fbpx

Megérkezett a lendületes JANG TŰZ MAJOM hónap, ami nagyon más irányba terel minket, mint elődje, a Kecske. Tüzes energiák hatnak ránk, amelyek akaratot, lendületet és nagy adag életigenlést adnak. Aki eddig tehetetlennek érezte magát, úgy érezte, hogy teljesen az elemek kénye-kedvétől függött, annak különösen jó hír, hogy visszakapja az irányítást.

Merőben ellentétes hatások érvényesülnek, hiszen mindenben dönteni akarunk és tudunk, ugyanakkor nem leszünk hajlandók várakozni, a fejünkben folyamatosan a tennivalók jarnak majd. A tétlenség feszíteni fog, és előhozza a türelmetlenségünket. Lesznek ugyan olyan napok, amikor csak úgy heverésznénk, de ez csupán köztes időszak lesz, mert ha valami felkelti a figyelmünket, az pillanatok alatt lendületbe hoz majd. Tele leszünk tervekkel, akaratosabbak lehetünk, irányítani, megmondani és haladni akarunk.
Nagyon sokan fognak utazgatni, akár országon belül, akár külföldre, de ebben nem árt az óvatosság. Esélyesek a hirtelen változások, amelyek a teljes tervet borítják, másrészt pont az utazásokkal kapcsolatosan konfliktusokba is keveredhetünk, főleg az anyagiak vagy az eltérő szándékok miatt. Ha ezekben sikerül mindenki számára elfogadható kompromisszumra jutni, akkor nagyon izgalmas kalandok várnak ránk. Felfedezésekre, lazulásra, örömteljes, élvezetes napokra számíthatunk, sőt meglephetjük magunkat és környezetünket is azzal, hogy mennyire fel tudunk szabadulni és szinte gyermeki lelkesedéssel belevetni magunkat a programokba. Amit viszont szem előtt kell tartani, hogy ebben a hónapban több baleset lehetséges, főként azért, mert nem vagyunk kellően körültekintők. Így most még inkább oda kell figyelnünk a közlekedés, illetve fizikai tevékenységeink során.

Meglehetősen impulzívak lehetünk a hónap folyamán, gyorsan fellelkesedünk, de nagy kitartást nem érdemes se magunktól, se másoktól várni, mert nagyot csalódhatunk. Minden, ami új, érdekes, az vonzó lesz. Az egyediség, a technikai újdonságok, a kütyük és az informatika a fókuszba kerülhetnek. A régi, elavult dolgokra kevesebb lesz az igény, így ez nem épp egy hagyományőrzésnek kedvező időszak. Viszont mindenféle újdonsággal elő lehet állni, mert lesz rá érdeklődés és kereslet is. A hirtelenséget nem csak gondolkodásunkban, hanem az érzéseink területén is tapasztalhatjuk. Gyorsan és hevesen tudunk reagálni helyzetekre. Nem tűrjük, ha korlátoznak a dolgainkban, ez ellen – alapszemélyiségünktől függően – elég hevesen tudunk lázadni. A környezetünkben is tapasztalhatjuk, hogy gyorsabban megy fel a pumpa, mint máskor. A türelmetlenséget, kapkodást, felületességet többen is meg fogják tapasztalni a következő napokban. A gyors döntések és cselekvés hónapja ez.
A jelenlegi energiák arra fognak ösztönözni, hogy a megszokott dolgainkban ne nagyon változtassunk. Ezért a stratégiánk is szinte mindenben ugyanaz lehet, de ez a Majom hónapjában nem biztos, hogy célravezető lesz. Ideálisabb lenne, ha tudatosan törekednénk a rugalmasságra, engednék, ha az szükséges, és lépnénk, ha láthatóan szabad az út előttünk. Ha valami sehogy nem akar összejönni, nem kell mindenáron erőltetni, mert kicsi az esély, hogy azonnali sikert érünk el. Lehet, hogy érdemes kivárni a megfelelőbb időszakot, vagy hagyni az egészet, és helyette valami teljesen másba kezdeni. Ehhez kapunk majd jó adag megérző képességet, ennek segítségével eldönthetjük, hogy mi a jó megoldás. Csak annyi a dolgunk, hogy hallgassunk e belső sugallatokra.
Szerelem szempontjából érdekes időszak ez, mert egyidejűleg lesz jelen a szenvedély és a hidegség is. Ezért az érzések inkább benn ragadnak, viszont ott tombolni tudnak. Így ha valaki elutasítóan reagál a közeledésünkre, az még korántsem biztos, hogy valóban közömbös. Nehezebb lesz megmutatni az érzékeny oldalunkat másoknak, mert inkább erősnek, magabiztosnak akarunk látszani. Sajnos az is esélyes, hogy csak rövid időszakra tudjuk felkelteni valaki figyelmét, így azoknak érdemes megfontoltnak lenniük, akik új kapcsolatba kezdenek. Aki most mindent odaad, az hamar unalmassá válhat, de az is, aki a végletekig húzza az dolgokat. Az arany középút lesz az ideális. Ne tévesszen meg senkit, hogy most visszafogottak az érzések, mert azért nagyon is ott lesznek. Főként az együttérzés, segítségnyújtás, a másokért való felelősségtudat és kiállás jelenik meg sokakban.
A pénzügyekre figyeljünk ebben a hónapban, mert e téren érhetnek meglepetések. Váratlan kiadások boríthatják e havi költségvetésünket, de jó hír, hogy lesz esélyünk plusz bevételekre is. Persze, aki nem csinál semmit, annak kevésbé.

