ANGYALOK ÉS DÉMONOK – KEZDŐDIK A SÁRKÁNY HÓNAP
Amennyire a háttérben zajlott minden márciusban, pont annyira lesznek nyíltak és szembetűnők a történések az áprilisi Sárkány hónapban. Erőteljes, maszkulin energiák hatják át mindennapjainkat, van akinek erőt és kitartást és a mindentudást adva, míg másokban a fékezhetetlenséget és ingerültséget fokozva. Az év egyik legmeghatározóbb havába értünk, hiszen olyan konstellációk állnak össze, amelyek képesek a legjobbat és a legrosszabbat is kihozni belőlünk, a jó és a rossz küzdelme következik! Ha lelkiekben erősek vagyunk, akkor tudjuk majd kezelni ezeket a feszítő energiákat, de ha még képtelenek vagyunk önmaguk irányítására, könnyen mások hatása alá kerülhetünk. Mindenki fogékony lesz ezekre az energiákra, van aki szárnyakat kap tőle, feltöltődik és nagy dolgokba vág bele, míg mások az alvilágot látogatják meg érzések szintjén. Ilyen időszakban a konfliktusok nyílt hadviseléssé fajulhatnak, az erő dominálni akar majd és elnyomni az ellene viaskodót. Azonban a gyenge sem lesz ezúttal védtelen, képes lesz felvenni a harcot, ezáltal válhat igen jelentős küzdelemmé az adott helyzet. Mit jelenthet ez a mindennapi életünkben? Konfliktusokat, veszekedéseket, olyan helyzeteket, amikor józan ész híján erővel próbálunk hatni valakire vagy minket próbálnak befolyásolni ilyen módon. Pillanatok alatt alakulhatnak ki összetűzések, mert a mélyben már ott húzódnak a törésvonalak, a türelmetlenség, harag, és már egy kis apróság is földrengést okozhat.
Ez azonban az alacsony szint, mert akik emelkedetten szeretnék élni az életünket, azoknak magabiztosságot ad ez a hónap, olyan ráérzékelő képesség birtokába kerülünk, ami segít még a legnehezebb helyzetet is okosan, kompromisszum készen megoldani. A figyelmes ember hallja, érzi majd a sugallatokat, amelyek megmondják, hogy hol az igazság. Képesek leszünk másokban meglátni gyengeséget és azt nem kihasználni, hanem abban emelni őt. Hiszen ez az erő nem nem mások eltiprására született saját céljaink érdekében, hanem jóval magasztosabbra. Azért nyílnak meg most a szférák kapui, hogy több információ segítsen bennünket a helyes döntésekben, hogy hozzáállásunkat és véleményünket ne csak külső információkra építhessük, hanem intuitív ráérzékelés során összetettebben lássuk a dolgokat. Komoly változások, megújulások várhatóak akár a privát életünkben, akár a külső környezetünkben. Erőt kapunk ahhoz, amihez szükséges és rálátást a teljes igazságra. Csak annak nem lesz erre szeme, aki hagyja magát lefelé húzni az ösztönvilágba, akit csak a materiális világ látszólagos és pillanatnyi dolgai motiválnak. A fejlődő ember feladata most csupán annyi, hogy behunyja szemét, kizárja ezt az anyagi világot és belső magasztosabb irányítása alapján élje meg ezt a hónapot. Ez fog segíteni az emberi kapcsolatok pozitív megélésében, munkahelyi kihívások leküzdésében, az esetleges párkapcsolati konfliktusok helyes kezelésében és ugyanúgy a gyermeknevelésben is. Április hónap eseményei nagy hatással bírnak ránk, lesznek, akik nagyot emelkednek, míg mások nehézségeken mennek majd keresztül. Persze erre mondhatjuk, hogy mindegyik hónapban így megy ez, most azonban a hangsúly a mértéken van, az arányok jóval nagyobbá válnak. Ami ezekben a napokban alakul át az egészen az alapoktól fog, és amiben változtatni akarunk, azt erővel, szenvedéllyel és igaz hittel tesszük, a vele járó érzések pedig intenzívek lesznek.
A Sárkány hónapja alkalmas hát a nagy megújulásokra, új munkába vagy feladatba kezdésbe, költözésre és felújításra, illetve kapcsolataink megreformálására. Tele leszünk életerővel, a belső feszültség levezetése miatt ajánlatos minél több fizikai terhelést bevállalni, sport, kirándulás, stb. formájában. A spiritualitásra fogékony emberként pedig tudatosan élhetjük meg a következő napokat, nyissunk bátran a láthatatlan dimenziókból érkező jelekre, vegyük az üzeneteket. Álmainkban rég nem látott szeretteink látogathatnak meg, meditációnkban hosszú ideje keresett válaszok érkezhetnek. Nézzünk csak körbe és látni fogjuk, hogy egységben élünk, mindenki összetartozik mindenkivel, nincs olyan, hogy Te és Én, mert csak Mi vagyunk. Itt élünk együtt és így közösen ezerszer többet érhetünk el, mint egyedül, ezért is kell önös érdekeinken felülemelkedve, ösztöneinket és érzéseinket uralva ebben a nagyszerű, talán az egyik legspirituálisabb hónapban kihozni magunkból és a lehetőségeinkből is a maximumot!
Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:
Április: 6., 12., 13., 18., 24., 25.,
A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:
Április: 8., 14., 16., 20., 26., 28.,
Május: 2.
KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:
1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).
2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)
3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.
4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.
Életterületek főbb jelentései:
Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!
TIGRIS
Itt az idő, hogy elkezd megtervezni jövődet, és ne maradj meg pusztán az álmodozás szintjén, hanem határozott célokat tűzz ki magad elé. Ehhez kapsz majd kellő muníciót ötletek és elképzelések formájában. Ha Tigris évében születtél, azt fogod tapasztalni, hogy elkezd pezsdülni körülötted a világ, jönnek az új impulzusok, melyek inspirálnak téged. Tigris hónapjában születve, főként a munkáddal kapcsolatos változásokon lesz a hangsúly, mely lehet új megbízatás, de akár megterhelő többletmunka is. Ne hátráltasson, ha vannak a környezetedben olyan emberek, akik kicsinyes hozzáállásukkal próbálnak sikered útjába állni, te csak tedd a dolgod és figyelj céljaidra. A párkapcsolatnak jót tesz a Sárkány hónapja, bár nem feltétlenül könnyíti meg. Most leginkább az együtt haladás, kivitelezés napjai jönnek, mint például kitaláltok valamit és mindenki beletesz anyait-apait, hogy az meg is valósuljon. Nincs most ideje viszont a széthúzásnak, minden problémára megoldás lehet a kompromisszum, de ha gond van a kapcsolatban, akkor egyikőtöknek sem fog könnyedén menni az egy nevezőre való jutás, ezért igencsak akarni kell azt. Ugyanakkor ez valóban meghozza az várt enyhülést. Örvendetes hír, hogy a jól működő kapcsolatot tovább erősítik a hónap energiái.
NYÚL
Kihívásokkal teli konstellációkat hoz az április a Nyúl jegy szülöttjének, főként azoknak, akiknek az egyenesség és korrektség nem az erősségük. Azért olyan nagy riadalomra nincs szükség, mert egyrészt sokaknak van ezzel kisebb-nagyobb problémája, másrészt nem elemi csapás érkezik, csak némi korrekció, ha szükséges. A Nyúl hónapjában születtél, főként a munkáddal kapcsolatosan történhetnek olyan események, melyek korábbi helytelen cselekedeteidből adódnak, mert akkor hibáztál, felületes voltál és nem figyeltél a részletekre, avagy naiv voltál és hagytad magad belesodorni olyan helyzetbe, amiből most problémáid adódhatnak. A Sárkány energiája az Égi atyai ítélkezés, amikor odahív és elmondja, hogy ezt, meg ezt rosszul csináltad, nem így kellett volna, tanulj a büntetésedből. A büntetésed pedig arányos lesz a tetted súlyával, tehát ha például hazudtál valakinek, akkor valaki számodra kedves, olyan, akire nem is gondoltál volna, nem mond majd neked igazat és ez fájó tapasztalás lesz. Ez a konstelláció sokszor hoz jogi, hatósági eseményeket, hiszen a kozmikus helyretétel itt nagyon “szépen” tud megnyilvánulni, ezért ebben a hónapban nagyobb eséllyel számíthatsz ilyen jellegű történésekre. A megoldás két pólusú. Az egyik az, hogy felismered korábbi botlás/aid és okulsz belőlük, a másik, hogy korrigálsz. Mert van lehetőséged megvédeni magad, de csak akkor, ha nálad az igazság. Ha a probléma korábbi felületességből adódik, akkor tisztázd ezeket a hiányzó részleteket, fordíts rájuk kellő figyelmet és még a legnehezebb helyzetből is sikerrel jöhetsz ki! Ha Nyúl napján születtél, ezek az ügyek a párodhoz, otthonodhoz kapcsolódóan jelennek.
