Szabad a szerelem, ez itt a Nyúl hónapja!
A Nyúl hónapjában elegánsan, ugyanakkor erőteljesen csap össze két teljesen ellentétes elem, a Yin Fa, amely márciusban, tavaszi elemként igencsak erős, illetve a Yin fém, amely az őszi hónapokhoz tartozva kissé gyengécske. A Yin Fa a fiatalságot, a megújulást kívánja, melyet a fém korlátozni szeretne, de most nincs hozzá igazán ereje. Ez a mindennapokban azt jelenti, hogy a megújulás vágya letörni próbálja a korlátozást, ki akarunk törni a megszokottságból, az elnyomásból. Fellázadunk mindenféle igazságtalanság ellen, reformot szeretnénk, azt, hogy a régi, megkopott dolgok, a dogmatikus elvek, szabályok eltűnjenek végre és ne akadályozzanak többé szabadságunkban. Az elégedetlenségnek most nem kapával, kaszával adunk hangot, hanem a passzív ellenállással, avagy a céltudatos megkerüléssel. Ha el akarunk érni valamit, nem feltétlenül állunk a másik elé és vágjuk a szemébe a nagy igazságot, hanem saját érdekeinket szem előtt tartva, selyempapírba csomagolva fogalmazzuk meg a kritikát. Ha így nem érünk célt, akkor majd találunk olyan finom módszert, amivel elérjük a változást, ámbátor lesznek olyanok is, akik nem törődve másokkal, könnyedén lépnek át bárkin és használnak fel válogatás nélkül eszközöket, hogy célt érjenek.
A hónap másik üzenete a SZERELEM, no meg némi kis szexualitás is 🙂 , a Nyúl a Románc Virág csillag egyik tagja, míg maga a Yin Fém kötődik a feltűnéshez, csillogáshoz. A következő napokban nagyobb eséllyel jönnek az életünkben szerelemmel, flörttel kapcsolatos események, leginkább azoknak, akikben felébred a vágy erre. Ha eddig ellenálltunk a csábításnak, nos, most igazán megremeg a lábunk egy-egy bók hallatán és igen-igen, most könnyebben sodródunk bele olyan kapcsolatokba, amelyek nem feltétlenül az örök szerelem kategóriájában esnek.
A hónapban a Yang Fém és Yang Fa napon született emberek néznek nagyobb kihívás elé, esélyesek olyan események, amelyek főként az emberi kapcsolataikat érintik – lehet akár szerelmi, szeretői, baráti, családi és munkahelyi is – amikor személyekről, ideákról, de olykor anyagiakkal kapcsolatban kényszerülnek elengedésekre és lemondásokra.
Sokaknál esélyesek kisebb-nagyobb műtétek, illetve nem árt óvatosabbnak lenni minden sérülést, vágást okozó eszközzel.
Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:
Március 15., 16., 17., 21., 28.
Április 2.
A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:
Március 12., 18., 20., 24., 27., 30.
Április 1.
A 2016. március 5-én kezdődő kínai asztrológia szerinti Nyúl hónapban ilyen érzések, események jelenhetnek meg az életedben:
KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:
1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).
2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)
3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.
4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.
Életterületek főbb jelentései:
Születés éve (év oszlop): tágabb környezeted, nagyszülők, külföld, olyan emberek, akikkel felületes kapcsolatban vagy
Születés hónapja (hónap oszlop): család, szülők, testvérek, munkahely, kollégák, barátok
Születés napja (nap oszlop): Te magad, párod, otthonod
Születés órája (óra oszlop): gondolataid, vágyaid, gyermekeid, bárki, akiről gondoskodsz, hivatásod (nem összekeverendő a munkáddal)
Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!
Minden olyan esetben, amikor elindul a képzeletvilágod, ahol a tökéletes élet színházát építed fel, minden olyan pillanatban, amikor hagyod, hogy a vágyaid felülírják a valós lehetőségeidet, egy olyan önbecsapási folyamatot indítasz el, amelyből csak a csalódáson keresztül vezet az út.
Március hónapban az események fentiekre világíthatnak rá, könnyebben sodródhatsz bele olyan érzésekbe és cselekedetekbe, aminek a végkimenetele kudarc lehet, mert az elképzeléseid a valósággal nincsenek összhangban. Ugyanakkor nem biztos, hogy a realitás rosszabb, lehet, te teszed túl magasra a lécet, melyet kevesen tudnak megugrani, beleértve olykor önmagadat is.
Születésed napja (a kalkulátorban csak a nap oszlopot nézd):
甲子 – YANG FA PATKÁNY: Hölgyek esetén a remények főként a párkapcsolatban jelennek meg, és ha ezek átlépik a lehetségesség határát, akkor nem lesz más megoldás, mint a teljes felébredés.
