A 2015. szeptember 8-án kezdődő kínai asztrológia szerinti Kakas hónapban ilyen érzések, események jelenhetnek meg az életedben:
Ködös utak, kifürkészhetetlen szándékok, megérkezett a Kakas hónapja
Bár még csak az elején járunk a Kakas hónapjának, valószínűleg máris tapasztaltad, hogy mennyire képlékeny minden körülötted, hogy szinte csak sejteni lehet, hogy mi lehet a valós szándék az események mögött. Az a helyzet, hogy ez most egy ilyen hónap lesz, mindenki megy a saját feje után és lehetőleg kerüli a nyílt összeütközést, főként akkor, ha pénzügyekről lesz szó. Igen-igen, Te is hajlamosabb leszel a sunnyogásra, sőt nagyon sokunkban meglesz erre a hajlandóság, és ha sarokba szorítanak, akkor majd jól odacsípünk.
Az érzéseid vezérelnek ebben a hónapban, amelyek segítenek abban, hogy a személyes kapcsolataid területén kisöpörj minden olyat, ami már nem jó neked. Nem feltétlenül ez lesz a kedvenc hónapod, de tekints rá úgy, mint egy lelki nagytakarításra. A szeptemberi hatások leginkább a párkapcsolatokon belül fogják éreztetni a hatásukat, így ha már hosszabb ideje nyűglődik a kapcsolat, akkor most szinte biztos, hogy lesznek olyan napok, amikor az elégedetlenkedés valamelyik fél részéről a tetőfokra hág. Ezek lesznek azok a pillanatok, amikor kiderül, hogy szoros-e annyira a kötelék, amely ezt a tisztító folyamatot kibírja. Amennyiben a szexuális életeddel kapcsolatban érnek meg benned a változtatásra ösztönző gondolatok, akkor szinte biztos lehetsz benne, hogy valamit már jó ideje nem jól működtetsz, itt az idő hát arra, hogy végre a te vágyaid is számítsanak a kapcsolatban, elég volt az alkalmazkodásból!
A kissé kényelmességre hajló Bivaly szülöttjeként örvendetes hír a számodra, hogy a lazulásnak vége, megérkezett az az energia, amely a kellő szilárdságot és kitartást biztosítja majd egészen október 8-ig! Most nem lesz kecmec, úgy felszívod magad akarattal, hogy bármire képes vagy, ami igazán akkor jön jól, ha Bivaly hónapjában születtél, hiszen ekkor a munkád területén is hasznosítani tudod ezt rendíthetetlen belső erőt. Tartósságot és ragaszkodást hoznak a napok, de egyúttal lehetőséget is biztosítanak arra, hogy helyben sokkal többet érj el, mint korábban. Ha vezető beosztásban dolgozol, ebben a bizonytalansággal tarkított évben is tisztábban fogsz látni és a kezedbe tudod majd venni az irányítást.
Ha Bivaly napján születtél a társad dolgait illetően keményebben szeretnéd az akaratodat érvényesíteni, de jó, ha tudod, ebben az évben erre nem sok módod lesz, jobb, ha megvárod, míg magától rendeződnek az “építőkockák” és az élet a saját terve alapján rendezi a sorsát.
Ha Nyúl jegyében születtél, de legfőképpen akkor, ha Nyúl napján, akkor mozgalmas napok várnak rád, melyekbe olykor-olykor némi konfliktus is bekeveredhet. Persze, ez nem a külső körülmények okán történik, nem bizony. Ha ilyen lesz, akkor annak te leszel az oka vagy okozója. Oka, mert nem azt teszed, amit mondasz, jó szokásodhoz híven megint megpróbálsz kifarolni a konfliktus elől, okozója pedig ugyancsak emiatt leszel. Holott ez könnyedén elkerülhető lenne, ha valamennyire beavatnád a környezeted a döntéseidbe, mert hidd el, attól, hogy nem mondasz ki dolgokat, nem mondasz egyértelmű nemet, stb, a probléma nem oldódik meg. Sőt, jó ha tisztában vagy vele, hogy a környezetednek ez inkább sunnyogásnak fog tűnni, és könnyen meglehet, hogy előbb-utóbb ezzel valaki szembesíteni is fog.
De hogy ne csak ilyen sanyarú dolgokkal szomorítsalak, csupa jót is tartogat a hónap a számodra, többek között a szerelmi életed felvirágozását. Számtalan románc és romantikus pillanat részese lehetsz, legyél hát nyitott, főként akkor, ha jelenleg még a szinglik táborát erősíted!
