fbpx

2017. AUGUSZTUS- MAJOM HÓNAP – KÍNAI ASZTROLÓGIAI ELŐREJELZÉS

Útravaló a Majom hónapjára

Hogy miért kell útravaló? Mert szinte kizárt, hogy ebben a hónapban sokat tétlenkednénk, mindenkinek így vagy úgy mehetnékje lesz. Nem véletlen, hogy sok országban ilyenkor zárnak be a gyárak és fél Európát elöntik a turisták. Kizártnak tartom, hogy felülről jövő kezdeményezés volt ez hajdanán, sokkal valószínűbb, hogy annyian akartak augusztusban szabadságra menni, hogy praktikusabb döntés volt bezárni és vakációzni engedni az embereket, mint fél csappattal erőltetni a termelést. És milyen jól is tették, sőt tegyük mi is ezt, már csak azért is, mert olyan erősen érvényesül a Majom hónapjában az aktivitás energiája, hogy ha stagnálásra leszünk kényszerítve, ha az utunkba állnak, akkor vagy az akadályozónak lesz nemulass, vagy előbb-utóbb robbanásig feszülő indulat születik bennünk. És hát kinek kell ez, mikor annyi jó dolgot is ki lehet hozni a következő napokból?! Mostanra érdemes tervezni azokat a fajta utazásokat, melyek az aktív kikapcsolódás típusába tartoznak. Jó a lazulós, tengerpartos heverészés is, de ne csodálkozzunk, ha viszonylag gyorsan ráununk és elkezdünk mindenféle vízi sportot kipróbálgatni, még a legextrémebbeket is. A városnézős, hegyet mászós utazások is rendkívül sok élményt tudnak adni, hiszen minden jöhet, ami a testi energiák levezetése mellett, szellemi táplálékként is szolgálnak. Kell most az újdonság, kellenek a friss impulzusok és a nyaralás pont az a fajta tevékenység, amikor mindehhez stressz nélkül juthatunk hozzá. Ugyanakkor nem árt óvatosnak lenni, mert a Majom energiája felületessé és túlzottan merésszé is tesz. Sokszor hihetjük azt, hogy valamire képesek vagyunk, olyan autónk, egyéb közlekedési eszközünk van, ami megvéd minket a felelőtlen döntéseinktől és vakmerő használatuktól, de ez sajnos nincs így. Vigyázzunk magunkra és egymásra is!!

A másik ilyen erősen megjelenő terület az racionális pénzvilág, a határozottság, keménység. Akik már korábban letudták a nyaralást, vagy egyáltalán nem is vágynak rá, azok azt fogják érezni, hogy hihetetlen tetterő és a céltudatosság ébredezik bennük. Szerfelett nagy késztetést fognak érezni a cselekvésre, rengeteg új elképzelésük és konkrét tervük születik a Majom hónapjában. Ők lesznek igazán azok, akik a legkevésbé fogják bírni, ha bárki vagy bármi elképzeléseik útjába áll és alig várják már, hogy elmúljon ez a nyaralás mizéria, ami hátráltat és eltünteti a döntéshozó embereket. A türelem nem igazán lesz az erősségük, ezért szükség lesz az önkontrollra. Jól teszik, ha akadályok vagy számításaikhoz képest lassabb megvalósulások esetén kicsit elgondolkoznak, vajon, amit annyira erőltetnek életképes ötlet-e. Hosszú távon milyen célt szolgál, mi értelme van? Kell-e egyáltalán? Az idő megadja a lehetőséget az átgondolásra és újratervezésre. Ugyanakkor jó hír, hogy szinte minden megvalósítható, bármilyen elképzelésnek létjogosultsága és esélye van. Ha kellő energiát fektetünk bele valamibe, akkor az sikerülni fog. Az persze nem garantálható, hogy pont akkorra, ahogy szeretnénk, lehet, folyamatában változtatni is kell rajta, de ami biztos, hogy ebben a hónapban nincs lehetetlen!