丙子 – YANG TŰZ PATKÁNY: Férfiaknál az anyagiak és a párkapcsolati területen lehet téma a vágyakozás, de mindkét nem esetében ez a hónap felerősítheti a szexuális vonzódást, ezért, ez egy kapcsolat erősítő időszak is lehet.
戊子 – YANG FÖLD PATKÁNY: Tele leszel ötletekkel, nyüzsgős hónapnak nézel elébe, ha ügyes vagy, szakmai téren ezeket ki is tudod használni, főként, ha hallgatsz a megérzéseidre.
庚子 – YANG FÉM PATKÁNY: Márciusban be kell lazulnod, engedd áramolni az energiát, ne ragaszkodj semmihez sem, hanem örülj annak, ami adódik, mivel jó szemed lesz arra, hogy melyik lehetőség hozhatja meg a remélt hasznot.
壬子- YANG VÍZ PATKÁNY: A családi kapcsolataid hangsúlyosan jelenhetnek meg márciusban, talán több támogatásra vágynál, de ha megelégszel azzal, amit nyújtani tudnak, boldogabb lehetsz.
Ha van egy jó ötleted – márpedig miért ne lenne, hiszen gazdag képzelőerővel vagy megáldva -, esetleg egy korábbi elképzelésed, terved ismét motoszkálni kezd benned, ne hagyd, hogy tovaszálljon, hanem tegyél a megvalósulásáért! 2016-ban extra erővel és kitartással leszel felszerelkezve, minden lehetséges, amit szeretnél.
Március hónap a változásokról, a lehetőségekről szól, melyekkel nem élni vétek lenne. Ellenben – ha olvastad az éves előrejelzést – jó, ha tudod, hogy a türelem nem a kenyered ebben az évben, és ez a hónap még rá is tesz erre egy lapáttal. Tudatosan fordítsd önnön fejlődésedre a hónap energiát, a teremtés képessége ott van a szívedben és akaratodban!
Születésed napja (a kalkulátorban csak a nap oszlopot nézd):
甲寅 – YANG FA TIGRIS: Főként a hónap második felétől érkeznek a kedvező lehetőségek, szakmai területen látni fogod, hol vannak az az ún. piaci rések, amelyeket kihasználva, komoly haszonra tehetsz szert.
丙寅 – YANG TŰZ TIGRIS: Ne csodálkozz, ha gyakrabban jut eszedbe a testiség, teljesen normális (férfiaknál még inkább), ha pedig nincs párod, akkor mondhatjuk, megkezdődött a “vadászidény” nálad. Hölgyeknél inkább pénzügyi jellegű események várhatóak.
戊寅 – YANG FÖLD TIGRIS: Szakmai életedben kisebb-nagyobb fejlődési lehetőségekre számíthatsz a hónapban.
庚寅 – YANG FÉM TIGRIS: Az élet olyan helyzeteket teremthet, amikor akaratod ellenére elindulsz egy változáson, minél inkább ellenállsz, annál inkább lesz ez fájdalmas. Viszont, ha tudatosan együtt hullámzol az energiákkal, engedsz, amikor engedni kell, lépsz, amikor lépni kell, úgy semmi gondod nem lesz.
壬寅 – YANG VÍZ TIGRIS: Magadhoz képest egész visszafogottan kezded a hónapot, de hamarosan felpörögnek az események. Add meg magadnak a pihenőidőt, amikor szükségét érzed.
Fontos hónapnak nézel elébe, azon a területen, ahol a Nyúl a horoszkópodban megtalálható, egyfelől pozitív eseményekre számíthatsz, másrészt pedig az általa képviselt terület aktivizálódik. Ha Nyúl napján születtél, a párkapcsolat kérdések, események válnak hangsúlyossá, a társad inkább kapható lesz azokra a dolgokra, amelyeket te szeretnél, könnyebben elérheted nála az együttműködést. Ha nincs társad, akkor most biztosan jobban vágyni fogsz rá és az a jó hír, hogy akár találkozhatsz is valakivel. Ha a Nyúl hónapjában születtél, olyan lehetőség adódik, talán pont az, amire régóta vártál. Persze ilyen csoda nem mindig történik meg, de most megtöbbszöröződik az esélyed rá, úgyhogy fogalmazd meg mire vágysz és “lődd” ki az Univerzumba a kérésed.
Születésed napja (a kalkulátorban csak a nap oszlopot nézd):
乙卯 – YIN FA NYÚL: Kifejezetten kellemes márciusi napok várnak rád, akár a szerelem, akár a munkában. Bármi lehetséges, amire csak vágysz.
