A 2023-as év Kígyó hónapjának meghatározó eleme a tűz, amely szenvedélyeket és erős érzelmeket gerjeszt sokunkban. A Kígyó mágikus állatjegy, energiája felszínre hozza a mélyen szunnyadó érzéseket. Ezek vezethetnek pozitív irányba, de akár negatívba is. Mindent erőteljesebben fogunk érzékelni, az események hatásai a zsigereinkig hatolnak, így senkit nem hagynak érintetlenül. Hatására a legtöbben elmozdulnak a jelenlegi állapotukból. Lehet, valaki épp csak egy milliméternyit, míg mások hatalmas lépéseket tesznek meg a következő napokban. Azt fogjuk érezni, hogy tennünk kellene valamit, talán nem is tudjuk, hogy mit, de az, ami van, már vagy idejétmúlt, vagy unalmas lesz. És ez napokon belül is változhat. Ami az egyik nap még érdekes, sőt az eddigi legfontosabb célnak érezzük, az másnap már okafogyottá válik, mert jön valami újabb, érdekesebb. Ennek egy másik megjelenési formája az, hogy most a rövidtávú dolgoknak jobban kedveznek az energiák, ezért nem baj, ha ezekre fókuszálunk inkább.

A célok nagyon fontosak lesznek, jövőbelátók leszünk, sőt, álmodozók.Talán egy kicsit szétszórtak is. Nagy álmok jöhetnek és el is illannak, ha nincs valóságalapjuk vagy kivitelezhetetlenek, mert most azoknak a terveknek van létjogosultságuk, amikért tenni is tudunk. A többi megmarad a fióknak, de nem baj, mert eljöhet az az idő, amikor újra aktuálissá válnak. Egyidejűleg lesz jelen a stagnálás és a fokozott cselekvésvágy, ami talán furcsa párosítás, de most mégis így lesz. A tűz elem kényelmessé tehet, olykor talán lustává is. Közben meg feszíthet a tettvágy is, ami azt eredményezi, hogy kellenek majd a semmittevős, lustálkodós napok ahhoz, hogy amikor helyzet van, teljes erőbedobással és lelkesedéssel vessük bele magunkat a feladatunkba. Ezért most helye van a megszokásnak, kényelemnek, és ugyanúgy az aktív cselekvésnek is. Adjuk át magunkat annak, ami épp aktuális az adott napon!

A kapkodás és türelmetlenség fokozottan jelen lesz a mindennapokban, így akinek ez amúgy is a sajátja, annak még inkább érdemes lesz figyelnie a munkájában és úgy általában mindenben. Miért is? Mert most jóval nagyobb az esélye a meggondolatlan vagy elhamarkodott döntéseknek, a figyelmetlenségből történő baleseteknek, a felszínes munkának. Még az is megtapasztalhatja ezt, aki amúgy a pedánsság élő szobra.

Májusban nagy hangsúly lesz a pénzügyeken is: kicsiben és nagyban is, azaz érezni fogjuk a saját pénztárcánkat, akár a vállalkozásunk, munkahelyünk vonatkozásában is. Aki ügyes, az most komoly összegekre tehet szert, míg másoknak az anyagi nehézség lesz a lecke a hónap folyamán. Az biztos, hogy érdemes lesz nagyobb pénzügyi tudatosságot vinni a mindennapjainkba, ami azt jelenti, hogy kerülni kell az impulzív vásárlást, ugyanakkor meg kell ragadni a kínálkozó lehetőségeket a plusz bevételszerzésre. Bármelyik pillanatban kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy gyorsan kell dönteni, de most különösen fontos lenne, hogy a körülményekhez képest adjunk magunknak elég időt arra, hogy megfontoljuk, mit akarunk és mit nem. Nem kizárt, hogy lesz olyan lehetőség, ami kiugrást jelenthet egy szorult helyzetből, és élve vele, megoldódnak a problémáink. Úgyhogy néha vissza kell fogni a lovakat, néha pedig pont hogy el kell engedni, hogy eredményt érjünk el. Ebben az lesz a segítségünkre, hogy az intuíciónk erősebb lesz, mint bármikor. Szinte mindenkinek lesznek ilyen-olyan megérzései, bevillanó gondolatok formájában közvetítik számunkra a hasznos információkat az égiek. Ezért érdemes hallgatni rájuk, engedni kell, hogy a segítség a földi szférákon túlról megérkezhessen hozzánk, könnyebbé téve így az életünket.

