fbpx

2018. január – Bivaly hónap – kínai asztrológiai előrejelzés

Utolsó hajrával zár a Bivaly hónap

Elérkeztünk a Kakas év lezáró hónapjához, mely összefoglalja és emlékeztet még egyszer az év legfontosabb üzeneteire, de egyúttal át is vezet a 2018-as Kutya esztendejébe. Sokaknak az elmúlt hónapok nagy változásokat avagy felforgató eseményeket hoztak. Ők azok, akik már nagyon várják, hogy végre elcsendesüljön a zűrzavar, kitörjön az általános világbéke ahogy kint, úgy bent is. Ugyanakkor többen nagyot léptek előre, sok kalandban volt részük, új szerelmek és értékes barátságok is szövődtek az év folyamán. Nekik továbbra is tart a sikerszéria a következő napokban, mert ekkor még egy rövid időre emlékeztető kapunk az év fő feladataiból. A negatív események elszenvedőinek sincs már okuk aggodalmaskodni, mivel a Bivaly hónapja fokozatosan átvezet a Kutya évébe és az itt történő események már csak halvány lenyomatai lesznek a korábbiaknak.

A Bivaly egy lassú, teherbíró állat, sokat elvisel, még többet el is bír, bár nem éppen a gyorsaságáról híres. A türelem, kitartás és a rejtett értékek a kulcsszavai a hónapnak. Bár egy lassabb szimbólumról van szó, de mégsem fékez le semmit, továbbra is számíthatunk eseménydús napokra , azonban a szívünkben és fejünkben a kiszámíthatóság veszi át az uralmat. Ez ugyan még a hónap elején kevésbé érvényesül, megfigyelhetjük, hogy tele leszünk intézni és rohangálni valóval. Ezek többsége a kötelesség kategóriába tartozik, melyeket vagy lesz kedvünk megcsinálni vagy nem, de a belső kötelességtudat úgyis elvégezteti velünk. Maximum magunkban zsémbelünk, hogy miért kell ezt vagy azt csinálni, mikor ezer fontosabb/értelmesebb dolog lenne. Aztán lassan elmúlik ez is, kicsit csendesedik a lázadó énünk és jönnek a szimpla aktív napok, amikor húzzuk az igát jó Bivaly módjára. Ekkor már nyugodtabbak és elfogadóbbak leszünk, elkezdünk jobban belülre figyelni és akceptálni a körülöttünk lévő világot. Ez az időszak nagyon kedvez mindenféle szellemi aktivitásnak, kreativitásnak. Ekkor teremnek a gondolatok, tervek, melyek még bizonytalan lábon állnak talán, de aztán az erősödő energia által megvalósíthatóvá válnak, mely már a Kutya év nyitánya lesz.

A hónap üzenete továbbá – főként azoknak, akik az egészségük miatt sokat aggódnak -, hogy ne vegyük félvállról sem a belső sugallatokat, sem a külső jeleket, melyek figyelmeztetni próbálnak. Ezek mind azt szolgálják, hogy valami komolyabb problémát előzhessünk meg vele. Akik pedig érzik magukban az elmúlt hónapok okozta kimerültséget, azok tudatosan biztosítsák maguknak a feltöltődést szolgáló szabadidőt, pihenést. Ezt hangsúlyosan ajánlom a FÉM napon született emberek figyelmébe, de mindenki számára kardinális üzenet, hiszen földes hónapban vagyunk és rohamos tempóban haladunk egy hangsúlyos földes év felé. Ezekről bővebben majd a Kutya év nagy asztrológiai előrejelzésében írok, mely hamarosan megjelenik.

A hónap yin tűz Kakas nappal kezdődik, ez ismét felveti az egó kérdését, ezért sokunk számíthat rá, hogy az Égiek egy kicsit megpöckölik a büszkeséget. Főként azoknak, akinek amúgy is volt dolguk ezzel a Kakas évében, de nem igazán sikerült ráébredniük, hogy nem ők a világ csodája, hanem csak egyek, a világ számos csodája közül. Úgyszintén érzékeny hónapot élhetnek meg a TŰZ és VÍZ napon születettek, számos esemény rájuk fókuszál, azért, hogy tegyenek önmagukért avagy adott beidegződéseiken, hozzáállásukon változtassanak.

A hónap indulásának horoszkópjában számtalan pénz elem mutatkozik, összefüggésben nézve a többi elemmel elmondható, hogy az anyagi gyarapodást most az új ötletek, kreativitás és fáradhatatlan munka közös hatása eredményezheti. Ha pedig extra jövedelmet szeretnénk, akkor nem árt, ha nem csak a többieket másoljuk, hanem valami különlegessel, egyedivel állunk elő.

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

Január 11., 15., 16., 23., 27., 28.,

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

Január 7., 17., 19., 29., 31., 

KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!

A 2018. január 5 – február 3. közötti kínai asztrológia szerinti BIVALY hónapban ilyen érzések, események jelenhetnek meg az életedben:

TigrisTIGRIS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Tigris által képviselt energiára nincs hatással.

nyúlNYÚL

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Nyúl által képviselt energiára nincs hatással.