丁卯 – YIN TŰZ NYÚL: Pénzügyeidet érintő eseményekre számíthatsz, ha nincs negatív hatást generáló elem a horoszkópodban, akkor ezek ráadásul igencsak kedvezőek lehetnek.
己卯 – YIN FÖLD NYÚL: Mozgalmas hónapnak nézel elébe, főként a szakmai életedben számíthatsz felfrissülésre, új kihívásokra, és kisebb-nagyobb változásokra.
辛卯 – YIN FÉM NYÚL: Eljött a te hónapod, ilyenkor általában az történik, amire tudatosan vagy tudat alatt vágysz. Ez bármi lehet, változás vagy a legnagyobb passzív nyugalom is.
癸卯 – YIN VÍZ NYÚL: Kicsit nyugodtabb napok jönnek, majd egyre inkább beindulnak az események .
Amennyiben Sárkány jegyben születtél, a márciusi napok főként a racionalitás jegyében telnek el. Az események kiegyenlítődnek ilyenkor, minden, amit jól tettél az beérik, de ha átléptél másokon korábban, akkor az élet benyújthatja a számlát, melyek leginkább hatósági, jogi ügyekben (pl. szerződések) összegződhetnek. Ha korábban tisztességtelen úton jártál, márciusban szembesülhetned kell következményeivel, meg kell tanulnod, hogy mi helyes és mi nem az, hogy a jövőben ne kövess el hasonlóakat. Abban az esetben, ha van folyamatban lévő ügyed, ebben a hónapban nagyobb események, vagy döntések születhetnek. Vállalkozók, cégek esetén ilyenkor hangsúlyosabban oda kell figyelni a számlaadási kötelezettségekre, szükségesebb nagyobb körültekintéssel eljárni a hivatalos ügyletekben. Pozitív értelemben érdemes kifejezetten erre a hónapra tervezni jogi ügyleteket hiszen jobban el tudsz majd igazodni az egyébként kusza jogszabályok, törvények erdejében, illetve ez a hónap lehet az, amikor elkezdődnek, csúcsosodnak avagy befejeződnek hatósági ügyeid.
Születésed napja (a kalkulátorban csak a nap oszlopot nézd):
甲辰 – YANG FA SÁRKÁNY: Akkor jársz a legjobban, ha mostan bonyolítod le jogi, hatósági intézendőidet, a nagyobb eladásokra/vásárlásokra is ideális napok jönnek.
丙辰 – YANG TŰZ SÁRKÁNY: Az anyagiak kiemelt fontosságúak lesznek, kíméletlen döntésekre leszel képes, törekedj a korrektségre!
戊辰 – YANG FÖLD SÁRKÁNY: Azoknak, akiknek problémájuk van a munkájukban, most lehetőségük lesz váltani, így új munka, avagy a jelenlegin belül változásra is lehet esélyed.
庚辰 – YANG FÉM SÁRKÁNY: Szinte biztosan lesz némi kiadásod, ezért ha előre számolsz ezzel, akkor nem kidobott pénz lesz, hanem valami hasznosra is fordíthatod, akár az otthonod fejlesztésére is.
壬辰 – YANG VÍZ SÁRKÁNY: A hónap elején kicsit még kényelmesebb leszel, de sokáig nem lesz kedved otthon ülni, érzed majd a tavasz pezsdítő energiáit.
A következő napokban egyfajta megtisztulási folyamat indul el és ha kellően tudatos vagy, akkor ezt nem a környezetből érkező nyomásként éled meg, hanem belső késztetésből fakadó előrehaladásként. Tekints az eseményekre úgy, hogy már tisztában vagy vele, minden azért történik, hogy egy negatívabb helyzetből pozitívabb felé indulj el. Ehhez az eseményekhez a “szereplők” (társ, barát, kollégák, stb.) még azt is vállalják, hogy kényelmetlen szituációkba hozzanak, vállalva a kellemetlen, de mégiscsak hasznos mester szerepét azért, hogy végre cselekedj. Ha Ló napján születtél a felismerések többségében a párkapcsolatoddal lesznek kapcsolatosak, a társad dolgait látod majd tisztán, amit eddig eltűrtél, az most idegesítő lesz és mivel erős tűz energiák is vesznek körbe, nem igazán leszel képes higgadtan kezelni az ügyeid.
Születésed napja (a kalkulátorban csak a nap oszlopot nézd):
甲午 – YANG FA LÓ: Amennyiben szeretnéd eladni a lakásod vagy újat venni, akkor ez egy szuper hónap, most vágj bele! Alapvetően pedig engedd, hogy áramoljon az energia, ne blokkolj semmit sem!