Apropó, segítség! A hónap egyik fontos üzente, hogy nyüzsögni akarunk, megoldani dolgokat, nem csak a magunkét, hanem a másokét is. Ebből azért adódhat probléma, így azt javaslom, mindenki csak annyit tegyen, amire megkérik. Nem kell túlzásokba esni, nem kell a nyakunkba venni mások gondját, mert előbb-utóbb majd ránk szakad az egész. És abban minden lesz csak köszönet nem! Sőt ebből aztán lehetnek jó kis konfliktusok is, az meg senkinek nem hiányzik szerintem. Ha kérnek, akkor tegyük meg, ami tőlünk telhető, ha nem, akkor foglalkozzunk a saját dolgunkkal.

Sokan fogják úgy érezni, hogy a kezükbe kell venniük az irányítást, és meglehetősen rosszul fogják tolerálni, ha bárki vagy bármi az útjukba áll. Ahogy fentebb is írtam, ez részben a türelem hiányából fakad majd, részben pedig abból, hogy meggyőződésünk lehet, hogy mi sokkal jobban tudunk mindent. Nos, ez vagy így van, vagy nem. Ha nem, akkor lehet igazán nagyokat hibázni, rosszul dönteni, bevállalni túl sok munkát, feladatot, és a nyakunkba venni tengernyi stresszt. Ez pedig egészségügyi problémákhoz is vezethet, főként szívvel és vérkeringéssel kapcsolatosakhoz.

És végül: utazásra fel! A következő napok tökéletesek arra, hogy új helyeket fedezzünk fel, rövid és hosszú utazásokra menjünk, de akár még költözhetünk is.

Változékony évben vagyunk, bármelyik hónap hozhat meglepő fordulatokat az életünkben. Eddig nem nagyon volt róla szó, de mivel most sokan nyugtalanok, féltik szeretteiket vagy épp a munkájukkal, az üzletükkel kapcsolatos aggodalmaik vannak, így itt az idő, hogy elővegyük a kínai asztrológia különleges erősségét, amely a szimbólumokban rejlik. Mostantól nem csak a pozitív és negatív napokat írom meg, hanem azt is, hogy melyik állatszimbólum tud segíteni a rossz energiák távoltartásában. Ebben a hónapban a MAJOM szimbólum tudja csökkenteni az esetleges negatív hatásokat. 

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

Május 9., 13., 19., 21., 25., 31.

Június 2.

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

Május 10., 12., 17. 18., 22., 24., 29., 30.

Június 3., 5.

KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!

Tigris TIGRIS

Tigris év: Fontos és erőteljes hatást gyakorló eseményeket tartogat a május számodra. A környezetedben lévő emberek életében is lehetnek történések, melyek valamilyen szinten téged is megérintenek.

Tigris hónap: A következő napokban különösen érzékennyé válhatsz, sok dolgot a szívedre vehetsz, akár olyanokat is, ami felett máskor könnyedén elsiklanál. Nem jó tanácsadó most a túl sok gondolkodás, jobban jársz, ha inkább a céljaidra koncentrálsz és haladsz a terveid szerint. Figyelj arra, hogy tisztán kommunikálj és amiben megegyezel valakivel, az a másik számára is egyértelmű legyen. Ez a hónap sok félreértést szülhet, csupán azért, mert egy adott dologról mindenki másképp vélekedik, avagy egy beszélgetésből mást szűr le. A problémákat is az okozhatja, ha egyrészt túl nagy teret engededsz az érzéseidnek, másrészt pedig felületesen állsz a dolgokhoz. Ez a hónap sok kapkodást, gondatlanságot hozhat, akár a te részedről, akár a környezetéről. Felbukkanhatnak váratlan nehézségek is, de ne hidd, hogy ezek annyira derült égből villámcsapásként érkeznek. Ezek vagy a sorsfeladataid közül egyek vagy pedig korábbi cselekedeteid következményei.

