Megérkeztünk az év legaktívabb időszakába, november 7-én a YIN TŰZ DISZNÓ hónap veszi kezdetét. Ezek a novemberi napok mindig zűrösek, sok-sok ügyintézéssel, mozgalmas napokkal járnak. Ezúttal azonban lesznek olyan külső körülmények, melyek megakadályozzák, hogy túl sokat nyüzsögjünk. Ez egyrészt nagy valószínűséggel a vírus fokozott terjedése lesz. Sokak életében jelen lesz a betegség, és az ebből fakadó fejlődés és tanulás. Tehát nemcsak azokat érik különféle felismerések, akik megbetegszenek, hanem azokat is, akik szeretteiken keresztül élik meg. Természetesen ez nem fogja mindenki hozzáállását, álláspontját a vírussal kapcsolatban megváltoztatni, de lesznek olyan hatások, melyek erre ösztönözhetnek. Főként november második felében láthatunk változásokat a járvánnyal kapcsolatosan.

Másrészt a váratlan változások is lelassítanak. Ezek hirtelen bukkannak fel az életünkben, felkavarva az állóvizet. Ezek lehetnek igencsak kellemes és szerencsés események, például egy új szerelem, kedvező lehetőség a munkánkkal kapcsolatban, költözés, utazás stb. Legyünk nyitottak az új élményekre, és akár a döcögősen induló változásokra, mert kellő rugalmassággal minden negatív esemény végül pozitívba, azaz valamilyen előremutató fejlődésbe fordítható, és a csökönyösséggel úgysem jutunk semmire.

Gátló tényezők ide vagy oda, intellektuális szárnyalásunknak semmi nem szab gátat.

 Igencsak termékeny napok jönnek, amelyek jobbnál jobb ötleteteket és terveket eredményeznek. A Disznó jegy alapvetően sokszor zűrzavart, túlvállalást vagy szervezetlenséget okozhat, de ez most kevésbé tud megnyilvánulni, mivel az uralkodó energiák segítik a figyelmet. Ennek ellenére tapasztalhatjuk majd magunkon, hogy nehezebben megy a koncentráció, kicsit szétszórtabbá válhatunk, érdeklődésünket az új és izgalmas dolgok kötik le inkább. Aki azt gondolja, hogy kezd minden zűrzavaros lenni, túl sok a program vagy a feladat, annak azt javaslom, tervezze meg a hetét vagy a hónapját, és ehhez próbálja meg tartani magát. Ezzel csak az a gond, hogy nagyon sok olyan hatás, élmény jöhet a hónap folyamán, amely azonnali reagálást igényel, vagy impulzív döntésre ösztönöz. Sebaj, kellő tudatossággal ez is jól kezelhető. Ha valamilyen új ismeretről van szó, akkor szívesen mélyülünk majd el az információkban, sőt, még élvezetesebbnek fogjuk tartani, ha mindezeket másokkal megoszthatjuk, megbeszélhetjük.

 

A Disznó zodiákus a víz jegyű állatok közé tartozik a kínai asztrológiában. Vele kezdődik meg a 2020-as év utolsó negyede (2021-es év kezdete: február 3.), amelyben koncentráltan érezni és tapasztalni fogjuk a Patkány év üzeneteit. Ezek elsősorban a kapcsolatok és azok korlátozott mivolta, az érzelmek/érzések és a kommunikáció. A következő napok felnagyítják az érzéseinket, érzékenyebbé tesznek testileg és lelkileg is. Felerősödik a ráérző képességünk, és még azoknak is, akik hírből sem ismerik az intuíciót, most meglepő élményeik lehetnek. A rideg, elutasító emberek kicsit nyitottabbá válnak, az amúgy is érzelmesek pedig tobzódni fognak. Belső fesztültséget is érezhetünk, elsősorban a hónap első két hetében, utána ez már csökkenhet, helyét átveszi az érzékenység, az elmélyülés vágya, a gondolkodás.

