fbpx

2017. JANUÁR – BIVALY HÓNAP – KÍNAI ASZTROLÓGIAI ELŐREJELEZÉS

Január, a Bivaly hónapja…és még mindig a Majom éve!

Sok helyen olvasom, hogy az emberek megkönnyebbülve sóhajtanak fel, mert végre vége van ennek a cudar 2016-os évnek, ami a nyugati asztrológia szerint valóban így is van, azonban a kínai asztrológia szerint a Bivaly hónapja még az előző Majom évhez tartozik. Ezért, ha azt tapasztalja valaki, hogy jaj, ez a 2017-es év sem jobb semmivel, annak az a jó hírem, hogy még a Majom év lecsengését érzi.

A Bivaly a kínaiak szerint nyugodt, kedves, kötelességtudó és rendkívül erős állat (asztrológiai értelemben), ezért ezek a pozitív tulajdonságok mindenkiben fel tudnak erősödni valamelyest a következő napokban. Visszaveszünk egy kicsit a tempóból, jobban megfontoljuk döntéseinket, olykor talán túl is gondoljuk a dolgokat. A leginkább a feladatokban való elmélyedésnek kedveznek a napok, ezért ne most vágjunk bele a világmegváltó terveink megvalósításába, hanem szenteljünk időt a meglévők alapos és precíz lezárásának. Sajnos egy kicsit lesz hajlandóságunk mindent a végletekig elhúzni, főként azokat a dolgainkat, ahol nem szorít a határidő. Ellenben ott, ahol érezzük a nyomást, tudjuk, hogy adott időre valamit el kell végezni, abban maximális felelősségtudatot is fogunk érezni és akkor is megcsináljuk, ha már épp csak pislákol bennünk az energia.

Sok időt töltünk majd gondolkodással is, nem csak a hétköznapi teendőinket forgatjuk a fejünkben, hanem sokunknak, főként azoknak, akik mögött nehéz év van, lesznek komoly felismeréseik is. Jó néhányunk rá fog ébredni arra, hogy miben hibázott, milyen rossz döntései voltak az év folyamán. E sorokkal is buzdítok mindenki arra, hogy gondolja végig a 2016-os évének eseményeit, mert most jobban látni fogja az összefüggéseket. Kicsit úgy működik ez, mintha a krimi végén, mikor már tudjuk, hogy ki volt a tettes és ennek tudatában emlékezünk vissza a történésekre, már egyértelműen látjuk, hogy jé, tényleg, mennyi-mennyi egyértelmű jel utalt rá. Ugyanígy fogjuk a saját dolgainkat is látni és ezáltal most lesz esélyünk a változtatásra is. Alapvetően mindannyian számot kell vessünk az elmúlt évvel, mert ha jó volt, ha nem, akkor is fontos üzeneteket kaptunk. Most mindenkinek változnia és változtatnia kell, hogy megtisztulva kezdhessen bele a Kakas évébe!

Erőteljes fém energiák lesznek körülöttünk, ne csodálkozzunk, hogy ilyen hideg napokat élünk meg, hiszen ez a leghidegebb elem. Ez a hidegség, a hideg fejjel való gondolkodás azonban sokaknak jól jön majd. Persze az érzelmeknek kevésbé kedvez, de azt hiszem, volt mostanában annyi felkavaró érzelem az életünkben, hogy talán jól is jön egy józanság és letisztultság. Sportolás esetén viszont különösen ajánlott lesz nagyobb hangsúlyt helyezni a bemelegítésnek, mert ilyenkor könnyebben törnek a csontok, húzódnak meg az ízületek.

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

Január 8., 15., 20., 27.,

Február 1.

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

Január 10., 12., 22., 24., 28.,

KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Születés éve (év oszlop): tágabb környezeted, nagyszülők, külföld, olyan emberek, akikkel felületes kapcsolatban vagy

Születés hónapja (hónap oszlop): család, szülők, testvérek, munkahely, kollégák, barátok

Születés napja (nap oszlop): Te magad, párod, otthonod

Születés órája (óra oszlop): gondolataid, vágyaid, gyermekeid, bárki, akiről gondoskodsz, hivatásod (nem összekeverendő a munkáddal)

Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló, pontosabb és részletes elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!

A 2017. január 5. – február 3. közötti kínai asztrológia szerinti Bivaly hónapban ilyen érzések, események jelenhetnek meg az életedben:

TigrisTIGRIS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Tigris által képviselt energiára nincs hatással.

nyúlNYÚL

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Nyúl által képviselt energiára nincs hatással.