Tigris nap: Ha ezekben a napokban csalódás ér, ha netán hazugságon kapod azt, aki fontos neked, jó, ha előbb magadba nézel és megkeresed azt a pontot, amikor te is hasonlóképpen cselekedtél. Ez most egy tanítás neked. Légy tudatos rá, hogy hajlamosabb leszel minden sérelmet hatványozottan megélni, az önsajnálat és sértődékenység napjai jönnek, de ezt kellő önismerettel és önfegyelemmel, illetve a benned lévő empátiával könnyen felül tudod írni. Nyiss mások felé, értelmezd az eseményeket, lásd meg bennük a fejlődést és tedd takarékra érzékenységedet! Hajlamos leszel a szétszórtságra, áll a zászló az ebből fakadó problémáknak és kisebb-nagyobb balesetnek, ezért figyelj jobban magadra és környezetedre is! Érdemes lesz jobban odafigyelned az anyagiakra is, mindenféle kölcsönnel és pénzügyekkel kapcsolatos dolgok veszélyessé is válhatnak, ha nem vagy kellően elővigyázatos, különösen akkor, ha YANG TŰZ TIGRIS napon születtél.

nyúl NYÚL

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Nyúl által képviselt energiára nincs hatással.

Sárkánybetu SÁRKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Sárkány által képviselt energiára nincs hatással.

kígyó KÍGYÓ

Kígyó év: Fontos események tanúja lehetsz ebben a hónapban, amely a te lehetőségeidet is korlátozzák vagy pont ellenkezőleg, végre előre tudsz lépni és megindulhat a várva várt fejlődés.

Kígyó hónap: Most el fog dőlni, hogy merre tovább. Amennyiben sok a probléma a munkáddal, a munkahelyeddel, ez egy vízválasztó hónap lehet. Attól függően, hogy mi szolgálja jobban az érdekeidet fognak változni a dolgok. Ha időszerű lenne a váltás, vagy neked kellene már tényleg észhez térned és változtatnod a hozzáállásodon, úgy végleg összeomolhat a rendszer, de csak azért, hogy végre bekövetkezzen az a változás, ami kilendít ebből a stagnáló állapotból. Ezért, ha most szűnik meg a munkád, netán kirúgnak, akkor biztos lehetsz benne, hogy amúgy sem voltál már a helyeden és valószínűleg már te is érezted ezt. Az Univerzum csak segít abban, hogy megtedd azokat a lépéseket, amikre szükséged van. Ugyanakkor ez a hónap hozhat nagyon jó ajánlatot is, lehet, hogy most találod meg életed legjobb munkahelyét vagy a jelenlegiben történnek olyan események, amelyek újra fellelkesítenek, amelyek megmutatják, hogy ügyes vagy csak így tovább. A családodon és személyes kapcsolataidon is nagy hangsúly lesz a Kígyó hónapjában, az események velük vagy általuk válnak fontossá.

Kígyó nap: Figyelj a társadra, mert most a párkapcsolatod kerülhet a középpontba. Hordozd a tenyereden és te is ezt fogod visszakapni tőle. Figyelj rá, keresd a kedvét és fogadd el tőle, ha ő ugyanezt teszi érted/veled. A jól működő kapcsolatot az egekig emeli a Kígyó hónap energiája, de még a problémásban is nagy segítséget nyújt. Elsimulhatnak a problémák, végre sikerül közös nevezőre jutni, kölcsönös egymásra hangoltsággal és együttműködéssel még erősebbé és harmonikusabbá tud válni a kapcsolatotok. A mélybe eltemetett problémák viszont feljöhetnek, így ezek okozhatnak konfliktusokat a hónap során. Ha nincs párod, akkor viszont esélyes, hogy találkozol valakivel, aki komoly kapcsolatot szeretne veled.

ló LÓ

Ló év: A május a lehetőségek hónapja, amelyek nagy lendülettel érkeznek és többségében pozitív események átélője leszel általuk. Leginkább a lelkesedésed és előre haladási vágyad által tudsz igazán elégedett hónapot zárni. Új kapcsolatokat tudsz kötni, amelyek üzleti és személyes céloknak is megfelelnek.

Ló hónap: Ló havában születve a munkádban lehetnek változások, mint például új feladatok, új kollégák vagy ügyfelek, vagy akár állásváltoztatás. Ha vállalkozásod van vagy olyan a munkád, ahol mindig kellenek új ügyfelek, akkor ez a hónap valóban neked kedvez, nemcsak azért, mert valahogy könnyebb most kapcsolatokat kötni, hanem mert jobban át tudod adni a lelkesedésed, meggyőzőbb is tudsz lenni. A barátaiddal aktív, örömökkel teli napokat élhetsz meg, és a családoddal is szeretetteljes időszak következik, kivéve akkor, ha már komoly problémák vannak, ebben az esetben inkább fokozza a Kígyó hónap az ellentéteket.

