Szelídebb energiákkal érkezik a 2023-as Nyúl év
A kínai asztrológia JIN VÍZ NYÚL éve hazánkban február 4-én a hajnali órákban kezdődik, melynek energiáit már január folyamán érezhettük. Sok helyen lehet olvasni, hogy már január folyamán elkezdődött a Nyúl éve, de tudnunk kell, hogy a kínai asztrológiában kétféle számítást használnak, az egyik a Hold a másik a Nap ciklusait veszik alapul – mi ez utóbbi szerint számolunk.
Visszatekintés a Tigris évére
Ahogy várható volt, bizony az agresszív Tigris energiák alaposan felborzolták a világot és valóban új irányt szabtak az életünknek. Nagyon sokan tapasztalták meg saját bőrükön is ezeket a mindent felforgató energiákat, akár abban, hogy valami befejeződött az életükben, akár azzal, hogy valami nagyszabású indult el. Ez valakinél fizikai síkon, másnál pedig mint belső változás jelent meg. Az egész világunk felbolydult, nagyon sok rossz eseményt hozott a múlt esztendő, így pont itt az idő, hogy jöjjön egy olyan év is, amikor kifújhatjuk magunkat és kicsit békésebb vizekre evezhetünk.
Mire számíthatunk a JIN VÍZ NYÚL évében?
Elsősorban arra, hogy most is bármi megtörténhet, csak épp sokkal lágyabban és kíméletesebben, mint a tavalyi évben. A Jin Víz a köd, a pára – így azt hiszem, nem kell sokat magyaráznom, hogy ez mennyire illékony, mindenki el tudja képzelni. Ez arra utal, hogy az év során számtalan váratlan helyzet elé állíthat minket az élet, ami alaposan próbára teszi mind a türelmünket, mind az alkalmazkodó képességünket. 2022-ben ez nem nagyon ment volna olyan egyszerűen, de most a Nyúl segíteni fog ebben. Mivel a víz elem támogatja a Nyúlban lévő fa elemet (mondhatni, hogy meglocsolja és ezáltal növekedésre készteti), így nincs egymásnak feszülés az elemek között, azaz nagyobb harmóniára, kedvezőbb eseményekre lehet számítani ebben az évben. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkinek így is alakul majd, hiszen alapvetően a személyes horoszkóp hatásai érvényesülnek, de azért kedvezőbbek az előjelek, így optimistábbak lehetünk.
Sok hangsúlyos üzenete van az évnek, melyekből a teljesség igénye nélkül, kiemelném a legfontosabbakat:
Ahogy fentebb írtam, a Jin Víz békésebb, visszafogottabb, nem háborog és pusztít el maga körül mindent. Ugyanakkor kiszámíthatatlan, változékony, aminek megvannak a maga hátulütői, úgymint meggondolatlanság vagy például a kitartás hiánya. Ennek okán többször változtathatunk a véleményünkön, a szándékainkon és a környezetünkben is gyakrabban tapasztalhatjuk, hogy ami ma biztosnak tűnik, az pillanatok alatt változhat meg. A tervek borulhatnak és helyettük újak születnek. De semmi baj ezzel, sokszor pont így születnek majd még jobb eredmények. Ez a ránk ható Jin Víz arra fog késztetni, hogy inkább a magunk feje után menjünk. Nem akarunk majd annyira vitatkozni, ellenállni, inkább megtartjuk magunknak a véleményünket és a terveinket, aztán csináljuk a dolgokat annak megfelelően, ahogy elterveztük. Aki nem szereti a hirtelen változást, annak nem ez az év lesz a kedvence. Ha valamikor, akkor most igazán nagy rutint szerezhetünk az alkalmazkodás területén.
A Nyúl jegynek is köszönhetően sokkal kevesebb nyílt ellenállás lesz bennünk és a környezetünkben, annál több ködös információ és mögöttes szándék. Ezért is meg kell szoknunk ebben az évben, hogy a dolgok mögé lássunk. Ha valamikor igazán nagy hasznát vesszük majd a velünk született intuíciónknak, az most lesz. És senki se aggódjon, hogy olyan neki nincs, mert szinte mindenkinek van kisebb-nagyobb mértékben, csak a legtöbben oda sem figyelnek a belső sugallataikra vagy profi módon elnyomják magukban.
