gentle_giant_by_suburbancomics-d4tp8xwA szelid harcos útja – a kínai asztrológia Kecske hónapja

A júliusi napokban ideje lesz a pihenésnek és a jövés-menésnek is, ezért ez a hónap leginkább az aktív nyaralásnak kedvez. Az se szegje kedved, ha még teljesen bizonytalan az úticél, semmit nem foglaltál le és még azt sem tudod, valójában mikor és kivel fogsz elindulni. Előbb-utóbb összeáll a kép, kitisztul minden és egy csodás nyaralásban lesz részed.

A hónap ismét sok üzenetet tartogat számunkra, s bár nem erőteljes elemek dominálnak most, mégis hozhatnak némi feszültséget. Ezek leginkább bennünk zajló érzések lesznek, amelyek elbizonytalaníthathatnak és hátráltathatnak abban, hogy merjünk cselekedni. Ha belegondolsz a teendőidre, az előtted tornyosuló tervekre minden túlzottan bonyolultnak tűnhet, kétségbeesésre azonban semmi ok, mert a dolgok saját maguktól is jó irányba haladnak, még akkor is, ha elsőre úgy érzed, hogy elnyel a káosz. Szükséged lesz némi bátorságra, hogy kilépj a komfortzónádból és meg kell próbálnod felülről nézni az eseményeket, mint egy kívülálló.

Ha ezt megérted, és hagyod, hogy az események önállóan formázódjanak, és nem a saját akaratod és olykor kapkodásod által próbálod irányítani a dolgokat, rájössz, hogy mégiscsak minden a lehető legnagyobb rendben van. Ahelyett, hogy elkeseredetten próbálsz harcolni a hullámokkal, válaszd az egyszerűbb megoldást. Ne akarj te utat mutatni a tajtékoknak, hagyd, hogy ők mutassák azt neked. Úgy is mondhatnám, olyan időszakot élsz át, amikor az együttműködés az Univerzummal célravezetőbb, mint a harc az akaratod érvényesüléséért. Inkább átélője légy az eseményeknek, ne az irányítója. Ugyanakkor nem elég a felismerés, kellő bátorságra is szükséged lesz, hogy megtedd az ehhez szükséges lépéseket. Amikor szembesülsz a problémákkal, hidd el, ösztönösen tudni fogod mit kell tenned, hogy megoldódjanak. Azonban, ha  kétségbeesve, kapkodva harcolsz, azt látod, hogy a megoldandó feladatok egyre csak nőnek, mint a hullámok, míg végül összecsapnak a fejed fölött. Légy bizakodó, semmi esetre se ijedj meg a kezdeti nehézségektől. A megoldás kulcsa a bátorság, tehát semmiképpen se add föl, mert látni fogod, hogy a víz egyszercsak elsimul, újra a nyugalmas vizeken evezel a pont megfelelő helyre.

Sikerességed növelheted, ha támadás és direkt konfrontáció helyett inkább a diplomácia finom eszközéhez nyúlsz, olykor pedig az események háttérből való irányítását választod. Egyébként is sokkal több olyan eseményre lehet számítani, amikor nem egyértelműek a jelek és olykor csak későn eszmélünk, hogy valójában mi történik.

Köszönöm Mészáros Anita segítségét a fenti sorokban! Ha szükségetek van egy jó lektorra, csak őt ajánlom! 🙂

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

Július 7., 17., 18., 19., 30., 31.

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

Július 8., 20., 26., 28.,

Augusztus 1., 3.


KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Születés éve (év oszlop): tágabb környezeted, nagyszülők, külföld, olyan emberek, akikkel felületes kapcsolatban vagy

Születés hónapja (hónap oszlop): család, szülők, testvérek, munkahely, kollégák, barátok

Születés napja (nap oszlop): Te magad, párod, otthonod

Születés órája (óra oszlop): gondolataid, vágyaid, gyermekeid, bárki, akiről gondoskodsz, hivatásod (nem összekeverendő a munkáddal)

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!


A 2016. július – Kecske hónapban ilyen érzések, események jelenhetnek meg az életedben:


TigrisTIGRIS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Tigris által képviselt energiára nincs hatással.


nyúlNYÚL

Már korábban ráléptél az utadra, a Kecske hónapja pedig segít a haladásban. Nem valószínű, hogy most lesz a nagy áttörés, de a fejlődés mégis szembetűnő lehet. Minden nappal eggyel előrébb lépsz a magadnak kijelölt úton. Jól fogod érezni magad, mert látod, hogy a terveid szerint alakulnak a dolgok, tele leszel ötlettel, kreativitással és ez boldogsággal tölt el. Ha a Nyúl havában születtél, akkor a munkádban éled meg a fejlődést, esetleg az eddig homályos ötletekből kezdenek kézzel fogható tervek formálódni. Hamarosan pedig eljön az idő, amikor megtörténik a nagy áttörés, kitisztul a kép és megvalósul az “álom”.


SárkánybetuSÁRKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Sárkány által képviselt energiára nincs hatással.


kígyóKÍGYÓ

A Kecske hónapja ismét feltüzeli benned a lelkesedés lángját, akárcsak az elmúlt években, most is természeted hevesebb, erősebben reagáló oldala nyilvánul meg inkább. Nagyobb érdeklődéssel fordulhatsz az élet rejtett titkai felé, kevésbé hoznak lázba a materiális élet eseményei, sokkal inkább az a megfoghatatlan dolog, ami az egész Mindenség mögött van. Nem kell ehhez különösen spirituálisnak lenni, az összetartozás, egységtudat szintjén is megjelenhet ez az energia, anélkül, hogy tudatosítanád magadban, mi zajlik. Most van itt az ideje a társasági eseményeknek, a nyaralásnak, az együtt eltöltött minőségi időnek. Amennyiben Kígyó napján születtél, úgy a pároddal megélt  lélekemelő napok, órák lesznek azok, amelyek felemelnek, ami által érzed, hogy van értelme az eddigi befektetett energiának. Ha még nincs társad, ez a hónap megajándékozhat valakivel, aki kiváltja belőled a szerelmes szenvedélyt.


lóLÓ

Akárcsak a tavalyi év, a jegy szülöttjeinek meghatározó lehet ez a hónap. Nagy felismerések, az igaz szeretet, a szenvedély, olykor az elmúlás és befejezés, máskor a mélységes mély kötődések megélésének időszaka ez. Ha tudatos vagy ezekre, akkor akarva-akaratlanul a legtöbbet tudod kihozni magadból és az adódó lehetőségekből is. Ha a Ló havában születtél a munkáddal kapcsolatban felbukkanó lehetőségekre, mint ugródeszka tekints. Igazán nagy esélye van annak, hogy azok a munkák, feladatok jelenjenek meg, amik épp az elképzeléseidnek megfelelőek. Ugyanakkor, ha valami miatt nem vagy a helyeden, ha sok a konfliktus a kollégékkal, üzletfelekkel, ez a hónap fokozhatja mind a feszültséget, mind pedig az elvégzendő feladatok mennyiségét. Nem állnak majd messze tőled a temperamentumos reagálások, pillanatok alatt törhet ki belőled az indulat, ha nem vagy kellően tudatos és hagyod, hogy az érzéseid vegyék át az irányítást.

Ha napján születtél, esélyes, hogy nagyobb igényed lesz a szerelemre és szeretetre, és az a jó hírem, hogy a Kecske hónapja kedvez az egyesülésnek, ezért jó, ha nyitott szemekkel jársz, nehogy elsétáljon melletted a nagy Ő!


kecskeKECSKE

Amennyiben nincs olyan további állatszimbólum a horoszkópodban, mely konfliktusos viszonyban lenne a Kecske hónap energiáival, szinte biztos, hogy szép és mindenben az elképzeléseidnek megfelelő napok következnek. Ennek hatását akkor érezheted a leginkább, ha Kecske napján születtél, mert ilyenkor önmagadban és az otthonodban is nagyobb harmóniára lelsz. Sőt a társad is félreteszi esetleges önzőségét és arra fog törekedni – tudattalanul -, hogy minél inkább a kedvedben járjon. Nem lennék meglepődve, ha ezekben a napokban kezdenél lakásfelújításba, szépítésbe, vagy ha a fő nyaralásodat vagy pihenésedet erre a hónapra időzítenéd.

Kecske évében születve ez a hónap jobban rád irányítja a figyelmet, ezért érdemes ekkor tudatosabban odafigyelni arra, hogy mit csinálsz a “nagyközönség” előtt, mert ahogy a pozitív megnyilvánulásaidat, úgy a botlásaidat és hamar észre fogják venni.


majomMAJOM

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Majom által képviselt energiára nincs hatással.


KakasKAKAS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Kakas által képviselt energiára nincs hatással.


