Félre a kompromisszumokkal, mutassuk meg az erőnket! Az októberi JANG FÉM KUTYA hónapja azoknak kedvez, akik érvényt akarnak szerezni az akaratuknak. Ehhez kapunk most plusz muníciót. A gyengék, a bizonytalanok jó esetben erősödni fognak, de ha nem szedik össze magukat, ha nem ébrednek rá a bennük rejlő erőre, akkor most még könnyebben félre lesznek állítva vagy a rá lesznek kényszerítve, hogy behódoljanak a dominánsabb félnek. Ez a hónap megacéloz, magabiztosabbá, tudatosabbá tesz. Felébred bennünk a késztetés, hogy ellenálljunk annak, amiben nem hiszünk vagy igazságtalannak érzünk. Olykor még magunk is meglepődhetünk, hogy mennyire tombol bennünk a vágy, hogy végre a kezünkbe vegyük az irányítást. De mivel sokakban ugyanez az érzés buzog, ebből még lehetnek nagy konfliktusok. Amolyan ki lesz a falkavezér, ki dönt a többségről, az ügyekről, ki lesz a “főnök” típusú konfliktusok – és akár harcok is – várhatók. Ezért azt ajánlom, hogy jól gondoljuk meg, mibe forgatjuk az energiánkat, miben akarunk irányítók lenni, mert ha a környezetünk elképzelése nem egyezik a miénkkel, akkor komoly ellenállásba ütközhetünk.
A Kutya hónap témája lesz az egyenesség, korrektség, kiállni másokért. Nemes ügyek és célok élére lehet állni és kell is, hiszen a világban dúl az igazságtalanság, kicsiben és nagyban is. Mindenki tud tenni magáért és a környezetéért, akárcsak egy kis dolgot is, ami aztán összeadódik és így elérhetők majd nagy célok. Harcos év van, nem most kell besöpörni a problémákat a szőnyeg alá. Ámde arra is vigyázzunk, hogy nagy világjobbító szándékunkban – vagy csak úgy a mindennapjaink során -, bár sokkal inkább érezzük majd, ha igazságtalanság ér minket vagy a környezetünket, egyáltalán nem biztos, hogy mi leszünk a mindentudók. Ez a hónap ugyanis növeli az elégedetlenkedésre való hajlamot, ezáltal mindent sokkal kritikusabban fogunk megítélni. Azt gondolhatjuk, hogy mindenki ostoba, tehetetlen, lusta stb., és csak mi tudjuk helyesen a dolgokat vagy leszünk képesek megoldani a problémákat. Egy kis önvizsgálat jól jöhet majd, amikor láthatóan nagy ellenállásba ütközünk.
Nagy feladatok várnak ránk a Kutya hónap során. Lehet, nem tűnnek majd könnyűnek, de megkapjuk hozzá a tudást, akaratot és az égi védelmet is, így akit nemes szándék vezérel, aki a becsület útját járja, annak nem sok aggódnivalója lesz. A könnyed dolgok nem ennek az évnek az üzenetei, pláne nem ennek a hónapnak. Most – ahogy fentebb is írtam -, az erő mutatkozik meg. Megjelenik bennünk is, olyan formában, amire egyáltalán nem számítottunk. Bár talán kevésnek vagy gyengének érezzük magunkat, és amikor egy-egy nehezebb kihívással találjuk szembe magunkat, akkor megrettenünk, de bízhatunk a Kutya hónap energiáiban, amelyben minden támogatást, legyen az fizikai, intellektuális vagy szellemi, segítségül kapunk. Aki spirituális utat jár, az különösen érezni fogja, hogy most nem egyedül küzd, az úton látható és láthatatlan segítők kísérik és könnyítik meg a feladatokat. Szellemi vezetőink halk sugallatok, megérzések formájában juttatják el hozzánk az információkat. Ezért különösen érdemes figyelni a belső hangunkra és a “véletlen” jelekre. Most minden megtörténhet, olyan is, amire egyáltalán nem számítottunk, és amely sokként is érhet minket. Hogy miért? Azért, mert mennie kell a nem működő dolgoknak az életünkből. Ha valaminek vége szakad vagy nem boldogulunk vele, bárhogy is küzdünk, az csak azért lesz, mert nem a helyes úton járunk vagy nem a megfelelő eszközöket használjuk. De ebben sem maradunk kétségek között, mert előbb-utóbb megkapjuk a válaszokat és lehetőségünk lesz a korrekcióra.
A következő napok két fontos dolgot emelnek ki: mindenképp szükség lesz az akaratunkra és a kitartásunkra, ha valamiben eredményt szeretnénk elérni, mert égi- földi segítség ide vagy oda, nem fog semmi sem az ölünkbe hullani. A bennünk lévő munícióra is szükség lesz, mert ez vezet majd a sikerhez. Nem kell megijedni, ha olyan dologgal találjuk szembe magunkat, ami szokatlan vagy nagy falatnak tűnik, és idejekorán sem szabad feladni, mert így semmire nem jutunk. Helyette szívjuk fel magunkat és tegyük meg azt, amit csak tudunk. Kétségünk ne legyen, mellénk áll majd az Univerzum és segítségünkre lesz, de csak akkor, ha mi magunk is beletettünk mindent. Mondjuk úgy, hogy az eredmények eléréséhez kell majd legalább 50% önrész is.
A másik ilyen fontos üzenete a hónapnak, hogy az anyagiak, a céljaink és a mindennapi megélhetési ügyeink során várhatók nehézségek, ezért megfontolt döntésekre és átgondoltságra lesz szükségünk. Kerüljük az impulzív döntéseket, előbb gondolkozzunk és csak utána cselekedjünk!
Lesznek olyan napok, amikor különösen nyomottnak érezzük majd magunkat, jobban vágyunk az elvonulásra, a magányos órákra, hogy fel tudjunk töltődni. Kell ez, mert a hónap feladatai könnyen lemeríthetnek testileg és lelkileg is, szükség lesz majd a feltöltésre. Alacsony szinten betegség és depresszió jelentkezhet, melyet komolyan kell venni. A spirituális tevékenységek, események segíthetnek, amire amúgy is sokan nagyobb nyitottságot éreznek majd. Elhunyt szeretteinkkel találkozhatunk álmainkban, vagy meditatív állapotban, általuk fontos üzeneteket és nagyfokú szeretetenergiát kaphatunk.
Változékony évben vagyunk, bármelyik hónap hozhat meglepő fordulatokat az életünkben. Eddig nem nagyon volt róla szó, de mivel most sokan nyugtalanok, féltik szeretteiket vagy épp a munkájukkal, az üzletükkel kapcsolatos aggodalmaik vannak, így itt az idő, hogy elővegyük a kínai asztrológia különleges erősségét, amely a szimbólumokban rejlik. Mostantól nem csak a pozitív és negatív napokat írom meg, hanem azt is, hogy melyik állatszimbólum tud segíteni a rossz energiák távoltartásában. Ebben a hónapban a KAKAS szimbólum tudja csökkenteni az esetleges negatív hatásokat.
A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:
Október: 8., 10., 14., 20., 22., 26.,
November 1., 3.
Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:
Október 11., 13., 18., 19., 23., 25., 30., 31.,
November 4., 6.