Társkeresési kisokos – így válassz párt a kínai asztrológia szerint

Minden ember életében eljön az az időszak, amikor fontossá válik a párkapcsolat, annak minden pozitív és negatív hozadékával együtt. Aki nyitott a spiritualitásra, annak könnyebb elfogadnia, hogy a szerelem a leghatékonyabb gyakorlóterep önnön emelkedésünk szempontjából. Társunk az egyik legmeghatározóbb mesterünk az életünk során, hiszen ő az, aki “kényszerítő” helyzetekbe hoz, amelyekben személyiségünk és lelkünk a legtöbbet képes fejlődni. Ennek dacára sem egyszerű a párkapcsolati problémákat megélni, és amikor épp a legnagyobb dráma közepette vagyunk, képtelenség boldogan ujjongani, hogy “Jaj, de jól esik ez a kis fejlődés”!

Számtalan konzultációm során teszik fel a kérdést a hozzám fordulók:

  • mi a dolgom a szerelemben?
  • miért alakulnak rendre ugyanúgy a párkapcsolataim, ahogy?
  • miért futok bele ugyanabba a problémába?
  • vagy vonzok be mindig hasonló partnereket?!

Ezekre a kérdésekre lehet válaszolni, mert a horoszkóp sokszor egyértelműen utal rá, milyen feladatokat vállaltunk a párkapcsolat vonatkozásában jelenlegi  inkarnációnkra , sőt, még az is behatárolható, hogy milyen partner lenne az ideális számunkra. Ugyanakkor kevesen állnak neki társkeresés közben bogarászni a képletüket, és aszerint megszűrni a potenciális jelölteket…egyébként ezt nem is ajánlom. És ugye asztrológus sincs mindig kéznél, így irányadóként jól jön az alábbi kisokos a párkeresésnél. Abban nem hiszek, hogy pusztán egy születési dátum alapján ki lehet választani a nagy Őt vagy Őket, ezért azt javaslom, mindenki először hagyatkozzon a személyes kémiára, utána, ha hosszabb távra tervez a kiválasztottjával, de még bizonytalan valamiben, akkor nézzen utána az elemek egyezőségeinek.

Mindig a te és a párod születésed NAPJA a legfontosabb, így ahhoz viszonyítva olvasd a leírtakat. A horoszkóp elemei tovább árnyalják az összképet, teljes összehasonlítást és elemzést személyes tanácsadás keretében lehet kérni. Az itt leírtak elemzési tapasztalataim és asztrológiai tanulmányaim alapján születtek. Ha szeretnél majd érdekes cikkeket olvasni vagy kérdést feltenni, akkor lépj be a PRIVÁT CSOPORTBA, ahol további hasznos és érdekes információkat tudhatsz meg erről és majd más izgalmas témákról is.

INGYENES KALKULÁTOR

PRIVÁT CSOPORT

Érdekes témák, válaszok, extra tartalmak

Tigris

TIGRIS – TIGRIS

Ideális kapcsolat, megértitek egymást, azt tudja adni, amire egy házasságban vágysz, de ha ő is szenvedélyesebb típus, akkor lesz néha ajtócsapkodás, pont a nagy hasonlóság miatt.

TIGRIS – NYÚL

Kellemes kapcsolat, egy hullámhosszon lesztek, de otthon inkább te leszel az irányító és a szenvedélyes ezért esélyes, hogy egy idő után barátsággá szelídül a kapcsolat.

TIGRIS – SÁRKÁNY

Ideális kapcsolat, közös lesz a nevező, együtt nagyon sokra viszitek, és mindketten azonos rangúak lesztek a kapcsolatban. Ugyanakkor ez hosszú távon inkább szövetség, mint szenvedélyes szerelem.

TIGRIS – KÍGYÓ

Összejöttök, de talán magatok sem tudjátok mit kerestek egymás mellett, egyszer csak úgy állnak össze a kockák, hogy egy pár lesztek. Karmikus kapcsolat, kiszámíthatatlan eseményekkel. Lehetnek köztetek nagy veszekedések, féltékenységek, titkolózások, mivel mindketten szenvedélyesek vagytok, soha nem fogtok egymás mellett unatkozni. A szexualitás hangsúlyos lehet ebben a kapcsolatban.

TIGRIS – LÓ

A kapcsolatot a szenvedély köti össze. Nagy érzelmi fent és lent állapotok lehetnek, így biztos nem fogtok unatkozni. Te Tigrisként sokkal stabilabb támasza leszel a kapcsolatnak, a változékony Ló társad viszont lazít a merevségeden. A szexualitás fontos összekötő kapocs, engedd szabadjára fantáziádat, lazulj le és garantált a jó kapcsolat!