KutyaKUTYA

Ha szeretnéd elkerülni a belső és/vagy külső konfliktusokat, azt tanácsolom, vedd a nyakadba a “világot”, menj szabadságra és pihend ki az év fáradalmait. Amennyiben nincs erre lehetőséged, úgy esélyes némi feszültség a következő napokban, amely például munkahelyeden és barátságaidban akkor jelenik meg, ha a Kutya hónapjában születtél. A lappangó ellentétek a felszínre törhetnek, világossá válik, kire számíthatsz, kivel csak látszat a jó viszony, a kártyák kiterítésre kerülnek. Ellenben megadatik az esély, hogy az életed minden területén tisztázd a viszonyokat, rálátást kapsz a saját dolgaidra és másokéra is, szembesülhetsz a hibáiddal, látni/érezni fogod, hol hoztál rossz döntéseket korábban és mik azok a dolgok, amelyeket érdemes lenne megreformálni. Se magaddal, se másokkal ne legyél megítélő, a lehető legraccionálisabban tekints az adott helyzetre, értékeld, lásd meg a saját saradat és akár szembesítsd a másikat is az övével. Ahogy sepred ki a hibákat az életedből, úgy fogsz te is és a környezeted is emelkedni.

Jó hír, hogy az Égiek fogják a kezed, amennyiben benned is megvan a hajlandóság a megújulásra, ez a folyamat lényegesen könnyebben történik meg, mintha megpróbálnád besöpörni a problémákat a szőnyeg alá.


DisznóDISZNÓ

Mire jó ez a hónap? Fejlődésre! Bármi, amibe belekezdesz júliusban, abból a végén valami nagyszerűt tudsz kihozni. Ha Disznó napján születtél, akkor érdemes lesz energiát fektetni a párkapcsolatodba, ha van azért, hogy még szebb és harmonikusabb legyen, ha nincs, akkor pedig nyitottá kell válnod (főként lelkileg) az új társ befogadására. Felhasználhatod a hónap építő energiáit arra is, hogy az otthonodat látványosan megújítsd. Igencsak pénzigényes lesz, de a hatás és eredmény is azzal arányosan. A következő napokban lényegesen kevesebb ellenállásba, problémába ütközöl az ügyintézéseket és az embereket illetően is, amellett, hogy nagyobb érzéked lesz meglátni az egyedi megoldásokat, a kreativitásod szárnyakat kap!

Ha a Disznó hónapjában születtél a céljaid elérhető közelségbe érnek, bármit is tűztél ki magadnak képes leszel elérni anélkül, hogy bárki más segítségére szorulnál.


patkany PATKÁNY

Júliusban visszatérő “vendégekre” számíthatsz. Ne lepődj meg ezért, ha rég nem látott barátok, ismerősök bukkannak fel vagy olyan események aktivizálódnak ismét, melyekről azt hitted, hogy már lezártad. Természetesen megjelenhetnek ezek csak érzésekben is. A számotvetés időszaka ez a hónap, eddigi pozitív és negatív cselekedeteid kerülnek mérlegre és ha fejlődést hozó tanításra van szükséged ezek kapcsán, akkor esemény is fog kötődni hozzájuk. Ha valakit elárultál, akkor esélyes, hogy most te fogsz hasonló helyzetbe kerülni, de ugyanígy, ha segítő kezet nyújtottál másoknak, akkor te is bízhatsz benne, hogy lesz kire támaszkodnod nehéz helyzetekben. A következő napokban mindenre amit cselekszel, mondasz, gondolsz azonnali válaszreakciókat kaphatsz, ezért kétszeresen ajánlott csak olyat tenned, amit te magad is szívesen megtapasztalnál!


BivalybetuBIVALY

Ingatag hónapnak nézel elébe, sok olyan helyzet lehet, aminél tudod, hogy mit akarsz, de valahogy folyton kicsúszik a kezedből az irányítás. Hiába tervezel, szervezel, hiába a nagy akarat, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd. Ha nagyon rágörcsölsz csak még inkább megnehezíted a helyzeted. A környezetedből eltűnik a segítség, akik pedig maradnak, azokkal sem mész sokra, mert inkább csak hátráltatnak, mint segítenének. Ezek az érzések sokszor belső és külső feszültséghez vezetnek, rossz és elhamarkodott döntésekre sarkallnak. Akkor jársz jól, ha hagyod, hogy minden magától alakuljon, észre fogod venni, hogy különösebb ráhatás nélkül is szépen halad minden a maga útján. Fogadd el, hogy te most csak résztvevője vagy az életednek és nem az irányítója, és aminek meg kell történnie, az meg is fog történni, ha akarod, ha nem. Ülj fel a képzeletbeli hajóra és engedd, hogy oda vigyenek az égiek, ahova akarnak. Hidd el, most ők tudják a jobb, zökkenőmentesebb és konfliktusoktól mentesebb utat a számodra.

Ha Bivaly napján születtél, úgy a párod által izgalmas napokat élhetsz meg, főként, ha elfogadod, hogy minden nap valami váratlan és kiszámíthatatlan meglepetésben lesz részed általa.


Ha tetszett az előrejelzés és úgy gondolod, másnak is hasznára válna, kérlek oszd meg ezt a cikket! Köszönöm!