SárkánybetuSÁRKÁNY

A Sárkány jegy szülöttjének mindig kihívásokkal, fejlődéssel teli időszakot jelez a Bivaly hónap. Ha Sárkány napján születtél, akkor ezekben a napokban kristálytisztán fogod látni, milyen megalkuvásokban élsz. Megteszel-e vajon olyan dolgokat a párkapcsolatért, amelyek nem szívből jönnek? Ha a válasz igen, akkor biztos lehetsz benne, hogy fel is fog jönni keserű íz formájában a nem tetszés. Ebből következhet, hogy feszültség lesz a kapcsolatodban, idegesíteni fog a párod, a viselkedései, szokásai, legszívesebben azt szeretnéd, ha a lehető legkevesebb időt kellene vele együtt lenned. Azonban lássuk, mi az ami pontosan idegesít benne? Csupa olyan, amit most kezdett el csinálni? Vagy mindig is ilyen volt, csak Te elnézted neki? Mert hát mégiscsak jobb vele, mint nélküle? Látod, rengeteg kérdés, amiből lassan rájöhetsz, talán nem is a pároddal van a probléma, hanem azzal, hogy te hogy viszonyulsz az egészhez. Mit engedsz meg magadnak és neki is a kapcsolatban. A rogyadozó viszonyt szétszakítja, szétmarcangolja a Bivaly hónapja, míg a biztos alapokon állót felfrissíti, kitisztítja belőle a “szemetet”, többek között azért, hogy a következő évnek ismételten tiszta lappal állhass neki.

Azon se légy meglepődve, ha a párod is neked szegezi a kifogásait veled kapcsolatban. Lehet, a zsigeri reakciód a hárítás lesz, megpróbálsz kibúvókat keresni, de most szólók, ez nem fog menni! Ha felszínre jött a probléma, akkor meg kell oldani és nem visszasepregetni a szőnyeg alá! Különösen érintettek a Yang Fém Sárkány napján született emberek, nekik nem csak a megtisztulásról, hanem valamelyest az elengedésről, a vágyak egészséges mederben tartásáról is szó lesz.

Ahol nem lelki fejlődés lesz a cél ebben a hónapban, annál a gyakorlati életben történhet költözés, változás az otthont illetően, a társad hosszabb-rövidebb időre magadra hagy például egy utazás miatt. Ha a Sárkány havában születtél, akkor is megjelenhet a fenti tisztító folyamat, esélyes munkahelyi változás, új feladatok, konfliktusok munkatársakkal, családtagokkal.

kígyóKÍGYÓ

Amennyiben a Kígyó ott van a születési horoszkópodban, úgy valószínűleg nem annyira a Bivaly hónap energiáit fogod érezni, hanem továbbra is erőteljesen hat majd rád a 2016-os Majom évé. Ezért olyan nagy különbséget nem fogsz tapasztalni, ha jó volt az előző esztendőd, akkor ez a tendencia folytatódik, azonban ha nem, akkor sajnos továbbra is arra biztatlak, tarts ki, nincs már sok hátra belőle .

Mostanra valószínűleg már lezajlottak a nagyobb események, melyek az előző évre szánt neked az Univerzum, jóval keményebben állod a sarat és kevésbé leszel érzékeny, akármilyen nehézség is jön. Amennyire kétségbe tudott ejtetni egy-egy nehézség korábban, most pont ellenkezőleg, már inkább a megoldásra törekszel, és az érzelmi vonalat is kevésbé hagyod kibontakozni. Keményen és határozottan tudsz dönteni a legkétségbeejtőbb helyzetekben is.

A legkellemesebbre akkor számíthatsz, ha a Kígyó hónapjában születtél, mert ilyenkor hozhatnak a következő napok új lehetőségeket, karrierben előrelépést, szakmai fejlődést is. Leginkább a Yin Tűz napon született emberek számolhatnak olyan ajánlattal, mely anyagilag igencsak kedvező lesz.

lóLÓ

A hónapja számodra a mágia időszakát hozza. Tudom, ez egy kicsit elvarázsoltan hangzik, de mégis igaz. Mert most az segít, ami természetfeletti, ami szokatlan és kívül áll a hétköznapi világunkon. Bármilyen problémádra, lehet az lelki vagy fizikai, a gyógyírt hamarabb fogod a spirituális közegben megtalálni, mint az anyagi világban. Akkor is, ha semmi problémád, elébed sodorhat az élet olyan embereket, akik ezeket a témákat feszegetik, sőt közvetíthetnek fontos üzenteket, taníthatnak valamit, ami irányadó lesz a következő napokban, hónapokban. Azok, az emberek, akik most az utadba tévednek, szinte egytől egyig az életed fontos szereplői voltak már korábban, még ha ebben az életedben már nem is emlékszel rájuk. Hozhatnak neked üzeneteket, tanításokat, amelyek elgondolkodásra vagy cselekvésre késztetnek. Mivel a mágia koncentráltan jelenik meg körületted – ha fogékony vagy rá, ha nem -, egyáltalán nem mindegy, hogy mi áramlik ki belőled. Nem mindegy, hogy kinek mit mondasz, mit szánsz és kivel hogyan bánsz. A jó energia jó rezgéseket vált ki és amikor lesz egy fordulópont, ez jön majd vissza hozzád, azonban a rossz energia negatív hullámokat kelt és ez fog rajtad is végigsöpörni. Ezért, ha a Bivaly hónapjában negatív események történnek veled, szinte biztos lehetsz, már te is okoztál hasonló nehéz perceket, fájdalmas érzéseket másoknak.

