Lassacskán a végére érünk a Kutya esztendőnek, mely záró akkordja az elmúlt tüzes éveknek. Eddig a az erőteljes reakciók, a dominancia, olykor a gőg uralta a világot, most pedig ebből fogunk továbblépni merőben más irányba. Novemberben a vizes energiák kerülnek uralomra és ezzel már bele is kóstolunk egy kicsit a 2019-es DISZNÓ évbe. A kínai asztrológia – többek között – a vízhez párosítja az érzelmeket, intuíciót, kommunikációt, bölcsességet és az aktivitást, így ezek a minőségek hatványozottan jelennek meg ebben az intenzív hónapban. A 2019-es év nagy változásokat hoz majd az életünkbe, amiből november során némi ízelítőt kapunk.
Az elkövetkező napok igazán mozgalmasnak ígérkeznek, azok, akik az idén kissé lelassultak vagy a dolgaik nem haladtak olyan ütemben, ahogy szerették volna, optimistán tekinthetnek előre, mivel csökken ez a fékező hatás és végre látványosabb előrehaladást és terveik megvalósulását fogják tapasztalni. Azok viszont, akik amúgy is eseményekben és feladatokban gazdag évet élnek meg, jó ha felkészítik magukat ezeknek a hatásoknak a felfokozódására. Jellemzőek lesznek a hirtelen változó körülmények, a kapkodás, impulzív döntések, ahogy ránk, úgy másokra is. Ha hallgatunk a megérzéseinkre, amelyek szintúgy felerősödnek, úgy ügyeinkben nagy segítséget kapunk, kevésbé tud káosz kialakulni, jobban átlátjuk a körülöttünk lévő helyzeteket. Ezúttal nem annyira a szemünkkel és a józan eszünkkel lehetünk igazán hatékonyak, hanem, ha tényleg – magunkhoz mérten – befelé figyelünk és meghallgatjuk, mit súg a belső tanácsadónk. Ugyanakkor akik hajlamosak a túlzott elvarázsoltságra, amúgy is felettébb impulzívak, nem árt, ha kissé megfegyelmezik magukat, mert ebben a hónapban igazán minden kedvez a szétszórtságnak.
Mindenkire hatással lesz az erőteljes víz energia, ezért az érzéseinkre nagyobb hangsúly fog helyeződni, ha racionálisak vagyunk, ha abszolút érzelmi lények. Praktikus lesz ezt okosan használni az életünk minden területén. Ne erőből próbáljunk érvényt szerezni akartunknak, hanem hangolódjunk rá a másik emberre. Figyeljük a láthatatlan áramlásokat, közelítsünk szeretettel és megértéssel mindenki felé, mert erre lesz nyitottság. Ebben az időszakban azok tudnak érvényesülni leginkább, akiknek az érzelmi intelligenciájuk fejlett, ahogy a következő hónapokban, úgy az elkövetkezendő években is nekik lejt majd a pálya.
A víz elemhez tartozik a kommunikáció is, így innentől kezdve felerősödik a személyek és közösségek közötti kapcsolat, az interakció. Azok a területek emelkednek ki, ahol erre nagyobb szükség van, illetve munkák és személyes kapcsolataink során is nagyobb hangsúlyt kap, kezdve az üzletkötéstől egészen a baráti összejövetelig. A kereskedelemnek ez a hónap kiváltképp kedvező, mindenki, aki üzletileg szeretne sikert elérni, fordítson nagyobb hangsúlyt az emberi megközelítésre, a közvetlen kapcsolatra.
A Disznó hónapja felébreszti az utazási vágyat, így számíthatunk rá, hogy többet mozdulunk ki otthonról ahogy kedvtelésből, legalább annyira kötelezettségeink miatt. Ideális időszak jön a sportoláshoz, kiránduláshoz, illetve bármilyen aktív kikapcsolódáshoz. Ugyanakkor kissé mindenki figyelmetlenebb is lesz, emiatt megnövekedhet a közlekedés során bekövetkező balesetek esélye és a kapkodás, felületesség miatt bármilyen sérülésé is.