A sugallatok és misztikum éve érkezik, amely felébreszti bennünk a mélyen szunnyadó képességeket. Az év energiáinak köszönhetően jobban rá tudunk hangolódni a környezetünkre, mások hangulatára, beleláthatunk egy kicsit mások gondolataiba és akár a láthatatlan szférák is megnyílnak előttünk. Mi kell ehhez? Igazából egy kis nyitottság, a többi megy magától. És akkor ez azt jelenti, hogy nagyon spirituális évünk lesz? Nem feltétlenül. Sokan csupán nagy segítséget kapnak az Univerzumtól arra, hogy ügyesebben oldják meg a problémáikat, jóval kevesebb konfliktussal és feszültséggel találkozzanak a következő hónapok során. Másoknak viszont tényleg számtalan spirituális tapasztalása lesz. Nagyszerű ötletekre és innovációkra is számíthatunk majd a világ minden táján, de kicsiben a saját életünkben is. Nem is értjük majd, honnan pattannak ki ezek a jobbnál jobb ötletek, honnan ez a szárnyaló fantázia. Természetesen belőlünk, épp csak annyi történik, hogy ez a lezárt terület megnyílik és kiáramlik az információ.
A Nyúl egy szelíd állat, ez maximálisan kedvező előjel erre az évre. A benne lévő jin fát a kínai asztrológiában a levél, virág, a lágyszárú növények szimbolizálják. Ez hoz az életünkben egy folyamatos fejlődést, kitartást, az erősödő túlélő ösztönt, ahogy ezek a növények is mindenféle körülmények között, a legnagyobb szárazságban és cudar hidegben is képesek megélni. A Nyúl által alkalmazkodóbbá, elfogadóbbá válunk, amire szükség is lesz, hisz ez az év a folyamatosan, napi szinten megjelenő változékonyságával alaposan próbára teszi ezen képességeinket. Számtalan olyan helyzet lesz, amikor a hirtelen irányváltás feszültségeket szül és szükségünk lesz a kompromisszum készségre, mert csak így oldható meg békésen a helyzet. Vagy úgy alakulnak a dolgaink, hogy muszáj lesz elfogadni és valamilyen új stratégiát kitalálni ahhoz, hogy folytatni tudjuk az elkezdett utunkat. Az élet válaszutakhoz is terelhet bennünket, melyeknél az akarat, a nyomulás egyáltalán nem lesz a segítségünkre, csak és kizárólag a megfontoltság, az új helyzethez való idomulás.
A tűz elem továbbra sem lesz jelentős, ahogy az ezt megelőző két évben sem – csak pár hónap az, amikor erőre kap. A tűz a kínai asztrológiában a pozitív energia szimbóluma, a lelkesedésé, az élet igenlésé, amire annyira sokaknak szüksége lenne. Ennek okán sem a világgazdaság tekintetében, sem a saját pénzügyeink vonatkozásába nem olyan jók a kilátások. Nincs most itt az ideje a nagyon kockázatos üzleteknek és befektetéseknek. Tisztelet azon kivételnek, akik ilyen helyzetből is ki tudják hozni a legtöbbet – ami leginkább a nagyfokú tudatosságnak, tapasztalatnak és kitartásnak köszönhető -, sokaknak hozhat anyagi nehézséget vagy váratlan kiadásokat. Mivel hiányzik a tűz elem, bennünk is kevesebb az optimizmus, ez alapvetően visszafogottságot és bizalmatlanságot szülhet bennünk és a környezetünkben is. Mi az ami ebben a helyzetben mégiscsak tud segíteni? A Jin Víz lesz a megmentőnk, ő lesz az, aki számtalan innovatív ötletet eredményez, amely szintúgy segít abban, hogy bármennyire nem támogató a környezet, de azért tudjunk alkalmazkodni a helyzethez (ahogy a víz felveszi bárminek a formáját) és kellő akarattal, elszántsággal kihozzuk ebből az évből is, amit lehet. Hangsúlyozom: aki erőnek erejével akarja idén megoldani a problémáit, az a nehezebb utat választja. Most az együttműködés, gondolkodás és az alkalmazkodás a kulcs a sikerhez. Üzleti szempontból pedig azokat érdemes választani, fejleszteni, amiben nagyobb magabiztosságot érzünk, amit jobban ismerünk és kevesebb a rizikó, még akkor is, ha kevesebb hozamot is várhatunk tőle.
