedi és érzékeny emberként mindig rájössz a jó és egyedi megoldásokra. Talán túl sokat gondolkozol és belső félelmek is gyötörnek néha, de ezek nem veszik el az erőd. A mostani Majom hónap meg pláne nem, mert személyiséged érettebb, határozottabb oldalát erősítik. Kutya hónapjában születve a munkádban félre tudod tenni a kényelmességet és halogatást, bármit elintézel, megoldasz, amit csak elhatároztál. Ha munkát keresel, úgy most elég nagy esélyed van találni is. Ha szakmai elismerésre vágysz, azt is megkaphatod. Kutya napján születve a társad sziklaszilárdan áll a mögötted és támogat minden tervedben. Ha kell határozottan ösztönöz arra, hogy cselekedj. És te is meg tudod adni ezt magadnak is és a neki is. Az érzelmek helyét inkább a józan ész veszi át, ez lesz a segítségedre. Szingiként sincs okod panaszra, mert esélyes, hogy lesz hódolód a hónap folyamán, de ha nem is, akkor sem veszed annyira a szívedre, hogy nem most jött a nagy Ő.

DisznóDISZNÓ

Az összes jegy közül te vagy az, akinek szintúgy meghatározó események várhatóak ebben a hónapban. Csak épp te még kevésbé tudsz ezekre felkészülni, mint a többiek. Mert nálad a történések teljesen előzmény nélküliek (látszólag csak, hiszen ezek a sorstervedben már ott várakoztak). Nagyon fontos, hogyan reagálod le az eseményeket, leginkább az elkapkodott, impulzív cselekvéstől óvnálak, mert most csak stratégiával tudod megoldani a felmerülő problémákat. Azokból pedig ebben az évben valószínűleg akad szép számmal, ha nem is problémák formájában, hanem megoldandó feladatokéban. Ha Disznó hónapjában születtél az események tengelye a munka, család, barátok és kollégák között helyezkedik el, itt történhetnek változások avagy ők okozzák. Régebbi feszültségek ismét kiújulhatnak, korábbi kapcsolatrendszered ismét előtérbe kerülhet, illetve a munkádban is megjelenhetnek olyan tényezők, emberek, amikkel, akikkel már volt dolgod. Disznó napján születve a párod és közted lehet némi feszültség, de ezek is többségében már meglévő problémákból fakadnak. Cél, hogy ne a drámázáson, hisztin legyen a hangsúly, hanem okos tervezéssel, stratégiával próbáljatok közösen megoldásokat találni. Az érzelmeket kell leginkább a háttérbe szorítani, még ha olykor nehéz is. Ha nincs társad, a következő napokban felbukkanhat olyan ember a környezetedben, akivel már volt kapcsolatod korábban vagy akivel a karma köt szorosan össze.

patkany PATKÁNY

Ebben az évben az érzelmek erőteljesebben hatnak rád és ez motivál arra, hogy elindulj új irányokba. Mind a döntéseidben, mind a kapcsolataidban nagyobb hangsúlyt kap a megérzés és/vagy az érzéseid. Patkány hónapjában születve a munkádban aktív időszak várható, sok teendővel, esetleg utazással. Lehetnek új kihívások, megbízások is, akár más munkalehetőség is. A kollégáiddal a kapcsolatod kiegyensúlyozottabbá tud válni, mert megértőbb leszel, és kiszámíthatóbb is. Kevésbé irányítanak a hangulataid, jobban tudod szervezni, tervezni feladataid. Patkány napján születve a párkapcsolat kerül terítékre, többségében pozitív események és lehetőségek okán. A legideálisabb, ha ebben a hónapban mentek nyaralni, kirándulni, akár valamilyen vízparti üdülőhelyet is célba véve.

Bivalybetu BIVALY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő BIVALY által képviselt energiára nincs hatással.