TIGRIS – KECSKE

Ez az elvagytok egymással, egymás mellett típusú kellemes kapcsolat. Itt nagyon számít, hogy még milyen egyéb elemek vannak a horoszkópotokban, az fogja meghatározni, hogy unalmas vagy az ideális kategória lesz-e. Jobban dominál majd az egységérzet, amolyan barátságon alapuló erős szövetség tud lenni.

TIGRIS – MAJOM

Kihívásokkal teli kapcsolat, folyamatos küzdelem, de benne van a megújulás is. Ha bemerevedtek, akkor harc lesz, vitákkal, nagy összecsapásokkal, ha nyitottan álltok egymáshoz, akkor is sokszor ott a konfliktus esélye, de ezeket mindig meg tudjátok beszélni, kölcsönösen tudjátok emelni egymást. Ha ilyen párod van, azzal nagy feladatot vállaltál be a párkapcsolat területén, folyamatos vibrálást érezhetsz, unatkozni nem fogsz azt biztos! Az egyik legmagasztosabb kapcsolat, ha jól működik és a pokol, ha rosszul.

TIGRIS – KAKAS

Nem sok közös van bennetek, inkább csak megkívánjátok egymást. A vonzalmat leginkább egymás különbözősége tudja fenntartani, az ismeretlen érdekes vonások, melyek belőled annyira hiányoznak, de talán pont ezért vágysz rá.

TIGRIS – KUTYA

A barátság tartja össze legerősebben a kapcsolatot, sok dologban hasonlóképpen gondolkoztok, hasonló értékrendetek lehet, de egy idő után lehet, unalmassá válik számodra a társad kényelmessége, hiszen te nála jóval pörgősebb vagy. Idősebb korban válik igazán harmonikussá ez a kapcsolat.

TIGRIS – DISZNÓ

Ez a jó is meg nem is típusú kapcsolat. Kihozza belőled a legszenvedélyesebb oldalad, bármikor, bármin képesek lesztek összekapni és oltári balhékat produkálni. Ugyanakkor mégis kötődtök egymáshoz és rendkívül sokat fejlődtök a közösen töltött idő alatt. Ő az az ember, aki a legtöbbet csiszolja rajtad az évek folyamán, talán a legnagyobb változásokra akarva-akaratlanul ő fog késztetni és viszont.

TIGRIS – PATKÁNY

Nem rossz kapcsolat, de ne számíts nagy extrákra sem. Elvagytok egymással, de idővel könnyen ellaposodik ez a fajta együttműködés. Barátságnak jobban megfelel ez a párosítás.

TIGRIS – BIVALY

Kellemes kapcsolat, de itt is fenn áll a veszélye, hogy idővel barátsággá szelídül, mert alapvetően más típusok vagytok. Jó vele lenni, de hamar unalmassá is válhat. Ellenben, számíthattok egymásra, a kölcsönös gondoskodás megvan. Valamelyik fél – és esélyes, hogy inkább Te – mindig erősebb és támogatóbb lesz a kapcsolatban.

Nyúl

NYÚL – NYÚL

A legideálisabb, mindent hoztok és megadtok, amire ebben az életben a társtól reméltek. Ugyanakkor a nagy hasonlóság is alááshatja a kapcsolatot, mert agyon udvariaskodjátok, agyon taktikázzátok a mindennapokat. Kell mellétek valaki, aki erősebb és irányítóbb és – hacsak a horoszkópban nincs egyéb erős elem –  ezt nem igazán tudjátok megadni egymásnak. Amolyan kellemes, de nem igazán mély kapcsolat ez.

NYÚL – TIGRIS

Kellemes kapcsolat, egy hullámhosszon lesztek. Ha nő vagy, akkor ez jobb párosítás, mert a társad erőt és szenvedélyt hoz a kapcsolatba. A világnézetetek hasonló lesz, ahogy a céljaitok is, de ha a társad szenvedélyesebb párra vágyik, esélyes, hogy egy idő után barátsággá szelídül a kapcsolat.

NYÚL – SÁRKÁNY

Barátságnak jobb, mint párkapcsolatnak. Ha összekerültetek, akkor az nagyon nem véletlen, valószínűleg már inkarnációk sokasága köt össze benneteket. Nem a szenvedélyen és a nagy érzelmeken lesz a hangsúly, hanem azokon a “feladatokon”, melyeket nap, mint nap megéltek, az áldozatvállalás ellenben igencsak megjelenik. Alapvetően kellemes kapcsolat, jó együttműködés, minél idősebbek vagytok, annál jobbá és szorosabbá válik a viszony.

NYÚL – KÍGYÓ

Átlagos kapcsolat, melyet csak a horoszkópban lévő egyéb elemek tudnak megfűszerezni. Ha nincs olyan plusz elem, amely összeterelne benneteket, kicsi az esély, hogy pont egy Kígyó jegy szülöttjére vetsz szemet.