A legnagyobb kihívásoknak és lehetőségeknek a YIN FÖLD ÉS YIN FÉM szülöttjei néznek elébe. Nekik különösen javasolt, hogy ne ragadjanak bele helyzetekbe, próbálkozzanak mindig új lehetőségekkel. Bátran forduljanak máshoz segítségért és működjenek együtt a siker érdekében. Aminek pedig mennie kell – legyen ez személy, elv vagy materiális anyag – engedjék az útjára, ha eljött az elválás ideje! A következő feladat, megoldás már amúgy is ott toporog az ajtóban, de ha ragaszkodnak az idejétmúlt dolgokhoz, nincs lehetősége megérkeznie az újnak.

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

Augusztus 7., 8., 19., 20., 31.

Szeptember. 1.

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

Augusztus 9., 11., 15., 21., 23., 27.

Szeptember 2., 4.

KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Születés éve (év oszlop): tágabb környezeted, nagyszülők, külföld, olyan emberek, akikkel felületes kapcsolatban vagy

Születés hónapja (hónap oszlop): család, szülők, testvérek, munkahely, kollégák, barátok

Születés napja (nap oszlop): Te magad, párod, otthonod

Születés órája (óra oszlop): gondolataid, vágyaid, gyermekeid, bárki, akiről gondoskodsz, hivatásod (nem összekeverendő a munkáddal)

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!

A 2017. augusztus 7. – szeptember 7. közötti kínai asztrológia szerinti Majom hónapban ilyen érzések, események jelenhetnek meg az életedben:

TigrisTIGRIS

Nagy energiák szabadulnak fel, akaratod, erőd csúcsra járatódik ebben a hónapban. Az új kezdet időszaka, amikor felébred a tettvágy, a mehetnék, alkotni és cselekedni akarsz…mindenáron. Azonban olykor elképzeléseidbe olyan elemek vegyülnek, melyek valójában hasztalanok, csak épp az akarat felül tudja írni a józan észt. Persze csak akkor, ha te ezt hagyod vagy csak úgy sodródsz az energiákkal, vágyakkal. Ellenben, ha koncentrálsz és határozott vagy, ha van szemed és érzékelésed arra, hogy jelen helyzetben mi lehetséges, mennyi idő alatt van esélye megvalósulni, stb., nos akkor csodákat élsz majd át. Ebben az esetben a terveid elképzeléseidnek megfelelően alakulnak, szinte semmilyen akadály nem tud megfékezni, mert meg fogod találni a megfelelő módszereket a leküzdésükhöz. Mit tégy azért, hogy még sikeresebb hónapod legyen? Először is gyakorolj türelmet, higgadtságot. Ne hidd, hogy ez most annyira egyszerű lesz, tényleg nagyon erős érzések, vágyak és indulatok tudnak ébredni benned. Ehhez valóban jó adag összeszedettség kell. Főként akkor, amikor valaki vagy valami mégis csak az utadba áll. Ekkor kell észre venned, vajon miért történik így? Lehet, hogy amire vágysz, nem életszerű, nincs ideje, egyáltalán nem kellene? Másrészt, hogy ha felismerted a problémát, látni fogod, hogy miben kell változtatnod, kell-e még idő a megvalósuláshoz, de esetleg szembesülnöd kell azzal is, hogy amit akarsz, az valójában tévút. Sem rövid, sem pedig hosszú távon nem lesz hasznodra. Hogy megelőzd ilyenkor a későbbi csalódást, érdemes újragondolni az dolgokat, levonni a megfelelő következtetéseket és ez alapján az új irányokat kijelölni.

A hétköznapokat tekintve jó most az elővigyázatosság, mert a Majom, mint a kínai asztrológia egyik ún. utazó állata és a te Tigrised, ami szintén az, hajlamossá tesznek a túlzott gyorsaságra, kapkodásra és ezzel együtt a részletek és külső körülmények figyelmen kívül hagyására. Mi származhat ebből? Munkában felületesség, elhamarkodott döntések, nagy elánnal beleveted magad valamibe, aminek nem sok értelme, csak a lelkesedés hajt – ha például Tigris hónapjában születtél. Kisebb-nagyobb balesetek, melyek szintúgy a meggondolatlanság eredményei. Türelmetlenség, ha valaki ellenkezik vagy totojázik, vagy bármi olyat tesz, ami hátráltat. Ezek igencsak fel tudnak hergelni.