Sok félreértést lehet tisztázni, illetve nem egy kapcsolat fordul most a teljes megújulás vagy a végleges elválás irányába. Mostantól nem pálya a félrebeszélés, már csak azért sem, mert ha nem figyelünk oda, hogy pontosan és a másik számára érthetően fogalmazzunk, illetve ha nem próbáljuk megérteni a másikat, hanem csak azt halljuk bele a mondanivalójába, amit mi gondolunk, azzal számtalan kapcsolatunkat nehezítjük meg. Ajánlatos egy kicsit finomítani a mondanivalónkon, főként, ha olyan partnerrel van megbeszélnivalónk, aki amúgy is érzékeny vagy sértődős.

A Disznó hónap soha nem kedvez igazán a türelemnek, mert ilyenkor haladni, tenni, intézni akarunk, és roppant bosszantónak találjuk majd, ha ebben valaki akadályoz. Bármelyi pillanatban kitörhet belőlünk a feszültség, kirobbanhat parázs vita a környezetünkkel. Nem kizárt, hogy  az  embereken is tapasztaljuk majd a fokozódó feszültséget. Aki ezt szeretné elkerülni, annak érdemes lesz a plusz energiát olyan tevékenységekben, mint testedzés, utazás, kirándulás, bármilyen fizikai aktivitás, levezetni. Mindenki érezni fogja a vibrálást a levegőben, mindenki nyüzsögni fog, ezért sem árt észnél lenni, mert ez felületességhez, kapkodáshoz vezethet, ami viszont balesetveszélyes helyzeteket teremthet.

Változékony évben vagyunk, bármelyik hónap hozhat meglepő fordulatokat az életünkben. Eddig nem nagyon volt róla szó, de mivel most sokan nyugtalanok, féltik szeretteiket vagy épp a munkájukkal, az üzletükkel kapcsolatos aggodalmaik vannak, így itt az idő, hogy elővegyük a kínai asztrológia különleges erősségét, amely a szimbólumokban rejlik. Mostantól nemcsak a pozitív és negatív napokat írom meg, hanem azt is, hogy melyik állatszimbólum tud segíteni a rossz energiák távoltartásában. Ebben a hónapban a TIGRIS szimbólum tudja csökkenteni az esetleges negatív hatásokat. 

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

November 12., 14., 18., 24., 26., 30.

December 6.

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

November 10., 11., 15., 22., 23., 27.

December 4., 5.

KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!

Tigris TIGRIS

Tigris év: Váratlan események történhetnek, melyek alaposan felforgatják a hónapodat. Ezek lehetnek kellemesek is, rég várt új lehetőségek, melyek kilendítenek a stagnáló állapotból.

Tigris hónap:  A munkahelyeden, kollégáid, családod körében várhatóak változások. Olyan helyzetek melyek kényszerítő erejüknél fogva vesznek rá a változtatásra, de benned is megszülethet az elhatározás, hogy valahol máshol keresd a boldogulásod. Álláskeresés és/vagy változtatás középén a novemberi energiák melléd állnak és segítenek, hogy sikerrel járjon a “küldetésed”. Éppen ezért most lenne jó, ha végiggondolnád, mit is akarsz igazából és ha tényleg elég erős az elhatározás benned, akkor bele is kezdenél legalább a keresésbe. Amit mindenképp érdemes szem előtt tartani, hogy a fejlődést már nem tartogató helyzetekbe nem jó belemerevedned, mert ez szinte garantálja, hogy nyögvenyelős legyen a novembered. Hidd el, minden most bekövetkező változás szükségszerű, még ha elsőre nem is tűnik annak!

