Megkezdtük a 2024-es év Jang Tűz Patkány havát, amelyben intenzív víz elem energiák lesz jelen egy kis tűz elemmel megbolondítva. A víz elem gondoskodik arról, hogy állandóan történjen valami váratlan, amely izgalmat és változatosságot hoz az életünkbe. Ez az állandó mozgás sokak számára pezsdítően hat, kifejezetten azoknak lesz örömteli, akik szeretik a kihívásokat és a változásokat. Ellenben mások bizonytalanságot élhetnek meg a Patkány havában. Ha valaki inkább a biztos, kiszámítható dolgokat kedveli, annak most nehézségei lehetnek, hiszen a december energiái az instabilitást és a folyamatos változást erősítik. Akik viszont megújulásra, változásra vágynak, örülhetnek, mert a következő hetek éppen ezekre adnak lehetőséget.
A hónap elején még inkább a tűz elem befolyása alatt leszünk. A kínai asztrológiában a Jang Tűzet a Nap szimbolizálja, így ez különösen kívánatos akár a hangulatunkat, akár a lehetőségeinket tekintve. A tűz elem mindig felforrósítja a hangulatot, lelkesedést ébreszt, általa szerethetőbb az egész világ és benne minden lakója. Amíg hat ránk, addig úgy érezhetjük, hogy kicsit jobban tudunk kapcsolódni másokhoz, vidámabbak leszünk, nagyobb kedvünk lesz a társasági eseményekhez. Természetesen hátránya is van, mert türelmetlenné és olykor hevessé is tesz, de többségében ez a tűz felpezsdít bennünket.
A legnagyobb hangsúly a személyes kapcsolatainkon lesz. Nem számít, hogy magánéleti, baráti vagy üzleti viszonyról van szó: mindig az a megfoghatatlan kapcsolódás számít, amely összeköt minket másokkal. Az információáramlás felgyorsul, amit kiválóan ki lehet használni az üzleti életben és a hétköznapi teendőink során is. Ez a sok-sok infó időnként fárasztóvá válhat, de gondoljunk arra, hogy megterhelő napok jönnek, de eredményesek is egyúttal. Szinte mindent azonnal, de leginkább már tegnapra szeretnénk elintézni. Ez a türelmetlenség nemcsak bennünket, hanem a környezetünket is érinti, hiszen elvárjuk, hogy mások is ugyanilyen tempóban haladjanak. Azonban ennek árnyoldala is van: a részletekre való odafigyelés kevésbé fog menni, amely néhány életterületünkön okozhat nehézségeket, legyen szó munkáról, családi ügyekről vagy baráti kapcsolatokról.
A víz elem érzelmi oldalát sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen ezek az energiák most különösen erősek. Nehezebb lesz kordában tartani az érzéseinket, akár pozitív, akár negatív irányban. A türelem hiánya (ami fakad majd a tűz elemből is) a szeretet és a szerelem terén is követelőzőbbé tehet, ami konfliktusok forrása lehet. Ugyanakkor lehetőségünk lesz arra is, hogy jobban ki tudjuk fejezni az érzelmeinket, és elfogadóbbak legyünk mások iránt. Belső késztetésünk lesz rá, hogy megöleljünk, megszeretgessünk másokat, de nem biztos, hogy ezt olyan könnyen ki is tudjuk majd mutatni. Tettekkel, leginkább gondoskodással, odafigyeléssel és azzal, hogy jelen vagyunk a másiknak, sokkal könnyebben tudjuk majd tudtára adni szeretteinknek az érzéseinket.
