PATKÁNY
Patkány év szülöttje (1936, 1948, 1960, 1972, 1984, 1996, 2008, 2020)
A nagy találkozások éve érkezett meg az életedbe, ami azt jelenti, hogy új embereket ismerhetsz meg, új barátságokat köthetsz, számtalan társasági eseményre invitálhatnak vagy magadtól érzel kedvet majd rá, hogy közösségi programokon vegyél részt. A szerelem és a flört is egész évben kerülgetni fog, így ha sokat nyüzsögsz, többet leszel társaságban, elég nagy esélyed lesz rá, hogy romantikus események átélője légy. Nem árt, ha megfontolt vagy ilyen esetben, mert a külsőségek és a vágyaid elhomályosíthatják a józan ítélőképességedet. Ez nemcsak a szerelmi kapcsolódásokra igaz, hanem a barátságokra, üzleti ügyek során megismert emberekre és magukra a lehetőségekre is. Legyél egy kis fenntartással minden iránt, ami túl kecsegtetőnek, túlontúl szívélyesnek tűnik, mert aztán kiderülhet, hogy mégsem minden úgy van, ahogy elképzelted.
Patkány hónap szülöttje:
Nagyon jó energiák vesznek körbe az év során, sok jó lehetőséget kínálnak majd szakmai szempontból. Ha munkát szeretnél váltani, vagy valami érdekesebbel, jobbal foglalkozni, mint eddig volt, akkor minden adott lesz ahhoz, hogy ezt el is érd. Meglehetősen aktív évnek nézel elébe, sok munka, közösségi esemény, bulik, mozgalmas napok várnak rád. Nyugodtan élvezd ki, amit most az utadba sodor az év, legyen az egy új munkalehetőség, érdekesebb feladatok, üzleti kapcsolatok. Ezeket most nem véletlenül kapod, hanem azért, hogy fellendüljön az életed és a karriered is. Nem ígérhetem, hogy semmi probléma nem lesz az év során, de az biztos, hogy mindig valahogy úgy alakulnak majd a dogaid, ami neked kedvez a végén. Tölts sok időt a családoddal, a szeretteiddel, csinálj közös programokat a barátaiddal, utazgass, ismerkedj, barátkozz. Neked ez az év most erről szól. Egy dologra figyelj: tartsd meg a függetlenséged mindentől és mindenkitől! Ne hagyd, hogy bárki vagy bármi olyan szinten csavarja el a fejed, vagy befolyásoljon, hogy ne tudj tőle józanul gondolkondi. Használj ki minden lehetőséget, ami adódik, de közben tartsd meg a belső egyensúlyod. Mérlegelj, ha kell és mondj nemet, ha úgy érzed szükséges!
Ha elakadnál az év során bármivel is, kérj segítséget, akár a környezetedtől, de legalább annyira számíthatsz az Univerzum támogatására is. Üzleti és anyagi szempontból is pozitív lehetőségek mutatkoznak a Nyúl évében. Aki jól használja a kommunikációs csatornáit, kellően aktív, kihasználja az év kapcsolatteremtés támogató energiáit, az nagyot nyerhet most. Mind szakmailag, mind elismertségben fejlődni tudsz, ami a legtöbbször pénzügyi téren is meghozza a várt eredményeket.
Patkány nap szülöttje:
A romantika jegyében telik az éved, akkor is, ha párkapcsolatban élsz, és akkor is, ha most még a szinglik táborát erősíted. Ha van társad, akkor arra számíthatsz, hogy aktívabb időszakot fogtok megélni, sokkal szorosabbá válik a kapcsolatotok és szerelmesebbek lesztek, mint valaha. Ez addig is fokozódhat, hogy szinte görcsösen ragaszkodhattok egymáshoz, amit azért nem javaslok, mert az ilyennek soha nincs jó vége. Találd meg az arany középutat és törekedj arra, hogy megtartsd a testi és lelki függetlenséged a kapcsolaton belül is. Minél egészségesebb és harmonikusabb lesz a viszonyotok egymáshoz, annál jobban fogjáktok élvezni az év szereteteljes és izgalmas enerigáit. Ha már meglehetősen ellaposodott a kapcsolatod, ezeket a pozitív eseményeket kevésbé tudod megélni, sőt, könnyen alakulhat úgy, hogy valaki más kelti fel a figyelmedet…vagy a párodét. Ez az év amúgy is kedvez a flörtnek, bármikor találkozhatsz valakivel, aki elcsavarja a fejedet. Sőt, még a plátói szerelmeknek is ideje lesz, könnyen lehet, hogy nem akarsz semmi kikacsintást, mégis valaki úgy megfog, hogy alig tudod elterelni a gondolataid róla. Bármelyik variáció nagy kavarodást okozhat a párkapcsolatodban, ha valamiből, akkor ezekből könnyen lehet vita, veszekedés. Ez a rózsaszín köd éve is, hajlamosabb lehetsz arra, hogy sokkal többet és jobbat láss bele a másikba (főként akkor, ha még nem ismered igazán) és aztán nagyot csalódj majd a végén. Ez különösen igaz, ha épp nincs senkid, de már nagyon vágysz a szerelemre. Ha olyan közegben mozogsz, ahol van lehetőséged az ismerkedésre, akkor elég nagy az esélye, hogy az idén rád talál a szerelem. A mennyiség és minőség egyénenként változhat. 🙂
Figyelj oda az egészségedre az év folyamán, különösen a nőgyógyászati szűréseket ne hanyagod el és védekezz a szexuális úton terjedő betegségek ellen is! Semmi olyanba ne menj bele, se testileg, se lelekileg, ami nem esik jól, amivel kapcsolatban úgy érzed, hogy méltatlan kompromisszumot kell kötnöd. Ez a te éved, a te izgalmas, lehetőségekben és vidámságban gazdag éved, de hogy ez valóban így lesz-e, az nagy mértékben tőled és a döntéseidtől függ majd.