SárkánybetuSÁRKÁNY

A számot vetés hónapja jön a számodra, itt az idő, hogy lassíts, gondold át a dolgaidat. Abban az esetben, ha szeretnéd elkerülni a stresszes időszakokat, akkor befelé kell figyelned, észre kell venned, hogy mi jó neked és mi nem. Azok a dolgok, melyek feszültségeket okoznak ebben a hónapban, olyanok, melyekkel érdemes lesz mélyebben foglalkozni, mert alapjaiban igényelnek változást/változtatást. Sárkány napján születve a párod viselt dolgai sokkal inkább idegesíthetnek, úgy érezheted, hogy képtelen vagy tovább eltűrni, elviselni, amit csinál és ennek jó esetben hangot adsz, rossz esetben besöpröd a szőnyeg alá azt gondolván, hogy majd megoldódik a probléma magától vagy eltűnik. Nos, nem fog, sőt! Gondolj erre az időszakra tisztítókúraként. Lehet, hogy felszínre jönnek a “méreganyagok”, lehet, lesz némi ajtócsapkodás, de talán pont ez kell ahhoz, hogy szintet emelkedjen a kapcsolatotok. Ha nincs társad, úgy nagy elhatározások születhetnek benned, hogy végre tényleg szeretnél valakit, akivel holtodiglan együtt lehetsz és igencsak nagy az esély, hogy ez valóban meg is történjen. Persze, ehhez valószínűleg neked is változnod kell, és a Bivaly hónapja segít ebben, csak légy nyitott és hajlandó erre a megújulásra!

kígyóKÍGYÓ

Igazán jó kilátások látszanak minden Kígyó jegy szülöttjének a Bivaly hónapra, ezért érdemes lesz a folyamatban lévő ügyeidbe még több energiát tenni. A tervekből, befektetett munkából most eredmény születik, melynek a következménye az elismerés és szintlépés a munkában, feladataidban és személyes kapcsolataidban. Szakmai életedben érezheted ennek hatását, ha Kígyó hónapjában születtél, míg a magánéletedben, ha Kígyó napon. Bármivel is foglalkozol, abban rendkívül kitartó tudsz lenni, határozottan képviseled a saját és a számodra fontos emberek érdekeit és képes leszel felelősségteljes döntések meghozatalára.

lóLÓ

Pörgős személyiségednek köszönhetően előnyben részesíted az aktív életvitelt, azonban a január mindig egy kicsit az elmélkedés, a szellemi emelkedés felé irányítja a figyelmed. Ez a hónap az, amikor a mélyebb gondolatok megérintenek, amikor késztetést érezhetsz arra, hogy ne csak a materiális létben, hanem legalább annyira a spiritualitásban is kiteljesedj. Most megismerhetsz embereket, akik ezekről mesélnek, akik támogatnak fejlődésedben, avagy olyan üzenetet hoznak a számodra, ami lelki fejlődésedet segítik. Ha Ló napján születtél és nem élsz párkapcsolatban, felbukkanhat január folyamán olyan személy, akivel már volt dolgod akár ebben az életben, akár korábbi inkarnációid során. Ő társaddá vagy tanítóddá válhat, de akár lehet mindkettő egyszerre. Ha Ló hónapjában születtél, úgy a környezetedben lévő emberekkel lehetnek problémáid, amelyek erős érzelmeket váltanak ki belőled, de óva intelek attól, hogy az indulataidat korlátlanul szabadon engedd. Helyette inkább gondolkodj a cselekvés előtt, s mielőtt bárkinek bármit a fejéhez vágnál vagy melegebb égtájra küldenél, vizsgáld meg, honnan eredhet a konfliktus, milyen korábbi döntéseid, helytelen hozzáállásod járulhatott hozzá és mi az amiben neked kell fejlődnöd a kiegyensúlyozottabb kapcsolatok érdekében.


kecskeKECSKE

Januárban jobban jársz, ha robotüzemmódba kapcsolsz és hagyod, hogy az események haladjanak a maguk útján. Úgysem tudnád 100%-ig irányítani a dolgokat, sőt minél jobban ráfeszülnél valamire, annál inkább sokasodnának előtted az akadályok. Valahogy úgy működik ez a hónap, mintha ülnél egy csónakban, de nem lenne lapátod, illetve semmi más sem, amivel irányíthatnád és csak az áramlatok sodornának az ismeretlen felé. Tudom, ez elég riasztóan, akár félelmetesen is hangzik, de még sincs ok aggodalomra, mert a csónakodat segítő entitások kormányozzák és oda visznek, ahová menned kell. Egyszóval, minden változás, ami ebben a hónapban történik, még ha bizonytalan is, szükséges és fejlődést hoz. Bízd rá magad bátran a sors irányító kezére! 

majomMAJOM

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Majom által képviselt energiára nincs hatással.