A hónap energiája a túlérzékenységet is fokozza, így tudnod kell, hogy a sérelmeid nem féletlenül megalapozottak. Mielőtt valaki torkának ugranál azt javaslom, számolj el 10-ig, hagyd, hogy az indulatok csillapodjanak benned. Amennyiben csak fejben kattogsz a dolgokon, akkor ragadd meg a káros gondolatok grabancát, lásd meg, hogy mi az, ami valós, megoldandó probléma. Abban a cselekedj, de a jövőbeni félelmeidet, aggodalmaidat engedd el és koncentrálj a jelenre!

nyúlNYÚL

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Nyúl által képviselt energiára nincs hatással.

SárkánybetuSÁRKÁNY

Augusztusban egy úgynevezett víz összekapcsolódás jön létre a Sárkány és Majom szimbólumok között, ezért valamilyen szempontból megjelenek az életedben a vízzel kapcsolatos és vízhez, mint asztrológiai minőséghez köthető dolgok. Legegyszerűbb, amire gondolhatsz az például egy jófajta vízparti nyaralás, így ha még nem tervezted meg mit csinálsz a következő napokban, azt javaslom, mindenképp iktass be pár napot valamely tó vagy tengerparton, meglátod, nagyon fogod élvezni! A vízhez köthetőek továbbá az érzelmek, az intellektus, a fokozott aktivitás és a változékonyság is.

Ha Fém napon születtél, a kreativitás és önkifejezés nagyobb hangsúlyt kap a következő napokban. Könnyebben formálódnak szavakká a gondolatok, új ötleteid lesznek, kicsit egyedibb a látásmódod. Ha gyermekes nő vagy, a gyerekkel való események is fontosabbá válnak. Sárkány napon születve erősebb kötődést és nagyobb érzelmi ráhangolódást élhetsz meg a pároddal, ha pedig még nincs, akkor van esélyed új szerelemre. Sárkány hónapjában születve a munkádban nagyobb mozgalmasság lesz jellemző.

Víz napon születve a társasági élet fokozódására számíthatsz. Ha Sárkány napon születtél, lehetnek ezek jó kis utazások a szerelmeddel, akivel most nem csak az érzelmeket, hanem a pajtásiasságot is megélheted. Figyelned kell arra, hogy ne csak a saját álláspontodat vedd figyelembe, kicsit hajlamos leszel a szemellenzősségre!

Fa napon születve fejben ugyan nagyon aktív lehetsz, de jól esik majd a pihenés, szívesen veszel egy könyvet a kezedbe és heverészel egész nap. Amennyiben Sárkány napon születtél a párodhoz erősen ragaszkodva, vele együtt akarod kipihenni az elmúlt hónapok fáradalmait. Ez persze nem azt jelenti, hogy stagnálni fogtok, jöhet új szín is a kapcsolatban, de egyfajta nyugalom hatja át a következő időszakot. Ha nincs párod, akkor esélyes, hogy találkozz valakivel. Sárkány hónapban születve a munkahelyeden egyszerre tudod megtapasztalni a pörgést és a nyugalmat is. Hogyan? Például úgy, hogy ugyan sok a teendő, de mégsem borítanak ki a dolgok, belenyugodva veszed tudomásul a dolgokat.

Tűz napon születve már kevésbé a nyugalom fog dominálni, feladatcentrikus hozzáállás jellemez majd. Ha Sárkány napon születtél, úgy a magaddal kapcsolatos intézendőid sokasodnak, melyekben a párod is aktívan részt vehet. Az otthonodban különböző javítások, bővítések és egyéb fontos feladatok elvégezése is napirendre kerülhetnek. Sárkány órájában születve a gondolkodásod maximálisan áthatja kötelességtudat. Még ha lazsálni lenne kedved, akkor sem engedi majd, hogy befejezetlenül vagy elintézetlenül maradjon bármi is.

