fbpx

2017. szeptember – Kakas hónap – kínai asztrológiai előrejelzés

Nyomd meg a startgombot! Megérkezett a Kakas hónapja!

Hogy mit jelent a cím talán némi magyarázatra szorul. Kicsit személyesebb érzések motiválták, mert érzem, hogy valami fontos közeleg és be is fog indulni, amit megnyomom én is azt a bizonyos START gombot. Szinte vibrál a levegő, a feszültség csúcsra járatódik, de nem kell megijedni, ezek nem negatív események érzetei, hanem inkább a megújulásé avagy az érkező lehetőségek előszelei. Ha megnézzük a Kakas hónap kezdésére felállított horoszkópot, láthatjuk, hogy 3 Kakas is megjelenik. Nem vitás, ez már olyan erős fémes erő, mely senkit és semmit nem hagy érintetlenül!

Különleges hónapnak nézünk hát elébe, hatásai széles palettán lesznek érzékelhetőek, kezdve az extremitástól haladva valami magasztosig, ahol már igazán különlegeset tudunk alkotni. Olyat, ami magunkhoz képest rendkívüli, mert most arra törekszünk, hogy felfigyeljenek ránk, lássák meg bennünk a csodát. Ezzel a csodával mindenki tisztában lesz, még a leg önbizalom hiányosabb emberek öntudata is pislákolni kezd, azokról nem is beszélve, akikben amúgy is túlteng egó. Ez utóbbiak nagy kihívás elé néznek a hónapban, ha az Égiek szánnak nekik leckét, ha szükségesnek vélik megtörni a hetyke modort és túlterebélyesedett büszkeséget, akkor bizony-bizony, lesz néhány kellemetlen helyzetben részük. Ezek arra törekszenek majd, hogy mindent megkérdőjelezzenek, amire oly nagyon fennhordják az orrukat, jön hát majd az a “tanító”, aki rávezeti az ilyen embert, hogy az önbecsülés és önelégültség között milyen nagy a szakadék. Szóval, ha bárki ebben a hónapban (de amúgy úgy egész évben) részese olyan eseménynek, ahol kétségbe vonják tudását, képességét, üzletének kiválóságát, esetleg külső megjelenésével kapcsolatban kritizálják, az szinte biztos lehet benne, hogy aktív egyensúly visszaállítási program részese, hiszen elcsúsztak benne az arányok nagyszerűség irányából a gőg felé…ha mutatja ezt a külvilág felé, ha nem.

Ugyanakkor kifejezetten jót tesz ez a hónap azoknak, akik akut önbizalom hiányban szenvednek, hiszen bennük is fellobban a vágy az önkifejezésre, meg akarják mutatni a világnak azt az egyediséget, melynek birtokosai. Ehhez kellő határozottságot és kitartást is ad a Kakas fémes energiája, így a gyengék erőre kapnak, az erősek pedig még szilárdabban haladnak céljaik felé. Ráadásul nagyon könnyű lesz a kapcsolatépítés is mindenféle szempontból, hiszen a Kakas romantikus állatszimbólum, hatására számos szerelem szövődik majd, új barátságok alakulnak és az üzleti életben is egyszerűbben nyílnak meg a kapuk. A szépség és vonzerő is fontos témák lesznek, megnő az igény az esztétikumra a külsőnket illetően, akárcsak a környezetünkre vonatkozóan.

Mivel a hónap úgymond telítve van pénz elemmel, szeptemberben mindenkinél jelentkezik ez valamilyen formában. Vagy azért mert van, vagy mert nincs. Aki rátermett és hajlandó lemondani a panaszkodásról és minden problémája okaként a külvilágot való hibáztatásról, az igencsak prosperáló hónapnak néz elébe. Ez nem feltétlenül jelent azonnali anyagi gyarapodást, tekintettel arra, hogy a pénz elem nem csak konkrétan a pénzt jelenti, hanem a céljainkat és ambíciónkat is. A Kakas különleges jegy, azt sugallja, hogy emelkedjünk ki, alkossunk valami egyedülállót, ami miatt felfigyelnek ránk és ezáltal kereslet lesz irántunk. Ha ezt például üzleti életre fordítjuk le, akkor találjunk ki olyan dolgokat, ami másnak még nem jutott az eszébe, legyünk egyediek (sajnos az emberek nagy százaléka megreked más ötleteinek másolásában, esetleg annak feltuningolásában, hiszen az egyediség fárasztó). Tehát, az első lépés mindenképp megtalálni a saját stílusunkat és rendkívüliségünket, rá kell jönnünk, mi olyan tudás, képesség van bennünk, amit erre az inkarnációnkra magunkkal hoztunk. Ha ez megvan, akkor bontsuk ki, tökéletesítsük és tárjuk a világ elé. Erre a Kakas hónapja nagy löketet ad, hiszen vágyni fogunk arra, hogy ezt a csodát mások elismerjék, és ha valóban az, meg is fogjuk kapni, így ebből a végén az anyagi gyarapodásunk is lesz azáltal, hogy rátaláltunk saját utunkra és szorosan dolgozunk a sikerért. Ez a hónap mindent tálcán kínál a felemelkedésünkhöz, rajtunk múlik, hogy tudunk kihozni belőle!