A legnagyobb kihívást a Disznó hónapjában a YANG VÍZ és YIN VÍZ nap szülöttjei élhetik meg, számuk javasolt, hogy ne erőltessenek láthatóan nem működő dolgokat, hanem várják ki a megfelelő alkalmat avagy találjanak más megoldásokat terveikhez. Anyagilag is javasolt nekik, akárcsak a YIN FÖLD nap szülöttjeinek – mivel még mindig tart a Kutya éve -, hogy különösen figyeljenek oda pénzügyeikre.
Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:
November: 9., 10., 14., 21., 22., 26.,
December 3., 4.
A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:
November 11., 13., 17., 23., 25., 29.,
December 5.
2019. DISZNÓ ÉV – a nagy hullámzások éve
2019-ben a DISZNÓ évében is meglehetősen érdekes és mozgalmas eseményekre számítunk, amire szeretnénk felkészíteni benneteket.
Az 2018. december 8-án tartandó előadás során 3 különböző nézőpontból világítunk rá, hogy milyen hatások várhatóak, mit érdemes tenni, mit nem, illetve ki mire számíthat a Disznó év során. Számmisztika, kínai és üzleti asztrológia segítségével, több oldalról vizsgálva az év lehetséges hatásait, adunk teljes képet a 2019-es évről…és senkinek ne legyen kétsége, hogy szükség is lesz rá.
Az előadásra jegyek igényelhetők a studio@era-gon.hu email címen, a számlázási adatok (számlázási név és pontos cím, cégeknek adószám) megadásával.
A jegyek ára : 6.990.- Ft,
Early bird kedvezménnyel, november 22-ig 5.990.- Ft.
Biztosítsd a helyed most! Jelentkezés: studio@era-gon.hu
KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:
1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).
2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)
3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.
4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.
Életterületek főbb jelentései:
Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!
TIGRIS
A 2019-es változások előszele ezekben a napokban érnek el hozzád. Ha figyelmes vagy, érezni fogod, hogy életed mely területein érkezett el az idő a megújulásra. Ne keltsen ez benned semmilyen rossz érzést, hiszen itt teljességgel érvényes lesz, hogy “ha bezárul egy ajtó, akkor valahol kinyílik egy másik”. Abban jön el az ideje a változásnak, amelynek már lejárt az ideje, vagy abban a formában, ahogy eddig működött nincs tovább jövője, lehet amiatt, hogy az úgy neked vagy másnak nem megfelelő. A lényeg, hogy nincs mód arra, hogy visszatartsd ilyen esetben a változásokat, csak megvalósulás minőségét tudod befolyásolni. Ha aktív résztvevője vagy, akkor gond nélkül, az elképzeléseid szerint zajlik le, ha ellenállsz, akkor csak az elszenvedője lehetsz az eseményeknek. Mivel most még csak a Disznó hónapról beszélünk, így esélyes, hogy csak a készülődés indul el, a kiteljesedés pedig eltolódik a 2019-es Disznó évére. Például Tigris havában születve egyre inkább rádöbbensz, hogy a jelenlegi munkád, feladataid nem adják már azt, amit korábban vagy a körülmények nem olyanok, amelyek továbbra is megfelelnének, ezért elkezdesz nézelődni más után vagy átképzed magad, stb. Ha Tigris napján születtél, az otthonoddal szemben merülhetnek fel kétségeid, megfogalmazódhat az eladás, költözés, átalakítás igénye, de természetesen már most is lesznek olyan Tigris jegy szülötték, akiknél ezek idén megvalósulnak. Ugyanez érvényes a párkapcsolatra, annak minősége kerül górcső alá és indul el a javulás vagy a végleges eltávolodás útján.
