patkanyPATKÁNY

Ugyancsak egy érzelmekben gazdag hónapnak néznek elébe a Patkány jegy szülöttei. Ha érintett vagy és már eddig is küszködtél hangulatingadozással, készülj, mert most kell majd igazán kézben tartani a képzeletbeli gyeplőt és nem engedi, hogy elsodorjanak az érzések. Amikor épp a pozitív magaslatokat éled meg, akkor minden tökéletes, csak éppen amikor történik valami, ami elkeserít, akkor emlékezz ezekre a sorokra! A rossz hangulatod csak pillanatnyi lesz, ne aggódj, hamarosan minden ismét szép és jó lesz! Csak annyi a probléma, hogy most mindent drámaibban élsz meg, nem igazán vagy ilyenkor az ítélőképességed teljes birtokában. Kezdj valami teljesen mással foglalkozni ami el tudja terelni a figyelmed. Találkozz például azokkal a barátaiddal, ismerőseiddel, akik az élet naposabb oldalára tudnak terelni, már csak azért is, mert a június számodra eleve nyüzsgést, és akár némi szerelmi kalandozást is tartogat!


BivalyBIVALY (a kalkulátorban Ökörként fordítva)

A Bivaly jegy szülötteként a június intenzív fejlődésről szólhat. Nem kell ennek látványosnak lennie, de az biztos, hogy azon a területen, ahol a Bivaly a horoszkópodban van, fejlődés, előrelépés, és akár varázslatos események is várhatóak. Ez azoknak is kedvező, akik már egy ideje valamiféle pozitív változásra várnak a munkájukat illetően. Ha nálad is ez a helyzet, abban az esetben az eddigi “befektetéseid” meghozhatják a várt eredményeket. Ezteket még jobban felerősítik a pozitív gondolatok, egyfajta önmágiázás arra, hogy amit tervezel, szeretnél az biztosan sikerülni fog, erősítsd magad ilyen módon is!

Amennyiben épp aktív párkereső időszakban vagy, úgy javaslom, ne kuksolj otthon. Fogadj el minden buli meghívást, legyél nyitott az ismerkedésre, főként akkor, ha a Bivaly a nap oszlopodban van! Lehet, hogy valaki már ott toporog, alig várja, hogy végre rátalálj!


TigrisTIGRIS

Ha a Tigris megtalálható a horoszkópodban, akkor alapvetően temperamentumos személyiség vagy, aki mindig kész megvédeni a saját vagy a számára fontos személyek érdekeit. Ha a Kutya szimbólum is van a horoszkópodban, mindez még inkább érvényes rád. A 2014-es év erőteljes energiákkal töltött fel, ami megjelenik hevesebb vérmérsékletben, mindent elárasztó és átfogó szeretetben, lelkesítő erőben, mely júniusban hág tetőfokára. A napi történéseket tekintve számtalan formában érzékelheted ezt, például, ha a Tigris a munkahelyedet is szimbolizáló hónap oszlopodban van, azt tapasztalhatod, hogy energiával telített vagy, tettre kész és elhivatott vagy, máskor pedig türelmetlenség feszíthet, ami végső esetben ingerültségig fokozódhat. Nagyobb pezsgés és vidámság jelenhet meg akár a környezetben és benned is, ha valaki, hát te biztosan érzed majd, hogy itt a nyár.

Persze, nem állítom, hogy ennek mindig mindenki csak a pozitív oldalát tapasztalja meg, hiszen ez ugyanúgy feszültségeket is okozhat a kapcsolatok terén, de tudatossággal, azzal, hogy nem engeded, hogy az érzések irányítsanak teljes mértékben, úgy egy igen kellemes hónapnak nézhetsz elébe.


NyúlNYÚL

A június változásokkal színezett hónap lesz a számodra, melyek külső események és belső késztetések hatására is létre jöhetnek. Ilyen tipikus változás lehet például az is, hogy amennyiben a nap oszlopodban van a Nyúl, úgy júniusban változhat a lakhelyed (papíron vagy akár fizikailag is). Akkor, ha épp egy végét járó párkapcsolatban vagy, akkor most már odáig fajulhatnak a kellemetlen események, érzések, hogy magad is rá fogsz döbben, ez így tovább nem mehet. Még akkor is, ha alapvetően egy jól működő, átlagos párkapcsolatban vagy, lehetnek júniusban olyan érzéseid, hogy ez vagy az nem jó így – akár a párod, akár a saját viselkedésedet, szokásaidat illetően-, és emiatt változást szeretnél. Lehetnek ennek a belső konfliktusnak az okai olyan gátlások, amelyek nagyon mélyen gyökereznek benned, de itt az idő, hogy túlhaladd a saját határaidat, akár a mindennapi teendőid során, de még a szexuális nézeteidben, szokásaidban is.


SárkánybetuSÁRKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Sárkány által képviselt energiára nincs hatással.


KígyóKÍGYÓ

Telített vagy tetterővel, de az idén és ebben a hónapban kiváltképp úgy fogod érezni, hogy felpezsdül az életed. Akárhol is van a horoszkópodban a Kígyó, az általa képviselt területen inspiráló és lelkesítő tudsz majd lenni. Amennyiben a hónap oszlopban van, akkor itt az ideje a baráti összejöveteleknek, az eddigi népszerűséged még jobban fokozódhat, jópofának, szeretetteljesek fognak érezni, kimondottan jól fogják érezni magukat a társaságodban (természetesen magadhoz viszonyítva fokozódik majd). Kifejezetten gyakorlatias leszel, haladni akarsz a dolgaidban, a környezetedben lévők pedig szívesen csatlakoznak hozzád. Most még azokat is magaddal tudod húzni, akik egyébként kényelmesebben állnak a világ dolgaihoz, képes leszel meggyőző kommunikációddal cselekvésre ösztönözni őket.

