fbpx

 DISZNÓ

Disznó év szülöttje (1935, 1947, 1959, 1971, 1983, 1995, 2007, 2019)

A tavalyi évhez képest nyugodtabb hónapokra számíthatsz, legalábbis a horoszkópod Disznó jegy által uralt terültein. Ez az év a kis lépésekben, ámde folyamatosan történő fejlődésről szól. Lehet, hogy semmi különleges nagy hatást nem fogsz tapasztalni, de ha utólag visszagondolsz majd az évre, akkor mégis azt mondod, hogy azért volt mozgolódás és a sok kis apróság adta ki a nagy egészet. Ha nagyobb előrelépését szeretnél, akkor mindenképp azt javaslom, hogy változtass, vágj bele új dolgokba! A Nyúl éve új kapcsolatokat, új barátságokat hozhat. Változások lehetnek a környezetedben, új terveid lehetnek, sőt, akár költözhetsz és nagy utazásokra is indulhatsz.

Disznó hónap szülöttje:

Ha a tavalyi éved zűrzavaros volt, akkor most jó hír lehet, hogy jóval kevesebb hullámvölgyre kell számítanod, ellenben sokkal több lehetőség jöhet, amikre érdemes lesz lecsapni. A munkádban nagyobb teret kap a kreativitás, ami részben köszönhető lesz az új ötleteknek (akár a tied, akár a kollégáid részéről), részben pedig annak, hogy az év változékonysága mindenkit rákényszerít arra, hogy készen legyen a megújulásra és alkalmazkodásra, amihez elengedhetetlenek lesznek az újító gondolatok. Amennyiben munkahelyváltásban gondolkozol, úgy minden esélyed megvan rá, hogy össze is jöjjön, csak ne légy türelmetlen, mert lehetséges, hogy csak lassan alakulnak majd a dolgok. Vedd ezt figyelembe, de tedd meg azokat a kezdeti lépéseket, amelyek szükségesek lesznek ahhoz, hogy elindulhasson a változás. A munkádban, pozíciódban, munkahelyi és családi környeztedben lehetségesek kisebb-nagyobb változások. Ez lehetnek új feladatok, új pozíció vagy ahogy írtam, munkahelyváltás is. Ahogy pénzügyekben, úgy a magánéletedben is megfontoltan érdemes dönteni, mert az elhamarkodottság szinte garantálja, hogy nehézségekbe lavírozod magad. Legalább ennyire érdemes lesz nagyobb figyelmet fordítanod a kommunikációdra, mivel az idén nagyobb az esélye a félreértéseknek és az ebből adódó konfliktusoknak vagy sértődéseknek. Fogadd el, hogy nem mindig úgy lesznek a dolgok, ahogy elképzelted, ráadásul pillanatok alatt változhatnak meg a dolgok körülötted és benned is, emiatt úgyis szükséges lesz a rugalmasságra és nagyobb fokú alkalmazkodásra.

A Nyúl évében a legtöbb galibát az okozhatja, ha túlságosan kiszolgáltatod magad másoknak. A legjobb, ha a függetlenségre törekedsz, mert ebben az esetben akkor sem lesz problémád, ha netán olyan emberekbe futnál bele, akik kétszínűek és kiderül róluk, hogy annyira nem akarnak neked jót. Minél tudatosabb vagy, annál könnyebben kerülheted el a nehézségeket.

Disznó nap szülöttje:

A zaklatott 2022-es év után most csendesebb vizekre evezel mind a párkapcsolatodban, mind pedig az érzéseidben. A pároddal most újra tudod építeni a kapcsolatod, ha az előző év túlságosan megzilálta volna. Most is lehetségesek kisebb konfliktusok, de már nem annyira mélyek és mindent felforgatók, amelyek magának a kapcsolatnak a létét fenyegetnék. Sőt, ha erre jobban odafigyelsz, akkor ezek inkább építő jellegű viták lesznek, mintsem komoly nézeteltérések. A jól működő kapcsolatot tovább emeli a Nyúl év energiája, emiatt még inkább összekovácsolódtok, sok közös célotok lesz, számtalan jobbnál jobb programra és harmonikus együttlétre számíthatsz. Lehetséges eljegyzés, házasság, összeköltözés vagy új otthonba költözés. Ha nincs még párod, akkor van rá esély, hogy az év során megismerkedsz valakivel, akivel komoly kapcsolatot tudsz kialakítani. Persze ehhez kell a te részedről is a kezdeményezőkészség avagy nyitottság, minimum annyi, hogy pozitívan fogadd mások közeledését. 

SZEMÉLYES ÚTMUTATÓ – 2023 NYÚL ÉV

Párkapcsolat, szerelem, munka vagy anyagi kérdések? Jól lenne egy kis iránymutatás ezeken a területeken? Akkor jelentkezz be SZEMÉLYES 2023-as Nyúl év elemzésre!