Július 6-ának estéjén belépünk a Jin Fa Kecske hónapjába. A Kecskében lévő Jin Föld elem általában pozitív, nyugtató módon hatnak ránk, így valamennyire lelassulunk, elfogadóbbak, nyugodtabbak lehetünk általa. Ugyanakkor a korábbi években megszokotthoz képest ez a Kecske hónap dinamikusabb lesz, tele leszünk tervekkel, célokkal, tettvággyal. Érdemes számításba venni, hogy a következő napokban nem minden az elképzeléseink szerint alakul, mivel a kiszámíthatatlanság jelentősen közrejátszik majd. Legyünk rugalmasak, ez sikereink záloga. Segíthet a kitartás, a szívósság is – ne hátráljunk meg, ne adjuk fel idejekorán! Hiszen ez a hónap arról is szól, hogy az élet próbára teszi az eltökéltségünket és a kitartásunkat. Ez a hónap az, amikor nem annyira probléma, ha nyögvenyelősen indulnak a dolgok vagy hirtelen megváltoznak, ez is benne lesz a “játékban”. Aki képes leküzdeni az akadályokat, ill. az esetleges problémákat a helyükön kezeli és inkább a megoldásra törekszik a megfutamodás helyett, az egyrészt a belső erőt és magabiztosságot kapja jutalomként, másrészt konkrét eredményeket is fel tud majd mutatni.
A kínai asztrológia szerint a Kecske az egyik legspirtiuálisabb állatjegy. Ebben a hónapban ezért nyitottabbak leszünk az ilyen témákra, tevékenységekre. Több olyan esemény is történhet velünk, amelyekre meglepődve tekintünk, akár hihetetlennek is érzünk. Az idei Kecske hónap sokakat elbizonytalaníthat. Úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk urai az életünknek, az munkál bennünk, hogy valamit nagyon meg kellene változtatnunk ahhoz, hogy jobb életet élhessünk. Magyarán érezzük a “hívást”, csak épp nem tudjuk, hogy hova. A cselekvési vággyal és az erővel nem lesz gond, csak jöjjön valaki vagy valami, ami irányt ad, mert többször azt tapasztalhatjuk, hogy a saját terveink, szándékaink nem úgy alakulnak, ahogy elképzeltük. A megoldás most az, hogy engedjük, hogy a természetfeletti terelgessen az utunkon – még akkor is, ha nem látjuk (még), mi a célja. Próbáljuk elfogadni, hogy a felsőbb akarat nem mindig egyezik a miénkkel, de ettől még jó a cél, és akkor cselekszünk helyesen, ha meghajlunk előtte. Különösen fontos ez, ha komoly és hosszú távú anyagi döntések előtt állunk. Ha azt látjuk, hogy elképzeléseink – bármilyen jónak gondoljuk is azokat – ha megfeszülünk, se működnek, ne ragaszkodjunk hozzájuk mereven, inkább vegyük figyelembe a befolyásoló tényezőket is.
Lesznek, akikre ez a hónap energetizáló hatással lesz: túlságosan is erősíti az akaratot. Fokozott irányítási vágyat érezhetünk, és ha nem is mutatjuk ki, akkor is sokszor bosszankodhatunk, hogy nem haladnak a dolgok, akadályokba ütközünk vagy valaki hátráltat. Ilyenkor komoly feszültségek is kialakulhatnak bennünk, ami valójában nem vezet sehova, mert ahogy fentebb írtam, most a gyeplő nem a mi kezünkben van. Ellenben a határozatlanabb egyéniségeket kedvező irányban befolyásolja, mivel könnyebben tudnak dönteni, jobban tudják érdekeiket képviselni.
Ez a hónap részben arról is szól, hogy ráébredjünk a határainkra. Fontos, hogy felismerjük, mire vagyunk képesek, mit akarunk, és valóban csak azt vállaljuk, amivel elbírunk vagy belefér az időnkbe, mert csak így érhetünk el sikereket. Kellő önismeret nélkül könnyen belefuthatunk olyan helyzetbe, ahol szembesítenek hiányosságainkkal vagy hibáinkkal.
A hónap energiái segítenek minket a jobb kommunikációban, erősödik az érzelmi intelligenciánk, és ráébredhetünk, hogy jobb eredményeket érünk el megegyezéssel, mint vitatkozással. Mindenki magához mérten jobban tud majd tárgyalni, egyeztetni. Aki tudatos erre, az még inkább fel tudja használni a kedvező energiákat, melyek segítenek ráhangolódni a másik emberre és növelik empátiánkat is. Ugyanezen energiák hajlamossá tehetnek a túlzott elfogadásra, megalkuvásra és elbizonytalanodásra, ami érdemes lesz időben felismerni és tenni ellene.
A Kecske hónapja konfliktusokat, nézeteltéréseket is hozhat, főleg anyagiak, illetve az otthonunk területén. Aki építkezik, erre különösen figyeljen, mert ebből a szempontból ez kiszámíthatatlan és sok változást hozó hónap lehet (igaz, ez pozitívan is megnyilvánulhat). Alacsony szinten megélve a hónap energiáit, befolyásolhatóvá válhatunk, találkozhatunk alamuszi, kétszínű viselkedéssel is. Most jobban oda kell figyelni partnereink, munkatársaink szándékaira, mondanivalójára, mert nehezebben látunk bele a másikba – ahogy ők is belénk.
Mindenféle közösségi eseménynek, kulturális és kreatív programnak kedvez ez a hónap. A kreativitás, művészet hangsúlyosan jelenik meg, egyrészt mint önkifejezési forma, másrészt mint az otthonunk, környezetünk harmonikus megjelenésére való igényként. Kedvez a közösségi eseményeknek is a Kecske hónap, sok barátság szövődhet, illetve erősödhet meg júliusban – vagy épp ellenkezőleg, meg is rendülhetnek, főként anyagi okok miatt, úgyhogy erre jó lesz vigyázni. Ahogy az egyéjszakás kalandokra, flörtökre is, mert most fogékonyabbak leszünk a laza kapcsolatokra.
Változékony évben vagyunk, bármelyik hónap hozhat meglepő fordulatokat az életünkben. Eddig nem nagyon volt róla szó, de mivel most sokan nyugtalanok, féltik szeretteiket vagy épp a munkájukkal, az üzletükkel kapcsolatos aggodalmaik vannak, így itt az idő, hogy elővegyük a kínai asztrológia különleges erősségét, amely a szimbólumokban rejlik. Mostantól nem csak a pozitív és negatív napokat írom meg, hanem azt is, hogy melyik állatszimbólum tud segíteni a rossz energiák távoltartásában. Ebben a hónapban a LÓ szimbólum tudja csökkenteni az esetleges negatív hatásokat.
A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:
Július 8., 12., 18., 20., 24., 30.
Augusztus 1., 5.
Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:
Július 9., 16., 17., 21., 28., 29.,
Augusztus 2.