A Föld napon született emberek lesznek a legracionálisabbak a Majom hónapjában, függetlenül attól, hogy a víz mennyire jelent érzelmet vagy sem. Bármilyen helyzetben a célok, elszántság fog dominálni, mint holmi csepegős érzelmek. Nem azt mondom, hogy nem számít majd, de ha kell, felül tudsz majd emelkedni bármilyen érzésen. A pénz is meghatározó lesz ha hónapban, bárhol is van a horoszkópodban a Sárkány, erőteljesen fogja hozni az anyagiak kapcsolatos kérdéseket és döntéseket.

kígyóKÍGYÓ

Felpörögnek az események, sok új impulzus ér augusztusban. Aminek mennie kell, az menni fog, aminek jönnie kell, pedig jönni. Ennek köszönhetően az idejétmúlt dolgok, az elkészült vagy lecsengett feladatok átadják helyüket az újaknak. Ha kellően rugalmas személyiség vagy, akkor észre is fogod venni ezeket a változásokat, és ezért nem állsz ellenük, hanem aktív résztvevője, sőt generálója leszel nekik. Ugyanakkor, ha nem szereted a változást és inkább szembeszállsz vele, akkor majd az élet megoldja helyetted, elindítja és le is vezényli helyetted. Persze, ez utóbbi esetleg kevésbé lesz cukormázas, mert ha kívülről kell kezdeményezni egy új fordulatot nálad, akkor az nem feltétlenül a te szád íze, hanem a szükségesség elve szerint fog megtörténni.

Kígyó napján születve a párkapcsolatod minőségében érzékelhetsz fejlődést. Ha jól működő szerelem, akkor most egy fokkal még jobbá tud válni, sok fordulatos esemény részese leszel, a pároddal hihetetlen módon egymásra hangolódva, igazán szeretetteljes napoknak nézhetsz elébe. Az is elképzelhető, hogy belevágsz valamilyen otthonszépítésbe vagy változtatásba, melyben a társad maximálisan együttműködik veled. Ugyanakkor, ha vannak problémák köztetek, úgy nagy eséllyel ezek a felszínre törnek. Tükrei lesztek egymásnak, megmutatjátok, hogy kinek miben kellene változnia, fejlődnie. Kicsit talán túlérzékenyek is lesztek és racionális döntések helyett hajlamos leszel/tek inkább a sértődés eszközéhez nyúlni vagy olyan fiktív dolgokon agyalni, melyeknek vajmi kevés köze van a jelenlegi helyzethez. A halódó kapcsolatnak pontot tehet a végére a Majom hónapja, ugyanakkor lehetőséget is ad, hogy egy új szerelem bontakozzon ki mással, mely meghozza a következő szakasz szépségeit és feladatait.

lóLÓ

Ez a hónap a horoszkópodban lévő  által képviselt energiára nincs hatással.

kecskeKECSKE

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Kecske által képviselt energiára nincs hatással.

majomMAJOM

A Majom hónap kettős energiákkal érkezik. Főként a kezdeti időszakban érezheted azt, hogy nehézkesebben haladsz a dolgaiddal és nem feltétlenül támogatottak az ügyeid. Jó hír viszont, hogy ahogy telnek a napok, úgy jöhetnek a kellemesebb események is, mivel az ún. Jupiter nagyherceg konstelláció egyre dominánsabban mutatja meg hatását. Hogy miért a feltételes mód? Azért, mert ha az a terület, melyet a Majom szimbólum képvisel problémás, akkor nem elnyomódni vagy megszűnni fog ez a nehézség, hanem, ha megérett a helyzet a változásra, akkor szinte kirobban és cselekvésre késztet, tetszik vagy nem! Például, ha Majom napján születtél és döcög a párkapcsolatod, úgy a társad minden hibája, a kapcsolat minden gyengesége szemet fog szúrni és talán valamelyikőtök kemény döntéshelyzeteket is teremt. A csak simán működő kapcsolat esetén a viszonylag jó helyzet az lehet, hogy semmi extra nem történik és van idő megnyugodni, tisztábban látni a dolgokat. Ellenben a kiegyensúlyozott, boldog szerelmet támogatja a hónap energiája, ilyenkor azt veheted észre, hogy valahogy minden a szád íze szerint alakul, összejönnek a várva várt programok, a társad csak rád figyel, kényeztet, stb. Ha nincs partnered, akkor is nagyon kellemes események részese lehetsz, ne fogd vissza magad, menj társaságba, ismerkedj, mert nagy eséllyel találkozol valakivel, aki enyhíteni képes magányodat!

