A Jin Víz Kígyó hónapja mozgalmas, felszabadító energiákkal érkezik.Fellélegezhetnek azok, akik az áprilist nyomasztónak érezték vagy akiknek nehéz változásokat hozott. A Víz elem erős dominanciája változékonyságra utal: készüljünk fel a váratlan eseményekre, kiszámíthatatlan fordulatokra. Ez nemcsak a környezetünkre, illetve a velünk történő eseményekre lehet igaz, hanem a gondolkodásunkra, lelki folyamatainkra is. Legyünk rugalmasak, akkor jól élhetjük meg ezt az izgalmas időszakot.
A Víz elem emellett fogékonnyá tesz mások hangulatára, beleérző képességünk erősödik, és a lelki életünkre kerül a hangsúly. Rendkívül érzékenyek leszünk: nemcsak arra, amit kimondanak, hanem arra is, amit csak vélünk, és a hallottak mögé gondolunk. Ez az érzékenység túlzott is lehet, erre figyeljünk! Ne kombináljunk, ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket! Emellett természetesen empátiánk is növekszik, érezni fogjuk, hogy kinek van szüksége segítségre és szívesen rendelkezésre is állunk majd. Érzelmekkel lehet megoldani nehéz helyzeteket, konfliktusokat elsimítani. Fejezzük ki bátran, ha valami bánt, ne magunkban őrlődjünk a dolgokon, valamint hallgassuk meg a másik felet is, mert így könnyebben közös nevezőre jutunk.
A fent említett változékonyság hátrányokkal is jár: szertelenek, kapkodók lehetünk, nem tudunk egy dologra fókuszálni, kifolynak a kezünkből a feladatok. Ráadásul sokan nagyon akaratosak leszünk, és ez a tulajdonság a változékonysággal kombinálva azt eredményezi majd, hogy mind saját magunk, mind a környezetünk elfárad a szeszélyeinktől.
A Jin Víz Kígyó hónapjában lelkesek, vehemensek leszünk, nagy elánnal vetjük bele magunkat a teendőinkbe. Sok intéznivalónk lesz, lótunk-futunk – sokkal aktívabban mozgunk, mint az előző hónapokban. Úgy érezhetjük, hogy a vírushelyzet miatt még nem pöröghetünk száz százalékosan, lesznek még korlátozó körülmények (ez nem is baj, hiszen nem árt még az óvatosság). Lázadozunk, szeretnénk kitörni a „karámból”, a belső kontroll már láthatóan nem működik – ezért jó, hogy kívülről még rászorítanak minket az elővigyázatosságra.
Tele leszünk tervvel, hívogatni fog az új, az ismeretlen. Jobbnál jobb lehetőségeket kapunk, hogy bizonyítani tudjuk, nem csak álmodozunk, hanem teszünk is a megvalósulásért. Új célokat tűzhetünk ki, melyek kivitelezésébe ezerrel vetjük bele magunkat. Ehhez kérhetünk és kaphatunk is segítséget, akár a környezetünktől, akár az Univerzumtól. A titka csak annyi, hogy kérni kell. Nem árt, ha nyitunk az új dolgokra, próbáljunk meg elrugaszkodni a már megszokott sémáktól, használjunk friss eszközöket, ötleteket.
Amiből kevés lesz: a türelem: minden azonnal és gyorsan akarunk. Ha lelkesedésünket valami vagy valaki felkelti, hajlamosak leszünk túllépni a részleteken, és fontos dolgokat nem veszünk számításba. Erre is jó lesz vigyázni.
Az anyagiak hangsúlyos szerepet kapnak – hol pozitív, hol negatív előjellel. Utóbbi esetben jól jön majd a fentebb már jelzett erős intuitív képességünk. A kiadásainkra figyeljünk oda, ne engedjük, hogy a pénz lyukat égessen a zsebünkön. Ne döntsünk elhamarkodottan, kerüljük az impulzusvásárlásokat! A Tűz napon születettek életében főként nagy hangsúlyt kapnak most az anyagiak, de ha a fenti tanácsokat megfogadják, akkor csakis pozitív előjellel.
A jó hír, hogy egész hónapban támogatnak minket az energiák, és ha a fent említetteket szem előtt tartjuk, tudatosan irányítjuk a sorsunkat, és nem engedjük, hogy a szeszélyek, az akaratosság és a lázadás szelleme eluralkodjon rajtunk, akkor kifejezetten jó élményekkel zárhatjuk ezt a hónapot.
A hölgyeknek a Jin Víz Kígyó hozhat változást a párkapcsolatok terén – megújulást, előrelépést –, de ez nem mindenkire lesz érvényes. A meglévő kapcsolatokat a hónap energiája többségében erősíti, de a nem jól működőket fel is robbanthatja. Ez természetesen nem jellemző mindenkire, de legyünk elővigyázatosak.
A személyes – baráti, rokoni – összeköttetéseknek viszont kifejezetten kedvez ez az időszak: gyakrabban találkozhatunk szeretteinkkel, és a közös kikapcsolódásoknak is több tér és szerep jut.
Változékony évben vagyunk, bármelyik hónap hozhat meglepő fordulatokat az életünkben. Eddig nem nagyon volt róla szó, de mivel most sokan nyugtalanok, féltik szeretteiket vagy épp a munkájukkal, az üzletükkel kapcsolatos aggodalmaik vannak, így itt az idő, hogy elővegyük a kínai asztrológia különleges erősségét, amely a szimbólumokban rejlik. Mostantól nem csak a pozitív és negatív napokat írom meg, hanem azt is, hogy melyik állatszimbólum tud segíteni a rossz energiák távoltartásában. Ebben a hónapban a MAJOM szimbólum tudja csökkenteni az esetleges negatív hatásokat.
A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:
Május: 5., 7., 11., 17., 19., 23., 29., 31.
Június: 4.
Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:
Május: 8., 10., 15., 16., 20., 22., 27., 28.
Június: 1., 3.