A Sárkány jegy szülöttjeként várhatóan többet fogsz gondolkozni a korrektséggel kapcsolatos dolgokon, sőt azokon a területeken, ahol ez a jegy van a horoszkópodban, ezzel kapcsolatos események is történhetnek. Tegyük fel, Sárkány hónapjában születtél. Ebben az esetben a munkádban olyan szituációk részese lehetsz, amikor szükség lehet a határozott fellépésre, nem kizárt, hogy új feladatokat bíznak rád, amely valamely szempontból előrelépést is jelenthet. Ha épp munkát keresel, itt nagy esélyed lesz arra, hogy valamilyen kedvező ajánlat befusson, ellenben, ha erre az évre tervezel munkahelyi váltást, ebben a hónapban kevésbé akaródzik majd az új helyre való pályázás.
Amennyiben Sárkány napján születtél és van párod, a kapcsolaton belül megjelenhetnek a hűséggel, szerelemmel összefüggő témák és/vagy gondolatok. A harmonikus kapcsolatokat erősíti a hónap, az ingatagoknál – főként, ha a fenti okokra visszavezethető a konfliktus – lehetőség lesz megerősíteni azáltal, ha mindketten eltökélten és felelősségteljesen a megszilárdítás mellé álltok. Az épp társtalan Sárkányoknak üzenem, hogy tessék nyitott szemmel és szívvel járni, ez most az ő szerelmi hónapjuk!:-)
Szeptember hónap kihozza belőled a keménységet. Ha egy kis cukorfalat vagy, aki egyébként mindenen meghatódik, ha alapvetően az érzelmeid befolyásolnak, most azt azt fogod észrevenni magadon, hogy kevésbé vagy megvezethető szavak és érzelmi ráhatás által. Nem a szíved keményedik meg, sokkal inkább az akaratod és a határozottságod. Példának okáért, ha Kígyó napján születtél és hajlamos voltál teljesen feloldódni a párod irányításában, az elmúlt hónapban már észrevehetted magadon, hogy sokkal inkább kiállsz magadért. Ez a tendencia pedig szeptemberben is folytatódik, hiszen a korábban letett alapokra építkezve, határozottabban tudod érvényesíteni az akaratodat.
Kígyó hónapjában születve szeptember hónapra a rendszer lesz rád érvényes. Az idődet beosztod, amit eldöntöttél azt megteszed és valljuk be lesz is mit tenned, mert igencsak sok feladat érkezhet a munka területén.
Majom jegyűként sok meglepetés nem fog érni, egyszerűen csak annyi, hogy mész és teszed a dolgod. Unatkozni persze nem fogsz, főként akkor nem, ha Majom hónapjában születtél, mert csak pisloghatsz, hogy mennyi intézni való vár rád a munkahelyeden, ráadásul a család is mintha ezerrel ontaná rád a feladatokat. Kitartás szükséges, hiszen ez a tendencia folytatódni fog még egy pár hétig, ezért azt javaslom, rendszerezd a teendőidet és a pihenést legalább olyan komolyan vedd, mint a kötelességet!
Érdekes hónapnak nézel elébe, megélheted a legnagyobb magasságokat, a legnagyobb emberi tudatosságot, ami által felemelkedhetsz, olykor azonban konfliktusokkal is szembe nézhetsz. Bármelyik is jelenik meg, mind a kettő összefügg, mind jelezni fogja, hogy milyen szinten vagy képes uralni magad, mennyire mélyülsz el önönnön fontosságodban, illetve mennyire vagy képes félretenni az egódat és a meglátni a történések valós mondanivalóját. Ebben hónapban, de főként szeptember utolsó hetében és október első hetében hangsúlyosabban vonzhatsz be olyan eseményeket, ahol téma lesz az, hogy veled hogy beszélnek, megbecsülnek-e, csodálnak-e vagy csak egyszerűen felérnek-e hozzád. Ez utóbbi persze már csak azoknak lesz téma, akik még mindig azt gondolják magukról, hogy ők értékesebb, szebb, okosabb teremtményei az Univerzumnak. Ha túl sok konfliktusod támadna ilyen okok miatt, úgy érdemes lesz elgondolkodnod, vajon miért is “kakaskodik” veled a másik. Jobb lesz, ha a tartalomra kezdesz figyelni és nem a csomagolásra, ott fogod megtalálni a válaszokat!
Annyi gondod van, annyi problémád és ez mind csak feszít belülről? Ha igen, akkor keress egy türelmes barátot és öntsd ki a szíved neki, de óvakodj a felesleges szócsépléstől, pláne mások ócsárolásától, illetve csak akkor csináld ezt, ha nem zavar majd, ha hamarosan rólad is pletykák kezdenek keringeni. Ellenben ha csak egy jó kis panaszkodás esne jól, amikor nem megoldást vársz, hanem csak megértő füleket, úgy ne fojtsd magadba, hidd el, hogy felszabadító érzés lesz, ha valakivel megoszthatod a veled történteket.
Ha tetszett az előrejelzés és úgy gondolod, másnak is hasznára válna, kérlek oszd meg ezt a cikket! Köszönöm!