Újra itt vagyok. Mély sebbel a szívemben jöttem vissza hozzátok. Egyszer talán mesélek róla, hogy mi történt az életemben (sokan amúgy is tudják), de egyelőre képtelen vagyok rá. Se beszélni, se írni nem nem tudok még róla, csak annyit osztanék meg, hogy életem legmélyebb  fájdalmát, egyben legnagyobb tanítását és a legmagasabb spirituális beavatását kaptam.

A Kakas hónapja következik, ami a kínai asztrológia egyik románc virág szimbóluma. Ez segíti a kapcsolatépítést, nyitást mások és a világ irányába. Megtestesíti a szépséget, egyediséget és egyúttal a büszkeséget is. Ebben a hónapban a szerelem, a romantika és a külső/belső vonzerő hat az emberekre, mely által vonzóbbak leszünk és hatással lenni vágyunk. Most jött el az ideje azoknak, aki egyedül vannak, akik társra vágynak, mert több kapcsolódási lehetőség jelenik meg az életünkben. Itt nem szorítkozzunk csak párkapcsolati eseményekre. Barátságok és üzleti kapcsolatok is kötetnek, és hosszabb-rövidebb szerelmek is. Időnként csak az illúziója, de lesz, akinek ennyi bőven elég is lesz, nem fog ennél többre vágyni.

Ez az év – ahogy az éves előrejelzésben is utaltam rá – meglehetősen kiszámíthatlan helyzeteket teremt. Ezért senki ne csodálkozzon, ha a személyes kapcsolataiban érdekes fordulatok történnek. Váratlanul bukkanhat fel valaki azért, hogy eloszlassa a magány sűrű ködjét és napsütést hozzon az életünkbe. A csendesebb napok után azt érezhetjük, hogy szívesebben töltjük az időnket társaságban, felbukkannak rég nem látott barátok, meghívásokat kapunk különböző baráti és családi programokra. Ki is kell használni ezt a kellemes időszakot, hiszen ezek tudnak szívet-lelket melengető találkozások lenni, melyek egy kis friss lendületet hoznak a szürke hétköznapokba. A változékonyság bennünk és a környezetünkben elő emberek életében is hangsúlyosan jelen lesz. Ha kézben akarjuk tartani az irányítást, akkor megfontoltan kell tervezni és kivitelezni, kevesebb teret hagyni – az egyébként sokszor igen hasznos – spontán cselekvésnek.

Ahogy írtam a büszkeség előtérbe kerül a hónap folyamán, ami azt jelenti, hogy számtalan olyan helyzet jöhet, ami nem csak a türelmünket teszi próbára, hanem az egónkat is megpiszkálja egy kicsit. Ki fog derülni, kinek vannak ezzel problémái, mert főként az fogja kapni a tanítást, akinek fejlődnie kell még ezen a téren. Ezek a helyzetek konfliktusokat is okozhatnak (amúgy is meglehetősen feszült évben vagyunk, ezt szerintem nagyon sokan érezzük), így azt javaslom, hogy ne csípőből reagáljunk egy kényesebb helyzetre, fogjuk vissza a bennünk lévő tűzokádó sárkányt és előbb gondoljuk végig a dolgot, aztán beszéljünk. Ezzel megspórolhatunk magunknak kellemetlen szituációkat és számos kényszerű bocsánatkérést.

Sok változás is várható a hónap folyamán. Lesznek olyanok, amiknek annyira nem fogunk örülni, mert az élet igazságtalanságának érezik majd, de ezt felejtsük el. Semmi nem történik ok és előzmény nélkül. Ha tudatosak vagyunk és egy kicsit gondolkodunk, akkor az esetleges nehézségeken könnyebben fogunk túllendülni. Sőt, a végén még azt is tapasztalhatjuk, hogy annyira nem is volt nagy gond, hogy jött ez az új lehetőség, mert kirobbantott az állóvízből. Lesznek, akik most fognak rádöbbenni, hogy adott dolgokban túl naívak, passzívak  vagy kényelmesek voltak és kénytelenek lesznek felébredni. Hogy meg tudják-e majd oldani a feladatot, az sokszor a kreativitáson és rugalmasságon fog múlni. Figyelmeztetés: ne meggondolatlanul cselekedjünk, hanem amennyire lehet tervezzünk és változtassunk, ha szükséges. Nem kell kapkodni, lesz idő átgondolni a dolgokat, de szükség lesz majd új stratégiára, hogy min és hogyan módosítsunk ahhoz, hogy a dolgaink jobb irányba forduljanak. Jónéhányan viszont a nagy megújulás időszakát élik majd meg: a lehető legjobb az lesz, ha engedik az ötleteiket a felszínre törni. Számtalan különleges gondolat és egyedi terv születik a következő napokban, amelyek a megújulást hozzák. Izgalmas napokra számíthatunk ezeknek az intuitív megújító energiáknak köszönhetően.