Változékony évben vagyunk, bármelyik hónap hozhat meglepő fordulatokat az életünkben. Eddig nem nagyon volt róla szó, de mivel most sokan nyugtalanok, féltik szeretteiket vagy épp a munkájukkal, az üzletükkel kapcsolatos aggodalmaik vannak, így itt az idő, hogy elővegyük a kínai asztrológia különleges erősségét, amely a szimbólumokban rejlik. Mostantól nem csak a pozitív és negatív napokat írom meg, hanem azt is, hogy melyik állatszimbólum tud segíteni a rossz energiák távoltartásában. Ebben a hónapban a KÍGYÓ szimbólum tudja csökkenteni az esetleges negatív hatásokat. 

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

Augusztus 12., 14., 18., 24., 26., 30.,

Szeptember 5.

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

Augusztus 10., 11., 15., 22., 23., 27.

Szeptember 3., 4.

KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!

Tigris TIGRIS

Tigris év: A környezetedben váratlanul megjelenhetnek olyan emberek, akik vagy kiborítanak, vagy valamilyen változást hoznak. Könnyebben kialakulhatnak konfliktusok idegenekkel is.

Tigris hónap: Amennyiben a munkahelyeden problémák vannak, azok kiélesedhetnek a következő napokban. Érdemes odafigyelni a kommunikációdra, mert egyrészt sértődékenyebb is lehetsz te is és a környezeted is, másrészt elég erőteljes reagálhatnak mások. Ez a hónap hozhat változást a munkádban, családi és baráti körödben. Sok aktivitás, utazás esélyes.

Tigris nap: Teremtő energiák mutatkoznak, bármit meg tudsz valósítani, amit csak akarsz, csak nem árt végiggondolni, hogy mi a cél, nehogy olyanba fektess nagy energiát, ami aztán a végén annyira nem is fontos. Kissé akaratos, elhamarkodott lehetsz a következő napokban, ezek okozhatnak problémát a párkapcsolatban. A rossz kapcsolatot tovább mélyíti a Majom hónapja, akár szakítás is lehetséges. Ez a hónap ideális költözésre vagy valamilyen változtatásra az otthonodban.

nyúl NYÚL

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Nyúl által képviselt energiára nincs hatással.

Sárkánybetu SÁRKÁNY

Sárkány év: Új lehetőségekre, kisebb változásokra, utazásra, valamint barátokkal érzelmesebb napokra számíthatsz. Lesznek időszakok, amikor szívesen vonulsz el magadban és töltődsz fel valamilyen kreatív tevékenységgel.

Sárkány hónap: Aktív napok jönnek, új élmények, új lehetőségek esélyesek a munkádban. Ha éppen másik állást keresel vagy már egy ideje fontolgatod, hogy váltani kellene, akkor ez a hónap – még a látszólag pangó nyár ellenére is – hozhat kedvező lehetőséget. Ilyen esetben érdemes jelezni a megfelelő embereknek, barátoknak, hogy szóljanak, ha tudnak számodra valamit, mivel innen is érkezhet segítség. A családoddal, barátaiddal szeretetteljes napok jönnek, sok-sok mozgalmas eseménnyel.

Sárkány nap:  Ha július folyamán voltak konfliktusaid a pároddal, akkor az a jó hírem, hogy ezek most csökkenek vagy akár meg is szűnnek. Most kapcsolaterősítő energiák mutatkoznak, melyek mindkét félben növelik az összetartozás vágyát. Most ideális együtt valamilyen aktív tevékenységbe fogni, akár sportolni vagy elutazni vízpart mellé. Ha nincs társad, ez akkor is ajánlott, mert megismerkedhetsz valakivel, aki megérinti a lelkedet. Kedvez a hónap a kreatív tevékenységnek, az otthonod fejlesztésének is.

kígyó KÍGYÓ

Kígyó év: Erőteljes energiákat tapasztalhatsz a környezetedben, melyek nagy hatással lesznek az érzéseidre. Új lehetőségek érkezhetnek, melyek kisebb-nagyobb változásokat hoznak az életedbe.