Igazán mozgalmas napokat a YANG FÖLD és YANG TŰZ napon születettek élnek meg, amikor letelik a Kakas hónapja, ők lesznek azok, akik vagy igazán sikeres napokat tudnak maguk mögött vagy megfáradva törlik le verejtéküket homlokukról és örvendenek, hogy végre túl vannak rajta. A siker záloga ebben az esetben az, hogy rugalmassá válnak (ez egyébként egyikőjük erőssége sem), élnek az adódó lehetőségekkel, engedik, hogy érkezzen az új és távozzon az, melynek lejárt az ideje. A verejték oka pedig az lesz, hogy ha ellenállnak minden változásnak, erőből csinálnak mindent és ragaszkodnak az elképzeléseikhez, ha kompatibilis azzal, ami megvalósulhat, ha nem.

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

Szeptember  13., 14., 18., 25., 26.,

Október 7.

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

Szeptember 9., 15., 17., 21., 27., 29. 

Október 3.

KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Születés éve (év oszlop): tágabb környezeted, nagyszülők, külföld, olyan emberek, akikkel felületes kapcsolatban vagy

Születés hónapja (hónap oszlop): család, szülők, testvérek, munkahely, kollégák, barátok

Születés napja (nap oszlop): Te magad, párod, otthonod

Születés órája (óra oszlop): gondolataid, vágyaid, gyermekeid, bárki, akiről gondoskodsz, hivatásod (nem összekeverendő a munkáddal)

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!

A 2017. szeptember 7. – október 8. közötti kínai asztrológia szerinti KAKAS hónapban az alábbi érzésekre, eseményekre számíthatsz:

TigrisTIGRIS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Tigris által képviselt energiára nincs hatással.

nyúlNYÚL

Nagy eséllyel nem ez lesz a kedvenc hónapod, főként akkor, ha már egyébként sem indult valami jól az éved. Ez utóbbi esetén mondhatni, hogy a csúcsok, csúcsa jön a nehézségek és akadályok szempontjából. Azt javaslom, ne most vágj bele az újításokba, ha van idő és lehetőség halasztani a fontosabb döntéseket, akkor várd meg inkább a következő hónapot, ami már kedvezőbb energiákkal támogat.

Ennek egy kicsit ellentmond, hogy azon a területen, melyet a Nyúl képvisel a horoszkópodban, igen is lehetnek nagyobb változások. Ez akkor következik be, ha már nem halogatható tovább a dolog és egyszerűen szükség van, sőt rendelt ideje van a változásnak. Mivel a Nyúl romantikus állat a kínai asztrológia szerint, az események érinthetik a szerelmi kapcsolatodat, de bármilyen emberi kapcsolatodat. Ha Nyúl napján születtél és komolyabb problémák vannak a párkapcsolatodban, akkor légy résen, mert igencsak felforgató napok jönnek. Esélyes konfliktus, szakítás, költözés, kiszámíthatatlan viselkedés, színes a paletta ezen a téren. Kiegyensúlyozott kapcsolatnál is előfordulhatnak feszültségek most, de nagy eséllyel ezek nem széthúzást, hanem frissítő pezsdülést eredményeznek. Ha nincs kapcsolatod, akkor viszont jó hír, hogy jöhet valaki, aki társadul szegődik, még ha csak néhány romantikus órára, napra is!

