fbpx

2019. NOVEMBER – DISZNÓ HÓNAP – KÍNAI ASZTROLÓGIAI ELŐREJELZÉS

Meglehetősen változékony és különösen aktív időszak várható a Disznó hónapjában, ezért ahogy mindig, most is érdemes minél tudatosabban felkészülni rá.

Kiknek kell előrelátónak lenniük? Azoknak, akiknek ingatag a helyzetük bármilyen okból kifolyólag, pl. konfliktusos a párkapcsolatuk, elégedetlenek a munkájukkal vagy a munkaadói oldalról érezhető negatív hozzáállás, stb. Leginkább ők számíthatnak rá, hogy a következő napok hoznak kardinális változásokat. A felszín most is lágyabb, könnyedebb. Látszólag kedves, elfogadó a környezet, akárcsak mi magunk, de a mélyben ott zajlanak az események és gyűlik a feszültség. Kívülről gyengébbnek tűnik minden és mindenki, mert konfliktuskerülő hónap van, de ez ne tévesszen meg senkit. Ettől még nagyfokú tudatosság, akarat és olykor rámenősség is jelen lesz. Aki ügyes, ebben a hónapban igen jól tud érvényesülni, mert a leleményesség mellé becsatlakozik az elkötelezettség is. Ezért azt tapasztalhatjuk, hogy lesznek, akik valahogy mindent elérnek, amit csak akarnak. Kedvesen úgy intézik a dolgokat, hogy az legyen, amit szeretnének. Az életüket magasabb szinten élők ezt úgy érik el, hogy közben mindenki jól jár, nem csak ők, de lesznek sajnos olyanok is, akik nyomulással, manipulálással próbálnak célt érni.

A kommunikáció szerepe – ahogy egész évben – most rendkívül nagy. Nem csak egyéni szinten tapasztalhatunk javulást, hanem összességében fontos lesz. Így, ha valaki PR vagy marketing vagy olyan területen tevékenykedik, ahol számítanak a szavak, annak érdemes ezt a hónapot kihasználni, mind ötletek, mind megbízások gyarapodása miatt!

Lesznek változások is, amik mindent az alapjaikból forgathatnak fel azoknál, akiknél aktivizálódik a Disznó hónap energiája. Az események váratlanul történnek meg, tulajdonképpen nem nagyon lehet előre készülni rájuk, hacsak nem magunk kezdeményezzük. Ezek erősen hatnak az érzelmekre is. Ha probléma formájában jelentkezik, akkor csak annyit tudok javasolni, hogy törekedjünk a mihamarabbi megoldásra és az érzelmeket próbáljuk kontroll alatt tartani. Ha kellemes a változás, akkor nyugodtan éljük meg a pozitív érzéseinket és osszuk meg másokkal is.

A Disznó hónap sokunknak nyit új kaput valamilyen friss lehetőség vagy változás formájában, így a korábbi toporgásból végre túl lehet lépni a cselekvés útjára. Bár nagyon nem tavasz van, sőt ezzel a hónappal megkezdődik a téli szakasz, mégis ismét eljött a megújulás időszaka, felgyorsul a tempó, szárnyalnak az ötletek és több kedvünk lesz tenni a tervekért. Nem árt azonban arra is figyelni, hogy nagy lelkesedésben és tenni akarásban aztán végül semmi hasznosat ne csináljunk, mert minél többet húzunk magunkra egyidejűleg, annál nehezebb lesz a kezdés vagy szétesünk a sok-sok feladat miatt. Esetleg nagyon jót beszélgetünk a tervekről, de nagyjából ennyiben is marad a dolog. Próbáljunk meg ezért lépésről-lépésre haladni, az egyes részfeladatoknál, egy-egy ötletnél kiküszöbölni azokat az akadályokat, amelyek felbukkannak és ha már az egyiket letudtuk, csak akkor kezdjünk bele a másikba. Tényleg fontos tervezni és tartani magunkat az ütemtervhez, mert enélkül folyamatosan csak “tűzoltásra” lesz kapacitásunk vagy teljesen kifáradunk a mentális vagy fizikai loholásban. A munka hangsúlyosan jelenik meg, akárcsak az a fajta tudatosság, ami hajtani fog, hogy eredményeket érjünk el. Most nincs megállás, nincs henyélés, maximum egy kis toporgás, mert valami közbejött vagy hirtelen túl sok cél vagy teendő szakad a nyakunkba. Itt nem szabad elbizonytalanodni, meghátrálni még annyira sem. A legrosszabb döntés pedig a hirtelen felindulásból történő teljes irányváltoztatás.