Ló nap: Amennyiben temperamentumosabb alkat vagy, jó ha visszább fogod a lovakat, mert könnyen elsöpörhetnek az érzések és indulatok. A meglévő párkapcsolatod elmélyül, az érzések tetőfokra tudnak hágni, mind jó, mind pedig rossz értelemben, leginkább az önmérséklet fogja befolyásolni miként alakulnak a napjaitok. Egyedülállóként is jók a kilátások, van rá esély, hogy új társra lelj.

kecske KECSKE

Kecske év: A májusi energiák erőteljesen hatnak Rád, megerősítenek és növelik cselekvőképességedet, bárkit bármilyen témában meg tudsz szólítani, inspirálni tudod magad és környezeted is.

Kecske hónap: Kecske hónap szülöttjeként a munkádban számíthatsz fejlődésre, új megbízásokra, változásokra. Ezek többségében előremutató változások lesznek, amelyek felkavarják valamennyire az állóvizet és új lendületet hoznak mind a feladataidban, mind a munkahelyeden. Arra ugyanakkor vigyázz, hogy az erős tüzes energiák feszültségeket teremthetnek, így pillanatok alatt kirobbanhatnak parázs viták. A türelemmel sokaknak lesz problémájuk a hónap során, és ez rád is jellemző lehet, ami ugyancsak problémákhoz vezethet és felületes munkát eredményezhet.

Kecske nap: A Kígyó hónapja felpörget, élettelivé varázsolja a napjaid. Több változásra késztető esemény és lehetőség jöhet az utadba, melyek örömöt és fokozott izgalmat váltanak ki belőled. A spiritualitás hangsúlyosabb szerepet kap, akár különböző tanulmányok, események avagy emberek által érkezve. A párkapcsolatod élettel telivé válik, így ha kicsit laposabbnak érezted eddig, úgy most ismét szenvedélyesebb napok következnek. Persze, ennek időnként egy-egy szenvedélyesebb vita is lehet a vége, de aztán jöhet az édes kibékülés!

majomMAJOM

Majom év: Érdekes, hol jó, hol fájdalmas események történnek a barátaid életében, illetve a környezetben lévő emberekkel. Ezek a történések így vagy úgy, de hatással lesznek a te mindennapjaidra is. Ne háríts, az most nem segít, a megoldásra törekedj!

Majom hónap: Erőteljes hatást gyakorolhat a Rád a Kígyó hónap energiája, megtapasztalhatod, hogy aminek lejárt az ideje, az mindenképp menni fog és ami érkezni akar, az jön, ha nyitott ajtóval várod, ha nem. Az előbbinél lesz lehetőséged irányítani az eseményeket, az utóbbinál kényszerítő erejűek lehetnek a változások. A következő napokban az események centrumában a karriered, a jelenlegi munkahelyed és/vagy a feladataid lesznek. Ha váltani szeretnél, akkor most támogatnak ebben igazán az energiák, így érdemes megtenni a szükséges lépéseket.

Majom nap: Az érzéseid mélyen felkavaródhatnak, a környezeted és a mindennapi történések ugyancsak nagy hatással lesznek rád. Nyitottabbá válsz az emberekre, gyengeségeiket megértőbben fogadod. Döntéseidben többször befolyásolnak ezek a hatások, pozitív és negatív értelemben is. Megjelenhet a túlérzékenység, olykor sértődékenység. Hajlamos lehetsz magadra venni olyan dolgokat, amit nem bántásnak szántak, de akár a saját kishitű gondolataid másokra vetíteni. Mindezek természetesen a párkapcsolatodat is befolyásolhatják. Jó hír viszont, hogy ha nincs társad, most megérkezhet az a személy az életedbe, akivel hosszú távú kapcsolatot tudsz kialakítani avagy az eddig laza viszony mélyülhet el. Az otthonod vonatkozásában is esélyesek változások.

Kakas KAKAS

Kakas év: A kapcsolatépítés és a változások éve és hónapja a mostani, melyek új lehetőségeket hoznak neked. Figyelmet tudsz generálni, megszólíthatsz új partnereket, ügyfeleket, ha kilépsz a komfortzónádból.

Kakas hónap: Ha Kakas hónapjában születtél, úgy a karrier, munka, feladatok és kollégák vonatkozásában tapasztalhatsz olyan eseményeket, melyek fejlődést hoznak. A Kígyó energiája segít az előrelépésben, így ha a terveid között szerepel a 2023-as évre, hogy elhagyd a régit és új útra lépj, akkor már ez a hónap is ideális lehet a kezdetre. Amennyiben elégedett van a jelenlegi munkáddal, úgy az a jó hír, hogy a feletteseid és más befolyással rendelkező emberek lesznek segítségedre, ők lesznek azok, akik tisztában vannak kiváló képességeiddel és ezért szívesen állnak mögéd támogatóként.