A Nyúl éve a tudomány, kreativitás és a személyes fejlődés éve. Leginkább abban segít, hogy a meglévő ötleteket kiegészítsük, fejlesszük, tökéletesítsük. Minden kedvez az intellektuális tevékenységeknek, a lelki és szellemi fejlődésnek. Aki az önismeret és önfejlődés útjára lép, az most hosszabb távon határozza meg az útját. Nyitottak leszünk mindenre, ami új, érdekes és intellektuálisan vagy lelkileg gyarapít. Az év során bármikor megjelenhet “véletlenül” olyan tanfolyam, információ, tanító, ami/aki a személyes gyarapodásunkat hivatott szolgálni.
Ahogy a tavalyi év, úgy a Nyúl éve is szorgalmazza az új kezdetet. Ne legyünk ugyanakkor meglepődve, ha a lelkesedésünk hamarabb huny ki, mint gondolnánk. A Jin Víz miatt van esély rá, hogy menet közben gondoljuk meg magunkat. Ma belevágunk egy X tanfolyamba, két hónap múlva megunjuk és Y kelti fel az érdeklődésünk. Ez ugyan nem a legjobb, de mivel ilyen energiák hatnak ránk, valahol el kell fogadnunk ezt. Sajnos minden adott, hogy csapongók és kevésbé kitartók legyünk, amin csak és kizárólag önfegyelemmel lehetünk úrrá. A gondolkodásunkat is áthatja mindez, azaz időnként nehezebb lesz koncentrálni és mivel az érdekes, az új jobban megfogja a figyelmünk, felületesebbé, pontatlanabbá válhatunk a munkánkban és bármilyen mindennapi tevékenységünk során.
A víz elem támogatja a Nyúlban lévő jin fát, ami egyértelmű utalás arra, hogy ha lassú, de folyamatos fejlődésnek indul sok terület. A kultúra, a művészet és tudomány az idei év kegyeltjei. Ugyanígy támogatottak a kommunikációs területek, utazás, szállítás, spirituális tevékenységek, filozófia, oktatás, meditáció, jóga, stb. Több társasági eseményre lehet számítani, mint például bulik, esküvők, koncertek. Nehézségek vagy több kihívás jelenhet meg a pénzügyi/banki területeken, ingatlanpiacon, építőiparban, nyersanyagpiacon.
Jó hír azoknak, akik szeretnének megújulást a baráti, üzleti vagy párkapcsolatukba, hogy ez az év maximálisan nekik kedvez. A Nyúl jegy a kínai asztrológiában a barackvirág csillagok közé tartozik, amely segítik a kapcsolatépítést, a romantikát, inspirálja a művészeteket, meghozza a kedvet a szórakozáshoz. Mindenki – magához képest – nyitottabb lesz, szívesebben tölti majd az idejét barátokkal, családdal. Jobban vágyunk majd közösségbe és erre több lehetőség is adódik. Azoknak, akiknek jelenleg nincs társa és a személyes horoszkópja jelzi, hogy érinti az év energiája a párkapcsolati elemeket, nekik nagyon nagy eséllyel hoz új szerelmet a Nyúl éve. Természetesen a mennyiség és minőség vonatkozásában nem tudom megmondani, hogy mire lehet számítani, de akiben megérett a vágy, hogy feladja a magányt, annak mindenképp javaslom, hogy tudatosan váljon nyitottá az ismerkedésre. Menjen többet társaságba, legyen befogadó mások közeledésére és akár kezdeményezőbb ő maga is. A szexualitáson is nagyobb hangsúly lesz, emiatt sokaknál fordulhat elő, hogy csak a testiség miatt kavarodnak bele egy kapcsolatba, ami ahogy jött, úgy is megy. Nem kizárt, hogy az év során lesznek még ezzel kapcsolatos pletykák, botrányok akár a nagyvilágban, akár a saját környezetünkben.
