fbpx

Kínai horoszkóp jegyei – A kígyó

A Kígyó jegyben született ember személyisége érdekes és különleges, már-már titokzatosságba hajló. Ha bárhol a horoszkópodban megtalálható ez a szimbólum, úgy van benned egy természetes szereplési vágy, amelyhez társul egy előadói képesség is, de függően attól, mely területen jelenik meg a Kígyó, változik, hogy mennyire kerülsz majd a középpontba. Amennyiben a Kígyó évben vagy hónapjában születtél, úgy általában megfigyelhető, hogy sokkal inkább szeretsz és tudsz is szerepelni, mások előtt megnyilvánulni, igényled az emberek figyelmét, amelyet meg is kapsz kiváló, figyelemfelkeltő előadásmódodnak köszönhetően. Humoros, érdekes, igényes kommunikációddal hamar felkelted mások érdeklődését. Abban az esetben, ha a Kígyó a nap vagy az óra oszlopban jelenik meg, úgy sokkal inkább tűnsz visszahúzódónak, ekkor már nem az a fontos, hogy általánosságban figyeljenek fel rád, hanem a fókuszba helyezett személyt szeretnéd “meghódítani”, az a cél, hogy azt az egy-egy embert, társaságot avagy közösséget nyerd meg magadnak, ebben a közegben szeretnél kitűnni. Mindkét esetben a kitűnési vágyad nem öncélú, hanem a benned lévő mély tudás és érdeklődés tárgya iránt akarsz másokat is megnyerni.

Vezető egyéniség vagy bár nem törekszel feltétlenül erre, azonban, ha olyan helyzetbe kerülsz, amikor szükség van ilyen képességekre, úgy elő tudod venni ezt az énedet is, mellyel teljes mértékben hatással tudsz lenni az emberekre. Rendkívül nagy mentális erő van benned, bármi is a célod, azért képes vagy teljes erőbedobással küzdeni. Ha kell, akkor az eszed használod, rafináltan és igencsak tudatosan vagy képes manipulálni a környezeted, de attól sem riadsz vissza, hogy temperamentumosan, dominánsan küzdj azért, amit szeretnél.

Időnként kimondottan szenvedélyes és temperamentumos is tudsz lenni, ugyanakkor van egy úgynevezett hatodik érzéked is, amivel azonnal fel tudod mérni az embereket, környezeted. Hajlamos lehetsz a dolgokat a végletekig halasztani, néha akár a lustaságra is, viszont ha végre cselekszel, akkor teljes és alapos munkát végzel. Általában megfigyelhető, hogy azoknak, akiknek Kígyó van a horoszkópjukban, valamilyen szempontból megigéző a szemük, a tekintetük.