A kreativitás a hétköznapok folyamán is megjelenik, mely most az igényességgel párosul. Nem vágyunk majd a rivaldafénybe, nem akarjuk feltétlenül a tömegek csodálatát, de arra mindenképp vágyunk, hogy munkánkat, teljesítményünket elismerjék. Finoman tudjuk most ráirányítani a figyelmet magunkra, leginkább azáltal, ha a tőlünk telhető legmagasabb színvonalra törekeszünk. Ne legyen kétségünk felőle, hogy megkapjuk majd a kellő elismerést. Ugyanakkor a kritikát is, hisz a Kakas szimbólum magasra teszi a mércét: magunk és mások felé is nagyobb elvárásaink lesznek, mint egyébként.

Változékony évben vagyunk, bármelyik hónap hozhat meglepő fordulatokat az életünkben. Eddig nem nagyon volt róla szó, de mivel most sokan nyugtalanok, féltik szeretteiket vagy épp a munkájukkal, az üzletükkel kapcsolatos aggodalmaik vannak, így itt az idő, hogy elővegyük a kínai asztrológia különleges erősségét, amely a szimbólumokban rejlik. Mostantól nem csak a pozitív és negatív napokat írom meg, hanem azt is, hogy melyik állatszimbólum tud segíteni a rossz energiák távoltartásában. Ebben a hónapban a SÁRKÁNY szimbólum tudja csökkenteni az esetleges negatív hatásokat. 

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

Szeptember 7., 13., 15., 19., 25., 27.

Október 1., 7.

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

Szeptember 11., 12., 16., 23., 24., 28.

Október 5., 6.

KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!

Tigris TIGRIS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő TIGRIS által képviselt energiára nincs hatással.

nyúl NYÚL

Nyúl év: Váratlan események zavarhatják meg a mindennapokat, melyekre érdemes odafigyelned. Nem kell aggódni, de jó lesz észnél lenni, mert elég kiszámíthatatlanok az energiák most.

Nyúl hónap: Feszült napok és kisebb nagyobb változások jöhetnek leginkább a munkádban, a családod és barátaid életében. A konfliktushelyzetek elkerülésében valószínűleg már ügyes vagy, de most mégis óvatosságra intelek. Mindenképp érdemes a személyeskedést kerülni és az sem jó stratégia, ha gondolkodás nélkül beszélsz vagy cselekszel. Több nyílt kommunikáció = kevesebb konfliktus. A munkádban új feladatok várhatók, több kapcsolat, változatosabb időszak következik. Amennyiben nincs jelenleg állásod, úgy a Kakas hónapjában találhatsz jó lehetőséget. Viszont nem árt tudnod, hogy  most váratlan helyzetek, változások és akár elbocsátások is lehetnek a munkahelyeden.

Nyúl nap: Párkapcsolati feszültségek lehetségesek, főként, ha bármelyikőtök korlátozni akarja a másikat, ezt most nem fogjátok tűrni. Szépen beszélj a pároddal, mert érzékenyebb lesz mindenféle kritikára, de a dícséretet korlátlanul öntheted felé, nagyon jó lesz a fogadtatása. A otthonoddal kapcsolatos változások sem kizártak, ami lehet akár eladás/költözés is. Ha nincs társad, akkor ez a hónap támogatja az ismerkedést, bár ne légy meglepődve, ha a szexualitás erősebben hatja át az új kapcsolatot vagy akár csak ezért jön létre.

Sárkánybetu SÁRKÁNY

Sárkány év: Előremutató fejlődést hozhat ez a hónap az életedben. Akár nagy lehetőségek is jöhetnek most, melyeket érdemes lesz kihasználni.

Sárkány hónap: Azokban a dolgokban tapasztalhatsz most haladást, melyekbe sok energiát és időt fektettél az elmúlt időszakban. A karrieredben is  nagyobb fordulat következhet be, főként, ha már dolgoztál az alapokon. Ha munkát keresel, ez az egyik legkecsegtetőbb hónap arra, hogy találsz is valamit, ami akár jóval jobb lesz, mint a korábbi. A meglévőben is kedvező fordulatokra, mozgalmas napokra számíthatsz.

Sárkány nap:  Ha van társad, úgy a párod életében nagyobb fordulatok, kedvező események esélyesek. Most realizálódhatnak azok a remények, melyek már hónapok óta foglalkoztatnak. Együtt meg tudjátok hódítani a világot és igazi csapatot alkottok majd. Ha nincs társad, úgy nyiss a világra, mert a számtalan társasági esemény és program során új kapcsolatra tehetsz szert!

kígyó KÍGYÓ

Kígyó év: Látszólag úgy tűnhet, hogy semmi különleges nem történik veled, de ha részleteidben nézed a dolgokat, akkor rájöhetsz, hogy a több kisebb esemény láncolat valójában igazi fejlődést hozott.