Kígyó hónap: Szenzitív hónapba érkeztél, növekszik az intuíciód, de legalább ugyanennyire az érzékenységed is. Esélyes, hogy eljött valamilyen nagyobb változás ideje, ami hatással lehet a munkádra és/vagy személyes kapcsolataidra. Munkahelyváltásra tökéletes időszak ez. Amennyiben elégedetlen vagy valamivel, az még inkább bosszanthat, és nem fog magától javulni a helyzet, maximum rosszabb lesz, ha semmit nem teszel. Több utazás, aktív napok várnak rád. Légy óvatos, mert a figyelmetlenség fizikailag és a munkádban is okozhat problémákat.

Kígyó nap: A Majom hónapja rávilágít arra, hogy mi működik jól a kapcsolatodban és mi az, ami megreformálásra vár. Ne háríts, ha feljön valami, helyette inkább a gyors megoldásra törekedj. A romokban heverő kapcsolatot ugyan nem tudja megmenteni a hónap energiája, de a menthetőnek ad egy újabb esélyt, most lehet minőségi változást elérni magadban és a párodnál is. Ha nincs társad, akkor találkozhatsz valakivel, aki erős hatással lesz rád. Várható továbbá költözés, az otthonnal bármilyen változás.

ló LÓ

Ez a hónap a horoszkópodban lévő  által képviselt energiára nincs hatással.

kecske KECSKE

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Kecske által képviselt energiára nincs hatással.

majom MAJOM

Majom év: A fókusz most a barátaidon és azokon az új ismerősökön lesz, akik meg tudnak lepni valamilyen kellemes eseménnyel vagy dologgal. Ne nagy valamire számíts, legyen szemed az apró figyelmességekre is.

Majom hónap: Ez a hónap megmutatja, hogy milyen is a munkád valójában. Ha jó, akkor vagy semmi extra nem történik, vagy például olyan eseményeid, feladataid lesznek, amelyeket élvezel és örömmel végzel. Ha nyugalomra vágysz, akkor ki tudod venni a szabadságod, a kollégák/ügyfelek normálisan viselkednek veled. Ha problémás a munkahelyed, akkor pont ezeknek az ellentétére számíthatsz, olyan, mintha minden probléma csőstül szakadna a nyakadba, káoszra, mérhetetlenül sok munkára, fáradtságra számíthatsz. Ha tudsz valamin javítani, akkor most megkapod hozzá az “eszközöket” is az Univerzumtól.

Majom nap: Ez a hónap leginkább a boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatoknak tesz jót, mert a párod olyan, mint amilyen a romantikus amerikai filmekben szoktak lenni. Minden klappol, mindenki boldog, reggel ágyba kapod a kávét vagy legalább békén hagynak és többet tudsz pihenni. A problémás kapcsolatokban felszínre kerülhet most minden nehézség. Az élet nem szenvedtetni akar, csak azt, hogy a méltatlan helyzet változzon. Egyedülállóként most nagyon jó esélyeid vannak párra találni!

Kakas KAKAS

Kakas év: Új embereket ismerhetsz meg ebben a hónapban, de a barátkozás lassan mehet. Ne engedd, hogy bárki ajtóstul rontson a házba, adj időt egymás megismerésnek.

Kakas hónap: Ez a hónap egész jó lehetőségeket tartogat számodra, főként a munkában. Érdemes kicsit jobban nyüzsögni, mert vagy már most is előnyökhöz juthatsz, vagy a jövőbeli előreléptetésed ágyazod meg vele. Lehetnek újabb, esetleg felelősségteljesebb munkáid, melyek kicsit nehezebbnek tűnhetnek az eddigieknél, de ne aggódj, mindent meg tudsz majd oldani. Ha új munkát, feladatokat, üzletfeleket keresel, akkor hagyd el a komfortzónádat, ami akár utazás, akár új stratégiák kipróbálásával valósulhat meg.

Kakas nap: Amennyiben van valamilyen nagyobb célod a pároddal, akkor fogjatok össze és együtt meg tudjátok valósítani. Ez a hónap nem annyira a romantikus érzelmekről szól, inkább a józan ész dominál, de pont emiatt összekovácsolnak az energiák, másrészt bármilyen nehézség könnyen legyőzhető így. Ha nem jó kapcsolatban vagy, akkor most higgadtabban tudsz a helyzethez állni és keményebb döntéseket is tudsz hozni. Egyedülállóként jöhet egy komoly kapcsolat, de ehhez neked is nyitnod kell, ami most egy kicsit nehezebb lehet.