Összességében megfigyelheted magadon, hogy szeptemberben hajlamos leszel arra, hogy kibújj a konfliktusok elől és bármire rábólints, csak hagyjanak végre békén és járhatsd a magad útját az elképzeléseid szerint.  Azonban ne hidd, hogy mindenki elsiklik afelett, amit mondtál vagy ígértél, mindig lesznek körülötted olyanok, akik ha nem is tudatosan, csak az érzések szintjén tisztában lesznek vele, hogy ott abban a pillanatban nem vagy őszinte. Az erősséged a kompromisszum, szívesebben működsz együtt a látszólagos béke kedvéért, mégis jobb lenne nem vállalni vagy mondani olyan dolgot, amihez nincs kedved, vagy időd, mert az ezzel sok számodra egyébként kedves embert tudsz akaratlanul is megbántani.

SárkánybetuSÁRKÁNY

Sok-sok lehetőséget és kihívást is tartogat számodra a Kakas hónapja, mivel rád is erőteljesen hatnak energiái. Tudatos és erős leszel, képessé válva komoly és nehéz döntések meghozatalára. Ha el voltál bizonytalanodva bizonyos témákban, akkor most külső és belső megerősítések által semmivé foszlik a kétkedés. Látni fogod a lehetőségeidet és feladataidat. Magasak lesznek az elvárásaid magaddal és másokkal szemben is, a tisztesség szó pedig nem csak pusztán egy mondatelem lesz, hanem alap, melyet elvársz és adni is akarsz.

Sárkány napon születve erős egységérzetet tapasztalsz meg a pároddal, ha pedig egyedülálló vagy még, úgy gyorsan vesd bele magad a társkeresés bugyrába, mert meg fogod találni azt a személyt, aki számodra igazán fontos. Sárkány hónapjában születve érezteti igazán pozitív hatását a Kakas energiái, mert ebben az esetben a szakmai előremenetel, különböző karrierfejlődési lehetőségek jelennek meg. Ekkor érdemes új pozíciót, munkahelyet megpályázni, különböző támogatásokat kérni, új üzleti kapcsolatokat kiépíteni, stb. Szinte minden támogatott, ami fejlődést hozhat az életedbe. Sőt, azon se lepődj meg, ha a munka és szerelem összefonódik, azaz például a munkahelyeden felbukkan valaki, aki a szívedre pályázik avagy a párod révén új állásajánlatot kapsz. A tisztesség, becsület itt is hangsúlyosan megjelennek, bármit is teszel ez ad belső tartást és irányítja cselekedeteid.

kígyóKÍGYÓ

Erő, akarat és nagyfokú elszántság szegődik társadul a szeptemberi napokban. Nagy elvárásaid lesznek magaddal és másokkal szemben, illetve józan, hideg gondolkodás jellemzőbb lesz rád is, annak ellenére, hogy alapvetően inkább szenvedélyes, impulzív ember vagy. Használd ki ezt az időszakot arra, hogy minden olyan dolgot elintézz, amihez máskor kevesebb elhatározást és elszántságot érzel.

Mindezek mellett kedvező és új lehetőségeket ígérő hónapnak nézel elébe, melyet azzal tudsz még inkább fokozni, ha nem várod mások támogatását, hanem egyedül nekiállsz a dolgoknak. Tudod, ahogy mondják: “segíts magadon, Isten is megsegít!” Ugyanakkor – főként, ha Kígyó hónapjában születtél – érdemes lesz körbenézni ismerőseid között, mert karrieredben, üzleti életedben nagy lendületet tud hozni, ha felveszed a kapcsolatot hozzáértő vagy befolyással rendelkező emberekkel. Általuk vagy hatásukra könnyűszerrel megoldódnak problémák, kapsz új feladatokat és szakmai fejlődési lehetőségeket. Természetesen a sikereket nem mindenki nézi majd jó szemmel, így ne legyél meglepődve, ha az ellen oldal is támadásba lendül és kevésbé pozitív megnyilatkozásokat hallasz vissza magadról. Főként ilyen esetekben kell figyelned arra, hogy kinek, mit és hogyan kommunikálsz, okos stratégiával mindenféle konfliktus egyszerűen elkerülhető.

lóLÓ

Ez a hónap a horoszkópodban lévő által képviselt energiára nincs hatással.

kecskeKECSKE

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Kecske által képviselt energiára nincs hatással.

