A Patkány jegy szülöttje rejtélyes, mivel olyan, mintha két merőben különböző személyiséggel rendelkezne. Egyrészt kimondottan társasági ember, aki nagyon hamar megtalálja másokkal a közös hangot és belefeledkezik a csevegésbe, másrészt folyamatosan radarozza a környezetét, éberen figyel és rögtön reagál mindenre, tehát nem vonja el a figyelmét semmi sem a fontos dolgokról. Egyszerre tűnhet egy laza, bulizós, nemtörődöm embernek, ugyanakkor a következő pillanatban józanul, határozottan és az érdekeinek megfelelően azonnal cselekszik. Rendkívül jók a megérzései, ösztönösen tudja, mikor milyen lépéseket kell megtenni, mondhatni, egy lépéssel a többiek előtt jár, főként azokon a területeken, amelyek kimondottan érdeklik. Ő az a típus, aki a jég hátán is megél, bármilyen közegbe, körülmények közé kerül is, leleményességének köszönhetően hamar magasabb szintre, színvonalra kerül, mint a körülötte lévő emberek. Általában vezető szerepre törekszik, gyors észjárásának és különleges intuíciós képességeinek köszönhetően kiválóan tud érvényesülni bármilyen, számára érdekes hivatásban.
Mozgékony, nem nagyon bír egy helyben megülni, sokan közülük rendszeresen sportolnak valamit, szívesen jön-megy, ha teheti utazgat, ösztönösen igényli a változatosságot a mindennapjaiban, amennyiben ezt nem kapja meg, akkor előbb-utóbb feszültté válik.
Mindezek mellett van benne egy kiszámíthatatlan, kiismerhetetlen személyiség is, sokszor nem is értjük, mi lehetett az, ami az adott cselekvésére késztette, döntései háttere sokak számára örök titok marad. Ő az, aki képes pillanatok alatt változtatni az életén, hirtelen ötlettől vezérelve költözik új otthonba, de akár egy másik országba is és nem probléma számára a megváltozott környezetbe való beilleszkedés. Az utóbbi években két Patkány jegyben született ismerősöm is pár hónap leforgása alatt költözött külföldre, és ami a kötetlenségüket méltón bizonyítja, az egyikük már az új országon belül vágyik ismét új otthonra, míg a másik folyamatos ingázásban van két ország között. Természetesen egyikük számára sem okoz ez semmi problémát, sőt igénylik is ezt a fajta változatosságot.
Számára a társ kiemelt fontosságú, gondoskodik róla, védelmezi, kitart mellette tűzön-vízen keresztül, ha bajba kerülne minden követ megmozgat érte. Persze, ez a mindennapokban nem feltétlen látszik, de társát, szeretteit soha nem hagyja cserben, száz százalékosan lehet rá számítani krízis helyzetben is. Ne várjunk nagy érzelemkitöréseket, nem fog velünk együtt pánikolni, sem a vállunkra borulva zokogni, hiszen ő sokkal inkább hideg fejjel a megoldásra fog koncentrálni. Ugyanakkor a hétköznapokban nem mindig érezhető rajta a valós részvétel a kapcsolatban, ott van, de olyan, mintha mégsem lenne. Nem igazán megfogható, szabad lélek, ezért olyan társ mellett tud igazán szárnyalni, aki elfogadja ezt a szabadságszeretetét.
Barátai, ismerősei számára kissé kiismerhetetlennek tűnhet, a legtöbben nem is tudják, mire gondol valójában. Ellenben azon szerencsések, aki szoros kapcsolatban kerülhetnek vele tudják, hogy a vidám, laza “álarc” mögött egy érzékeny, empatikus személyiség bújik meg, aki számára igenis fontosak az emberi kapcsolatok és akire mindig lehet számítani.