Mindemellett néha megeshet, hogy túlzásokba esel a temperamentumot illetően, pillanatok alatt elborul az agyad bármilyen apró feszültség hatására és szinte elsöpröd az “ellenfelet”. Ezért javaslom, ha egyébként is hajlamod van erre, úgy törekedj az önmérsékletre!


Ló

LÓ

Azon a területen, ahol a Ló szimbólum a horoszkópodban megtalálható, kedvező lehetőségeket élhetsz meg. Régóta vágyott változások jöhetnek, vagy egy olyan kiemelkedően jó lehetőség, amit kár lenne kihagyni, hiszen hosszú távon biztosíthat számodra megelégedést. Ha a nap oszlopodban van a Ló, az életedben mindig hangsúlyos lesz a szerelem, párkapcsolat témája, ezért ez a hónap a tied lehet. Júniusban a társad részéről tapasztalhatsz pozitív hozzáállást, kényeztetést, míg egy végét járó kapcsolatnál, sikerül úgy lezárnod azt, ahogy szeretted volna. Szingliként viszont minden esélyed megvan rá, hogy rád találjon a szerelem, de legalábbis egy nyári kaland, persze csak ha nyitott vagy az ismerkedésre. Az év oszlop érintettsége esetén azokra a lehetőségekre figyelj, amelyek ismeretlen emberektől, külföldről, nagyszülők révén érkezik.

Ellenben mindenkit, aki a  jegyében született, óva intenék a földi örömök, élvezetek túlzásba vitelétől. Ebben az életvidám hónapban hajlamos lehetsz nem sokat törődni a hosszú távú következményekkel, meggondolatlanságra, mindenben a túlzásokra ösztönözhet, mindamellett, hogy közben érzed magadban, hogy hol van a határ. Ha átléped és mértéktelenség hibájába esel, úgy senki mást nem okolhatsz majd az azt követő mélyrepülésért. Lehet az akár étel, alkohol, tudatmódosító szerek, szexualitás, stb. tudnod kell nemet mondani saját magadnak, hiszen lehetőségekben nem lesz hiány!


KecskeKECSKE

Kecske jegy szülöttei spirituális szempontból mindenképp, de alapvetően is egy meghatározó, fejlődéssel teli évet élnek. Egyrészt bármilyen ezoterikus irányú tudás, tanulmány, de akár tanító is megjelenhet az életedben, másrészt azon a területen, ahol a Kecske a horoszkópodban van, feltűnő fejlődést tapasztalhatsz. Ha a nap oszlopodban van, akár Te magad leszel az, aki fejlődik, de akár a társadnál tapasztalhatod, hogy az esetleges korábbi tétovázását hátra hagyva, végre lendületbe hozza magát. Ha pedig még nincs társad, 2014 számodra is elhozhatja a szerelemet, erre pedig leginkább a június esélyes. Amennyiben az óra oszlopodban van, nem kizárt, most szembesülsz majd azzal, hogy a gyermeked milyen ügyes volt a tanulmányaiban és bár lehet, eleinte nem ment olyan zökkenőmentesen az iskola, de ennek ellenére a suli év végére mégis szép eredményt ért el.

Mindemellett továbbra is ott van benned az az inspiráló erő, ami miatt az idén sokkal nagyobb hatással tudsz lenni a környezetedre. A június minden tervedet, elképzelésedet olyan energiákkal támogatja, melyek a kivitelezésben segítenek. Ha bármi olyan elképzelésed van, amihez szükséged van támogatókra, akkor most vágj bele, sikerülni fog magad mellé állítani az embereket!


MajomMAJOM

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Majom által képviselt energiára nincs hatással.


Kakas

KAKAS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Kakas által képviselt energiára nincs hatással.


KutyaKUTYA

Azon a területen, ahol a Kutya a horoszkópodban van, pezsgést, fokozott aktivitást fogsz megélni. Nem kizárt, hogy ezeket a plusz energiákat szívesen fekteted majd tanulásba vagy némi önismeret fejlesztésbe. Számodra a  év alapvetően a szellemi, gondolati aktivitást, az új spirituális utak kutatását hozhatja el, mindemellett azt is tapasztalhatod, hogy a 2014-es év és ez a hónap is a személyiségfejlődésedben okoz előremutató változást. Ugyanakkor a június kényelmességet is hozhat fizikai szinten, így nem árt, ha a szellemi aktivitás mellett a tested megmozgatására is szánsz időt, még akkor is, ha túlzottan sok késztetést nem érzel rá.

Amennyiben a Kutya a hónap oszlopodban van, és bizonytalan a helyzeted a munkahelyeden vagy csak elégedetlen vagy, most van itt az ideje, hogy körbenézz az álláshirdetéseknél, eljárj interjúkra, mert megvan benned minden, ami segít “eladni” magad. Ha a jelenlegi megfelel, csak épp előrelépni szeretnél, ez sem lehetetlen a jelenlegi energiákkal, itt is esélyes a pozíción belüli emelkedés.


Disznó

DISZNÓ

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Disznó által képviselt energiára nincs hatással.