Kígyó hónap: Határozottság, gyakorlatiasság és kitartás hatja át a szeptemberi napjaid. A döntéseidre kevésbé hatnak az érzelmek, ugyanakkor kőszívűvé sem válsz. A következő napokban szükség is lesz erre, mert sok olyan megoldandó feladat jöhet, amelyekben kell majd a kitartás és az erő. Változások lehetnek a munkádban, intenzívebb, érdekesebb feladatokra számíthatsz. Könnyebben tudsz kapcsolatokat kötni, ami jól jöhet a munkád során.

Kígyó nap: Romantikus szelek fújdogálnak a Kakas hónapjában, ezért ha társra vágysz, úgy bátran kezdeményezz találkozót vagy fogadd a megkeresést és nem marad el a siker! Ha van társad, úgy a napi rutin, az élet hétköznapi feladatai meglehetősen lekötnek benneteket, kevesebb tér adatik a romantikának. Ellenben nagyon hatékony napjaitok lesznek a közös otthon és tervek vonatkozásában.

ló LÓ

Ez a hónap a horoszkópodban lévő  által képviselt energiára nincs hatással.

kecske KECSKE

Ez a hónap a horoszkópodban lévő KECSKE által képviselt energiára nincs hatással.

majom MAJOM

Majom év: A külvilág vonzóbbnak talál most téged, ezért könnyebben megy majd az ismerkedés is, akár szakmai, akár személyes célok érdekében.

Majom hónap: Gyakorlatias és céltudatos napok jönnek, az érzések a legkevésbé sem tudnak eltéríteni kötelezettségeidtől. A hónap feladatai kihívások elé állítanak, ezen ne lepődj meg, így szükség lesz a erődre és kitartásodra. A munkában új lehetőségek és kihívások várhatók, ahol a józan ész, a  határozottság és a megfeszített munka hármasa nagy eredményeket hozhat. A kapcsolatrendszered bővülhet, illetve a meglévők segítségével előrébb léphetsz a szakmai ranglétrán.

Majom nap: Nem a cseppfolyós érzésekről szól ez a hónap, kevésbé leszel elnéző a párod gyengeségeit illetően és tőle is számíthatsz kritikus szavakra, amennyiben nem korrekten cselekszel. Az egyenesség hangsúlyossá válik a meglévő és az esetleges új kapcsolatodban is. Ebben a hónapban nagyon határozott tudsz lenni, az érzelmek nem gyengítenek el, sőt, akár túlságosan keménnyé is válhatsz. Ugyanakkor társ hiányában most elég jó esélyed van új kapcsolat kialakítására.

Kakas KAKAS

Kakas év: A külvilág eseményei erőteljesen tolakodnak be az életedbe. A személyes kapcsolatokon is nagy hangsúly lesz a hónap folyamán.

Kakas hónap: Intenzív, eseményekben gazdag a időszak vár rád. A fókusz a munkán, a családodon és személyes kapcsolataidon lesz. Amennyiben rendben van ezen a területen minden, úgy leginkább további javulásra, váratlan lehetőségekre, kellemes eseményekre számíthatsz. Ellenben, ha már az egész év a bizonytalanságról szólt eddig is, akkor nagy az esélye, hogy fordulóponthoz érkeznek az események. Ezek pozitív fordulatok is lehetnek, például most találhatsz új pozíciót vagy érdekesebb feladatokat kapsz, vagy csak végre békén hagynak és csinálhatod, amit szeretsz. Sajnos, nem kizárt, hogy ez a hónap negatív eseményeket okoz a munkádban, kollégáid, barátaid és családod vonatkozásában. Minél hamarabb tudatosítod, hogy a mögöttes cél az, hogy végre elmozduljanak a dolgok a változás és javulás irányába, és teszed meg a szükséges lépéseket, annál hamarabb oldódik meg a probléma.

Kakas nap: Ha van társad és van probléma is, akkor az erővel törhet fel, megjelenhetnek büszkeséget sértő helyzetek, okoskodások, de ha nem a felszínre koncentrálsz, félre teszed az egód, akkor meglátod a mögöttes mondanivalót és meg tudod oldani a problémát úgy, hogy a végén sokkal jobb lesz a kapcsolat, mint remélted. Ha nincs párod, akkor ez a hónap az utadba sodorhat valaki figyelemre méltót, sőt akár a nagy Ő-t is!