Kakas nap: Az idei év nem kedvez annyira a párkapcsolatnak, főként akkor, ha már megjelentek benne a problémák. Ez a hónap mégis a segítségedre lesz, mert az szenvedélyes érzések helyét, a józan ész veszi át. Tehát annak ellenére, hogy az érzelmek a háttérbe szorulnak, mégis közelebb kerültök egymáshoz. Ha pedig nincs társad, úgy ez is egy olyan hónap, amikor érdemes nyitottnak lenni az ismerkedésre.

KutyaKUTYA

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Kutya által képviselt energiára nincs hatással.

DisznóDISZNÓ

Disznó év: Puskaporos időszak következik, a kis apróságból pattanhatnak ki parázs viták, konfliktusok, sokszor minden előjel nélkül. Kezdheted te is, illetve bárki  is a környezetedben.

Disznó hónap: A türelmetlenség maximálisan jelen lesz a Kígyó hónap folyamán, hajlamos leszel az impulzív döntésekre, belekapsz egy dologba, de rövid időn belül elveszted érdeklődésed, mert már valami más izgalmasabbnak, érdekesebbnek tűnik. Az érzéseket ilyenkor hasznos kontroll alatt tartani és a lehető legkevésbé beleavatkozni mások dolgába. Azt se hagyd, hogy a környezeted rángasson össze-vissza, próbálj meg inkább a saját dolgaidra fókuszálni és a terveidet szép sorjában megvalósítani. Lehetséges hirtelen változás a munkádban, feladataidban és a családi/baráti kapcsolataidban.

Disznó nap: Óvatosan kell bánni a szavakkal és a tettekkel is a hónap folyamán, mert a legnagyobb jóindulattal akkora kalamajkába keverheted magad, hogy csak nézel, mit történik. A párkapcsolatodban pillanatok alatt történhetnek változások, kis apróságokból hatalmas viták és veszekedések lehetnek. Ezért ha valamikor megéri tízig számolni, mielőtt szólsz, akkor az most lesz. Az otthonoddal kapcsolatban is lehetnek változások, amelyeket kezdeményezhetsz te is, de véletlenszerűen is megjelenhetnek.

patkany PATKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Patkány által képviselt energiára nincs hatással.

BivalybetuBIVALY

Bivaly év: A határozottság képét öltöd magadra májusban, ezért sokan úgy érezhetik, mintha megváltoztál volna, mintha keményebb és irányítóbb lennél. Hogy ez valóban így lesz, az már több tényezőtől függ. Jöhetnek olyan új lehetőségek, melyek nagyobb előrelépését hoznak az életedbe.

Bivaly hónap: A sokszor bizonytalan, de ettől függetlenül erőteljes Bivaly szülöttjét erősítik a májusi energiák, így számíthatsz rá, hogy a dolgokat magasabb perspektívából fogod látni, döntéseidben pedig gyakorlatiasabbá válsz. Kemény elhatározások meghozatalára is képes leszel, az érzelmek nem terelik el a célról a figyelmed. Ez a hónap kedvez a munkahelyi előrelépésnek, szakmai fejlődésnek, a hivatás területén kiemelkedés is lehetséges. Ha vannak problémák munkahelyeden, családi/baráti körben, akkor főként a nőkre érdemes figyelned, mert a megoldások, jó tanácsok, de ugyanúgy a konfliktusok is tőlük eredhetnek.

Bivaly nap: Párkapcsolat tekintetében a romantika a háttérbe szorul, a májusi energiák a határozott döntéseknek és a szövetségek erősödésének kedveznek. Ennek alapján, ha jó a párkapcsolatod, akkor egymással összefogva bármit el tudtok érni, bármilyen nehéz projektbe belevághattok, mert együtt mindent elértek. Halódó kapcsolat esetén megkapod azt az erőt, hogy véget vess a kínlódásnak és el merd engedni a társad,  hogy mindketten új útra tudjatok végre lépni. A család, baráti kötelékek szintén erősödnek, de ne lepődj meg, ha mégsem vágysz velük túl szoros kapcsolatra, hanem szívesen vonulsz el magadba és szenteled az időd inkább valami kreatív elfoglaltságnak, olvasgatásnak, kertészkedésnek, stb.