Ahogy fentebb írtam, az érzelmek és reakciók fontos szerepet kapnak a következő napokban. Néhányunkra pozitív hatást gyakorolnak, mert tisztábban látjuk a dolgokat, felelősségteljesebb döntéseket tudunk hozni, de úgy, hogy közben nem feledkezünk meg az emberi oldalról sem. Rendelkezésre fog állni a gyors gondolkodás, választékos kommunikáció (mindenkinek magához képest!) és simulékony viselkedés, ami segíti, hogy szépen, terelve irányítsuk környezetünket és kompromisszumok révén érjünk el eredményeket. Ehhez nem kell mást tennünk, mint belehelyezni magunkat egy kicsit a másik fél nézőpontjába. Ez amúgy nem lesz különösebben nehéz, mert egymásra hangolódást segítő energiák érvényesülnek. Ugyanakkor leszünk páran, akiket igencsak kilendít az egyensúlyból ez a hónap. Ennek hatására érzelmileg befolyásolhatóvá válunk vagy mi próbálunk ily módon hatni másokra. Ilyenkor nagyobb a késztetés a nyafogásra, olykor még a hisztire is. Mindent felnagyítva, drámaibbnak látunk és erőteljesen reagálunk rá vagy ezt tapasztaljuk a környezetünkben lévő embereknél. Ez még inkább felerősödhet, ha nem jutunk hozzá a kellő mennyiségű és minőségű feltöltődési időhöz. Ha magunkról van szó, akkor egyértelműen az önfegyelem és a stresszlevezetés lesz a segítség, míg másoknál vagy az elhatárolódás vagy a lenyugtatás, az adott helyzettől függően.

Az anyagiakon ugyancsak nagy hangsúly lesz a Disznó havában. Van akinek azért, mert problémát okoz a megszerzése vagy megtartása. Másoknál viszont pont azért, mert igen jövedelmező időszak várható. Ez utóbbi megvalósulásához segítenek az energiák jó ötletekkel, jobb üzleti szemléletmóddal és akaratunk növelésével. Aki erre támaszkodik, tud és hajlandó is kimozdulni a komfort zónájából, élni az adódó lehetőségekkel és esetleg valami pluszt is beletenni a megvalósításba, az számíthat rá, hogy a befektetett energia megtérül. Negatív eseményeket azok tapasztalhatnak, akik szervezetlenek, kapkodnak, avagy korábban rossz döntéseket hoztak és ezek hatásaival most szembesülnek.

Ki kell emelni a hónap azon hatását, ami fokoz mindenféle aktivitást, úgymint utazások, sok intéznivaló, nyüzsgés, kirándulások, sport. Viszont hajlamossá tesz a figyelmetlenségre és kapkodásra, amiből több probléma és balesethelyzet adódhat.

POZITÍV ÉS NEGATÍV NAPOK

KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!

Tigris TIGRIS

Mint szinte minden Tigris jegy szülöttjére, úgy nagy eséllyel rád is hatnak az idei év hatásai. Szembesítenek azokkal a tényekkel, melyek eddig is ott voltak előtted, de eddig nem foglalkoztál vele vagy más dolog nagyobb prioritást élvezett. Esetleg kényszerűség miatt vagy benne az adott szituációban. Ha ezek a helyzetek eljutottak a végső állomásra, akkor a Disznó energiája így vagy úgy rákényszerít arra, hogy változásokat eszközölj. Természetesen most sem kell kizárólag rossz dolgokra gondolni. Ha Tigris hónapjában születtél, akkor az év folyamán akár belső késztetésként, akár külső körülmények okán változtathatsz a munkádon. Időszerű lehet tehát munkahely változtatás, felmondás, új feladatok, új ügyfelek, de akár teljesen más karrier útvonal megkezdése is. Ha Tigris napján születtél a változások erőteljesen önmagadat, a párkapcsolatodat avagy az otthonodat érinthetik. Észreveheted a társadnál, hogy megváltozik a viselkedése, a szokásai vagy te szorgalmazod, hogy legyen végre változás, mert a jelenlegi számodra már nem jó, nem elviselhető. Sok helyen ez konfliktusokat is eredményez, ha ez nálad is így van, akkor érdemes higgadtan, kevésbé érzelmek által vezérelve nekiindulni a Disznó hónapjának, mert az ellentétek most válhatnak igazán komollyá. Ugyanakkor elfogadva azt, hogy akár neked, akár párodnak és/vagy a kapcsolat minőségének változnia kell, akkor irányítani tudod az eseményeket és nem csak a körülmények áldozataiként éled meg azokat. Ha nincs társad, úgy most találkozhatsz valakivel, akivel jól összepasszoltok. Ez a hónap eredményezhet egyéb eseményeket az otthon vonatkozásában is úgymint ház/lakás értékesítést, költözést, felújítást.