Tigris nap: Novemberben felnyílik a szemed és látni, érezni fogod mi az ami megérett a cserére, és ezek helyébe teljesen új dolgok jöhetnek. A változások megtörténhetnek fizikai és szellemi síkon. Lakásfelújítás, kisebb-nagyobb átalakítások, de akár az otthonod adás-vétele is esélyes ebben a hónapban. Természetesen a párkapcsolat is fókuszba kerülhet, a régi szerelem helyét új foglalhatja el, avagy a régiben olyan felismerések lesznek, melyek ráébresztenek annak hibáira, melyet vagy sikerül kijavítani és ezáltal egy jobb minőségben folytatni vagy ha már régóta döcög a kapcsolat, most egy fordulópont is bekövetkezhet. Ha pedig nincs társad, úgy a következő napok eléd sodorhatnak olyan partnert, aki minőségi változást hoz az életedbe.

nyúl NYÚL

Nyúl év: A körülményekhez képest nyugodtabb időszak jön, bár az év hatásai továbbra is nyomást gyakorolhatnak rád. Ez most mégis kedvezőbb időszak, mert új ingereket, lehetőségeket hoz.

Nyúl hónap: A lépésről-lépésre való haladás napjai jönnek, melyek kecsegtető változásokat, a fejlődés lehetőségét ígérik. Van ebben a hónapban valami, ami végre ki tud lendíteni az esetleges negatív spirálból. Ehhez persze neked is tenned kell, viszont jönnek majd a jó kis ötletek, inspiráló emberek, akik beindítják a folyamatokat, neked csak bele kell vágni. A munkádra is hatással lehet a hónap energiája, eredményeképpen új pozíció, érdekes feladatok vagy akár terjeszkedés lehetséges. Ne várj nagy és látványos eseményékre, sem pedig gyors eredményekre, csak hosszabb távon látod majd, hogy megérte elindulni az új úton.

Nyúl nap: Az otthonodban kisebb-nagyobb fejlesztések, változások lehetséges lehetségesek, míg a párkapcsolatban összekovácsoló energiák érvényesülnek. Akkor is, ha nehéz időszak van a hátatok mögött, most egy nyugodtabb hónap következik. Ugyan a menthetetlen kapcsolaton már ez sem tud segíteni, de a konfliktusokat képes elsimítani a Disznó hónap energiája. Ha pedig nincs társad, akkor elég jó esélyek mutatkoznak, hogy megismerj egy érzelmes, dinamikus embert, aki frissítő energiát hoz a szerelmi életedbe.

Sárkánybetu SÁRKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő SÁRKÁNY által képviselt energiára nincs hatással.

kígyó KÍGYÓ

Kígyó év: Hirtelen változások, események hatással lehetnek a mindennapjaidra, de nem zökkentenek ki a megszokott életritmusodból. Ezek lehetnek új élmények, lehetőségek és olyan változások, melyek tágítják látóköröd.

Kígyó hónap: Alacsony szinten megélve a hónap energiáit meglehetősen nagy feszültséget és váratlan, negatív eseményeket tapasztalhatsz. Külső és belső konfliktusok sem lehetetlenek, melyeket csak kellő önuralommal tudsz kezelni. Magas szinten viszont a november előremutató változásokat hozhat a munkádban, feladataidban és a környezetedben. Ezek az anyagiakra is hatással lehetnek, amiben amúgy jó lesz egy kicsit tudatosabbnak lenni, mert a novemberi döntéseid, ötleteid pénzügyeidre is meghatározó hatással lehetnek.  Ha érzed a változás szelét, most inkább a tervezés és cselekvés tud a segítségedre lenni, míg a passzivitás és/vagy ellenállás csak megnehezíti a helyzetedet.

Kígyó nap: Szerető gondoskodással veszed majd körbe a párod és a családtagjaid, de óva intenélek, hogy túlzásokba ess. Csak annyit tegyél meg a másikért, amennyit kér, mert neki előbb-utóbb idegesítő lesz, míg te meg csak magadra húzod a problémát. Ebben a hónapban már te is másként tekinthetsz majd sok dologra, szinte teljesen megváltozhat a véleményed adott helyzetekről. Ha nincs társad, akkor ez az állapot megváltozhat akár a régi kapcsolatod, akár egy új ismeretség hozhat új fuvallatot az életedbe, sőt akár még az összeköltözés is lehetséges. Az otthonod vonatkozásában szintúgy lehetségesek változások.

ló LÓ

Ez a hónap a horoszkópodban lévő  által képviselt energiára nincs hatással.

kecske KECSKE

Kecske év: Nagy események történése kevésbé várható, inkább arra számíthatsz, hogy jön valaki vagy valami, aki új színt hoz a mindennapjaidba.