KutyaKUTYA

Kutya év: Zűrzavaros idők jönnek, sok konfliktus és/vagy zajos események lehetnek a környezetedben. Légy megértő a barátaiddal, lehet, most több figyelemre lesz szükségük.

Kutya hónap: Ez a hónap hozhat nagyobb feszültségeket, külső és belső stresszt, konfliktusokat, melyek oka az lehet, hogy nem voltál elég gondos vagy tudtad, hogy gond lehet belőle, de nem foglalkoztál vele. Váratlan események, nyílt vagy lappangó feszültségek nehezíthetik a napjaidat. Sokat segít, ha van valaki, akivel megbeszélheted a problémákat. Esélyes, hogy valamilyen feladat, munka ismét felbukkan, amire számítottál vagy ami még nem lett befejezve. Másrészt lehetnek igazán bulis napok is kollégákkal, barátokkal, családdal, ezért légy nyitott a társasági eseményekre, mert igazán pezsgő közösségi élet vár rád!

Kutya nap:  Ha párkapcsolatban élsz, úgy esélyes lehet néhány feszültebb nap, főként olyan ügyek miatt, amelyek már régebb óta okoznak nézeteltéréseket. Ha nincs párod, akkor érkezhet valaki hozzád, aki már korábban is fontos volt neked, avagy olyan, akivel rögtön megtaláljátok a közös hangot. Az otthonod is fókuszba kerül, korábbi problémák, hibák jelentkezhetnek. Késztetést érezhetsz arra, hogy valamit nagyot, maradandót és egyedit csinálj a lakásodban.

DisznóDISZNÓ

Ez a hónap a horoszkópodban lévő DISZNÓ által képviselt energiára nincs hatással.

patkany PATKÁNY

Patkány év: Sok hatás érhet a következő napokban, jók és kevésbé jók is. A személyes kapcsolataidra lesz nagyobb hatással a Kakas hónap energiája.

Patkány hónap: A munkahelyi problémák kiéleződhetnek a hónap folyamán és döntési helyzetbe kerülhetsz idővel. Most bármilyen változás lehetséges a munkádban, leginkább akkor, ha már te is időszerűnek érzed. Álláskeresés esetén pozitív fordulatra is számíthatsz, megtalálhatod az ideális pozíciót, avagy vállalkozóként új ügyfeleket tudsz megszólítani, így a kapcsolati hálód is növekedhet. A személyes konfliktusok esélye ugyanakkor nagy, főként, ha belelavíroztad magad korábban valamilyen számodra negatív helyzetbe, megalkudtál valamiben vagy alárendeled magad más akaratának.

Patkány nap: A szeptemberi napok a személyes kapcsolataid, ezen belül a szerelmi életed is alaposan felkavarhatják. Tisztábban látod magad a meglévő kapcsolatodban, fel fog tűnni, ha valami nem működik jól. Most már nem lehet a szőnyeg alá söpörni a problémákat, így az egyetlen irány az előre. Ez fájdalmas folyamat lehet, mert helytelen döntésekkel, hozzáállási problémákkal senki sem szembesül szívesen, jobb inkább a környezetre, a külvilágra fogni mindent és mosni kezünket. A Kakas hónapjában erre nem lesz lehetőséged, mert úgy fognak alakulni a dolgok, hogy folyamatosan szembesítésre késztessenek. Egyszerűen kikényszerítik belőled legalább azt, hogy végiggondold és tudatosítsd, mi is a valós helyzet, jobb esetben a cselekvést is. Ha nincs társad, úgy most esélyes, hogy felbukkan valaki meghatározó az életedben.

BivalybetuBIVALY

Bivaly év: Ez a hónap az új impulzusokról szól, megismerhetsz embereket, jöhetnek új lehetőségek. Kisebb változások lehetségesek.

Bivaly hónap: Ha nehezebben aktivizálod magad, ez változni fog valamennyire szeptember hónap folyamán. Most határozottabb és eltökéltebb leszel. A szeptemberi napokban alapérték lesz a korrektség, nehezebben fogod elviselni a hazug, sunyi embereket és keményebben is reagálhatsz rájuk. Munka szempontjából viszont kedvező időszak köszönt be, akár szakmai előrelépésre, illetve kapcsolati hálód növekedésére számíthatsz.

Bivaly nap: Párkapcsolatban élve a kötődés fokozódik, de az érzelmek inkább takaréklángon égnek. Cselekedni fogtok inkább, mint édelegni. Nagy motiváció lesz, hogy valamit együtt végrehajtsatok, elintézzetek és ebben egymás támaszai is lesztek. Ha nincs társad, akkor viszont lesz lehetőséged új párra találni. Ne engedd, hogy túlzott racionalitásoddal elriaszd a jelentkezőt.