nyúl NYÚL

A nagy álmok és lehetőségek hónapja. Hogy melyik valósul meg, az nagyban tőled is függ, attól, hogy az ötleteid örökké csak álmok maradnak vagy teszel is a megvalósulásukért. A Disznó hónapja abban segít, hogy valósággá váljon a terv, ehhez küld segítőket és építő gondolatokat. Neked ehhez már csak kitartást és gyakorlatiasságot kell párosítani. Ha Nyúl hónapjában születtél, a munkádban indulhat meg előrelépés, kaphatsz új feladatokat, melyek érdekesebbek is lehetnek a jelenleginél. Családi és baráti körben is fejlődést tapasztalhatsz meg. Nyúl napján születve a kreativitásod és elkötelezettséged kap nagy löketet, melyek hatással lehetnek a párkapcsolatodra és az otthonodra is. Ha szeretnél valamit változtatni ezeken a területeken, úgy most adódik rá lehetőség.

Sárkánybetu SÁRKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő SÁRKÁNY által képviselt energiára nincs hatással.

kígyó KÍGYÓ

Itt a változás hónapja, amit vártál vagy nagyon nem vártál. Az előbbinél cselekvőként fogod megvalósítani azokat a megújulásokat, melyeket már vagy el is indítottál vagy most lesz rá lehetőséged. Ha ellenállsz, akkor is történhetnek változások, a hátrány ebben az esetben annyi, hogy felkészületlenül ér. Kígyó hónapjában születve a munkádban átalakulások esélyesek, új feladatokat kaphatsz, kollégáid cserélődhetnek, üzletek jönnek-mennek, több utazás, aktivitás esélyes. Mivel ez a hónap igen feszültté is tehet, hamarabb alakulhatnak ki konfliktusok ahogy a munkahelyeden, úgy a családi és baráti körben is. Hasonlóképpen alakulhat a hónapod, ha Kígyó napján születtél. Ebben az esetben érezhetsz belső feszültséget, illetve a társad is kissé ingerlékenyebbé válthat. A jó kapcsolatot emeli a hónap, azt tapasztalhatod, hogy a párod aktívan kiveszi a részét a közös feladatokból, szívesen segít neked (olykor még túlzásba is viszi). A feszült kapcsolatoknak viszont kevésbé tesz jót a hónap energiája, tovább ronthatja a helyzetet. Esélyes, hogy a következő napok változásokat hoznak az otthonodat illetően is, illetve több utazás, jövés-menés is várható.

ló LÓ

Ez a hónap a horoszkópodban lévő  által képviselt energiára nincs hatással.

kecske KECSKE

A Disznó hónapja energiával tölt fel, ha eddig úgy érezted, hogy lassan haladnak a dolgaid, több a konfliktus, nehéz egyedül boldogulni, úgy ennek most vége, jönnek az aktív napok. Kecske hónapjában születve előrukkolhatsz az új ötleteiddel, változtathatsz munkát vagy munkastílust. A nyűgös kollégák végre együttműködővé válnak (kivéve a zsigerből problémásokat), beindulhat az üzlet, jobb lehetőségek bukkannak fel. A családban csökkennek vagy teljesen elsimulnak a problémák és úgy általában jobb lesz a környezeted hangulata. Kecske napján születve a társaddal, ha voltak problémák, azok megoldódnak vagy enyhülnek és jobb lesz a légkör otthon. A jó kapcsolatot kifejezetten szorossá teszi a Disznó hónapja, sok tervetek lehet együtt, melyet közösen könnyebben tudtok megvalósítani.

majom MAJOM

Felkavaró napok jönnek, melyek megrendíthetnek érzelmileg téged és a környezeteden is érezhetsz egyfajta vibrálást. Nehezebben viselheted a hátráltatást, a kellemetlenkedő vagy lusta embereket, kollégákat. Egy-egy konfliktusos helyzetben sokkal gyorsabban veszíted a türelmed vagy az érzelmek könnyen eluralkodnak rajtad. A körülötted lévő embereknél is azt láthatod, hogy kissé nyűgösebbek, sőt akár hisztisebbek és ezzel próbálnak hatni rád. Ugyanakkor a megújulás lehetősége is megérkezhet november folyamán. Ez most kevésbé tervezhető előre, mert azok a változások válnak időszerűvé, melyek a sorsvonaladon meg vannak írva. Ha Majom hónapjában születtél, akkor munkádban számíthatsz mozgalmasságra, olyan helyzetek aktivizálódására, melyek már egy ideje fókuszban vannak. Most sokat tudsz tenni azért, hogy hosszú távon változásokat idézz elő a munkahelyeden vagy a feladataidban. Ha Majom napján születtél, úgy a meglévő párkapcsolatod érzelmekkel telítődik, avagy újra neki kell futni korábbi témáknak, melyeket még nem rendeztetek. Lehetséges most költözés, bármilyen változás az otthonnal kapcsolatban, többségében olyanok, melyekre nem is nagyon számítottál.