SÁRKÁNY
E hónap egyik legfontosabb üzenete számodra, hogy ne tököld el az időd! Egyébként is van hajlamod, hogy lassan, megfontoltan cselekedj, a következő napok viszont úgy be tudnak lassítani, hogy csak nézhetsz. Ha nem szeretnél mindenről lemaradni, ha nem hiányzik a késésből vagy elmaradásokból adódó stressz, sokkal jobban jársz, ha erőt veszel magadon és inkább előre dolgozol. Egyszerűen kapcsold ki azt a kis hangot a fejedben, ami a halogatásra biztat, cselekedj ösztönből, hidd el, sokkal jobban érzed magad majd, ha letudtad feladataidat. Még büszke is leszel magadra, mert érzed, hogy ezért most tényleg megdolgoztál, még ha kívülről apróságnak tűnő dolog is volt. Nem számít, itt egyedül az számít, hogy te meghaladod önmagad! És ennek a következménye az lesz, hogy csodás ajándékokkal örvendeztet meg az Univerzum. Ha Sárkány hónapjában születtél, akkor a munkádban tapasztalhatsz meg előrelépést, nagyobb nyüzsgést, mely ha nehézségeket is okoz eleinte, végül csak meghozza pozitív eredményét. Sárkány napján születve a párkapcsolatodban kellemes eseményekre számíthatsz, a társad igyekszik majd a kedvedben járni, sok kis apró örömben lesz részed. Ez viszont csak akkor lesz így, ha kiegyensúlyozott kapcsolatról van szó, ahol alap az őszinteség és megvan a hajlandóság mindkét fél részéről az elköteleződésre. Ennek hiányában ez a hónap, pont ellenkezőleg a fent leírtaktól, a nehézségeket emeli ki rávilágítva, hogy miért nem működi a kapcsolat és min kellene javítani ahhoz, hogy jobb legyen.
A hónap ugyanilyen hangsúlyos üzenete lesz még az intuíció erőteljes megjelenése. Akkor is, ha alapvetően inkább racionális típus vagy, az érzékelésed felerősödik, ezeknek révén pedig olyan információk birtokába juthatsz, mely a helyes útra terelnek. Segítenek problémás helyzeteket megoldani, a figyelmed fontos területekre irányítják, segítetté és segítővé válhatsz egyidejűleg.
MAJOM
A Majom jegy szülöttjeként meglehetősen aktív napoknak nézel elébe, mely még inkább fokozza az amúgy is nagy tettvágyad. Tele leszel intézendővel, új feladatokkal, kihívásokkal, melyek idődet, energiádat igénylik. Ha Majom napján születtél, feszíteni fog az energia, szükséged lesz arra, hogy valami megterhelőt tégy, hiszen ennek a plusz erőnek el kell vezetődnie. Amennyiben van társad, rajta is ugyanezt tapasztalhatod, s ezek erős érzelmeket is kiváltanak akár pozitív, akár negatív értelemben. Ha nincs társad, akkor a Sárkány hónapja az utadba terelhet valakit, aki felé meg tudod nyitni szívedet. Majom havában születve a munkádban tapasztalhatsz igencsak fokozott tempót, jöhetnek új feladatok, megbízások, olyanok is, melyek sok jövés-menéssel avagy utazással járnak. Barátokkal, családdal való érzelmi kötelék fontossá válik a napokban, olyan események részese lehetsz általuk, melyek az elköteleződést erősítik benned irántuk.
KAKAS
Lehetőségekben gazdag hónap következik, ha ügyes vagy, nagy eredményeket érhetsz el a Sárkány energiáinak köszönhetően. Az emberek felfigyelnek rád, látni fogják, hogy milyen tehetséges vagy, meg szeretnének ismerni vagy közelebbi kapcsolatba kerülni veled. Könnyű lesz a kapcsolatteremtés, hiszen mindenki még a szokásosnál is sokkal vonzóbbnak, érdekesebbnek fog látni. Van akinél feltűnően fejti ki hatását a hónap, míg másoknak finoman, de bármelyik is, ha hozzáteszed a tudatosságot, ha keresed és meg is fogod találni a lehetőségeket, és ki tudod hozni belőle a legtöbbet. A munkádban ezt akkor tudod a leginkább hasznosítani, ha Kakas hónapjában születtél. Ekkor számíthatsz új munkára, feladatokra, melyek szintlépéssel is járnak a jelenlegihez képest.
Ha párkapcsolatban élsz, komoly elköteleződés is létre jöhet köztetek, míg szingliként nagy eséllyel talál rád ebben a hónapban a szerelem. Persze csak akkor, ha te magad is teszel érte akként, hogy nyitsz a világra.