Decemberben a kapcsolatépítés is nagyobb hangsúlyt kap, könnyebb lesz új ismeretségeket kötni, barátságokat kialakítani, akár személyes, akár üzleti területen. Ha új üzleti partnerekre, értékes kapcsolatokra vágyunk, vagy a meglévőket akarjuk ápolni, akkor mindenképp érdemes kihasználni a Patkány hónap kínálta lehetőségeket. Az a jó benyomás, amit most sikerül keltenünk másokban, később gyümölcsöző eredményeket hozhat. Természetesen nem csak a munkánk során tudjuk jól használni a decemberi energiákat. Bármilyen kapcsolódást elősegítenek, ráadásul inkább pozitív irányban. Majdnem mindenkinek vannak kisebb-nagyobb mértékben nehéz kapcsolataik, amelyeket most lehetőség lesz javítani. Nem kell nyomulni, bőven elég, ha nyitottak vagyunk a közeledésre, megkérdezzük, hogy érzi magát a másik és próbáljuk elfogadni a különbözőségünket, amelyekből sokszor a konfliktusok fakadnak. Persze ez a hónap sem csodaszer, az összes terhelt viszonyt képtelen rendezni. Párkapcsolat szempontjából is jó ez a hónap, mert a szingliknek új társat hozhat, míg a párkapcsolatban élőket még inkább összekovácsolja.
A Patkány hónapjában érzelmeink gyakran és intenzíven törhetnek felszínre, ami sok szempontból meghatározhatja a mindennapjainkat. Felerősödik az igényünk az összetartozás, az egységérzet és az őszinte, jóízű beszélgetések iránt. Ez az időszak arra ösztönöz bennünket, hogy mélyebb kapcsolatokat ápoljunk azokkal, akik közel állnak hozzánk, és különösen értékesnek fogjuk érezni a szeretteinkkel való időtöltést. A bizalom és a közelség most még fontosabb szerepet kap, de ennek ellenére nem fogunk mindenkinek megnyílni – a bensőséges beszélgetések kiváltságot jelentenek azok számára, akik igazán közel állnak hozzánk.
Lesznek páran, akiknél víz változékonysága érzelmi hullámzást eredményez. Egyik pillanatban teljesen érzelmesnek és befelé fordulónak érezhetjük magunkat, máskor viszont meglepő higgadtsággal és tárgyilagossággal tekinthetünk a helyzetekre. Ebben az állapotban képesek lehetünk félretenni minden érzelmet, és kizárólag a céljainkra összpontosítani. Ez az átmeneti racionalitás azonban ugyanolyan gyorsan eltűnhet, ahogyan megjelent, és visszatérhetünk az érzelmileg felfokozott állapotba. Ezzel az érzelmi fent-lentekkel olykor saját magunkat is meglephetjük, és természetesen a környezetünket is.
A külső hatások is erőteljesebben hathatnak, érzékenyen reagálhatunk a körülöttünk zajló eseményekre. Ezért fontos, hogy megpróbáljunk tudatosabbak lenni, és figyeljünk arra, hogyan hat ránk mások viselkedése, szavai, vagy akár az általános légkör. Törekedjünk arra, hogy megtartsuk magunkat a középpontban, akár nézzünk kívülről rá egy-egy helyzetre, mert úgy sokkal tárgyilagosabban láthatunk mindent és mindenkit.
A kommunikáció jelentősége növekszik, most még azok is nyitottabbá és beszédesebbé válhatnak, akik általában visszahúzódóbb természetűek. Használjuk ki ezt az időszakot arra, hogy építsük és erősítsük kapcsolatainkat, mert az ilyenkor kialakult kötelékek alapvetően meghatározhatják a jövőbeni sikereinket és boldogulásunkat. A munkánk és kötelezettségeinek ugyancsak kiemelt szerepet kapnak a Patkány hónap folyamán.
Patkány hónap folyamán többen útnak indulnak majd, főként családi és baráti események miatt. Aki teheti, utazzon, szervezzen aktív kikapcsolódást, még akkor is, ha ez a pénztárcát valamennyire megterheli! Jót fog tenni a jövés-menés, a sport, szükségünk lesz a fizikai és szellemi aktivitásra!
Minden hónapban van egy olyan állatszimbólum, ami segíthet az aktuális hónap negatív energiáit megfékezni, csökkenteni. Ebben a hónapban Bivaly szimbólumot tudod használni, ha úgy érzed, hogy túl sok nehézség ér a következő napok folyamán vagy ha már többször tapasztaltad, hogy az adott hónap állatjegye nem kedvező neked.
A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:
December 12., 16., 22. 24., 28.
Január 3.
Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:
December 13., 15., 20., 21., 25., 27.
Január: 1., 2.