kecskeKECSKE

A Bivaly energiája az életedben majd mindig valamilyen bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot okoz. Ez eredményezhet belső feszültséget és legalább ugyanennyire a külvilágodban is zűrzavarossá válhatnak a dolgok. Mint a villám, úgy hasítanak be az életedbe ilyenkor a változások, mikor azt hiszed, hogy most biztosan semmi extra nem történik, na akkor mozdul meg alattad leginkább a föld. Ezek termeszesetesen nem rossz dolgok, sok fejlemény ilyenkor azt szolgálja, hogy valamilyen jobb irányba indulj el. Csak esélyes, hogy azt az irányt önmagadtól soha nem választanád, de mégis arra kellene haladnod. Ha Kecske napján születtél, akkor az otthonodban történhetnek változások, lehet, pont most kell költöznöd, valami történik, ami változásra késztet, stb. A társad részéről sem tapasztalhatsz meg ilyenkor túl sok biztonságot, nála is minden képlékeny és kiszámíthatatlan. Ha azt tapasztalod, hogy az utadon csupa akadályba ütközöl, akkor biztos lehetsz benne, hogy valóban nem vagy az utadon. Figyeld meg, mit terelnek eléd ezekben a napokban, hagyd magad egy kicsit vezetni, hagyj fel az irányítással és bízz az Univerzum rendező elvében. Ha Kecske hónapjában születtél, ugyanezt tudom tanácsolni. Lehet, most lesz a legnagyobb káosz a munkahelyeden, megkattannak a munkatársaid, olyan feladatokat kapsz, amire egyáltalán nem számítottál, mégis azt mondom, hagyd, hogy történjenek a dolgok, engedd a változást és hosszú távon meg fogod tapasztalni áldásos hatását! 

majomMAJOM

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Majom által képviselt energiára nincs hatással.

KakasKAKAS

Ha a Kakas szimbólum megtalálható a horoszkópodban, úgy igazán kellemes napoknak nézhetsz elébe, legalábbis azokon a területeken, melyet ez a jegy képvisel. Ha a Kakas hónapjában születtél, akkor bátran számíthatsz szakmai sikerekre, elismerésre, melyek előremenetelt is biztosítanak a számodra. A leginkább akkor tud érvényesülni ez, ha alkalmazottként dolgozol. Ilyenkor a szakmai előrelépés mellett, számíthatsz anyagi elismerésre is. Ha munkát keresel, úgy a következő napokban érdemes lesz jobban ráerősíteni, mert a pozitív energiák jobb lehetőségeket biztosítanak, nem csak magát a pozíciót tekintve, hanem pénzügyileg is hozzák a remélteket.

Ha Kakas napján születtél, úgy a párkapcsolatodban Te leszel aki úgymond a nadrágot viseli, mert személyiséged keményebb, határozottabb vonásai emelkednek ki. A legnagyobb nyugalommal viseled majd párod bármilyen kirohanását, mert kevésbé tud érzelmileg kilendíteni az egyensúlyodból. Harmonikus kapcsolat esetén még erősebb kötelék szövődik köztetek. Ha még nincs párkapcsolatod, úgy javaslom, ne most gubózz be, mert esélyes, hogy megismersz valakit, aki nem csak a nagy Ő lehet, de némileg a jómódú, szőke herceg fehér lovon kategóriának is megfelelhet. Kár lenne kihagyni, nem?!

KutyaKUTYA

Nehéz fellegek vannak most körülötted, de nem kell elkeseredni, ezt is szépen fel lehet emelni, megfelelő hozzáállással és döntésekkel teljesen zökkenőmentes hónapot tudsz teremteni. A nehézségeket az jelenti, hogy feszültségek lehetnek benned és környezetedben. Szükséged lesz kellő empátiára és nyugalomra ezeknek kezelésére. Empátiád a megérzéseid, intuíciód alapján tud kiteljesedni. Érezni, tudni fogod, hogy mi van most körülötted, mire gondolnak az emberek, kinek, mi a problémája, mindezeket úgy, hogy nem is kommunikálsz velük, csak egyszerűen ráhangolódsz az rezgéseikre. Ez segíteni fog abban, hogy helyesen tudj lereagálni helyzeteket. 