KUTYA
Nehéz fellegek gyűlnek a Kutya jegy szülöttje felett. Vigyázz, mert a most érkező bolygóállások melegágyai komoly nézeteltéréseknek! Ha elengeded a benned lévő hatalmas energiákat, veszélyes erőket szabadítasz a világra. Holott ezt nem erre kaptad, hanem pont ellenkezőleg, hogy te légy az aki megfékez nehéz helyzeteket, másokat jobb belátásra bírjon és őrizze a nyugalmat. Azért fontos információ ez, mert a Sárkány hónap feszült energiát könnyű összetéveszteni az erő jelenlétével. Mert ezek a változást és nagy megújulást hozó erők, melyek révén azok a területek, melyeket az életedben érint, nagyobb horderejű események színterei lehetnek. Ha Kutya hónapjában születtél, a munkád változhat, de nem kicsit, hanem igazán nagyot. A barátságaidban történhetnek nagy események, avagy a családodban nagy felfordulás lehet. A legmeghatározóbb mégis mindegyik helyzetben most te leszel, olyan erőt, tudás és “látást” kapsz erre a hónapra, ami át tud segíteni téged és szeretteidet is bármilyen nehézségen. Elgondolkodtató, spirituálissal maximálisan átitatott hónap ez a mostani, ha behunyod a szemed vagy elrévedsz csak úgy a messzeségbe, igazán különleges gondolatok, érzetek lephetnek meg. Ezek mintegy sugallatként bekúsznak a fejedbe és szinte látod magad előtt az Univerzum minden szegletét. Nagy rácsodálkozások, felismerések és megérzések időszaka ez, amikor a hétköznapi életedet segíti az online kapcsolat a Mindenséggel. Látni fogod az emberek cselekedeteinek mozgatórugóit, érteni fogsz olyan helyzeteket, amelyek eddig rejtve maradtak előtted, érezni és akár előre megsejteni is fogod a körülötted zajló eseményeket. Ne a szavakra figyelj, hanem az érzéseidre, azok sokkal élesebbek és tisztábban “látók” lesznek a következő napokban.
PATKÁNY
Kellemes, megújulást és nagyobb fejlődést tartogató hónap vár rád, ezért jól teszed, ha sem a felbukkanó lehetőségeket, sem az időt nem hagyod kicsúszni a kezedből, hanem megragadod és kihozod belőlük a legtöbbet. Patkány hónapjában születve a munkád területén tapasztalhatsz meg változásokat, lehet ez új állás vagy olyan feladat, mely felfrissíti a jelenlegit. Szakmai területen elismerésben lehet részed, mind a feladataidban, mind anyagiakban. Az áprilisi napok, különösen aktívnak ígérkeznek, nehezen tudsz és akarsz is egy helyben megülni. Erőteljes víz energia fog majd körbe, ami egyrészt érzelmileg fogékonnyá és talán egy kicsit sérülékenyebbé is tesz, másrészt pedig elgondolkodtatóvá is.
A aktivitás utáni késztetés megjelenhet fizikai szinten, illetve mentálisan is. Ha Patkány napján születtél, úgy a párod és vagy otthonod miatt több olyan intézendőd adódhat, melyek miatt útra kell kelned, akárcsak a saját ügyeid miatt is. Esetleges konfliktusok esetén jobban jársz, ha az érzéseidet szavakba is öntöd, mivel ebben az időszakban a társad is érzelmesebb, megértőbb oldalát mutatja feléd.
BIVALY
A tisztánlátás és felfrissülés ideje jön a Sárkány havában. Olyan események fognak történni, melyek révén az életedben nem jól működő dolgokra fény derül. És nem kérdés, hogy aminek mennie kell, az menni is fog. Lehet ez párkapcsolat, otthon, barát, munka, stb. Azért kell mennie, mert már vagy nincs dolgod vele vagy olyan formában van jelen az életedben, ami nem jó neked. Lehet, ezt te magad is tudod, csak sokáig a homokba dugtad a fejed, és talán most is ezzel próbálkoznál, de ha eljött az ideje a változásnak, nincs mit tenni, együtt kell működni az energiákkal. A legjobban akkor jársz, ha tudatosan, magad irányítod a folyamatokat. Ha a Bivaly hónapjában születtél, akkor mindez a munkád területén jelenhet meg, ráébredhetsz, hogy már jó ideje olyan helyzetbe hoztad magad, amit egyáltalán nem szeretsz, sőt, akár komoly feszültség forrása is már. Szabadulj meg minden olyan szokásodtól, hozzáállásodtól ami láthatóan a legtöbb problémádat okozza, szembesítsd magad a tényekkel, hogy pl. igen, egyik-másik kollégád, barátod dolgaival egyáltalán nem tudsz azonosulni, sőt, kifejezetten zavarnak is. Meglehet, ez az időszak a megtisztulás olyan fokára emelnek, hogy a kapcsolat minősége alapjaiban változik meg, de akár el is kell búcsúznod korábban fontos személyektől. Amikor már régóta telítődik benned a negatív érzések kosara, de mégsem teszel semmit, nos, ilyenkor szokott előfordulni, hogy az élet kívülről cselekszik helyetted, olykor kimondottan kényszerítő események formájában.
Ha tetszett az előrejelzés és úgy gondolod, másnak is hasznára válna, kérlek oszd meg ezt a cikket! Köszönöm!
Képek forrása: pixabay.com