丙午 – YANG TŰZ LÓ: Hó elején főként anyagi jellegű történésekre számíthatsz, utána nyugodtabb idők következnek, a felismerések elgondolkodtatásra késztetnek.
戊午 – YANG FÖLD LÓ: Ez a hónap erőteljesen a szakmai életedre lehet hatással, leginkább akkor, ha a Ló havában születtél. Talán eljött az ideje egy nagyobb változásnak is.
庚午 – YANG FÉM LÓ: Aki/ami menni akar, azt engedni kell, aki/ami jönni akar, annak nyiss ajtót, hagyd, hogy segítsen az Univerzum megtisztítani a fejlődést már nem segítő dolgoktól.
壬午 – YANG VÍZ LÓ: Szívesen vennéd, ha nyugalom lenne körülötted, ha kipihenhetnéd magad, ugyanakkor az események alaposan felkavarhatják a napjaidat.
Bármi megvalósítható most a számodra, márciusban olyan kreatív időszak jön, ami révén ismét egy lépést haladhatsz előre a fejlődésed útján. Csak az első méterek tűnhetnek nehezeknek, de ahogy haladsz előre az utadon, egyre inkább érezni fogod, hogy tulajdonképpen alaptalan volt az aggódásod, megy ez neked, mint a karikacsapás! Kecske napján születve a társaddal együtt fantasztikus terveket tudtok alkotni és hozzá is tudtok állni a fokozatos megvalósításhoz. Ugyanakkor a hónap egy szemernyit rávilágít olyan tulajdonságaidra, melyeket jobb lenne lassan kiszűrni az életedből, hiszen láthatóan már nem visznek előre, sőt akár csak a frusztrációt növelik az életedben.
Születésed napja (a kalkulátorban csak a nap oszlopot nézd):
乙未 – YIN FA KECSKE: Nem kizárt némi kis konfliktus akár önmagaddal, akár a párkapcsolatodban, de ha nem leszel túlzottan szűk látókörű, akkor meg fogod találni a megfelelő oldási lehetőségeket.
丁未 – YIN TŰZ KECSKE: Ebben a hónapban konkrét elképzeléseid lesznek, tudod majd az irányokat, csak a kényelmesség téríthet el tőlük.
己未 – YIN FÖLD KECSKE: Leginkább szakmai területeken tudsz felpörögni, szárnyalnak a gondolatok, csak úgy tobzódsz a tennivalóban.
辛未 – YIN FÉM KECSKE: Márciusban jók az anyagi lehetőségeid, ha élsz is velük, akkor ez egy kedvező fejlődés lesz a számodra.
癸未 – YIN VÍZ KECSKE: Lassan indulsz be, megfontoltan kezded a hónapot, de aztán felveszed a tempót és teszed a dolgod.
A következő napok kedveznek a szerelmi évődéseknek, felpezsdítik körülötted a romantikus energiákat. Szívesen veszed ha flörtölgetnek veled, lesz füled a finom bókokra és úgy tudod majd csűrni-csavarni a dolgokat, hogy felfigyeljenek rád. Ebben a hónapban arra fogsz vágyni, hogy valami történjen, ami eltér a megszokottól, új impulzusokat akarsz, kitörni a szürke hétköznapokból, nem törődve közben mások véleményével. Persze, mindezt a magad elegáns, finom módján teszed. Ha Kakas hónapjában születtél, a munkahelyeddel kapcsolatban történhetnek változások, melyekben az emberi kapcsolatok fontos szerepet játszanak, úgy tudod mozgatni a szálakat hátulról, hogy a végkimenetel neked kedvezzen.
Születésed napja (a kalkulátorban csak a nap oszlopot nézd):
乙酉 – YIN FA KAKAS: Leginkább nálad esélyes, hogy a munkádban legyen némi feszültség, de most nem veszed a lelkedre, megvonod a vállad, igazat adsz magadnak és teszed a dolgod tovább.
丁酉 – YIN TŰZ KAKAS: Azért, hogy az elképzeléseid szerint alakuljanak a dolgok elegáns, de kemény eszközöket is felhasználsz, főként, ha anyagiakról is szó van, döntéseidbe befolyást senkinek nem engedsz.
己酉 – YIN FÖLD KAKAS: Munkahelyi változások lógnak a levegőben, kedvesen, de kitartóan úgy tudod keverni a kártyákat, hogy elérd céljaidat.