Kecske hónap: Kreatív időszak jön, újabbnál újabb ötletek és növekvő alkotásvágy formájában. Használd ki ezt az időszakot olyan változások elindítására, amelyek gyümölcsét majd később arathatod le. A munkádban is tapasztalhatsz előremutató változásokat, elérkezhetsz egy kisebb fordulóponthoz is, hiszen a kreativitásnak köszönhetően teljesen új irányok felé mozdulsz el. Ebben a hónapban nagyobb teret engedsz a szépérzéknek, még akkor is megjelenik a művészet valamilyen formája a mindennapjaidban, ha egyébként nem sok közöd van hozzá.

Kecske nap: A zűrzavaros napoknak vége, most jóval kiegyensúlyozottabb időszak következik. Azt veheted észre magadon, hogy szívesen töltöd az időd egyedül, vagy lesz kedved elmélyedni tanulmányokban, különböző olvasmányokban. A párkapcsolatodban a harmónia és összetartozás erőteljesebben jelenik meg. Persze, ez nem jelenti azt, hogy kizárt a konfliktus, de ha alapvetően jól működtök együtt, akkor ez a hónap nem tud éket verni közétek. Egyedülállóként van esélyed, hogy megismerkedj valakivel, aki fontossá válhat.

majom MAJOM

Majom év: A környezetedben a korábban aktuális helyzetek, problémák újra megjelenhetnek, azért, hogy végre kezedbe vedd az irányítást és megoldást találj.

Majom hónap: Végre a hajód befut a kikötőbe, azaz, azok a dolgok, projektek, melyeken már hetek, hónapok óta dolgozol eredményt hoznak. Minél több energiát fektettél valamibe, annál nagyobb az esélye, hogy kedvező irányba indul meg a fejlődés. A munkádban szükség lesz a vezetői, irányítói adottságaidra azoknál a helyzeteknél, ahol az érzelmek, nyűgösség túlzott mértékben befolyásolná a normál munkamenetet. Neked is figyelned kell arra, hogy ne az érzelmek vegyék át feletted az irányítást, hanem a józan ész. Újra aktuálissá válhatnak helyzetek, melyek vagy végleg megoldódnak vagy újra foglalkoztatni fognak.

Majom nap: Váratlan helyzetek, emberek és erős érzelmi behatások várhatók ebben a hónapban. Bizonyos szempontból sebezhetőbbé válhatsz, szívedre veszel mondatokat, melyek felett máskor könnyedén lépnél túl. Személyiséged érzékenyebb, védtelenebb oldala nyilvánulhat meg, amely védekezésre is késztethet. Avagy a környezetedben lesznek olyan emberek, akik az érzelmeidre hatva próbálnak meg irányítani…, ha hagyod. Amennyiben nincs társad, most felbukkanhat valaki, akivel mély lelki kapcsolódást tudsz megélni vagy akivel már kapcsolatban voltál korábban.

Kakas KAKAS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő KAKAS által képviselt energiára nincs hatással.

KutyaKUTYA

Ez a hónap a horoszkópodban lévő KUTYA által képviselt energiára nincs hatással.

DisznóDISZNÓ

Disznó év: Szerencsés véletlenek, új kapcsolatok, utazás, környezetváltozás lehetségesek a következő napokban.

Disznó hónap: Nagy hangsúly lesz most a munkán, családon, többségében pozitív események várhatók, de kellő összeszedettség és megfelelő stratégia nélkül, sok nehéz és fárasztó nap vár rád, ill. a káosz lehet úrrá mindenen. Ha a munkádban szeretnél valamilyen fejlődést, akkor most eljött a te időd! Rátalálhatsz a megfelelő munkára, olyan feladatokat kaphatsz, melyek érdekesek és az elkövetkezendő hónapokra nagy befolyással lesznek. Sajnos, a rosszul működő, méltatlan állapotokat a Disznó hónapja nem tolerálja, így mielőtt bármi jó irányba indulna el, előbb kisöpri az életedből ezeket. Fájdalmas események is lehetnek, de légy bizakodó, tekints előre, élj azokkal a lehetőségekkel, melyek most “véletlenül” az utadba jönnek. A hónap végére látni fogod, mivégre volt ez az egész.

