fbpx

 KÍGYÓ

Kígyó év szülöttje (1917, 1929, 1941, 1965, 1953, 1977, 1989, 2001, 2013)

Meglehetősen aktív évnek nézel elébe, ahogy tavaly, úgy most is folyamatosan jönnek az események, amelyek új irányokat és lehetőségeket hoznak az életedbe. Ha megteheted, akkor tervezz idénre társas utazást, akár barátokkal, de ha nem jön össze, akkor menj egyedül. Ezek nemcsak élményeket hoznak neked, hanem új embereket is megismerhetsz, sőt a szerelem is rád találhat. Az élet az utadba sodorhatja azt az embert, akitől nagyon sokat fogsz tanulni, akár személyes, akár szakmai dolgokban.

Kígyó hónap szülöttje:

Ha 2022-ben stresszes volt a munkád vagy nagyobb változások is történtek, akkor biztosan örülni fogsz, hogy ebben az évben már nyugodtabb körülményekre számíthatsz. A következő hónapokban is lesz mit csinálni, nem a munka fogy el, inkább a bizonytalanság csökken vagy akár teljesen meg is szűnik. Viszont eljön az építkezés ideje, amit eddig megterveztél, annak a kivitelezésére lesz lehetőséged. Átgondolva, gondosan megtervezve bele tudsz majd kezdeni nehezebb üzletekbe vagy feladatokba is, mert mindig lesz körülötted valaki vagy valami, ami a segítségedre lesz. Ezek által oldódhatnak meg a felmerülő problémák és csökkenteni fogja a munkáddal járó stresszt is. Ennek tudatában kiléphetsz a komfortzónádból és kipróbálhatod magad új területeken. Számíthatsz hosszabb-rövidebb utazásokra és ezen utak során új kapcsolatokat tudsz kialakítani, amelyek fejlődést hoznak az üzletednek, cégednek. Az utazások, csapatépítők és a mindennapi tevékenységeid során legyél óvatos, mert ahogy tavaly, úgy még idén is van esélye a kisebb-nagyobb baleseteknek!

A Nyúl éve növelheti az esélyét a figyelmetlenségnek és türelmetlenségnek, amelyekkel problémákat okozhatsz magadnak. Ezen belül például a helytelen kommunikáció okozhat kellemetlenségeket, amellyel főként a személyes kapcsolataidnak árthatsz.

Kígyó nap szülöttje:

Párkapcsolat vonatkozásában kevésbé mozgalmasnak ígérkezik a 2023-as év. Ha tavaly több mélypont volt a kapcsolatodban, azokat ebben az évben el tudod simítani, mert mind a ketten kompromisszumkészek lesztek. A harmonikus kapcsolatot tovább emeli a Nyúl év energiája. Abban az esetben pedig, ha épp nincs társad, akkor van esélyed ismerkedni, de ha netán semmi komoly nem jönne össze az idén, akkor se keseredj el, mert ez az év inkább a felületes romantikának kedvez. Jó eséllyel többet fogsz utazni és több társasági eseményre is számíthatsz.

Ha van a környezetedben olyan rokon, barát, aki elesettebb, betegesebb, úgy azt javaslom, hogy törődj vele többet, mert lehet, hogy nehezebb időszak következik az életében és szüksége lesz rá. Te pedig vigyázz a balesetveszélyes helyzetekkel, jobban figyelj a közlekedés és a mindennapi tevékenységeid során!

SZEMÉLYES ÚTMUTATÓ – 2023 NYÚL ÉV

Párkapcsolat, szerelem, munka vagy anyagi kérdések? Jól lenne egy kis iránymutatás ezeken a területeken? Akkor jelentkezz be SZEMÉLYES 2023-as Nyúl év elemzésre!