Majom hónapjában születve a munkahelyi, családi és baráti eseményeken nagyobb hangsúly lesz. Itt is érvényes, hogy ha rendben van minden, akkor a kellemes tud fokozódni, de rossz dolgok itt is kifordulnak és nem lehet besöpörni a szőnyeg alá a problémákat. Ellenben azt tudd, hogy minden negatív esemény egy motivációs cselekmény arra, hogy az alapvetően rossz helyzetből elindulj egy jobb felé!

KakasKAKAS

A Kakas jegy a benne rejlő fém miatt eleve azt üzeni a külvilágnak, hogy kemény és céltudatos emberről van szó. A Majom hónap a maga még erőteljesebb fém energiájával ezt a keménységet és határozottságot tovább fokozza. Függően attól, hogy milyen napon születtél és hol jelenik meg a horoszkópodban a Kakas, érvényesül ez a nagymértékű erő és kitartás sarkalló energia. Ha Fém napon születtél, akkor minden személyes kérdéssé válik, ehhez pedig kellenek majd emberek olykor szórakozás miatt, olykor pedig azért, hogy megküzdj értük vagy velük. Határozottságod akkor lesz leginkább érzékelhető, ha Kakas napján is születtél, de a nehézségek is inkább ekkor tesznek próbára. Az elengedés és befogadás, mint feladatok és tanulnivalók, hatványozottan mutatkoznak meg.

Amennyiben Víz napon születtél, úgy visszafogottabb időszak jön, szívesen töltöd az időd magadban, tanulás, olvasgatás és a pihenés kedves tevékenységek lesznek.

Fa napon születve főként a feladatok és intézni valók területén leszel kiemelkedően határozott. Ha Kakas hónapjában születtél, akkor ráadásul ez a munkádban kifejezetten érvényesülni fog, semmi nem tud eltéríteni a kötelességedtől, magadnak és másoknak is magasra teszed a lécet.

Tűz napon születve sokszor bukkannak fel az anyagi jellegű kérdések (mindegy, hogy bevétel vagy kiadás) és események a következő napokban. Sőt, ezenkívül a legkeményebb és legérzéktelenebb is te lesz az összes Kakas szülött közül.

Ha Föld napon születtél, akkor biztos lehetsz benne, lesz bőven pörgés, aktivitás augusztusban. Sok ötlet, jövés-menés, újdonság vár rád, ezért ha valami újba szeretnél belevágni, akkor azt ezekre a napokra érdemes tervezni, mert lesz lelkesedésed és kellő akaraterőd is a kivitelezéshez.

Kakas hónap szülötteinek javasolt a nagyobb aktivitás a munkájukat illetően, most nagy eséllyel találnak befolyásos támogatót, avagy adódik lehetőség szakmai előrelépésre.

KutyaKUTYA

Alapvetően egész jó kis hónapnak nézel elébe. Kissé racionális leszel, de ez segít abban, hogy jó döntéseket hozz. Emberi és szakmai sikerek is kilátásban vannak, ha jól kevered a kártyáidat, élsz a lehetőségekkel egész sokat ki tudsz hozni majd belőlük.

Ha Fém napon születtél, akkor a barátok, ismerősök tudnak segíteni az előrelépésben, ráadásul, ha Kutya hónapban születtél, akkor ez kifejezetten a munkádban és karrieredben lesz hasznos. Ne vonakodj az új megbízásoktól, mert lehet, előszobái egy nagyobb lehetőségnek. Ne feledjük jövőre Kutya év jön, sok minden történhet a munkád területén!

Ha Víz napon születtél, akkor inkább a háttérből szemléled az eseményeket és cselekszel, amikor szükséges.

Fa napon születve azonban te leszel az, aki megy és csinálja, ameddig csak bírja, határozott és kötelességtudó oldalad erősödik.