KutyaKUTYA

Kutya év: Nagy, látványos eseményekre kevésbé lehet számítani, inkább különböző kisebb lehetőségekre, esetleg utazásra a barátokkal, családdal.

Kutya hónap: Tedd félre a kényelmességet, húzz bele a munkába, mert megéri. Vállald be, amiről úgy gondolod, hogy menni fog, és tedd a dolgod lépésről lépésre. Fontos, ha ebben az évben ha olyat vállalsz, ami meghaladja a képességeidet, az külső/belső konfliktusokat okozhat. Ha ilyen helyzetben vagy, akkor ez a hónap is hozhat nehézségeket, felelősségteljes feladatokat. Ne akarj mindent egyedül megoldani, kérj segítséget, amennyiben nem boldogulsz. Az érzelmek most kevésbé hatnak rád, és a környezetedben lévő embereknél is gyakran ezt tapasztalhatod.

Kutya nap: A zűrös kapcsolatoknak nem tesz jót a Majom hónapja, mert ha az egyik félnek elege lesz, akkor kemény, fájdalmas döntéseket fog hozni. Akár a párkapcsolat végét is jelentheti ez, pláne, hogy most az érzelmek a háttérbe szorulnak. A kiegyensúlyozott kapcsolatot erősítik a hónap energiái, nagyobb felelősséget érezhettek egymás iránt, megjelenik a védelmezés, gondoskodás valamelyik félben. Ha nincs társad, találkozhatsz valakivel, ami főként utazás, kirándulás, nyaralás során esélyes.

DisznóDISZNÓ

Disznó év: Váratlan változások lehetségesek, és nagyon könnyen felháborodhatunk olyan apróságokon is, amelyek a környezetünkben történnek. Barátokkal konfliktusokba is kerülhetünk.

Disznó hónap: Valamilyen változás lóg a levegőben, amit generálhatsz te magad, de derült égből villámcsapásként is megjelenhet. Kicsit feszültséggel teli időszak ez, óvatosan kell kommunikálnod. Azok a dolgok, melyekbe a korábbi időszakba energiát fektettél, végre elkezdhetik hozni az eredményeket, korábbi problémák, helyzetek újra megjelenhetnek.  Ne lepődj meg, ha ezer feladatod, intézendőd lesz, és minden kiszámíthatatlannak tűnik. Esélyes, hogy nehezebben tudsz majd az emberekkel bánni, mert apróságokon kiakadnak vagy túlértékelnek problémákat. Te próbáld megtartani a belső egyensúlyodat!

Disznó nap: Ez a hónap képes a jól működő és nyögvenyelős kapcsolatokba egyaránt feszültséget generálni. Ne csodálkozz, ha a párod hevesebben reagál dolgokra, egy kis ajtócsapkodás is lehetséges, de kellő józansággal megelőzhető. Negatív helyzetekben próbálj meg a lehető legracionálisabb maradni. Ideális lenne, ha ebben a hónapban utaznál a pároddal (olyan helyre, ahol már kellemes időket töltöttetek együtt), vagy valamilyen változtatást terveznél be az otthonoddal kapcsolatosan. Ha nincs társad, menj társaságba, sportolni, utazz és legyél nyitott, mert így találkozhatsz valakivel, aki az érzéseidben mélyen megérint.

patkany PATKÁNY

Patkány év: Jót tesz neked ez a hónap, mert erősít, magabiztosabbá és kiszámíthatóbbá tesz, amellett, hogy hozhat kedvező lehetőségeket is.

Patkány hónap: Ez a hónap gyakorlatiasabbá tesz, bár az érzelmességed megmarad, mégis, ha helyzet van, akkor higgadtabb fejjel tudsz dönteni, cselekedni. Az érzelmeken elég nagy hangsúly lesz, ez valamilyen szinten a munkádban is megjelenhet, például a kollégáiddal bizalmasabb témákat beszélsz meg, vagy erőteljesebben hatnak rád érzelmileg az események. Lehetségesek változások is, amelyek hatással lesznek a munkádra, feladataidra. Akár új munka vagy nagyon aktív napok is jöhetnek.

Patkány nap: Egyértelműen kedvező számodra ez a hónap akkor is, ha párkapcsolatban élsz, akkor is, ha nem. A pároddal összekovácsolnak a következő napok, érzelmileg közelebb tudtok egymáshoz kerülni. Egyedülállóként esélyes, hogy megismerkedsz valakivel. Hogy ebből lesz-e valami komolyabb, az már rajtad, a nyitottságodon, szándékaidon múlik.

BivalybetuBIVALY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Bivaly által képviselt energiára nincs hatással.

Menu