fbpx

2014. július – Kecske hónap – kínai asztrológiai előrejelzés

A 2014. július 7-én kezdődő kínai asztrológia szerinti Kecske hónapban ilyen érzések, események jelenhetnek meg az életedben:


patkany PATKÁNY

Ez a hónap némely Patkány jegyben születettnek sokkal kellemesebb lehet, mint az eddigiek, hiszen az idei év érzelmi hullámvasútján már alaposan kifáradhattak. Ahogy erről már többször is szó volt, ha a Patkány bárhol a horoszkópodban megtalálható, akkor azon a területen, amit képvisel, mondhatni ki vagy téve az elemek kénye-kedvének. Olyan vagy, mint egy meghosszabbított érzelmi antenna, amely közvetlenül és szűretlenül reagál a vele történő eseményekre. Mindez kellemes, amikor jó dolgokról van szó, ilyenkor “hallelúja”, szép az élet, de ha rossz, akkor itt a világvége.

Ez a hónap azok számára lesz kedvező, akik a korábbiakban szívesen támogattak másokat, akik együttérző szeretettel fordultak a környezetük felé. Remélhetőleg Te is ebbe a kategóriába tartozol (milyen jó is lenne, ha a világ csupa ilyen emberből állna), de ha olykor mégis vétettél mások ellen, úgy az a rossz hírem, hogy ebben a hónapban magad is szembesülhetsz hasonlóakkal. Mivel ez megint csak főként az érzelmi életedre hathat, csalódás és kilátástalanság érzetével járhat, így érdemes lenne meditációval, relaxációval, jógával, stb. mentálisan erősíteni magad. Mivel csak egy hónapról van szó, tudatosítsd magadban, hogy ez most a tanulás ideje és hamarosan túl leszel rajta. Ideális esetben emlékezni fogsz rá, hogy korábban kinek okoztál hasonló nehéz perceket/órákat és akár személyesen, akár gondolatban megkövetheted őt.


BivalybetuBIVALY

Szerencsés alkat vagy abban az esetben, ha már megtanultad felvállalni önmagad, a tetteid, döntéseid. Ha nem, akkor sincs semmi gond, hiszen ez a hónap ismét tanulási terepet biztosít ezen tulajdonságok elsajátítására. Hogyan jelenhet ez meg a mindennapjaidban? Például, ha a nap oszlopodban van a Bivaly, akkor számíthatsz rá, hogy a társad szinte átlát rajtad, hiába is próbálnál meg mellébeszélni, a második mondatnál már ott lenne a mindent elsöprő válasz a kifogásaidra, hárításaidra. Amennyiben a hónap oszlop érintett a Te esetedben, akkor a munkahelyeden úgy érezheted, hogy mindenki összefogott ellened, kiközösítenek, de tulajdonképpen nem is érted, miért történik mindez, hiszen nem ártottál senkinek sem. Meglehet, valóban így van, az egész csak arról szól, hogy állj ki magadért, az elveidért, igazadért még akkor is, ha senki nem áll melléd. Ne aggódj, mert ott fenn, az Univerzumban elismeréssel és támogatással tekintenek majd rád és segítő energiákat küldenek.


TigrisTIGRIS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Tigris által képviselt energiára nincs hatással.


nyúlNYÚL

A hónap kulcsszava a kreativitás. Tervezgetős, szervezgetős, előre haladós napoknak nézel elébe. Folyamatosan azon fognak járni a gondolataid, mi újat alkothatnál, sorra egymás után pattannak ki a fejedből a jobbnál jobb ötletek, ezért javaslom, most vágj bele az otthonod szépítésébe, vagy vállalj kreativitást igénylő munkákat. Ha Disznó is van a képletedben, de akár olyan személy van körülötted, aki hordozza ezt a szimbólumot, akkor mindezek még erősebben jelennek majd meg, vagy azzal az emberrel együtt tudsz igazán nagyot alkotni. Ugyanígy alkalmas számodra a július valamilyen új ismeret megszerzésére, de tulajdonképpen bármilyen változást eredményezhet ez a hónap benned, olyat, amilyen nem is tűnik pillanatnyilag eget-verőnek, de ha visszatekintesz rá később, akkor mégis úgy ítéled meg, jelentőségteljes volt a további életed szempontjából.


SárkánybetuSÁRKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Sárkány által képviselt energiára nincs hatással.


kígyóKÍGYÓ

Hajrá Kígyósok, ez most végképp nem a pihenés hónapja. Mind az év, mind pedig a hónap energiái maximális fokozatra pörgetnek. Akinek jó eleme a tűz (ez sajnos csak egyéni elemzés alapján dönthető el), annak változatos, társasági, szeretetben és mulatozásban gazdag hónapja lesz. Akinek kevésbé, annak talán a kissé akarnokabb, zsarnokibb énje dominál majd, a türelem nem igazán lesz rá jellemző. Ha az utóbbiak táborát erősíted, akkor nem árt elővenni az önmérsékletet, elmét, testet nyugtató technikát alkalmazni, mint például a sport, jóga, relaxáció.