Disznó nap: Ha egyedül élsz, de már régóta vágysz kapcsolatra, akkor ez a vágy novemberben teljesedhet be. Legyél hát nyitott az ismerkedési lehetőségekre és a potenciális jelentkezőkre. A meglévő párkapcsolatot aszerint kezeli a hónap, hogy jól működik-e vagy sem. Ha jól, akkor most jön a habzsi-dőzsi, minden az elképzeléseid szerint alakul majd. Ha rosszul működik, akkor sajnos nincs jó hírem, mert a problémák most csúcsra járatódhatnak, akár végérvényesen pontot tehetnek a kapcsolatra.

patkany PATKÁNY

Patkány év:  Kapcsolatok, folyamatos változás, új ismeretségek esélyesek november hónap folyamán.

Patkány hónap: Dinamikus előre haladást tapasztalhatsz a következő napokban. Nagy hangsúly lesz a kommunikáción, nyerhetsz vele, ha pl. ügyesen szólítod meg ügyfeleidet, veszíthetsz, ha túl erőteljesen, nem megfelelő hangnemet használsz pl. feletteseid irányába vagy a vásárlóiddal szemben. Jöhetnek kedvező lehetőségek is, akár új munka vagy feladatok. Unatkozni biztosan nem fogsz, várhatóan nagyon sok intéznivaló vár rád vagy ügyeid miatt sokat kell jönni-menni.

Patkány nap: A társaddal való összebújás, szeretgetés lelki szükséglet lesz, mely jót tesz a kapcsolatodnak, bátran nyilvánítsd ki érzéseid párod felé. Ha nincs szerelmed éppen, akkor is lesz erre igényed, ezért jöhetnek a romantikus filmek és könyvek, bármi, ami ezt a minőséget valamilyen módon megjeleníti. A barátokkal a lelkizés is enyhíteni képes a szeretetvágyadon, de az igazi az lesz, ha megismerkedsz valakivel, akivel érzelmi kapcsolatot tudsz kialakítani.

BivalybetuBIVALY

Bivaly év: Tempósabb időszak következik, sok új behatás, program és lehetőség vár rád.

Bivaly hónap: Most van értelme több energiát tenni a feladataidba, mert ez hozhat kedvező lehetőséget, előrelépést, akár új munkát, megbízást is. A munkáddal, családoddal kapcsoltban olyan események történhetnek, melyek érzelmileg is hatnak rád. Novemberben várhatóan inkább a pillanatnyi érzések által hozol meg döntéseket, erősen hatnak majd rád a környezeti hatások. Szívesen ásol le a dolgok, feladatok legmélyére vagy tele leszel újító ötletekkel. Sok aktivitásra is számíthatsz a munkádban, számtalan intézendő, fizikai és szellemi mozgalmasság lesz jellemző.

Bivaly nap:  A novemberi napok az érzelmes oldalad erősítik, legyél bármilyen “kemény”, akkor is fogékonyabb leszel mindenre, ami a szívhez szóló.  Egy romantikus film, egy a társaddal kettesben eltöltött szentimentális hangulatú este és máris keresztül-kasul átjárnak az érzelmek. A lelked könnyedén nyílik meg azokra a dolgokra, amelyek az embert úgy általában sebezhetővé teszik, együttérzőbbé válhatsz, emiatt hamar rád találnak azok az emberek, akik egy baráti jó tanácsra vagy csak lelki támogatásra vágynak. A párkapcsolatnak különösen jót tesz ez az időszak, ha van, akkor elmélyül, harmonikussá válik, ha nincs, akkor pedig találkozhatsz a megfelelő partnerrel.

Menu