Amennyiben Tűz napon születtél az anyagiak hangsúlyosabban megjelennek, ezért itt érdemes lesz észnél lenni, a kínálkozó lehetőségekre lecsapni, az impulzív költekezésektől pedig távol tartani magad.

Végül, ha Föld napon születtél, úgy ez egy igencsak pörgős, újdonságokkal teli időszak lesz. Tele leszel kreativitással, talán mehetnékkel is, és ha valamit akarsz majd, akkor meglehetős nagy türelmetlenséggel is.

DisznóDISZNÓ

Rendeződni látszik körülötted a helyzet, a sok kuszaság, bizonytalanság eltűnik és magadban is azt tapasztalod, hogy a materiális világ dolgaival most egész jól boldogulsz. Ellenben ez kevésbé lesz igaz az érzelmeidre. Valahogy sokkal személyesebbnek veszel majd olyan dolgokat is, amelyek felett korábban elsiklottál. Megakadsz mondatokon, azok kifejezésmódján, azon, hogy az események miért történnek, de legfőképpen hogyan érintenek Téged. Személyiséged érzékenyebb, védtelenebb oldala kerülhet a napvilágra, amely védekezésre is késztethet. Hajlamos lehetsz kihallani mondatokból olyan értelmet, melyet nem szántak neki, magadra venni általánosságban elejtett megjegyzéseket és talán sértésnek is érezni. Disznó napon születve a pároddal kapcsolatban érzékelheted a fentieket, ilyenkor nagyobb eséllyel fordulsz az érzelmi manipuláció eszközéhez vagy tapasztalod azt, hogy rád próbál meg ilyen módon nyomást gyakorolni. Bár az utóbbi csak akkor fordul elő, ha már te magad is többször ezzel a módszerrel próbáltál elérni valamit. A túlérzékenység és túlzott reakciók időszaka ez, ezért kell nagyon tudatosan irányítanod az érzéseidet. Ha még nincs társad, akkor esélyes, hogy találkozol valakivel, akivel régi ügyeket kell rendeznetek. A karmikus összekapcsolódások és adósságok rendezésének hónapja érkezett meg.

patkany PATKÁNY

A mély érzések és kötődések időszaka köszönt be. Ezek amúgy sem idegen fogalmak számodra, fontos tényezők, függetlenül attól, hogy milyen szinten éled meg és hogyan mutatod ki őket. Amennyiben Fém napon születtél, a kreativitás és szárnyalás napjai jönnek. Magadhoz képest is izgágább leszel, folyamatosan jár az agyad, hogy mit kellene intézni, miben lehetne valamit újítani.

Víz napján születve önmagad és a hozzád hasonló gondolkodású emberek kerülnek figyelmed fókuszába, több társasági eseményre számíthatsz és a problémák is főként emberekkel lesznek kapcsolatosak.

Fa napon születve az érzések erőteljesek lesznek, de nem teszed őket kirakatba. Egyébként is visszafogottabbá válhatsz, jobban igényelve az elvonulást és elmélkedést.

Amennyiben Tűz napon születtél, a teendők és feladatok hatványozottan jelentkeznek. Érzelmek ide-oda, ha valamit intézni, megoldani kell, az prioritást fog élvezni.

Végül, ha Föld napon születtél, úgy a határozottságon, céltudatosságon és ezek mellett az anyagiakon lesz a hangsúly a Majom hónapjában. Fentieket pontosítja, hogy melyik életterületeden van a Patkány szimbólum, abban az esetben, ha Patkány napján születtél az párkapcsolatodat  és vagy otthonodat érintik az események, az érzelmek, érzések velük vagy általuk jelennek meg. Ha nincs jelenleg társad, akkor esélyes, hogy ebben a hónapban megismerkedsz valakivel. Patkány hónapjában születve inkább a baráti, családi és munkahelyi életed színeződik át érzelmekkel. Sok programra és igencsak aktív napokra számíthatsz.

BivalybetuBIVALY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Bivaly által képviselt energiára nincs hatással.

Ha tetszett az előrejelzés és úgy gondolod, másnak is hasznára válna, kérlek oszd meg ezt a cikket! Köszönöm!