Kakas KAKAS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő KAKAS által képviselt energiára nincs hatással.

KutyaKUTYA

Ez a hónap a horoszkópodban lévő KUTYA által képviselt energiára nincs hatással.

DisznóDISZNÓ

Felettébb aktív időszak köszönt be az életedbe, most nagyon kell összpontosítanod és rendszerezned a feladataid, munkádat, mert enélkül olyan káosz alakulhat ki körülötted, hogy csak pislogsz majd. Ugyanakkor ott van a kezedben a lehetőség, hogy mindent megvalósíts, amit csak elterveztél. Mert ötletben és akaratban nem lesz hiány, abban biztos lehetsz. Figyelj arra, hogy ne legyen zűrzavar a fejedben, ez ronthatja el minden, amúgy szuper kezdeményezésed vagy lehetőséged. Disznó hónapjában születve a munkádra terelődik a figyelem, ha ez problémás terület, akkor azt már amúgy is érzékelheted az év folyamán. Ez még fokozódhat, ha eddig nem kerestél megoldást. Viszont, ha elkezdett kialakulni valami, úgymond ráálltál a pályádra, akkor a következő napok igazán sikeressé tudnak tenni. Jöhetnek olyan ajánlatok, melyek nagyban segítik a munkád, kaphatsz érdekes feladatokat, vagy, ha épp pihenésre vágysz, akkor erre is adódik alkalom. Disznó napján születve a jól működő párkapcsolatot tovább erősítik a novemberi energiák, a kevésbé jól működőkben viszont a felszínre jöhet minden probléma, ami megoldásra vár. Ha viszont nincs társad, akkor most kell ismerkedni, nyitottnak lenni, mert találkozhatsz valakivel, akivel hosszú távra tervezhetsz. Az otthonod vonatkozásában is várhatóak fontos teendők vagy nagyobb változások.

patkany PATKÁNY

Erősítő energiákkal támogat a Disznó hónapja, mely amellett, hogy személyiséged érzelmesebb oldalát fokozza, gondoskodik arról is, hogy egy percig ne unatkozz a következő napokban. Lesz teendő, intéznivaló bőven, de vigyázni kell, hogy a hirtelen változó körülmények ne borítsák fel teljesen terveid. Patkány napján születve a társaddal nagyobb egységélményt élhetsz meg. Amennyiben voltak viták, azok elsimulnak vagy teljesen feledésbe is merülnek. Sok közös programot tervezhettek együtt, amelyek még szorosabbra fűzik a kapcsolatot. Patkány hónapban születve a munkádban és közösségi életedben várható nagyobb nyüzsgés, több esemény és kisebb-nagyobb változások. Ha munkát keresel, most érdemes jobban elmélyülni benne és akár felvenni a kapcsolatot olyan emberekkel, akik a segítségedre lehetnek. A kapcsolatrendszered hangsúlyosabbá válik, mert ebben a hónapban az emberek és kommunikáció nagyobb befolyással bírnak a munkádra és a magánéletedre is.

Bivalybetu BIVALY

Aktív időszak következik, amikor a túl sok valóban túl sok lesz és problémákat tud okozni. Nem árt majd emiatt szorosan tartani a gyeplőt a kezedben, mert enélkül úgy érezheted, hogy a hullámok összecsapnak a fejed felett. Viszont, ha erre figyelsz, akkor jól fog sikerülni a hónapod, szépen veszel minden akadályt és jól tudsz élni a kínálkozó lehetőségekkel. Mert azokból sem lesz hiány, csak észre kell venni őket. Bivaly hónapjában születve a munkádban fejlődést tapasztalhatsz meg, amellett, hogy te és a kollégáid is kissé szorosabb kapcsolatba kerülhettek. Bivaly napon születve a párkapcsolatodban tobzódnak az érzelmek, illetve a változások a társadban és/vagy rajta keresztül mutatkoznak. Ha alapvetően jó a kapcsolat, akkor továbbra is harmonikus viszonyra számíthatsz, ha pedig nincs társad, akkor mutatkozik némi esély rá, hogy megismerj valaki fontosat.