KakasKAKAS

Nagy hajrát hoz a Bivaly hónapja minden Kakas jegy szülöttjének, erős fémes energiák dominálnák, amelyek felvérteznek bármilyen nehézségre, s könnyedén lendítenek át a feladatokon és acélozzák meg akaraterőd. Ha Kakas hónapjában születtél, úgy esélyes valamilyen nagyszerű munkahelyi lehetőség, lehet ez új megbízás, feladat, de ha épp nem vagy megelégedve a jelenlegi körülményeiddel, akár egy új álláslehetőség is felbukkanhat. Ez utóbbit fokozni tudod, ha magad is proaktívan teszel érte, keresel vagy élsz a kínálkozó alkalommal. Ha Kakas napján születtél úgy a jelenlegi párkapcsolatod megszilárdul, azonban problémák esetén komoly vitákra, ellentétekre is számíthatsz. Ezeket ugyan képes leszel higgadtan kezelni, de mindig ügyel arra, hogy ne a büszkeséged bírjon rá egy keményebb döntésre, hanem a józan ész!

KutyaKUTYA

A Bivaly hónapjában el kell fogadnod, hogy nem a körülmények áldozata vagy, az emberek nem azért akadályoznak vagy tűnnek el akkor, amikor pont segítségre lenne szükséged, mert az Égiek úgy döntöttek, hogy most szórakoznak egy kicsit veled. Pont ellenkezőleg, az a cél, hogy vállald fel magad, érezd meg az önállóság ízét. Lehetnek hát ezért olyan események körülötted, amikor nehézségekbe ütközöl, sokszor úgy tűnhet, mindez mások bénázása miatt történik, holott könnyen elképzelhető, csak a saját bizonytalanságod az, ami a sikertelenséget okozza. Próbálj meg bízni magadban, vedd elő optimistább énedet és nézz szembe az akadályokkal, hidd el, meg tudsz birkózni mindennel!

DisznóDISZNÓ

Aktív, lehetőségekben teli napok jönnek, amikor nincs megállás, nincs pihenés. Főként a hónap eleje járhat nagyobb nyüzsgéssel, de biztosíthatlak róla, hogy ez a tendencia egészen február végéig kitart. Ha Disznó havában születtél a munkád területén tapasztalhatsz nagyobb mozgolódást, lehetnek ezek változatos feladatok, de akár egy új pozíció vagy állás is. Arra viszont ügyelj, hogy ha nem ütemezel, akkor szétaprózod magad a sok feladat között és ez januárban különösen fárasztónak érezheted. A családoddal és barátaiddal viszont harmonikusabbá válik a kapcsolatod, akár közös utazás is lehetséges avagy sok jövés-menés miattuk vagy velük.

patkany PATKÁNY

A Patkány jegy szülöttje meglehetősen nyugtalan, mindig keresi a kihívást, szeret folyamatosan aktív életet élni, így ne lepődj meg, ha januárra a te akkumulátoraid is kimerülnek és jól jön a pihenés. És valóban, a Bivaly hónapja számodra meghozza azt a fajta kiegyensúlyozottságot, külső és belső nyugalmat, ami ismét felölti tartalékaidat és mellyel újult erővel vághatsz bele a következő évbe. Ez a hónap tehát szóljon a kellemes közérzetről, időnként a pihenésről és minden olyan tevékenységről, ami feltölt. Ennek nem lustálkodást jelent, hiszen hosszú távon úgysem bírnád, inkább olyan tevékenységekről, melyek összekovácsolnak családtagjaiddal, barátaiddal, melyek pozitív érzéseket okoznak benned. Ezt pedig te fogod magadból kisugározni, ezért azt veheted észre, hogy mindenki köréd gyűlik és merít ebből a kellemes kiáramló energiából. Ha Patkány hónapjában születtél, kevésbé szól majd a leírtakról a hónapod, mert ekkor találhat meg számos új feladat és kihívás a munkádban, így a relaxálást a privát életedben tudatosan érdemes megteremtened.

BivalybetuBIVALY

A január a Bivaly jegy szülöttjeit kényezteti, az ő életüket próbálják ilyenkor az Égiek boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá tenni! Ha bárhol a horoszkópodban ott van ez a szimbólum, akkor az elképzeléseid, vágyaid válhatnak valóra. Amikor baráti társaságra vágysz, az jelenik meg, ha nyugalomra, akkor mindenki diszkréten a háttérbe vonul. Ha van párod, akkor most kedves és együttműködő és kényeztető lesz, ha még nincs, akkor megjelenhet egy potenciális jelentkező. Az élet bármilyen apró csodával megpróbál a kedvedre tenni, neked csak annyi dolgod lesz, hogy befogadó és hálás légy ezekért a lehetőségekért. Meglepő módon még a negatív események is érted történnek, de ilyenkor a kedvező végkifejlethez át kell menni egy nehezebb folyamaton.


Ha tetszett az előrejelzés és úgy gondolod, másnak is hasznára válna, kérlek oszd meg ezt a cikket! Köszönöm

Képek forrása: Pixabay.com és http://georgiainfo.galileo.usg.edu/