NYÚL – LÓ

Érdekes viszony, mely amellett, hogy nagy változásokra késztet, sokszor nehéz helyzetekbe is hoz. Esélyes, hogy a párod miatt negatív, kínos szituációkba keveredsz, vagy te magad válsz zavarba ejtővé viselkedésed miatt. Olyan dolgokat hoztok ki egymásból, ami másokkal nem fordulna elő, ez lehet pozitív vagy negatív tulajdonság, viselkedés is. Megvan az esély, hogy pezsgő kapcsolatotok legyen és soha nem unatkozzatok egymás mellett, de folyamatosan áll a zászló a konfliktusoknak is.

NYÚL – KECSKE

Látszólag ideális kapcsolat, de lehetnek ki nem mondott konfliktusok. Ha ezeket sikerül a felszínre hozni és megbeszélni, akkor kellemes, nyugodt szerelmi életre számíthatsz a Kecske jegy szülöttjével.

NYÚL – MAJOM

Ez is az a fajta kapcsolódás, ami barátságként igazán szépen tud működni, de azért párkapcsolatnak sem utolsó. Nőként vonzónak tarthatod a Majom karizmáját és erejét, férfiként viszont esendőségeiddel szembesíthet a párod, ugyanakkor erős támaszod is tud lenni. Érett, tudatos személyiségeknek való ez a fajta kötődés.

NYÚL – KAKAS

Ha fordulatos, kiszámíthatatlan, ámde igazán romantikus kapcsolatra vágysz, akkor mindenképp Kakas jegy szülöttjét válaszd! Vele biztosan nem fogsz unatkozni és ő se veled, de hogy mindig bizonytalanság fogja átfonni a kapcsolatot, az is garantált. A legromantikusabb, a legszebb rózsaszín álmokat élheted meg vele, de arra ne számíts, hogy kiismerheted. Amikor azt hiszed, hogy épp nyeregben vagy, alaposan meglepődhetsz, hogy a társad mennyire mást mutat, mint amit gondol. A szexualitás erősen megjelenik ebben a kapcsolódásban. A romantika kedvelőinek és az unalomtól viszolygóknak ajánlom az ilyen szerelmet.

NYÚL – KUTYA

Az igazi szövetségesek kapcsolata ez, ahol a legnagyobb esély arra, hogy nem csak szimpla barát-barátnő lesztek, hanem mindketten a házasság szentségére vágytok majd. Az egyik legszebb kapcsolódás, de ez nem jelent ez esetben unalmat, mivel mindig ébren tudjátok tartani egymás érdeklődését és a szenvedély is hosszan kitart köztetek.

NYÚL – DISZNÓ

Kellemes párosítás, sok azonosság lesz bennetek, sokszor az ilyen párok egymás legjobb barátai is. Nem a rövid szenvedélyes románchoz megfelelő, inkább hosszú távú kötödéshez jó. Akkor ajánlom, ha biztonságra és támogatásra vágysz, mert ezt a Disznó szülöttjétől megkapod, de az érzelmek terén kicsit kiszámíthatatlan lesz, hol maximálisan romantikus, hol pedig felettébb racionális. Ugyanakkor erős támaszod lesz és hamar szövetségessé kovácsolódtok össze.

NYÚL – PATKÁNY

Az egyik legbecsapósabb fajta kapcsolat. Meglátod és teljesen kész leszel tőle, bekúszik a rózsaszín álom. Egy darabig ott kóvályogsz benne és csak lassan esik le a tantusz, hogy hoppá, azért ez nem is olyan leányálom! A Patkány szülöttjével a vágyak és álmok szigetére akarsz és olykor el is tudsz jutni, csak aztán esélyes, hogy felébredsz és nem fog tetszeni a kép, amit magad előtt látsz. Ez pedig csalódáshoz vezet, holott elképzelhető, semmi gond a pároddal, csak te húztál rá valamiféle csillámporos fantáziaképet. Ha erre odafigyelsz, próbálod ezt a hatást távol tartani, akkor nagyon  szép, szerelemben és szexualitásban magas szintű kapcsolatra számíthatsz.

NYÚL – BIVALY

A semmi extra féle kapcsolat, nem is rossz, nem is szuper, de el lehet lenni egymással. Itt is hatványozottan számít, hogy milyen egyéb elemek vannak a horoszkópban, mert csak azok tudják fűszerezni azt. Ha nincs ilyen elem, akkor nagy eséllyel észre sem veszed a Bivaly jegy szülöttjét vagy ha össze is jöttök, nem lesz tartós kapcsolat belőle.

A további zodiákusok hamarosan olvashatók, nézz vissza később!

 

Fenti leírás nem helyettesíti a személyes tanácsadást, hiszen a horoszkópod további elemei adnak teljes képet ebben a témában is. Ha kíváncsi vagy vagy problémás a párkapcsolatod, jelentkezz be személyes elemzésre itt!