NYÚL
Támogató napok következnek, bármibe is vágsz bele, ott többé-kevésbé sikerekre számíthatsz. Ne várj most még nagy látványos eredményeket, inkább amolyan folyamatos fejlődést. Amennyiben Nyúl hónapjában születtél, úgy a munkádban tapasztalhatsz haladást, kaphatsz új feladatokat, új ügyfeleket, az ötleteid, amiket szeretnél megvalósítani, végre szabad utat kapnak. Ha állást keresel, érdemes lesz most ismét átgondolni, hogy mivel szeretnél foglalkozni, mert lehetséges, teljesen új ötleteid lesznek és az Égiek is ebbe az irányba terelnek. A munkahelyeden most inkább támogatói légkör vesz körbe, a kollégákkal az együttműködés pedig hatékonyabb lesz. Nyúl napján születve az otthonodban fejlesztések indulnak, lehet ez felújítás, szépítés, akár már most kitalálhatod, mivel fogod feldíszíteni lakásod az Ünnepekre, hiszen kreativitásban nem lesz hiány. A pároddal nyugodtabb időszak következik, együtt sok programban, kirándulásban, mozgalmas napokban lesz részed. Ha kicsit laposabb a kapcsolat, akkor jót tesz neki, mert érzelmeket visz bele a Disznó hónapja, ha pedig sok a feszültség mostanában, akkor ezt egy kicsit elsimítja.
KÍGYÓ
Feszültségekkel teli időszak következik, sok-sok változással, aktivitással. Ha nem akarsz a körülmények áldozata lenni, jobban jársz, ha te leszel az események okozója, mint csak simán az átélője. Ennek kulcsa az, hogy megteszed azokat a változtatásokat, megújulásokat, melyeket már érzel, hogy kellene, nem húzod az időt, nem keresel kifogásokat, hanem cselekszel. Arra külön felhívom a figyelmed, hogy csak a saját dolgaiddal légy ilyen tevékeny és kezdeményező, másokéba ne vonódj bele, pláne ne kéretlenül, hacsak nem akarsz nehéz konfliktusokkal és feszültségekkel teli napokat. Ha nem kérnek belőle, még a legjobb szándék is terhes tud lenni. Ugyanakkor a saját életedben igazán nagy reformokra leszel képes, bármi lehetséges, amit csak szeretnél. Mindenhez dupla energiát kapsz, tele leszel tetterővel és szívesen irányítod az embereket és nyüzsögsz magad és mások érdekében is. Alacsony szinten a Disznó hónapja ugyanakkor konfliktusokat is hozhat, semmiből előtörő, pillanatok alatt eszkalálódó típusúakat, de ez csak akkor következik be, ha nem gondolkodsz, hanem zsigerből reagálsz az eseményekre.
KECSKE
Sok a lehetőség a most következő Disznó hónapjában, a lényeg, hogy az ötleteid, terveid lehetőleg szervezetten és jól átgondoltan sorakozzanak előtted, mert ezzel elkerülheted, hogy a temérdek intézni való miatt előbb kimerülj, mint befejezhetnéd a dolgaid. Az energiák annak kedveznek, hogy lépésről-lépésre valósuljanak meg az elképzeléseid, ezért ne kapkodj, ne légy türelmetlen, hagyj időt a megvalósulásnak. Biztos lehetsz benne, hogy így csak előre fogsz haladni és pozitív élmények érnek az út során. Ha Kecske napján születtél a pároddal érzelmes, érzékeny időszaknak nézel elébe, talán több törődésre és figyelemre lesz szükségetek, mint általában, ugyanakkor a nyitottság is meglesz rá mindkettőtökben. Ha nincs párod, esélyes, hogy ezekben a napokban találkozol valakivel. Amennyiben Kecske havában születtél, a munkában meglehetősen mozgalmas időszak következik, próbálj meg felkészülni rá, hogy ne sodorjanak el a tennivalók. Esélyes, hogy lesznek új feladataid, megbízásaid, és még anyagilag is kedvező napok részese leszel.