A 2022-es év az agresszió éve volt, most pont az ellenkezője érvényesül. Mostantól kezdve könnyebb lesz jó kapcsolatokat kialakítani, üzleti és személyes kapcsolatrendszerünket növelni. Szelídebbek és barátságosabbak leszünk, mivel jobban a dolgok mögé tudunk “látni”, érezni fogjuk, hogy kinek milyen a hangulata, mire gondol, mit akarhat tőlünk. A belső késztetésünk az lesz, hogy meggyőzzük és ne legyőzzük a másikat, így a célunkat kedvesebb, lágyabb eszközökkel érjük el. A Nyúl év energiája jót tesz a vehemens embereknek, mert lehiggasztja őket, ezáltal javulhatnak a kapcsolataik. A gyengébb embereket ugyan nem erősíti, de segít nekik a túlélési ösztön fejlődésében, ezáltal olyan technikákat tudnak kifejleszteni, amelyek révén mégiscsak úgy tudják alakítani a dolgokat, hogy az nekik kedvezzenek. Sajnos viszont az alamuszi emberek elemükben lesznek, így akiben ennek megvan a csírája, az jól figyeljen magára és ugyanúgy a környezetére is, mert ebben többen hajlamosak lesznek a manipuláció eszközéhez nyúlni.
Az év energiáinak köszönhetően a világban zajló agresszió is remélhetően csökkeni tud. A Nyúl, mint a legkompromisszumkészebb jegy segítheti, hogy a vitás felek végre egyezségre jussanak és békésebb időszak jöjjön. De mivel a Jin Víz növeli a szabadságvágyat is, így megvan rá az esély, hogy ha nem is annyira látványosan, de a továbbra is ott legyen a feszültség, csak éppen a kevésbé nyíltan zajlanak majd a dolgok, több olyan tényező, esemény lesz, amely a háttérben, a nyilvánosságtól elzártan történik. Ez kicsiben és nagyban is így fog zajlani. De még ha így is lesz, akkor is nagyobb az esély a békés, kellemes évre, mint korábban.
Ami nagyon jó hír, hogy megjelenik az ún. Segítő ember az év energiájában, ez pedig olyan mint egy védőbúra. Hatása körülbelül úgy működik, mint amikor egy anyuka sétál a gyermekével, aki rohangál körülötte, tesz-vesz, akár butaságokat is csinál, de az édesanya vigyázó szeme mindig rajta van és közbelép, mielőtt baj történne. Ez azt jelenti, hogy a nehézségek megtalálhatnak bennünket, de számíthatunk arra is, hogy jön valaki vagy valami, ami segít a bajban. Nagyobb késztetést érezhetünk mi magunk is arra, hogy mások javára tegyünk. Ugyanígy tudatosan kérhetünk is segítséget, ha szükségünk van rá, de sokszor támaszkodhatunk majd a saját józan eszünkre és váratlan mentő ötleteinkre is.
Azoknak akik úgy érzik, hogy a Nyúl év energiái túl sok nehézséget hoznak, azt javaslom, hogy viseljenek KUTYÁT ábrázoló medált vagy jelet, mert ez segít elvenni az erejét, mondjuk úgy, hogy leköti valamelyest az energiáit. A problémáinkat egy az egyben nem fogja megoldani, de kapunk egy kis lélegzetvételnyi időt, hogy összeszedjük magunkat és kitaláljuk, mit is tehetünk, hogy jobb legyen.