majomMAJOM

Alapvetően erős, határozott jellem vagy, aki tud és hajlandó küzdeni, ha kell. Olykor talán túl hideg, érzelemmentes fejjel tekintesz dolgokra és az érzelmeket a háttérbe szorítod az értelem és céltudatosság érdekében. Szeptemberben ez a mentális erő még hangsúlyosabban jelenik meg benned, még keményebb küzdelemre ösztökélve téged. Ha már most tudod, hogy nehéz döntések, feladatok előtt állsz, akkor tudd, képes leszel minden akadályt leküzdeni, és akár a magán, akár a szakmai életedben még inkább a kezedbe venni az irányítást. Várhatóak új lehetőségek, melyek elbizonytalaníthatnak, ezért jó, ha körbeveszed magad olyan emberekkel, akikre tudsz támaszkodni. Használd azokat a módszereket, melyek már beváltak és bizonyították hatásosságukat. Ne most legyél úttörő, várd meg ehhez kedvezőbb időszakot. Ami most jön, az a korábbi tudásodra és tapasztalatodra áhítozik, azt mutasd meg, amiben erős vagy és általa sikert aratsz!

Mindezek mellett azt is észreveheted, hogy felpezsdül körülötted az élet, számtalan társasági esemény, barátok, üzleti megbeszélések formájában. Ugyanakkor a sok-sok teendő mellett ne hanyagold el az egészséged sem, mert a kimerültség könnyebben legyengítheti immunrendszered.

KakasKAKAS

A szeptemberi napok rólad szólnak, érted vannak, ilyenkor a sors kegyeltjének érezheted magad bizonyos szempontból. Ebben a hónapban bármit megkaphatsz, könnyedén érhetsz el sikereket, mondhatni, az élet tálcán kínálja neked a lehetőségeket vagy a szükséges segítséget. Neked más dolgod sincs, csupán csak annyi, hogy észrevedd, ott van elérhető távolságban a megoldás. Tudatosítsd ezt magadban és minden a kívánságod szerint alakulhat. Legyen szemed a jelekre, lásd meg, mivel próbál a kedvedben járni az Univerzum. Már csak azért is, mert a sok-sok jó mellett bizony lehetnek kevésbé kellemes helyzeteid is. Például, ha Kakas napján születtél és döcögős párkapcsolatban élsz, esélyes, hogy a problémák és konfliktusok a csúcsra járatódnak. Ezek azért történnek így, hogy a stagnáló állapotból végre elindulj a változás útján, hogy végre kiszabadulj a fejlődést már nem hozó kapcsolatból. Úgymond megkavarják körülötted az állóvizet, olyan helyzetet teremtve, amikor más nem lesz más választásod, mint a cselekvés. Szóval ez eleinte indulhat rosszul, de a cél egy jobb állapotba való haladás. Ha Kakas hónapjában születtél és mondjuk nincs munkád, akkor a szeptember nagy segítséget ad a jó lehetőségekre, utadba sodor kapcsolatokat, információkat, melyek által könnyebben jutsz új álláshoz. Ha van munkád, de nyögvenyelős vagy már lappangó feszültségek vannak benne, akkor ott fokozódhatnak a problémák, míg az alapvetően megfelelő munkahely esetében inkább a kisebb-nagyobb kedvező fordulatokra számíthatsz. A lényeg az, hogy ebben a hónapban arra a területre vetül a fény, ahol a horoszkópodban a Kakas jegy megtalálható, itt függően attól, hogy milyen az alaphelyzet, számíthatsz erősödő pozitív vagy negatív eseményekre.

A másik fontos dolog, melyet minden Kakas jegy szülöttjének fontos tudni, az egó kérdése. Nálad fokozottan igaz lesz az általános résznél írt bevezető, miszerint ebben a hónapban (és évben is), ha a büszkeségeddel van fejlődnivalód, akkor lesznek olyan emberek, akik hozzásegítenek provokáló tetteikkel, mondataikkal a fejlődéshez. Ha ilyen esetekben nem rögtön zsigerből reagálsz, hanem megpróbálod először elemezni, vajon miért is történik veled mindaz, ami a konfliktust okozza, meglehet fel fogod ismerni, itt csupán egy ego edzésnek vagy kitéve. Ilyen helyzetekben kell megtanulnod, hogy a mondanivalóra figyelj és vonatkoztass el annak közlőjétől.