MAJOM
Intenzív napok jönnek, annyi minden kavarog majd körülötted, olyan sok teendő és feladat halmozódik fel, hogy ez mind testileg, mind lelkileg kimeríthet. Ráadásul még a szokásosnál jobban fogékony is leszel, könnyebb lesz megbántani, a kisebb beszólásokat is komoly sértésként tudod megélni. Akkor főként, ha már nagyon ki vagy merülve akár a teendőid miatt, akár más emberek miatt, hamarabb el tudod veszíteni a kontrollt önmagad felett. Ez járhat kisebb-nagyobb kiborulásokkal, olykor hisztikkel, illetve a környezetedben is tapasztalhatod ezt. Törekedj a belső egyensúly megtartására, koncentrálj feladataidra, és készíts ütemtervet, hogy minél jobban el tudd kerülni a stresszes helyzeteket. Ne engedd, hogy mások rávegyenek olyan dolgokra, amiket nem akarsz megcsinálni, se szép szóval, se siránkozással, nyilvánítsd ki, hogy mi az amit vállalni tudsz és mi az, ami már nem fér bele az idődbe, lehetőségeidbe. Minél inkább a kezedben tartod az irányítást, annál könnyebben tudod majd a lehető legtöbbet kihozni a következő napokból. Hiszen itt az idő, hogy valami új elkezdődjön vagy visszatérjen valami, ami eddig is fontos volt, de ismét foglalkoznod kell vele, hogy végre megvalósulhasson!
DISZNÓ
A Disznó hónap többségében kellemes eseményeket vetít előre, de azért nem árt pár tényezőt szem előtt tartani; fokozottan aktív napoknak nézel elébe, számtalan intézendővel, rohangálni valóval. A túlterheltség, szétaprózódás elkerüléséhez komolyabban kell koncentrálnod figyelmed a fontos dolgokra. Amennyiben nem így teszel, azt tapasztalhatod, hogy egész nap pörögsz, intézkedsz, jól kifárasztod magad, aztán este, ha számot vetsz, mire is jutottál…nos nem leszel túl elégedett az eredménnyel. Készíts listát, mik azok a teendők, melyek nem tűrnek halasztást, illetve ütemezd a feladataidat amennyire csak lehetséges.
Továbbá adj magadnak is több figyelmet, a túlzott aktivitás hátulütője a testi és lelki kifáradás lehet. Ha úgy érzed, hogy valami nem úgy “működik” benned, ahogy kellene, pihenj meg, mozdulj ki a szabad levegőre, kérj segítséget, stb. Ha megszületik benned a vágy, hogy megszabadulj valamilyen rossz szokásodtól, akkor szintúgy cselekedj. Hallgass a belső hangodra, hallani fogod magadban, mire van szüksége a szervezetednek!
PATKÁNY
Patkány havában születve az érzések mindenképpen fontos szerepet töltenek be az életedben, és ez a következő napokban is nagy hangsúlyt kapnak. Patkány hónap szülöttjeként a munkádon belül és/vagy családi körben fokozódik az egység érzetedet. Nincs az a konfliktus, amit ne lehetne feloldani, nincs az a megromlott kapcsolat, melyet nem tudnál helyrehozni némi kedvességgel és megértéssel. Szívesen töltesz majd tartalmas órákat, napokat a barátaiddal és a szüleiddel, családoddal való kapcsolat minősége is fontosabb lesz, ha jó, akkor még jobb lehet, de ha kevésbé az, akkor is tudsz javítani rajta. Patkány napján születve a pároddal kerülhettek érzelmileg még közelebb egymáshoz, illetve az esetleges problémák jelentősége is visszaszorul. Amennyiben nincs társad, úgy ez a hónap esély lehet a párra találásra.
BIVALY
Az események felgyorsulnak a Disznó hónapjában, így ne számíts túl nagy láblógatásra, hacsak nem yin fa napon születtél, de még ekkor is inkább az aktív kikapcsolódásnak kedveznek az energiák. Ha Bivaly hónapjában születtél, úgy a munkádban sokasodnak a feladatok, kaphatsz új ajánlatot, megbízhatnak fontos feladatokkal, illetve lesz jó pár mozgalmas napod. Bivaly napján születve a párod és te is (együtt vagy külön) folyamatosan teszitek a dolgokat, de közben közel is kerültök egymáshoz érzelmileg. Talán ez az év kissé megtépázta a kapcsolatotok, sok feszültség jött a felszínre, de ez a hónap segít ismét megtalálni a közös utat és értékeket.