A Kínai Asztrológia Disznó állatszimbóluma szinte teljes ellentétben van mindazzal, ami valójában az állatra jellemző. Az egyetlen talán, ami közös bennük, hogy a külső vonásokon megjelenhetnek az állatra jellemző karakterisztikai vonások, úgymint széles, húsos arc, dús ajkak, turcsi orr.
A személyiséget tekintve a Disznó jegy szülötte érzékeny, érzelmes ember, vonzó mind belső, mind külső tulajdonságai okán. Aktív, folyton mozgásban lévő ember, aki számára a pihenés, az egy helyben toporgás szinte kínszenvedés, a kikapcsolódást, a megnyugvást sokkal inkább egy jó kirándulás vagy edzés adhatja meg.
Jellemző rá a mély intellektus, gyorsan gondolkodik és a dolgokat teljes egészében látja át. Érzelmileg reagál a környezetére – még akkor is, ha nem teszi közszemlére az érzéseit – mások problémái felé így igazi együttérzéssel fordul és ennek köszönhetően valódi támogatást tud nyújtani. Önmagát nem nyitja meg bárkinek, mélységeit elzárja mások elől. Alapvetően pragmatikus alkat, ha meghozza a döntéseit, úgy amellett a végsőkig kitart.
Fontosak számára a gyökerei, nagyon ragaszkodik a családjához, a társához. Kettősség jellemző rá, mert egyrészt szívesen jön-megy, másrészt vannak dolgok, amiken nem akar változtatni, ahol az állandóságot részesíti előnyben, pl. az emberi kapcsolataiban. Párkapcsolatát is komolyan veszi, hosszú távra tervez és ha megtalálja az “igazit”, amellett egy életen át kitart. Ugyanakkor a szív dolgait illetően is képes racionális lenni, érzelem ide-oda, ha kell meghozza a fájó döntéseket is.
Becsületes, az adott szó számára szent, ezt megköveteli mind magától, mind másoktól. Ambiciózus, maximalista és alapvetően vezető alkat, akit belső tulajdonságai erre alkalmassá is tesznek. Megfigyelhető, ahogy egy közösségben ösztönösen veszi fel a vezető szerepet, melyet általában el is fogadnak tőle. Azáltal, hogy érzi a környezetét empatikus főnök tud lenni, másrészt hajlamos a makacsságra, így figyelnie kell arra, ne merevedjen bele a saját elképzeléseibe, hanem vegye figyelembe mások javaslatait, tapasztalatait. A figyelme időnként elkalandozó, máskor viszont hajlamos elveszni a részletekben, ezért a számára fontos helyzetekben szükséges, hogy összpontosítson.
Társaságkedvelő, leginkább akkor érzi magát jól, ha magához hasonló, szellemi és fizikai szinten is aktív emberek veszik körül. Ha szereted a pörgős, változatos életet, de egyúttal sok szempontból mégis kiszámítható alapokat, úgy mindenképpen jó választás a Disznó jegyben született társ vagy barát!