Másrészt viszont a körülötted lévő feszültség teli helyzetek néha arra akarnak késztetni, hogy változtass a jelen körülményeken. Például, ha Kutya napján születtél, és a párod örökké csak morgolódik, akkor ne hagyd, hogy minden problémának te legyél az alfája és ómegája, vállald fel a saját hibáidat, korrigálj, de ne engedd, hogy te legyél a lábtörlő. Ugyanez érvényes akkor is, ha a Kutya hónapjában születtél, csak itt a munkatársaiddal lévő kapcsolatban kell helyre tenned embereket és helyzeteket, beleértve az esetleges saját rossz hozzáállásodat, döntéseidet is. Ha pedig nem sokat tudsz tenni a konfliktusok oldására, úgy segítsen a tudat, ez csak a most ilyen kiélezett, ezért nem érdemes drasztikus döntéseket hozni, elvágni örökre kapcsolatokat, avagy életre-halálra összeveszni. 

DisznóDISZNÓ

A Bivaly hónapja kétesélyes számodra. Ha az egész évben hatással van rád a 2016-os Majom év mindent felkavaró energiája, úgy megnyugvásra továbbra sem számíthatsz. Legalábbis külső behatásoknak köszönhetően semmiképp, tehát csak Te leszel képes fordítani a helyzeten. Szükség van arra, hogy kordában tartsd érzelmeidet, azaz ne engedd, hogy pillanatnyi hangulatok kilendítsenek érzelmi egyensúlyodból. Mivel most is sok víz energia van körülötted, ami az érzelmeket is képviseli a kínai asztrológiában, így egyértelmű, hogy ebben lesz rád is a legnagyobb hatással. Ugyanakkor, ha a Majom éve pozitív eseményeket, elköteleződést, érzelmeket hozott a számodra, akkor erre továbbra is bátran számíthatsz. Sőt a következő napokban a sikerszériát megfejeli az összetartozás és szeretet érzése.

A Bivaly hónapja jelez számodra hosszabb-rövidebb utazásokat és sok aktvitást is.

patkany PATKÁNY

A következő napokban egyidejűleg vágysz majd a nyugalomra, de közben az aktivitás is nagy szerepet játszik. Ha fizikailag pörögsz, akkor a gondolataidban vagy a környezetedben igényled az elcsendesedést és stabilitást. Ha pedig fejben nem tudsz leállni, akkor a tested kívánja majd jobban a pihenést. Az környezetedben élők most még szívesebben vannak a társaságodban, mert egy meleg kályhaként ontod magadból a békét és háborítatlanságot. Képes leszel elsimítani a feszültségeket, harmóniát csempészni a párkapcsolatodba és meghitt perceket megélni az emberekkel. Ha Patkány napján születtél és még nincs párod, úgy ez a hónap hozhat olyan jelöltet, akivel mély egységtudatod tudsz megélni. 

A pihenést nem árt félvállról venni, mert ha szükséged van rá, legyengülhet az immunrendszered és az Univerzum betegségek által kényszeríthet elcsendesedésre.

BivalybetuBIVALY

Bivaly hónapban szinte egyértelmű, hogy valamivel kedveskedni fog neked az Univerzum, hogy pontosan mivel, az mindig egy kicsit a meglepetés része. Az élet ilyenkor akar megjutalmazni eddig fáradozásaidért, érdemes hát tudatosabban megfogalmazni magadban, mire is vágysz, mi hozna egy kis könnyebbséget az életedbe és figyelmesebbnek lenni, hogy észre is vedd, amikor az elképzeléseidnek megfelelően alakulnak a dolgok. Ezek gyakran igen apró elemekből állnak össze úgy, hogy a végén azt érzed, valahogy minden úgy alakult, ahogy elképzelted.

Nem kizárt, hogy a Bivaly által képviselt területeken jelentőségteljesebb változások következnek be, például, ha Bivaly havában születtél, akkor a munkádat fogja érinteni, hozva rengeteg feladatot, elfoglaltságot. Ha munkát keresel, ekkor nagyobb eséllyel találsz valami megfelelőt, vagy pont kapod meg a vágyott munkakört. Barátaiddal több kellemes esemény köt össze, a velük töltött idő meghatározó fontosságúvá válik.

Ha tetszett az előrejelzés és úgy gondolod, másnak is hasznára válna, kérlek oszd meg ezt a cikket! Köszönöm!