lóLÓ

Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan hatott az életedre a hónapja, hiszen ez egy olyan hónap volt, amikor a Kánaánt, és/vagy az érzelmi mélyrepülést is megélhetted. Jó hír, hogy még tart az év, sőt igazából mostantól érezhető igazán a energiája. A júliusi Kecske hónap kötődést, lelkesedést, inspirációt hozhat, azt fogod érzékelni, hogy amibe belekezdesz, abban valamilyen belső erő hajt előre és az eredmény kiemelkedőbb lehet mint hitted volna. Ez az időszak szólhat számodra a spirituális előrelépésről, talán eddig nem is akartál ilyen dolgokkal foglalkozni, most elgondolkodsz az élet értelmén, önmagad fejlődésén. Ezekben a napokban nem feltétlenül csak a hétköznapok problémája érdekel, hanem az a láthatatlan valami is, ami a te és a világ életét mozgásban tartja. Ne csodálkozz hát, ha most fogékonyabb leszel az ezoterikus tanokra, vagy ha olyan emberek bukkannak fel a környezetedben, akikkel ezekről tudsz beszélgetni. Kiváló időszak ez arra is, hogy egy kicsit elgondolkozz azon, mit tudnál tenni azért, hogy ne csak fizikai, materiális síkon fejlődj, hanem szellemileg is, a jó tanácsok belső sugallatok, de akár külső segítő emberek révén is eljut majd hozzád.

 


kecskeKECSKE

Kellemes júliusnak nézel elébe kedves Kecske jegyben született barátom/nőm! Ez most a te hónapod lesz, minden lehetséges, amit szeretnél, elkerülnek a problémák, a nyűgök, legalábbis azon a területen ahol a Kecske szimbólum a horoszkópodban megtalálható. Ha a nap oszlopodban van, akkor a társad hordoz majd a tenyerén, bátran kérhetsz tőle olyan dolgokat, amiket eddig nem szívesen tett meg, most talán nagyobb hajlandósága lesz rá. Ha az óra oszlopodban van, akkor mindig nyüzsgő gyermekeid lesznek tündérkék, vagy egyszer csak felbukkan az egyik nagyszülő, barát, hogy pár napra szívesen levenné a válladról a nevelés nyűtét, te csak pihenj, ő pedig elviszi nyaralni a gyerkőcöket. Számtalan formája lehet a kellemes élményeknek, a lényeg, hogy az adódó lehetőségeket vedd észre és élj is velük!


majomMAJOM

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Majom által képviselt energiára nincs hatással.


KakasKAKAS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Kakas által képviselt energiára nincs hatással.


KutyaKUTYA

 A Kutya jegy szülötteként erőteljes hónapnak nézel elébe. Azon a területen, ahol a Kutya a horoszkópodban megtalálható nem kizárt a konfliktus, a meg nem értettség, elégedetlenség érzete. Valahogy úgy képzeld el, mintha felnyílna a szemed és világosan látnád azokat a dolgokat, amelyek nem jól működnek az életedben.

Ha a hónap oszlopodban található meg, akkor lehet ez egy barát, családtag, akiben már nem látod azt a megbízhatóságot, kedvességet, támogatást, amit korábban, vagy pont ellenkezőleg, ő fordul el tőled. Ha így van, akkor javaslom, inkább keríts módot a megbeszélésre, minthogy kerüld a konfliktust és ha sikerül, akkor viszont törekedj arra, hogy vállald a saját hibáidat, ugyanakkor állj ki az igazadért is. Megjelenhet ez kifáradás szintjén is, amikor egy időre meg akarsz szabadulni minden munkahelyi tehertől ezért erre az időszakra tervezed be a nyaralást. Ha Bivaly van a horoszkópodban mindez még hangsúlyosabban mag fog jelenni, ekkor már fűszereződhet egyfajta elhagyatottság érzettel is. Tekints magadba és ismerd fel az erősségeidet, lásd meg, egyedül is tudsz előre haladni még akkor is, ha pillanatnyilag úgy tűnik, nem akadálymentes az utad.


DisznóDISZNÓ

A benned lévő kreatív energiák felszínre hozásának időszaka jött el, vágj bele olyan dolgokba, amihez színes képzelet szükséges, éld meg a benned lévő alkotóerőt! Júliusban kedved lesz mindenhez, ami megmozgatja a kreativitásodat, váratlan ötletek, megoldások jutnak az eszedbe, de akár hosszú távú terveid alapjait is most teszed le. Ha Nyúl is van a horoszkópodban, akkor ez még inkább érvényes lesz rád.

Amennyiben a Disznó napján születtél, úgy az otthonoddal kapcsolatban tervezgetsz szívesen, vagy pont a társad lesz az, aki valamilyen újításon gondolkozik. Míg a Disznó havában születettként főként a munkádban tudsz majd előre haladni, főként a friss, előremutató elképzeléseidnek köszönhetően.


Ha tetszett az előrejelzés és úgy gondolod, másnak is hasznára válna, kérlek oszd meg ezt a cikket! Köszönöm!