KutyaKUTYA

 A horoszkópodban lévő Kutya által szimbolizált területek történései szeptember hónapban igazán látványosak lehetnek. Alapvetően benned lehet egy késztetés, hogy az esetleges felháborodásod, mérgelődésed megoszd másokkal is, vagy ha veszekszel valakivel, akkor attól zenghet az egész ház. Ugyancsak, amikor valamilyen pozitív élményt élsz át, vagy ha örülsz valaminek, arra vágysz majd, hogy mások is részesei legyenek örömödnek és veled mulassanak. Szeretnéd vagy sem a Kutya által szimbolizált életterületeidre mindenki rá fog látni valamilyen szinten, s ha van karmikus feladatod, tartozásod mások felé, akkor ezek aktivizálódni fognak. Például, ha Kutya napján születtél és nem igazán jól működő kapcsolatban élsz, mely lejtmeneteinek többségében te vagy az oka, úgy esélyes, hogy ebben az időszakban a feszültség tetőfokra hág, parázs viták, veszekedések lesznek, a fejedhez vágják múltadat, rád olvassák hibáidat. Esetleg ugyanazokkal a helyzetekkel kell szembesülnöd, mint már korábban is, ha akkor nem jól oldottad meg őket. Ezekben a napokban nagyon nem mindegy hogyan bánsz a társaddal, mert amit vele vagy érte teszel, pont azt kapod majd vissza. Persze jó és rossz értelemben is. A felelősség és a döntés is nálad van! Ugyanez érvényes akkor is, ha például Kutya hónapjában születtél, csak itt inkább munkahelyi, családi és baráti kapcsolataidban fontos, hogy azt add, amit magad is szívesen kapnál.

Mindezek mellett elég változékony napokra is számíthatsz, amit nem biztos, hogy annyira szeretsz. Sokan lesznek körülötted, sokan akarnak majd valamit tőled, hol egy jó szót, hol egy tanácsot. Lehet felborítják a napodat, káoszt okoznak, de hidd el, tényleg van nálad most valami – információ, tudás, érzés -, amit csak te adhatsz meg nekik. Légy elnéző mások gyengeségeit illetően!

DisznóDISZNÓ

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Disznó által képviselt energiára nincs hatással.

patkany PATKÁNY

Ez a hónap az emberekről szól, a szerelmi, baráti és családi kapcsolataid minősége fog érdemben változni. Minden esemény azt szolgálja, hogy valamilyen megtisztulási folyamat induljon be. Ha valakivel problémád van, innentől kezdve már nagyon nehezen tudod majd a szőnyeg alá söpörni azt. Megpróbálhatod, de ne csodálkozz, ha nem sikerül és a vihar ahelyett, hogy elsimulna egyre inkább fokozódik. Ezt főként akkor fogod érezni, ha Patkány napon születtél, mert ekkor mutatja meg leginkább hatását. Ne feledd, nem az a kozmikus cél, hogy neked rossz legyen, sőt! Minden esemény mögött az van, hogy változz, méghozzá hosszú távon jobb irányba. Ha párkapcsolatban élsz, úgy a társad által vagy a vele történő események révén következik be a változás. Javaslom ezért,hogy az elkövetkezendő napokban a benned megszülető felismeréseket tekintsd egy olyan esetlegesen nehéz, de mindenképpen tisztító és előremutató lehetőségnek, amikor sokkal tisztábban láthatod, hogy milyen megoldásra váró problémák vannak a párkapcsolatodban.

Jó hír viszont, hogy a szerelmi életedben nagy pezsgésre számíthatsz. Jönnek-mennek a hódolók avagy a meghódításra vágyók, sokféle társasági esemény színezi a mindennapokat. Az ismerkedés pofonegyszerű lesz, így ha nincs párod, akkor feltétlenül használd ki ezt a kedvező időszakot a nagy Ő megtalálására!

BivalybetuBIVALY

Ha valamire készülsz, tervezgetsz, de eddig valahogy kicsúszott a kezedből az irányítás, úgy eljött az ideje annak, hogy a végére járj a dolgoknak. Nem fognak tudni eltéríteni a céljaidtól sem emberek, sem pedig az egyéb nehézségek. Még akkor is, ha a küzdelem megjelenik az életedben, lesz erőd és kitartásod legyőzni a szembe jövő  akadályokat. Mindemellett törekedned kell a korrektségre, nem engedhetsz meg magadnak semmilyen elnézést a morális értékrendedet illetően. Bármit mondasz vagy teszel, mindig tisztában kell lenned azzal, hogy mindennek hatása és következménye lesz. Jó hír, hogy szeptemberben mentális, de akár fizikai erő társadul szegődik, így semmi sem lehetetlen sem pozitív, sem negatív irányban. A kontroll, a gyeplő a te kezedben van, az erődet mindenképpen az előre fejlődés érdekében és önmagad meghaladására használd fel!

Ha tetszett az előrejelzés és úgy gondolod, másnak is hasznára válna, kérlek oszd meg ezt a cikket! Köszönöm!