辛酉 – YIN FÉM KAKAS: Nem nagyon fogod tűrni, hogy beleszóljanak a dolgaidba, törekedj arra, hogy ne válj túlzottan énközpontúvá, az emberek látják, mit teszel, még ha te nem is foglalkozol vele.
癸酉 – YIN VÍZ KAKAS: Egész visszafogottan, de mégis el fogod érni, hogy a szád íze szerint alakuljanak a dolgok. Főként a hónap végé felé válsz feszültté, ha irányítani próbál valaki.
Felfokozott napok jönnek, türelmetlenebb, szenvedélyesebb személyiség vonásokat hoz a felszínre belőled a Nyúl hónapja. Ha a Kutya hónapjában születtél, a munkád területén sokkal aktívabb és kezdeményezőbb leszel. Amiben hiszel, azért érdemben tenni akarsz és lelkesedésednek köszönhetően magaddal tudod ragadni azokat az embereket, akik támogatni tudnak az utadon. Új feladatok várnak rád, ahol jól tudod kamatoztatni a jelenlegi előadói képességeidet is, ezért egy meglehetősen aktív időszaknak nézel elébe.
Ha Kutya napján születtél, a szerelmeddel erősebben fogtok egymáshoz ragaszkodni, mindkettőtökben forrnak majd érzelmek, ezért a kapcsolatotok egy magasabb, érzékibb szintre léphet. Még esetleges konfliktusok esetén is közelebb érzed őt magadhoz és amire vágysz vele kapcsolatban, azok sorra meg is valósulhatnak.
Születésed napja (a kalkulátorban csak a nap oszlopot nézd):
甲戌 – YANG FA KUTYA: Ha a párkapcsolatodban konfliktus van, akkor ez a hónap fordulópontot hozhat. Lesz olyan nap, amikor valamelyikőtöknek engednie kell (nagy eséllyel neked), mert enélkül csak a feszültség nő tovább.
丙戌 – YANG TŰZ KUTYA: Ebben az évben fontosak lesznek az emberi kapcsolataid, a barátok, a szerelmed iránti érzelmeid gondoskodásra késztetnek. Most többet gondolsz az erotikára, mint egyébként szoktál.
戊戌 – YANG FÖLD KUTYA: A hónap elején még sok jövés-menésre számíthatsz, de a lelked mélyen egyre inkább megpihenésre vágysz, a partnered társaságában leled meg az otthon nyugalmát.
庚戌 – YANG FÉM KUTYA: Ne lepődj meg, ha ebben a hónapban nagyobb kiadásaid lesznek, költségeid oka nagy mértékben az otthonodhoz és/vagy a partneredhez kapcsolódnak.
壬戌 – YANG VÍZ KUTYA: Egy kicsit visszafogottabb vagy, de a hónap vége felé már egyre jobban érzed magadban a kezdeményező készséget.
Az idei év alapvetően érzékenyebbé tesz, könnyebben hatnak rád az érzelmi hatások amellett, hogy teendőid folyamatosan csak sokasodnak és sokasodnak. A Nyúl hónapjában olyan értékes ötleteid lesznek, melyek miatt meg is éri majd a sok lótás-futás. Egyrészt benned lesz a maradás, kötődés vágya, másrészt meg azt is érezni fogod, hogy mindenhol ott van az új kezdet, a tavasz és te is részes akarsz lenni a megújulásnak. Használd mindkét erős érzést megfelelően, a kreatív gondolatokat karriered és pénzügyi helyzeted javítására, míg a ragaszkodást a személyes kapcsolataid minőségi javítására.
Születésed napja (a kalkulátorban csak a nap oszlopot nézd):
乙亥 – YIN FA DISZNÓ: A munkádban kiváló lehetőségek várnak rád, ezeknek köszönhetően több figyelmet tudsz önmagadnak is szentelni.
丁亥 – YIN TŰZ DISZNÓ: Kissé türelmetlenebb és akaratosabb hónap következik, de tudatosságból nem lesz hiány.
己亥 – YIN FÖLD DISZNÓ: Hölgyeknek a párkapcsolatban olyan pont érkezik el, amely előre mutató változásokat indít el.
辛亥 – YIN FÉM DISZNÓ: A figyelmed középpontjában saját magad leszel, amit megteszel, azt leginkább azért, hogy végre a te vágyaid teljesülhessenek.
癸亥 – YIN VÍZ DISZNÓ: Lassú, de egyre biztosabb változás várható, ráadásul ahogy telnek a napok, úgy sokasodnak a tennivalóid.
Ha tetszett az előrejelzés és úgy gondolod, másnak is hasznára válna, kérlek oszd meg ezt a cikket! Köszönöm!